Ez is a robotika hatása: milliók veszíthetik el a munkájukat

Publikálás dátuma
2019.01.07 13:00

Fotó: Getty Images
A jövő technológiája már rég a mindennapjaink szerves (egyben szervetlen) része. Robotokkal, algoritmusokkal kell felvennünk a versenyt, ha érvényesülni szeretnénk a munkaerőpiacon. A gyermekeinket már most a jövő képességeivel kell felruháznunk, hogy labdába rúghassanak. De milyen jövőben és milyen képességekkel? A jövőkutatásban élen járó Spark Institute at IBS vezetőjét, Frankó Csuba Deát és az intézet oktatóját, Galántai Orsolyát kérdeztük: ki képes és ki nem a jövőben élni?
Napi tapasztalat, hogy az emberek az okostelefonjaikat bújják, önkiszolgálva automata pénztáraknál fizetnek a boltban, a banki ügyeiket interneten intézik, a készpénznek is hamarosan búcsút mondhatunk, a csomagjainkat drónok szállítják házhoz, a metró vezetőfülkéjében sem ül senki, robotok műtik a beteget. A technológia, a robotika, a mesterséges intelligencia használata a jelenünk része. A kontroll látszólag a mi kezünkben van. Még. Jóféle jövő felé haladunk, jó lesz nekünk? Frankó Csuba Dea: Minden azon múlik, hogy azok az emberek, akik ezeket a technológiákat fejlesztik vagy üzleti felhasználásba viszik, milyen szándékúak. Miként használják a technológia által kezükbe adott lehetőségeket. Annak mindenki örül, ha egy szakmájához értő lakatos kinyitja a lakása ajtaját, ha sikerült kizárnia magát. Annak már kevésbé, ha ugyanezt a technológiai tudást egy betörő hasznosítja, hogy eltulajdonítsa a javait. Hasonló a helyzet a mesterséges intelligencia (MI) technológiával és a robotikával is. Ha arra használjuk, hogy az emberiség életét kényelmesebbé, kiszámíthatóbbá és kontrollálhatóbbá tegyük, akkor minden rendben levőnek látszik. Kontrollálhatóság alatt itt most azt értem, hogy például az egészségmegőrzésben ezen technológiák révén javul az orvosi diagnosztika, a krónikus betegségben szenvedők gyógyításának esélye. Ma is használunk algoritmusokat: a tévém pél­dául képes felajánlani a korábban általam nézett műsorok száma és jellege alapján olyan filmeket, amelyek az érdeklődési körömnek megfelelőek. Onnantól válik izgalmassá a történet, ha ezeket a technológiákat arra használják, hogy kiszámítsák, miként lehet az embereket befolyásolni. Erre a legutóbbi amerikai elnökválasztás a legismertebb példa a közelmúltból, amikor az algoritmusok segítségével a tudatos befolyásolás dominált.  Az automatizáció leghúsbavágóbban a munkavállalókat érinti. A kérdés csak az: mekkora hányadukat? F. Cs. D.: Nagyon nehéz beletanulni abba a környezetbe, amit a most még újnak számító technológiák hoznak létre. Ez egészen biztosan kihívások elé fogja állítani az emberiséget. Hamar eljön az idő, amikor nem lesz szükség a munkavállalókra, vagy legalábbis nem azokra a munkavállalókra lesz szükség, akikre ma. Ezért kardinális kérdés ma az oktatásban, hogy mik is lehetnek azok az irányok, amelyek biztos jövőt garantálnak a fiataloknak vagy a már tíz-harminc éve dolgozó generációknak a munkaerőpiacon. Galántai Orsolya: Földrajzi régiónként és szektoronként eltérő a technológiavezérelt működés és az automatizáció térhódításának mértéke. A Világgazdasági Fórum (World Economic Forum, WEF) közeljövőre várható robot-ember együttműködését vizsgáló jelentéséből kiderül: négy év múlva a pénzügyi és a befektetői szolgáltatások terén a humanoid robotok 23 százalékban fogják felváltani a humán erőforrásokat. A repülő és vízi robotoknak az olaj- és gázkitermelésben is egyre nagyobb szerepük lesz, ott 2022-re 20 százalékos lesz az automatizáció. A világ munkáinak jelenleg körülbelül 70 százalékát végzik emberek, 30 százalékát robotok, szoftverek, algoritmusok. Négy év múlva tovább erősödik ez a hatás, ugyanis az emberek munkavégzési aránya már csak 60 százalék lesz az előrejelzések