Ötszázhuszonhét néző

Nem, nem gyermekkori élményem, a Kapuvár-Csorna egykor több ezer szurkoló előtt zajló, rábaközi „örökrangadójának” nézőszáma züllött le a címben jelzett a szintre. A magyar profi labdarúgó bajnokság 17. fordulójában – mondhatni, tökéletes időjárási viszonyok között - a Puskás Akadémia FC-Paksi FC NB I-es találkozó váltott ki ekkora érdeklődést. 
Értelmezzük egy kicsit ezt a beszédes mutatót. A napi jegyet vásárlók és a bérletesek összesítéséről van szó? Ha igen, akkor minden bérletes valóban megjelent a stadionban? Netán beszámították mindkét együttes valamennyi játékosát, edzőjét, tisztségviselőjét, technikai vezetőjét, a gyúrókat, az orvosokat, a bírókat, szövetségi ellenőröket, a biztonsági személyzet tagjait, a rendezőket, a büféseket és a számos egyéb közreműködőt is? Továbbá ne hagyjuk ki a tiszteletjegyre jogosultakat se. Végtére, mindannyian nézték a meccset.
Az elemzés tovább finomítható. Hányan foglaltak helyet a vendégszektorban? Ha levonjuk ezt a számot az 527-ből, világossá válik, hogy hány felcsúti és környékbeli futballrajongót hozott lázba a hivatásos labdarúgás magyar válfaját űző két professzionális klub összecsapása, várható produktuma. Azaz, fekete-fehéren kiviláglana az esemény valós társadalmi rangja, jelentősége. Érdekes lenne a Pancho Aréna VIP páholyában megfordulók fluktuációjának analízise is. Milyen összefüggés mutatható ki a miniszterelnök megjelenésének prognózisa, valamint az ott sürgölődők létszáma, társadalmi-politikai-gazdasági státusza között?
A könyvelés számai is sokat mondhatnának. Persze, csak ha nyilvánosak lennének ezek az államtitok kategóriájába tartozó adatok. Ezekből például kiderülhetne, hogy a nézőktől származó bevételek fedezik-e az öltözők takarításának, netán még a melegvíz előállításának költségeit is. Pillantás sem vetődik ezekre a piszlicsáré tételekre. Indokolhatóan, hisz bőségesen bugyognak egyéb források. A költségvetést tízmilliárdokkal megcsapoló tao-rendszer, a semmiféle érdemi gazdasági-piaci hozadékkal nem járó szponzorációk, hirdetések, önkormányzati támogatások. A túláraztatott közvetítési díjakról se feledkezzünk meg. 
E „befektetések” azonban a pályán kívül akár kamatozhatnak is. Pályázatok megnyerésében, megrendelésekben, személyes kapcsolatokban. Az állami tulajdonú nagyvállalatok vezetői, a gazdaság tehetős szereplői nagyon is tudják, mi a soha nyíltan ki nem mondott elvárás. Az előbbre látók megelőző felajánlásokkal igyekeznek a lehető legolcsóbban megúszni az elkerülhetetlent. Bíznak az alaptételben, miszerint nincs ingyen ebéd, és tudják, eljöhet az idő, amikor valakik nyomatékkal kérhetnek valamit valakiktől... 
Reménytelen óhaj teljes képet kapni arról, hogy mely cégek tételesen mennyit és hány felé taóznak, szponzorálnak, hirdetnek a magyar labdarúgás felvirágoztatása érdekében. A 2010 óta tartó időszakban a magyar foci működtetésére kifolyatott óriási pénzek összességének fényében a felmutatott nemzetközi eredményesség, valamint a hazai fejlődés mértéke finoman szólva is lesújtó. Legyünk tárgyilagosak. Az ezt megelőző húsz esztendőt is ugyanilyen harmatos teljesítmény övezte. De megközelítően sem került ennyibe!
Ha mindehhez hozzáadjuk a stadionépítések és fenntartások sok milliárdos tételeit, brutális összeg kerekedik ki. Nem lehet nem feltenni még egyszer a kérdést: meghozta-e a minimálisan elvárható előrelépést a magyar labdarúgásban a közel évtizede folyamatosan zajló, eszement „beruházás”? Kimondhatjuk, hogy nem, sőt kontraproduktívvá vált. A honi viszonyok közt bicskanyitogatónak minősíthető juttatások, kedvezések eddig nagyon szerény hozadékkal jártak, ha egyáltalán. Továbbra is virul a magyar megélhetési futball langyos vízű beltenyészete, mind nehezebb feladat a teljesítmény hiányának, a szurkolói érdeklődés hanyatlásának verbális elfedése.
A nézőszámmal kezdtem írásomat. Későn vettem észre, hogy a hivatkozott NB I-es fordulóban két újstadionos együttes összecsapásán, az MTK-Haladás mérkőzésen a lelátó még foghíjasabb volt. A hivatalos közlés szerint ötszázan látták a szombathelyiek vesszőfutását. A Felcsút tehát 27-tel jobban teljesített a nézőtéri összevetésben. A kisördög azonban nem hagy nyugodni. Kicsit furcsa ez a Hungária körúti nagyon kerek szám. Nem tudom elkerülni a szóismétlést: nyilván kerekítéssel jött létre. Afelől nincs kétségem, hogy a számtani művelet felfelé irányult. Abban viszont bizonytalan vagyok, hogy tízesre avagy százasra történt-e. Vajon mi került a könyvelésbe?
Az „alulmúlási verseny” újabb fejezettel gazdagodott. A téli szünetet megelőző 18. bajnoki fordulóban volt olyan mérkőzés, amelyre már ingyen jegyeket is osztogattak, csak hogy ne tűnjön úgy, mintha ciánozták volna a lelátókat. Akkor még nem tudhatták, hogy egy intenzív hóesés is összeesküszik nemzeti futballunk ellen. Mindezekre figyelemmel már nem is meghökkentő a Paks - DVTK, valamint a Puskás Akadémia - Mezőkövesd mérkőzésekről jelentett 418 - 418 néző. Ilyen nézőtéri döntetlen is csak a Kárpát-medencében fordulhat elő…
Szerző
Tibor Tamás
Frissítve: 2019.01.02. 09:10

