Fegyverbe?

Sorra jelennek meg olyan hírek, amelyek jelzik, hogy a következő években Magyarország többet költ majd a Magyar Honvédségre. Az Orbán-kormány eddig gyakorlatig kifosztotta a hadsereget, ezért a fordulat jelentős, még akkor is, ha eredménye nem lesz több 2022-ig, mint amit annak idején mi terveztünk - visszapótolják az elvont támogatást, és utolérik a korábban tervezett növekedést. Három kérdés azonban választ kíván: 1) Miért döntött most így Orbán Viktor? 2) Mi fenyegeti Magyarország biztonságát? 3) A bejelentett fejlesztések növelik biztonságunkat vagy sem? 
Nézzük az elsőt. A nyilatkozatokból egyértelműen kiderül, hogy Orbán Viktor nemzetközi politikai szerepvágyának kielégítéshez gondolja úgy, hogy „erős” (bármit jelentsen is az) haderőre van szüksége. Nyilatkozatai egyértelművé teszik, hogy nem a valós veszélyek feltárása és az azokra adott válasz ösztönzi döntését. Ez nagy baj, mert így a majd rendelkezésre álló költségvetést nem ésszerűen használják fel, hanem Orbán Viktor ködös elképzeléseinek kielégítésére.
Nézzük a második kérdést, vagyis milyen veszélyeket tekintenek a honvédség, a NATO direktívái, az elemzők, szakértők valóságosnak? Továbbra is jelen vannak az országok közötti területi viták, etnikai, vallási és gazdasági ellentétek, és növekszik a nem-állami szervezetek biztonságra gyakorolt befolyása. Még közvetlen környezetünkben is kialakultak olyan konfliktusok, amelyek érinthetik biztonságunkat. Ilyen Ukrajna, de a Nyugat-Balkán is, ahol egyes országok stabilizációja még ma is igényli a nemzetközi válságkezelő erők jelenlétét. Az viszont mindenki számára egyértelmű, hogy hagyományos katonai fenyegetés Magyarországot nem veszélyezteti, hiszen a szomszédos országok egyike sem tekinthető ellenséges államnak. Szerbia is belátható időn belül tagjává válik a NATO-nak és az EU-nak (már ma is részt vesz a NATO programokban), és Ukrajna sem engedhetne meg magának semmilyen Magyarország elleni katonai akciót.
Nézzük a harmadik kérdést! A most bejelentett fejlesztések nem növelik biztonságunkat, mert nem a valós veszélyek elhárítására alkalmasak. Olyan katonai erő fenntartása és fejlesztése lenne ugyanis indokolt, amely képes mind Magyarország védelmét, mind a külföldi műveletekben való részvételt a hagyományos és az aszimmetrikus hadviselés viszonyai között egyaránt teljesíteni. A szövetséges lét jellegéből az következik, hogy – a NATO integrált védelmi tervezési gyakorlatának megfelelően – nem kell a katonai képességek teljes spektrumának kialakítására törekedni. Csak a legvalószínűbb műveletek végrehajtására és a legmagasabb szintű feladatok ellátására érdemes felkészülni. Képesnek kell lenni ugyanakkor a más nemzeti vagy a többnemzeti kötelék csapataiba való integrálódásra csakúgy, mint más haderők kötelékeinek integrálására is.
Mire van szükség ahhoz, hogy a valós veszélyeket elhárítsuk?
1) Minden technikai fejlesztést megelőző feladat a honvédség létszámhiányának megszüntetése érdekében a toborzás, a katonai szolgálat mainál kiemelkedőbb anyagi és erkölcsi elismerése. Biztosítani kell a katonák számára a szaktudás és a képzettség fejlesztését, és szükség lenne a haderő kötelékéből távozók munkaerőpiacra történő visszatérését támogató programokra, mert 10-15 év szolgálat után a szerződéses katonák távoznak a honvédségtől. A Magyar Honvédség önkéntes tartalékos rendszerének fejlesztését is folytatni kell annak érdekében, hogy a megcélzott 20 ezer fős önkéntes tartalékos létszámot feltöltsék, és a rendszer működjön. Vagyis katona nélkül nincs értelme semmilyen haditechnikai fejlesztésnek. Annak, hogy másként hívják majd a közalkalmazottak nagy részét (honvédelmi alkalmazottnak), ebből a szempontból semmilyen jelentősége nincs, minthogy a nyugdíj megadóztatásával vagy más intézkedésekkel kikényszerített mai tartalékos állomány túlnyomó többsége is teljesen alkalmatlan a bevetésre.  