szerint. F. Cs. D.: Ehhez tegyük hozzá, hogy bár a WEF előrejelzései a legmegalapozottabbak, mégiscsak lineáris tempójú változásokat vetítenek előre. Ám a valóságban a technológiák nem lineárisan alakítják át a munkaerőpiacokat. Az emberi munkavégzésben négy évre előjelzett 10 százaléknyi csökkenésnél jóval komolyabb és gyorsabb változások is bekövetkezhetnek. Egy amerikai közgazdászprofesszor három évvel ezelőtti kutatása az önvezető autók elterjedésének hatásait vizsgálta az Egyesült Államok munkaerőpia­cán, kifejezetten a teherfuvarozás területén. Az USA-ban a teherautóso­főrség az egyetlen olyan szakma, ami jónak számító középosztálybeli fizetéssel jár, anélkül, hogy az embernek diplomája lenne – jelenleg 4,5 millió főnek adva munkát. Ha ezek az önvezető járművek kikerülnek az utakra, ők és családjaik kapásból elvesztik a megélhetésüket. Ahogy az útvonalaik mentén a fogyasztásaikra, igényeikre épülő szolgáltatások – hotelek, motelek, éttermek, bárok – alkalmazottai is. Sőt, mivel egyes kisvárosok is az átmenő forgalomból élnek, ez az egyetlen bevételi forrásuk, ez további 6 millió embert jelent. Tehát közvetlenül 10,5 millió ember foglalkoztatását érinti ez a technológiai változás, ami aztán sokkal drámaibb tempójú átrendeződéseket idéz elő, mint azt most gondolnánk.
60:40 - A Világgazdasági Fórum előrejelzései szerint 2022-re a világ munkáinak 60 százalékát fogják emberek végezni, 40 százalékát már robotok, szoftverek, algoritmusok. Jelenleg 70:30 százalék ez az aránypár.
Mások is hasonló adatokra jutottak. Egy idei PwC-tanulmány (PricewaterhouseCoopers, multinacionális könyvvizsgáló és gazdasági tanácsadó cég) szerint 2030-ra 30 százalékos lesz a munkahelyek automatizációja világszerte. Mi lesz a sorsuk az állásukat vesztett embertömegeknek? F. Cs. D.: Erre ma még nincsenek jó válaszok. Sem a közgazdaságtudósok, sem a politikusok, sem az üzletemberek részéről. Az egyik lehetséges út: a munkavállalók átképzése. De hogyan is lehetne átképezni bárkit, amikor nem is igazán tudjuk, milyen készségekre lesz szükség a jövőben? Csak annyi látszik bizonyosnak, hogy a technológia lesz az úr, ezért a reáltudományok, s velük együtt az úgynevezett STEM-képességek (STEM: Science, Technology, Engineering, Mathematic – természettudomány, technológia, mérnöki tudomány és matematika) felértékelődnek. Emellett a humán tudományokban is tapasztalhatók felfutó tématerületek – a gazdaság- és a viselkedéspszichológia, a szociológia –, hogy az emberi fogyasztási szokásokat, döntéshozatali mintákat minél jobban megértsék, s ezáltal a gépek programozásánál érvényesíteni tudják. A fentebb említett kutatás a kevésbé fejlett Kelet-Európában 40 százalékot is meghaladó ­mun­kahely­vesztést prognosztizál. Mi, magyarok tehát fokozottan ki vagyunk téve mind az algorit­musoknak, mind a politikai vezetésnek? F. Cs. D.: Magyarországon a fő kérdés, hogy mi lesz azokkal a munkavállalókkal, akik fizikai munkát végeznek, vagy akik már nem tudnak, nem akarnak vagy nem képesek beletanulni ebbe az új világba. A fia­talabbakat még lehet orientálni, ők egy darabig rugalmasabban fognak reagálni a kihívásokra, mint az iskolarendszerből már kikerült huszonöt év felettiek. Ám az idősebb generációknak ez egyáltalán nem triviális kérdés. A jóléti államokban felvetődött már, ha bekövetkeznek az előrejelzések, akkor alanyi jogon járó alapjövedelmet kell biztosítani mindenkinek, ami a lakhatást és a minimum létszükségleteket fedezni tudja. Ezzel csak az a probléma, hogy a szociális ellátórendszerek a világ legtöbb országában nincsenek erre felkészülve. Ráadásul a jövőben az adófizető vállalatok is azok lesznek, amelyek a legsikeresebbek a digitális világban. A Google-höz, az Apple-höz, a Facebookhoz hasonló tőkeintenzív, jövőre szabott vállalatból pedig kevés van Európában, pláne Magyarországon.

