Irány Európa

A tavaly áprilisi választás, illetve az újabb kétharmadot követő kormányzati mozgások (a média teljes bekebelezése, Mészáros Lőrinc triplázása, nyílt támadás a független igazságszolgáltatás utolsó végvárai ellen) nyomán kialakult, reménytelennek tűnő belpolitikai helyzetben Orbán Viktor villantott föl új perspektívákat az elégedetlen többség előtt. A rabszolgatörvény szinte egységes társadalmi elutasítására adott, Grósz Károly legemlékezetesebb pillanatait idéző állampárti reakció milliók számára tette kézzelfoghatóvá, milyen rendszer készül itt bebetonozódni. 
Hirtelen tétje lett a politikának: az, hogy aki európai életet (bért, életszínvonalat, közszolgáltatásokat, élettartamot) akar, annak tényleg el kell-e költöznie ebből az országból. A kormány világosan megüzente, hogy ha rajta múlik, akkor nem a legkeletibb nyugati, hanem a legnyugatibb keleti ország leszünk. A különbség földrajzi értelemben még milliméterekben sem mérhető, a valóságban kontinensnyi léptékű: kevesebb jog, nagyobb fokú kiszolgáltatottság és kizsákmányolás, rövidebb élet, az embereken uralkodó állam és egy mindinkább monarchikus allűröket mutató uralkodócsalád - a személyes szabadság, a joguralom, illetve az állampolgárok és a sajtó folyamatos kontrollja által kikényszerített jó kormányzás, felzárkózás és jólét helyett.
A szavakkal űzött játéknál sokkal többről van szó: arról, hogy volt-e bármi értelme az elmúlt harminc évünknek, és hogy egy szűk, talán csak egyetlen főből álló politikai kör megváltoztathatja-e egy országnyi ember egyértelmű elhatározását a Nyugathoz tartozásról. Az elmúlt években 600 ezren mentek el – talán csak időlegesen - innen azért, mert ragaszkodtak a nyugati típusú elvárásaikhoz, és még vagy másfél-kétmillióan fontolgatják, hogy utánuk mennek, ha az Orbán-rezsim továbbra is keletre tart. Sokkoló számok: azt mutatják, hogy van egy másik, a Fidesz-törzsszavazókkal összemérhető, ám a Fidesz rendszerét elfogadni nem hajlandó politikai tömb az országban, amelyik dönthet akár úgy is, hogy az álmaiért nem hazát, hanem inkább kormányt fog váltani.
Az elmúlt években 600 ezren mentek el – talán csak időlegesen - innen azért, mert ragaszkodtak a nyugati típusú elvárásaikhoz

Frissítve: 2019.01.02. 09:08

A fordulat éve?

A hagyomány szerint az év első napja az egész esztendőt meghatározza. Ha ez így van, sok okunk nincs a derűlátásra világpolitikai szempontból. 2019 első eseménye ugyanis a tavaly megválasztott brazil elnök, a populista és jobboldali radikális Jair Bolsonaro beiktatása volt, aki felfegyverezné az embereket, emellett kiléptetné hazáját a Párizsi Klímaegyezményből, kormányába pedig tisztek sorát nevezte ki.
Az Egyesült Államokból is nyugtalanító hírek érkeznek. Az amerikai tőzsde utóbbi hetekben tapasztalt mélyrepülése mutatja, mennyi veszélyt rejt magában, ha a világ leghatalmasabb országát egy öntörvényű személy vezeti. A republikánusok nem tudják és nem is akarják megfékezni, pedig tisztában vannak azzal: az egész világot veszélybe sodorhatja Donald Trump, aki mintha tudatosan rombolná a hagyományos világrend alappilléreit. 
Európa messze nem olyan erős, hogy képes legyen ellensúlyozni Trump döbbenetes döntéseit, ráadásul az EU belső megosztottsága tovább bonyolítja a helyzetet. A német-francia tengely feladata lenne az Unió irányvonalának meghatározása, új helyzet állt azonban elő azzal, hogy Angela Merkel kancellár már nem a CDU elnöke, Emmanuel Macront pedig meggyengítette a sárga mellényesek mozgalma. A májusi európai parlamenti választáson megerősödhetnek a populista, bevándorlásellenes erők, igaz a liberálisok mandátumszáma is jelentősen nőhet.
Kína világhatalmi pozíciói kissé megrendültek az Egyesült Államokkal folytatott kereskedelmi háború miatt, és Vlagyimir Putyin megítélése sem a régi már Oroszországban, aminek a csökkenő életszínvonal az oka. Ez utóbbi azért veszélyes, mert az orosz elnök szorult helyzetében képes akár helyi konfliktust is előidézni, hogy elterelje az emberek figyelmét. 
Ilyen előjelek után remélhetjük, hogy 2019 nem a negatív fordulat éve lesz?
Frissítve: 2019.01.02. 09:08