2) A légtérvédelem hatékony biztosítása már most is kiemelt feladat lenne, amelyet a NATO integrált légvédelmi rendszerében lehet hatékonyan megvalósítani. Az új háromdimenziós radarok mellett réskitöltő radarszázadokra is szükség van, mert csak azok felszerelésével és működtetésével válik lehetővé Magyarország légtérvédelmének magasabb szintű biztosítása. A fejlesztések között erről egy szó sincs! Az Airbus megbízást kapott ugyan arra, hogy légvédelmi rakétavezetési rendszert telepítsen a Magyar Honvédség számára, ami lehetővé tenné a földi telepítésű légvédelem valós adatokon alapuló koordinációját. Mármint, ha lennének ilyen új légvédelmi rakétakomplexumok is - de nincsenek.
3) A modern légierő elengedhetetlen a műveleti részvételünk folyamatos fenntartása érdekében, ezért egyértelműen támogatható a döntés a légierő fejlesztéséről. Van azonban itt is ok az aggodalomra. A Gripen harci repülőgépeink minél szélesebb körű alkalmazásához szükséges képességek elérése még nem fejeződött be, és nem lehet tudni, hogy végül is mi mennyibe kerül(t). Nem egyértelmű, hogy a beszerzett repülőgépek és 2023-ban beérkező helikopterek használhatók lesznek vagy sem a szükséges légiszállító (helikopter, szállítórepülő) és harci képességek biztosítására. A megvásárolt 20 többcélú H145M könnyű helikopter néhány bevetésre kész katona vagy fegyverzet szállítására képesek, de a gép nem páncélozott. Nem tudni, hogy a honvédség mire akarja ezeket használni. (Igaz, komolyabb rakétafegyverzettel is felszerelhetők, de akkor más célra nem használhatók.) Bejelentették 16 közepes kategóriájú, többcélú AH225M típusú katonai helikopter vásárlását is: ez viszont nem kiforrott típus. A gép felfegyverezhető, de elsősorban szállító- és nem harci helikopter. Vásároltak két A319-es személyszállítógépet, közvetítőkön keresztül a csődbe ment Air Berlin flottájából, aminek alkalmazása teljesen a ködbe vész. Még sötétebb a helyzet a két Dassault Falcon 7X luxusrepülőgéppel kapcsolatban, amelyek közül egészen a média tényfeltáró jelzéséig csupán az egyik létezését ismerte el a HM.
4) Magyarország biztonsága megköveteli, hogy a szárazföldi haderő telepíthető hányada meghaladja az 50 százalékot, és nőjön a műveletben tarthatóság ideje is. A telepíthető és műveletben lévő erők számára a túlélőképesség különösen nagy jelentőségű, ezért a szükséges felszerelés biztosítása kiemelt fontosságú feladat. Az, hogy cseh licenc alapján itthon szerelik össze a P-07 és P-09 típusú pisztolyokat, BREN 2 típusú gépkarabélyokat és SCORPION EVO 3 típusú géppisztolyokat, kevés ehhez, ráadásul nem is gazdaságos. Nincs szó ugyanakkor a létfontosságú vezetési, híradó és informatikai rendszer fejlesztéséről, miközben a döntésekre rendelkezésre álló idő csökken, a hadműveleti ütem a műveletek végrehajtásában felgyorsult. Az információgyűjtés és feldolgozás hatékonyságának növelése, illetve az azt támogató technikai eszközök fejlesztése érdekében elengedhetetlen lenne a telepíthető tábori híradó-informatikai háttér, a Link-16 rendszer fejlesztése, amely a NATO-ban a híradó és informatikai rendszerek alapja. Nem is tervezik a felderítő képesség növelése érdekében szükséges kis hatótávolságú, pilótanélküli repülőgépek és az improvizált robbanó szerkezetek felderítését és robbantásukat megakadályozó eszközök beszerzését. A honvédség elavult gépjárműállományának korszerűsítése döcögve halad, új speciális könnyű katonai páncélozott terepjáró harcjárművek hiányoznak. Mindezzel szemben vettek 44 Leopard 2-es harckocsit és 24 darab Panzerhaubitze (PzH) önjáró löveget. Ezeknek a harceszközöknek az alkalmazása kérdéses azokkal a fenyegetettségekkel szemben, amire kívánatos lenne felkészülnünk. 
Az elmúlt hónapokban a Honvédelmi Minisztérium csaknem 300 milliárd forint értékű fegyverbeszerzést jelentett be. Közös a három csomagban, hogy a végső döntést néhány ember hozta meg, a beszerzés nem ellenőrizhető, nem lehet tudni, hogy ezek a beszerzések milyen további járulékos költségekkel járnak, a kifizetések mely éveket terhelik, illetve milyen ellentételezést adnak a gyártók. A több száz milliárd forintos döntések mögött nem látható semmilyen hatékonysági, pénzügyi vagy védelmi elemzés. Arról sem vagyok meggyőződve, hogy a döntések a Honvédelmi Minisztériumban születtek: erős a gyanúm, hogy Orbán Viktor megalapozatlan vágyálmai vezették azokat. A legrosszabb az, hogy sok pénzt költenek el, és ráadásul rosszul.