Nő a hatékonyság

Nemek tekintetében hogyan fog megváltozni a munka világa? F. Cs. D.: A sok sztereotípia – a nők nem értenek a matematikához, az informatikához – ellenére kiderült: a nők nagyon jó munkaerőnek bizonyulnak, és sok területen kiemelkedő teljesítményre képesek. Strukturáltak, szervezettek, önfeláldozóan állnak a munkavégzéshez, mert ez nekik olyan lehetőség, amit korábban nem kaptak meg. Ezenkívül tény, hogy genetikailag is máshogy vagyunk huzalozva, mint a férfiak. A nők jelenléte a munkahelyen új színeket és új szempontokat hoz be a problémamegoldás területén. A nagyvállalatok, amelyek tudományos alapokon építik föl a csapataikat, tudatosan foglalkoznak azzal, mi a legkedvezőbb nemi keverési arány, amitől a leghatékonyabban működhetnek. G. O.: Amellett, hogy rengeteg olyan szakma kialakulásának lehetünk szemtanúi, amihez nincs megfelelő képzettségű vagy képességprofilú munkaerő, az európai népesség létszáma csökken. A két erős tendencia eredményeképpen a következő 10-20 évben jelentős munkaerőhiány fog keletkezni. Ennek az egyik hozadéka genderspecifikus abban az értelemben, hogy a nőkre mint munkavállalókra arányait tekintve jobban számít majd a piac. Ugyanakkor, ahogy azt már a jelenben is tapasztaljuk, a digitalizáció, a digitális eszközök, a szupergyors internet elterjedése az atipikus foglalkoztatást is elősegítette. Ma már egyre több, gyermeket nevelő nő – vagy éppen férfi – tud rugalmas feltételek mellett dolgozni. F. Cs. D.: Hogyan érjük el, hogy mindkét nemből felkészült munkavállalók legyenek, illetve a korábbi munkája alól felmentett milliók mégis emberhez méltó életet tudjanak élni? – ezek az alapvető kérdések, amikre válaszokat kell találnunk. És ennek bekövetkeztére már most tudatosan kell készülnünk. Mindig úgy beszélünk a robotikáról, az algoritmusokról, mint valami nagyon távoli jövőről. De igazából ez most történik. Ezek a megoldások már itt vannak velünk, a jelenben. És mindez nagyon gyorsan tud átcsapni egy mindent felforgató trendbe, amit úgy nevezünk: jövő. Az oktatás ezért nagyon fontos dilemma, mert egy százötven éves rendszert kell újra feltalálni, ráadásul úgy, hogy passzoljon a jelenkor kihívásaihoz.   

Az oktatás jövője – mit tehet a szülő?