Aranyvasárnap

Hetvenkét milliárd forint, az már nagyon nagy pénz. A legkormánypártibb hívő sem tarthatja demagógiának annak mérlegelését, hogy mi minden hasznos és tisztességes dolgot lehetne ebből az összegből csinálni. 
Például Budapest teljes járóbeteg ellátó rendszerét föl lehetne szerelni a legkorszerűbb diagnosztikával (beleértve a CT és MR berendezéseket), továbbá beszerezni a legszükségesebb sürgős életmentő beavatkozásokhoz kellő eszközöket (ideértve a szívkatéterezést). Mind a 23 kerületben, mindent. Annyi lenne a várólistáknak. Vagy építeni lehetne belőle tízezer szociális lakást a hajléktalanoknak és más rászorulóknak. És sok minden mást, amivel az Orbán rendszer kilencedik éve adósa magyar alattvalóinak. 
És amivel kormányfőnk a legkevésbé sem törődik. Törődik viszont a barátaival. Ezzel a 72 milliárddal őket ajándékozta meg az idei aranyvasárnapon. Formailag sportegyesületeket finanszíroz, de nincs épeszű ember e honban, aki hinne neki. Ez irracionális döntés, vagy inkább közönséges sikkasztás. Nem az első, de talán az utolsó. Mert ilyen esztelen és céltalan pénzszórást csak a bukás tudatában szoktak csinálni a zsarnokok. 
A sokadik tisztességtelenségi mélypont ez, nem érdemes azt hangsúlyozni, hogy nincs ennyire lelkiismeretlenül gátlástalan kormányzója a civilizált világ országai közül egynek sem, noha ez a szomorú tény. Arról sem érdekes most már gondolkozni, hogy O1G politikája egy újabb Trianonhoz vezet-e, mert remélhető, hogy nem lesz már ideje olyan mélyre juttatni az országot, mint amilyen mélyre eszményképei (Tisza és Horthy) juttatták. 
Azon viszont el kell gondolkoznunk, hogy adóforintjaink elherdálását minden jövendő kormányzat számára lehetetlenné kell tennünk. Ez az aranyvasárnapi 72 milliárd emlékeztessen minket arra, hogy a „forrás elosztás” központosított formája tévedésekre és visszaélésekre ad alkalmat, és még relatíve tisztességes kormányzás alatt sem lehet hatékony. Tehát „igazságtalanságokkal” mérgezi a közéletet. 
Az adóbevételek sokkal kisebb hányadának fölhasználása maradhat a kormány kompetenciája, a túlnyomó rész kerüljön a területi önkormányzatokhoz. A kulturális és oktatási szektort (ideértve a vallási szervezeteket és a politikai pártokat is) közvetlenül az egyének finanszírozzák, például a személyi jövedelemadójuk egy százalékával.
Szerző
Haskó László
Frissítve: 2019.01.02. 09:10