Frissítve: 2019.01.03. 09:26

Ötszázhuszonhét néző

Nem, nem gyermekkori élményem, a Kapuvár-Csorna egykor több ezer szurkoló előtt zajló, rábaközi „örökrangadójának” nézőszáma züllött le a címben jelzett a szintre. A magyar profi labdarúgó bajnokság 17. fordulójában – mondhatni, tökéletes időjárási viszonyok között - a Puskás Akadémia FC-Paksi FC NB I-es találkozó váltott ki ekkora érdeklődést. 
Értelmezzük egy kicsit ezt a beszédes mutatót. A napi jegyet vásárlók és a bérletesek összesítéséről van szó? Ha igen, akkor minden bérletes valóban megjelent a stadionban? Netán beszámították mindkét együttes valamennyi játékosát, edzőjét, tisztségviselőjét, technikai vezetőjét, a gyúrókat, az orvosokat, a bírókat, szövetségi ellenőröket, a biztonsági személyzet tagjait, a rendezőket, a büféseket és a számos egyéb közreműködőt is? Továbbá ne hagyjuk ki a tiszteletjegyre jogosultakat se. Végtére, mindannyian nézték a meccset.
Az elemzés tovább finomítható. Hányan foglaltak helyet a vendégszektorban? Ha levonjuk ezt a számot az 527-ből, világossá válik, hogy hány felcsúti és környékbeli futballrajongót hozott lázba a hivatásos labdarúgás magyar válfaját űző két professzionális klub összecsapása, várható produktuma. Azaz, fekete-fehéren kiviláglana az esemény valós társadalmi rangja, jelentősége. Érdekes lenne a Pancho Aréna VIP páholyában megfordulók fluktuációjának analízise is. Milyen összefüggés mutatható ki a miniszterelnök megjelenésének prognózisa, valamint az ott sürgölődők létszáma, társadalmi-politikai-gazdasági státusza között?
A könyvelés számai is sokat mondhatnának. Persze, csak ha nyilvánosak lennének ezek az államtitok kategóriájába tartozó adatok. Ezekből például kiderülhetne, hogy a nézőktől származó bevételek fedezik-e az öltözők takarításának, netán még a melegvíz előállításának költségeit is. Pillantás sem vetődik ezekre a piszlicsáré tételekre. Indokolhatóan, hisz bőségesen bugyognak egyéb források. A költségvetést tízmilliárdokkal megcsapoló tao-rendszer, a semmiféle érdemi gazdasági-piaci hozadékkal nem járó szponzorációk, hirdetések, önkormányzati támogatások. A túláraztatott közvetítési díjakról se feledkezzünk meg. 
E „befektetések” azonban a pályán kívül akár kamatozhatnak is. Pályázatok megnyerésében, megrendelésekben, személyes kapcsolatokban. Az állami tulajdonú nagyvállalatok vezetői, a gazdaság tehetős szereplői nagyon is tudják, mi a soha nyíltan ki nem mondott elvárás. Az előbbre látók megelőző felajánlásokkal igyekeznek a lehető legolcsóbban megúszni az elkerülhetetlent. Bíznak az alaptételben, miszerint nincs ingyen ebéd, és tudják, eljöhet az idő, amikor valakik nyomatékkal kérhetnek valamit valakiktől... 
Reménytelen óhaj teljes képet kapni arról, hogy mely cégek tételesen mennyit és hány felé taóznak, szponzorálnak, hirdetnek a magyar labdarúgás felvirágoztatása érdekében. A 2010 óta tartó időszakban a magyar foci működtetésére kifolyatott óriási pénzek összességének fényében a felmutatott nemzetközi eredményesség, valamint a hazai fejlődés mértéke finoman szólva is lesújtó. Legyünk tárgyilagosak. Az ezt megelőző húsz esztendőt is ugyanilyen harmatos teljesítmény övezte. De megközelítően sem került ennyibe!
Ha mindehhez hozzáadjuk a stadionépítések és fenntartások sok milliárdos tételeit, brutális összeg kerekedik ki. Nem lehet nem feltenni még egyszer a kérdést: meghozta-e a minimálisan elvárható előrelépést a magyar labdarúgásban a közel évtizede folyamatosan zajló, eszement „beruházás”? Kimondhatjuk, hogy nem, sőt kontraproduktívvá vált. A honi viszonyok közt bicskanyitogatónak minősíthető juttatások, kedvezések eddig nagyon szerény hozadékkal jártak, ha egyáltalán. Továbbra is virul a magyar megélhetési futball langyos vízű beltenyészete, mind nehezebb feladat a teljesítmény hiányának, a szurkolói érdeklődés hanyatlásának verbális elfedése.