Felelős, a jövőjükért aggódó szülőként mi felé tereljem a gyermekei­met, hogy érvényesülni és megélni tudjanak a még szebb, még újabb világban? F. Cs. D.: A kor egyik legnagyobb előnye, hogy óriási az információbőség, minden elérhető könyvekben, az interneten, viszonylag megfizethető áron. Ha valaki érdeklődő, kíváncsi, és tudja, merre szeretne elindulni, akkor a lehetőségek tárháza gyakorlatilag korlátlan. Ha a tudatában vagyunk annak, hogy a STEM- és a SMAC-képességek (SMAC: Social, Mobile, Analitics, Cloud – hálózati-közösségi, mozgékony, adatelemző és felhőalapú) lesznek a jövőben a nyerők, és ezeknek bármelyikére van affinitása a gyereknek, akkor minden forrást megmozgatva arra kell törekedni, hogy ezeknek a szegmensek valamelyikében kiképezze magát. Ehhez ingyenes, programozást és egyéb szakmákat oktató honlapok, online tanfolyamok állnak rendelkezésére, ahogy léteznek már kifejezetten a jövő szakmáival foglalkozó iskolák is felnőttek számára. A szókincs, a képzelőerő, a kreativitás és az innovációs készség fejlesztésére kifejezetten előny, ha a gyerek sokat olvas. Ugyanígy fontos az érzelmi intelligencia, az emberekkel való bánás, az együttműködés képességének fejlesztése, az empátia és mentális tartás kialakítása, hogy azokat a technológiákat, amiket a kezébe kap, tényleg jól használja fel. Az újabb tanulási-oktatási – online – módok a hozzáférhetőség tekintetében elég demokratikusnak látszanak. A bő­­ség kosarából valóban mindenki egyaránt vehet? F. Cs. D.: Az új technológiák kínálta oktatási rendszer nem tud fair lenni. A fentebb vázolt tudás és képességek gyakorlatilag csak egy szűk körnek elérhetőek, noha elméletileg, azt gondolnánk, bárkinek. Egy elmaradott régióban élő, kevésbé tájékozott szülő, akinek az otthoni internetkapcsolatra sincs pénze, ezeket a lehetőségeket nem tudja felkínálni a gyerekének, holott őt is hasonló kérdések foglalkoztatják, mint a fővárosi szülőtársát. A technológiai forradalom hatására is beindulhat egy szegregálódási folyamat. A lemaradók pedig sokkal gyorsabban és intenzívebben fognak leszakadni amiatt, hogy igazából senki nem tudja, merre van előre, de aki közelebb van a technológiához és az információhoz, hamarabb fog rájönni és lépéseket tenni, mint azok, akik a klasszikus értelemben vett iskolának és információáramlásnak vannak kitéve. A tanároknak marad itt bármiféle szerepük, vagy az ő szakmájuk is az enyészeté lesz? F. Cs. D.: Az interperszonális folyamatokat nem lehet technológiá­val kiváltani. A tanárokra szükség lesz, a szerepük azonban megváltozik. Már most sem úgy kellene tanítaniuk, hogy a tankönyvi interpretációkat előadják és kikérdezik, hanem egy adott témában önálló véleményformálásra, önálló problémamegoldásra kellene biztatniuk a gyerekeket. A tanár sokkal inkább mentor lesz a jövőben, aki elgondolkoztatja a diákokat a problémákon, és megtanítja a módszereket, amikkel feldolgozhatják azokat. Segít az információt dekódolni, megemészteni, következtetéseket levonni belőle. Ez is nagyon fontos szerep, de ehhez újra kell tanulni, mit jelent tanárnak lenni. Csupa olyasmiket sorolnak fel, amiket a jelen magyar oktatási rendszer nemhogy nem kínál fel, inkább ezek ellen dolgozik – nyilván alternatív jövőképpel bír… G. O.: Sokszor tapasztaljuk, hogy az intézmények a teljesítménykényszerükkel frusztrálják a diákokat, és a lexikális tudásanyag sulykolásával, a szigorú számonkérésekkel épp a jövő kihívásainak sikeres teljesítéséhez szükséges egyik legfontosabb vonást, a tanulási vágyat oltják ki belőlük. Ha nincs módunk olyan intézményt választani, ahol inkább serkentik ezt, tegyünk meg mindent, hogy otthon tompítani tudjuk az iskolában szerzett kudarcélményeket. Ugyanakkor világszinten már abszolút tapasztalható, hogy a digitalizáció hatására felforgató oktatási módszertanok törik meg a letűnt idők pedagógiai gyakorlatát. Ezek élményszerűbb, bevonóbb, rugalmasabb, vidámabb tanulást tesznek lehetővé. Egyre több egyetemen a szemléletmód is az új technológiákhoz idomul: a hallgatókra ügyfélként tekintenek, akik tisztában vannak az igényeikkel, hogy pontosan milyen szolgáltatást is szeretnének, és milyen minőségben. Nemegyszer előfordul, hogy a technológiák terén a digitális ­bennszülöttek (a gyerekek) felkészültebbek az őket oktatni hivatottaknál. F. Cs. D.: Egyes szaktantárgyak, tudományok, mint például a matematika, a pszichológia, az idegtudomány tudásanyaga olyan gyorsan változhat a jövőben, hogy könnyen lehet, bizonyos oktatási csomagokat nem is készen kapnak a diákok, hanem ők maguk állítják elő. Miért ne lehetne, hogy oktatási tartalmakat fejlesztenek gyerekek az iskolában? Miért ne lehetne az ő tudásukat a jövő iskolájában felhasználni? Ebben az esetben a tanárnak megint más lesz a feladata: egyfelől biztosítja a környezetet a tanuláshoz, másfelől ellenőrzi a tudáscserélő folyamat minőségét a diákok között. Például azt, hogy miként kell egy grafikai szoftver segítségével egy 3D-s tárgyat megtervezni, amihez minden valószínűség szerint egy diák jobban ért a tanáránál. Változtatnunk kell tehát a régi beidegződéseken, az ezeken alapuló oktatás már a jelenben sem jelent hatékony módszert a jövőre való felkészülésre.