A „köztársaság” arisztokráciája

A kormányfő és a miniszterelnökség az újévet a budai Várban, az egykori Karmelita kolostorban kezdi. Mit takar az „arisztokratikus tündejáték” parfümfelhője?
1. Az épület. A hivatalos felvételeket - fényképezni a sajtónak nem volt módja – a laikus szemével nézve a felújítással, illetve az új épület megtervezésével megbízott Zoboki Gábor építész kiváló szakmai munkát végzett.
2. A közjog. Köztársaságban sem a köztársasági elnöknek, sem a parlamentnek felelősséggel tartozó végrehajtó hatalomnak (a kormánynak és fejének) semmi keresnivalója nincs a népképviseletnek helyet adó épületben. A fizikai (térbeli) elválasztás "csak" gyakorlati következménye a hatalmi ágak elméleti megosztásának, kifejezése a képviselők függetlenségének. (Érdekes, hogy a miniszterelnökség költözése nagyobb vihart kavar, mint a házelnök épülő sokmilliárdos rezidenciája, pedig neki meg éppen a Házban a helye.) A kormányfő és a Miniszterelnökség költözése tehát indokolt volna. Azért a feltételes mód, mert magyar parlamentarizmus nincs, annak csak kulisszái léteznek. A népképviseletet maga a végrehajtó hatalom számolta fel, a törvényeket a kormány(fő) akarata szerint a mamelukok egyéni javaslatai nyomán szavazza meg a Ház kétes eredetű politikai többsége, a politikai kisebbséget megfosztották alkotmányos jogainak gyakorlásától, vagy korlátozzák ebben. Miután pedig a törvényhozó és a végrehajtó hatalom szétválasztása nem létezik, azok fizikai elkülönítése is csak a megtagadott köztársaság nejlon-arisztokráciájának színjátéka.
3. A pénz. A hatalom nem tartotta érdemesnek tájékoztatni a közönséget, mibe került a kolostor felújítása, kibővítése, berendezése. Az arisztokrata lét mímelése sem olcsó, ám a felháborodás oka az arányokban rejlik. Abban az országban ugyanis, ahol olyan jövedelmi és életmódbeli különbségek vannak, mint Magyarországon, ahol ily mértékben lepusztult minden közszolgáltatás, amiért az állam, a közhatalom felel, képtelenség józanul megítélni, elfogadni az egyetlen emberre költött közmilliárdokat. Másfelől: indokolt, hogy a közhatalom kapjon előkelő helyet, de a mai kormányzati teljesítmény nem érdemel pompát. A közönség jobban méltányolná az elegáns aszketizmust máshol, semmint a rongyrázást itt.
4. Szimbólumok. A közgondolkodás – érthetően, de oktalanul – a Várat a királyi palotával azonosítja, pedig a kormányfő nem a palotába költözik. A hatalom látszólag nem foglalkozik e szimbolikával, de – mint minden autoriter társa – kényszeresen megteremti azokat a fizikai helyeket – a nemzeti dohányboltoktól a Sándor-palotán át, a kormányfői kolostorig -, amelyeket szinte ráerőltet a társadalmi ellenzékre, ahol aztán kiélheti utcára kergetett, kriminalizálható dühét. Amíg ugyanis helyszíneket keres, hogy indulatait levezesse, nem ismeri fel, hogy „csak” a parlamentet kell visszavennie, hogy a hatalmat - nem csak szimbolikusan - megdöntse. 
A düh bölcsessége óvjon meg mindent, amit bárki, bárhol felépített. A Várban is. Ahol közpénzen vásárolt magánpompát találhat a hatalom, kiérdemelt nyugalmat azonban aligha.
Szerző
Friss Róbert
Frissítve: 2019.01.02. 09:09