A nézőszámmal kezdtem írásomat. Későn vettem észre, hogy a hivatkozott NB I-es fordulóban két újstadionos együttes összecsapásán, az MTK-Haladás mérkőzésen a lelátó még foghíjasabb volt. A hivatalos közlés szerint ötszázan látták a szombathelyiek vesszőfutását. A Felcsút tehát 27-tel jobban teljesített a nézőtéri összevetésben. A kisördög azonban nem hagy nyugodni. Kicsit furcsa ez a Hungária körúti nagyon kerek szám. Nem tudom elkerülni a szóismétlést: nyilván kerekítéssel jött létre. Afelől nincs kétségem, hogy a számtani művelet felfelé irányult. Abban viszont bizonytalan vagyok, hogy tízesre avagy százasra történt-e. Vajon mi került a könyvelésbe?
Az „alulmúlási verseny” újabb fejezettel gazdagodott. A téli szünetet megelőző 18. bajnoki fordulóban volt olyan mérkőzés, amelyre már ingyen jegyeket is osztogattak, csak hogy ne tűnjön úgy, mintha ciánozták volna a lelátókat. Akkor még nem tudhatták, hogy egy intenzív hóesés is összeesküszik nemzeti futballunk ellen. Mindezekre figyelemmel már nem is meghökkentő a Paks - DVTK, valamint a Puskás Akadémia - Mezőkövesd mérkőzésekről jelentett 418 - 418 néző. Ilyen nézőtéri döntetlen is csak a Kárpát-medencében fordulhat elő…
Szerző
Tibor Tamás
Frissítve: 2019.01.02. 09:10

Aranyvasárnap

Hetvenkét milliárd forint, az már nagyon nagy pénz. A legkormánypártibb hívő sem tarthatja demagógiának annak mérlegelését, hogy mi minden hasznos és tisztességes dolgot lehetne ebből az összegből csinálni. 
Például Budapest teljes járóbeteg ellátó rendszerét föl lehetne szerelni a legkorszerűbb diagnosztikával (beleértve a CT és MR berendezéseket), továbbá beszerezni a legszükségesebb sürgős életmentő beavatkozásokhoz kellő eszközöket (ideértve a szívkatéterezést). Mind a 23 kerületben, mindent. Annyi lenne a várólistáknak. Vagy építeni lehetne belőle tízezer szociális lakást a hajléktalanoknak és más rászorulóknak. És sok minden mást, amivel az Orbán rendszer kilencedik éve adósa magyar alattvalóinak. 
És amivel kormányfőnk a legkevésbé sem törődik. Törődik viszont a barátaival. Ezzel a 72 milliárddal őket ajándékozta meg az idei aranyvasárnapon. Formailag sportegyesületeket finanszíroz, de nincs épeszű ember e honban, aki hinne neki. Ez irracionális döntés, vagy inkább közönséges sikkasztás. Nem az első, de talán az utolsó. Mert ilyen esztelen és céltalan pénzszórást csak a bukás tudatában szoktak csinálni a zsarnokok. 
A sokadik tisztességtelenségi mélypont ez, nem érdemes azt hangsúlyozni, hogy nincs ennyire lelkiismeretlenül gátlástalan kormányzója a civilizált világ országai közül egynek sem, noha ez a szomorú tény. Arról sem érdekes most már gondolkozni, hogy O1G politikája egy újabb Trianonhoz vezet-e, mert remélhető, hogy nem lesz már ideje olyan mélyre juttatni az országot, mint amilyen mélyre eszményképei (Tisza és Horthy) juttatták. 
Azon viszont el kell gondolkoznunk, hogy adóforintjaink elherdálását minden jövendő kormányzat számára lehetetlenné kell tennünk. Ez az aranyvasárnapi 72 milliárd emlékeztessen minket arra, hogy a „forrás elosztás” központosított formája tévedésekre és visszaélésekre ad alkalmat, és még relatíve tisztességes kormányzás alatt sem lehet hatékony. Tehát „igazságtalanságokkal” mérgezi a közéletet. 
Az adóbevételek sokkal kisebb hányadának fölhasználása maradhat a kormány kompetenciája, a túlnyomó rész kerüljön a területi önkormányzatokhoz. A kulturális és oktatási szektort (ideértve a vallási szervezeteket és a politikai pártokat is) közvetlenül az egyének finanszírozzák, például a személyi jövedelemadójuk egy százalékával.
Szerző
Haskó László
Frissítve: 2019.01.02. 09:10