A jövőkutatás jövője

„Jósolni nehéz, főleg, ha a jövőről van szó” – idézi a mondást Frankó Csuba Dea, aki szerint valójában nem lehet megmondani, mit hoz a jövő. „Hogy milyen lesz a jövő, nagyon komplex kérdés, rengeteg paraméteren múlik és nem csak a technológiák fejlődésén. Ilyen kérdés például az, hogy mihez kezd a mesterséges intelligenciák fejlődésével az ember, a nagyhatalmak vagy akár a nagyvállalatok, amelyek olyan hatalmas készpénzállományon ülnek, amivel szinte bármelyik államot meg tudnák venni. Az előrejelzések érdekében az egyik legfontosabb feladat a mintázatkeresés. Meg kell találni azokat a lappangó mintázatokat, amik feltehetően erőre kapnak a jövőben, esetleg más mintázatokkal egy irányba konvergálnak, felerősítik egymást. Milyen üzleti modellek érvényesülnek a jövőben, mit jelent mindez az egyes iparágakra nézve, lesznek-e ezeket elősegítő állami támogatások, netán államok közötti összefogások, vagy éppen szabályzati szigorítások, amelyek korlátozni igyekeznek a folyamatokat? Olyan alternatív jövőképekkel is érdemes kalkulálni, melyekben esetleg el is veszíthetjük a kontrollt. Ám mindezek ellenére sem tudhatjuk, milyen jövő valósul meg, nincs pontos képünk arról a világról, amibe most lépünk bele, vagy már – részint – benne is élünk. Egyet tehetünk: megpróbálunk különféle forgatókönyveket végiggondolni a mintázatok alapján.”

Nálunk is képzik a jövő szakértőit

A Spark Institute at IBS alapító intézménye a Budapesten és Bécsben is alap- és mesterképzési diplomákat nyújtó IBS Nemzetközi Üzleti Főiskola, mely az első közép-európai magán felsőoktatási intézmény. A Spark Institute transzformatív vezetőképző intézet, ahol a jövő képességeire készítik fel a vezetőket, szakértőket, HR-szakembereket.

Frissítve: 2019.01.07 13:00

Álmatlanságunk kora

Publikálás dátuma
2019.03.17 17:20

Fotó: AFP or licensors/ MLADEN ANTONOV
Nem alszunk eleget. Vagy ha igen, nem pihentető az alvásunk. Pedig elemi szükségletünk a regeneráció, enélkül krónikus és szomatikus betegségek támadnak meg bennünket. De az alvatlanság eleve már meglévő betegségeink tünete is lehet. Jól kell tudnunk tehát aludni – a hosszú, egészséges élet feltételeként. Az alvás világnapja alkalmából megjelent Magyar alváskönyvnél jobb sorvezetőt pedig álmodni sem lehet.
Az emberek egyharmada nem alszik megfelelően, állítják felmérések alapján a szakemberek. Nem reprezentatív kutatásom igazolja az állítás igazát. Jobbik énem, éjszaka a jobbomon fekvő feleségem napi szinten mutat rá alvásproblémájára. Aki a balján fekszik, horkol és túl korán kel. Pedig az ő jó közérzetéhez tíz óra alvás lenne szükséges. Legalább. Alvásigénye aztán a hétvégéken csúcsosodik ki, amikor is pótolni igyekszik a hétközi elmaradást. Én mint az emancipációban a végletekig hívő férj pedig lehetőséget látok végre az elhanyagolt teendőim ellátására, csakhogy meglepetésszerűen kápráztassam el a nejemet. Hajnalban a szokottnál is korábban kelek, teszek-veszek, csörgök-zörgök, mosogatok, porszívózok (a sövényvágást direkt későbbre hagyom). És nem, egyszerűen nem tudok a kedvére tenni mindezzel. Sőt, azt sem értem, miért nézi rosszalló tekintettel, hogy ebéd után egy órára bebólintok, szunyókálok egy kicsit. Hiszen én keltem korán, nem ő. 