János, Fanni és Viktor

A karót nyelt államfő minden mondatával egyet lehetne érteni - ha el tudnánk vonatkoztatni attól, hogy kitől halljuk.
Áder János újévi köszöntőiben Weisz Fanni a legjobb. Jelnyelvi tolmácsként ráirányítja a figyelmünket fogyatékkal élő embertársainkra. A jelnyelv utat nyit a siketek előtt: bevonja őket a társadalomba, az oktatásba, a munkaerőpiacra. Ha van valami, amit a Fidesz hosszú ideje következetesen, ésszel és általános támogatással tesz, az a korábban téves szakmai koncepciók következtében háttérbe szorított jelnyelv használatának  kiterjesztése. Az is tisztességes és szimpatikus döntés, hogy Kósa Ádám személyében a siketeket és nagyothallókat képviselő fiatalembert küldtek az Európai Parlamentbe. Ha egy csöpp eszük van, megkímélik Jánost az évente ismétlődő blamától, és eleve Fannira bízzák, hogy mondjon valami meleget, derűset és előremutatót a magyaroknak. Például a nemzet egységéről, amelynek megtestesítésére Áder képtelen. Nem arról van szó, hogy mindig hallgasson a Sándor palota előtt "Ne írd alá, János!"-t skandáló tömegre, de legalább megpróbálhatná érzékeltetni, hogy van véleménye arról, amit párttársai tesznek Magyarországgal. A karót nyelt államfő minden mondatával egyet lehetne érteni - ha el tudnánk vonatkoztatni attól, hogy kitől halljuk. Az ünnepekből gúnyt űző cinizmusnak tűnik, ha ő beszél arról, hogy "mondjunk nemet az elaljasult közbeszédre, az embertársainkat vallásukban, identitásukban, méltóságukban sértő cselekedetekre... a mindenkin átgázoló törtetésre, a becstelenségre, mások tisztességének elvitatására". Az embernek kedve lenne visszaszólni: Öreg, ezt talán az éppen a palotád mellé költöző cimborádnak mondd meg! No de mit is írunk, hiszen ő az elnök, akinek rangja okán kijár a tisztelet. Csakhogy nem árt tisztázni, mit tisztelünk közjogi méltóságainkban. Nem a bajszukat, a pocakjukat, az eszüket, nem emberi erényeiket vagy gyarlóságaikat, hanem magunkat. Az őket megválasztó népet. Ádert a választók kisebbségének szavazataival kétharmados parlamenti többséget szerző kormánypárt képviselői tették meg elnöknek, ő pedig csak nekik próbál megfelelni. Ahhoz, hogy társadalmi értelemben legitim köztársasági elnök legyen, tennie is kéne valamit. Például elmehetne Göncz Árpád sírjához, és helyezhetne rá egy szál virágot. Mondhatna egy valóban kiegyensúlyozott, a feszültséget enyhítő beszédet. Esetleg beleszőhetne egy-két mondatot arról is, hogy az utóbbi hetekben voltak bizonyos demonstrációk, s a hatalomnak figyelembe kellene vennie az övétől eltérő véleményeket is. Olykor meghívni a köztévé műsoraiba az ellenzék politikusait. A parlament elnökét is inthetné, hogy saját indulataitól is óvja meg a Ház tekintélyét, ne csak az ellenzéktől. Végül az Alkotmánybírósághoz küldhette volna a rabszolgatörvényt. Egyiket sem tette. Úgyhogy Áder már régen nem hiteles. Az ő szájából még a zöld közhelyek is hamisak. Pedig mi mindannyian igent mondunk a tisztább környezetre, vizeink, földjeink, erdeink védelmére. Csak közben a párttársai felszámolták Magyarországon az intézményes környezetvédelmet. Is. A tévében Áder beszél, de Orbánt halljuk.
Frissítve: 2019.01.02. 09:10