Rosszalvó magyarok

A válóperek jelentős hányada a hálótárs horkolásával, pontosabban annak a másik fél felé tagadásával magyarázható – tudtam meg a Magyar Alvás Szövetség (MASZ) által március 12-én, kedden, az alvás világnapja alkalmából a Magyar Tudományos Akadémián rendezett konferencián. (Az alvás világnapja március 15-én van hivatalosan, de a magyar nemzeti ünnep miatt nálunk előrébb hozták pár nappal – forradalom idején nincs alvás!) Az egészséges élet egyik kulcsának számító egészséges alvás érdekében, figyelemfelhívó szándékkal rendezett világnapot 65 országban ülik (fekszik?) meg, Magyarországon ezúttal a 11. alkalommal. Sőt, az Alvás Világszövetség (World Sleep Society) egy éve alakult hazai tagjának rendezvényét már kormányfigyelem is övezi, államtitkári jelenlét is pártolta (dr. Horváth Ildikó személyében), hogy (amiként elhangzott) a hazai egészségügyi átrendeződés, mely nem beteg-, hanem egészségközpontú (tehát a megelőzésre koncentráló) kíván lenni, az egészséges alvás megteremtésére is figyelmet szán, nemcsak a megfelelő táplálkozás, mozgás és életmód kialakításának támogatására. Már csak annál is inkább, mert a jelen társadalmak munkavégzési szokásai alaposan felforgatták természetes, biológiai szükségleteinket, így az alvási ciklusunkat is. Nem annyit és nem úgy alszunk, ahogy azt igényelné a szervezetünk. Ebből aztán mindenféle komplikáció származik: vérnyomás- és cukorbetegség, mentális problémák, elhízás, hogy csak a legalapvetőbbeket említsem. S ha nem ijedtem volna meg már ettől, akkor a konferencia idejére kiértékelt, legfrissebb alváskutatások eredményei igencsak felébresztettek – nagyon úgy néz ki, ha továbbra is házasságban kívánok élni (kívánok!), teljes körű életmódváltozást leszek kénytelen bevezetni. Húszezer éjszakányi alvás monitorozása alapján állítható, hogy a magyar emberek kevesebb mint 20 százaléka gondolja úgy, az alvás számára igazán pihentető – értékeli az adatokat a MASZ alelnöke, Vada Gergely. Harmincöt százalékuk véli csak úgy, hogy az éjszakák alkalmasak számukra a regenerációra – a kétharmaduk tehát nem! Míg egy ember alvásigényét átlagosan 7–9 órára szokás belőni, addig a magyar életkörülmények mindössze 7 óra 20 percet tesznek lehetővé. Az alelnök ehhez még hozzáteszi, hogy ez a 7.20-as átlag összességében az idegrendszer 55 százalékának tényleges regenerációjára elég. Ha még ez sem lenne elég a hervadáshoz, azt is megtudom, hogy a magyar alvók egynegyedének éjszakai ­pihenése fizikai túlterhelésről tanúskodik. G. Németh György, a MASZ elnöke és a Benyovszky Budapesti Alvásközpont vezetője az adatok summázatában utal a mindmáig legfrissebb európai és a párhuzamként általuk végzett, 4 éve készült országos alváskutatás eredményeire is: az unióban a lakosság 29,6 százaléka, itthon 31,3 százaléka szenved alváspanaszoktól. A magyarok harmada tehát – amibe ezek szerint a feleségem és én is tartozunk – komoly egészségügyi problémával küszködik. Ahhoz, hogy megfeleljünk a világnap aktuális jelmondatának – „Aludj jól, élj sokáig!” –, tennünk kell valamit. 

Álomfejtés helyett

De mit? Az alvásnapi konferencia, mely tulajdonképpen egy ünnepi könyvbemutató volt, erre mindenekelőtt az olvasást ajánlja. Nevezetesen a MASZ által felkért szakemberek (pszichológusok, neurológusok, tüdőgyógyászok, fül-orr-gégészek, ortopéd szakorvosok, dietetikusok, szexológusok, fogászok stb.) által jegyzett és a Galenus Kiadó gondozta Magyar alváskönyvet, mely nemcsak pihentető olvasmány, de hasznos is, mert útmutatóul és gyakorlati tanácsokkal szolgál az alvásismeretek és -nyugtalanságok terén. Ami annál is inkább fontos, mert az alváshiány (vagy éppen a túlzott aluszékonyság), a nem minőségi pihenés az esetek döntő többségében társbetegségek tünete. (Pél­dául, ha hátfájás miatt nem hunyjuk le a szemünket egy pillanatra sem éjszaka, akkor mozgásszervi problémáink lehetnek, a horkolásból adódó hálótársi csetepaté okai pedig légzőszervi elégtelenség, elhízás felé mutatnak. Ha pedig hajnali 3-kor azon morfondírozunk, miért nem tudunk aludni, s nem azon, hogy „jaj, de jó, van még 3 óránk szunyálni”, akkor pszichés eredetű gondjainkkal nem árt orvoshoz fordulni.) Jó hír, hogy mindezek holisztikus és komplex diagnosztizálását a jövőben a most bejelentett alvásterapeuta-képzést elvégzőknél orvosolhatjuk majd. 

Pihenj jól, hasznosan!

De ma már az egyénileg használható technológia is nagy segítségünkre lehet az alvásunk optimalizálásában. Köztudott, hogy a Távol-Keleten külön nevük van a túlmunkától, a túlterheltségtől bekövetkező haláleseteknek: Japánban „karosi”, Dél-Koreában „gvarosza”, Kínában az öngyilkosságba menekülő extrém munkaerő elnevezése „kolaoszi”. Az asztalra boruló, alvó kollégák látványa mindennapos ezen országok munkahelyein, megkülönböztetett tisztelettel is bánnak velük, suttogva, lábujjhegyen közlekednek a munkaérdemrendes, szuszogó társuk mellett. Ám a vállalattulajdonosok nem ennyire udvariasak és elégedettek, mivel a kialvatlan munkaerő kevésbé hatékony és döntéseiben is megbízhatatlan. Végeredményben kevesebb pénzt termel. Így aztán a hasznosság érdekében érdemes a megfelelő mennyiségű és minőségű alvást biztosítani számára. Ezzel a szó szerinti be- és lefektetéssel ugyanis még több hozam várható. Bár attól még némileg távol vagyunk, hogy alvószobák álljanak rendelkezésre a munkahelyeinken, ha ledőlnénk vagy 20 percre szundikálni (ebéd után főleg, ugye-ugye!), de az alvás szerepét az egészségmegőrzésben már felismerték a nagyobb cégeknél. És minden mai technológiát be is vetnek a dolgozóik ágyban töltött minőségi pihenése érdekében. Az alvásipar felívelő szakaszú ágazat. Okospaplan, okosmatrac, okospárna, szenzoros csuklópánt, ami az éjszakai off módunkban figyeli a légzés-, vérnyomás-, szívverés-, testhőmérséklet-változásainkat – ma már nemcsak a munkahelyi egészségmegőrzés érdekében és az alvásbarát szállodákban (távol a lift, az utca zaja, párnázott csöndszoba a lakosztályunk, masszázs- és spa-szolgáltatások) érhetők el ezek a diagnosztikai monitorozásra képes kütyük. Megvásárlásukkor azonban érdemes a szenzoros kivitelezésűt választani, mert egy okostelefonra letölthető applikáció pusztán az éjszakai zörejekből képes méréseket végezni – okosít ki minket a kötetben az alvásipar legújabb vívmányairól Vada Gergely. Ami pedig a feleségem alvásproblémáit (engem) illeti… Nos, a horkolás elmulasztására számos megoldás akad (fogyás, kevesebb alkoholbevitel, cigaretta elhagyása stb.), hogy nemalvótárskénti neszezésem okozta sokkhatást kerülendő pedig magam is jóízűen, stresszmentesen aludjak – akár szenzorok hálója nélkül is.

Nem mindegy, mikor

A cirkadiánritmust szabályozó molekuláris mechanizmus felfedezéséért Jeffrey C. Hall, Michael Rosbash és Michael W. Young kapta 2017-ben az élettani és orvosi Nobel-díjat. Azaz az emberek (és más élőlények) belső, biológiai órájának (ez a cirkadiánritmus) vizsgálatáért, biokémiai működésének elkülönítéséért díjazták az amerikai tudósokat. A természetes környezet (bolygónk forgása, a nappali és éjjeli órák [fény-sötétség]) váltakozása nagyban hatással van az életműködésünkre, jóllétünkre – ezért sem mindegy, mikor alszunk. Nem véletlen, hogy a WHO 2017-ben rákkeltő hatásúnak nevezte a váltott műszakot.

Téli vagy nyári?

2021-től minden valószínűség szerint megszűnik az évszakokhoz kötött óraátállítás, mely sokak időérzékét zavarta össze és alvásszükségletét tette tönkre ideig-óráig. Az Európai Parlament már tavaly nyáron támogatásáról biztosította a tervezetet (miután a konzultáció­ján 4,6 millió EU-s állampolgár 80%-a a megszüntetésre voksolt, a magyarok 2/3-a), de időt szeretne hagyni a tagországoknak a harmonizációra. Ugyanis, hogy nyári vagy téli időszámításra tér-e át maradandóan egy ország, az nemzeti hatáskör. De hasznos lenne például a légi közlekedés terén, ha nem kellene Londonig repülve háromszor átállítanunk az óránkat. A jelenlegi évszaki váltást Magyarországon 1980-ban vezették be. A Magyar Alvás Szövetség az egészségünkre károsan ható átállítás eltörlése mellett tette le a voksát, és az eredeti, vagyis a téli időszámítás megtartását szorgalmazza.

Életünk egyharmadát átalusszuk

26 évet alszik egy átlagos magyar – nem valami Rip Van Winkle-szindróma áldozatai vagyunk, de ha a születéskor várható élettartam (kb. 78 év) alvással töltött harmadát nézzük, akkor összesen ennyi évet alszunk életünk során. Nem mindegy, hogyan!

Frissítve: 2019.03.17 17:20

Szudoku: a kihívás, a megfejtés misztériuma

Publikálás dátuma
2019.03.17 15:00

Fotó: YASUYOSHI CHIBA
Egy ráérős külföldi turista az újságoshoz lépett Tokióban, és rejtvényfüzetet vásárolt, hogy agyonüsse a várakozás perceit. Nem sejthette, mit indít el. Az általa „felfedezett” szudoku azóta népszerűbb lett a világban, mint bármely logikai játék Rubik Ernő bűvös kockája óta.
Van, aki nem próbálta még? A szudoku egyszerű játék. Adott egy 9×9-es négyzetháló, amely 9 darab 3×3-as kisebb táblázatra oszlik. Minden számjegy (1–9) csak egyszer szerepelhet minden sorban, minden oszlopban és minden kis négyzetben is. A számjegyek egy részét előre beírják, a többit ezekből kell kikövetkeztetnie a játékosnak. Ábrával illusztrálva szempillantás alatt felfogható a fel­adat. Ebben rejlik a vonzerő: csupán a fenti szabályt kell tudni, semmi mást. Elég a feladvány meg egy ceruza vagy internetkapcsolat, és már lehet is próbálkozni. A megfejtés fortélyaira menet közben jön rá az ember. A jutalom a sikerélmény, ahogy egyre nehezebb feladványokat oldunk meg, egyre könnyebben és gyorsabban. 

Japán varázsa

A szudoku elnevezése japán eredetű, a szúdzsi va dokusin ni kagiru kifejezés rövidítése, ami annyit tesz: „a számjegyek csak egyszer szerepelhetnek”. A játék távol-keleti szigetországból indult világhódító útjára, miután a bevezetőben említett turista, Wayne Gould hongkongi bíró véletlenül rábukkant egy tokiói standon, 1997-ben. Megkedvelte, majd népszerűsíteni kezdte Nagy-Britanniában, méghozzá elképesztő eredménnyel. A londoni Timesban 2004. november 12-én jelent meg az első szudokufeladvány, onnantól futótűzként terjedt el. Hamarosan már Pesten, a körúti villamoson sem okozott meglepetést, aki ezzel múlatta az időt. Ami vicces, hogy Nyugaton „egzotikus ázsiai játékként” hódított az újdonság, pedig… Pedig a szudoku nem szamuráj­vívmány. Svájci matematikusok már a 18. században foglalkoztak a „mágikus latin négyzet” hasonló problémájával. 1895-től párizsi lapok publikáltak számrejtvényeket, amelyek alig különböztek a modern változattól, aztán ezek pár év elteltével érdeklődés hiányában elmaradtak. Howard Garns amerikai fejlesztő pedig pontosan ugyanazt találta ki 1979-ben, ami negyedszázaddal később világsiker lett, de az általa Number Place névre keresztelt játék még akkor sem izgatta fel a nagyközönséget. Japánban csak öt évvel később indult a szudoku, ott viszont nyomban bejött, az ezredfordulóra már százezrek ismerték. Kézenfekvő magyarázat, hogy a szó- és szótagírás nem alkalmas betűs keresztrejtvény készítésére, ezért a japán ingázók hiánypótló szórakozást kaptak a hosszú munkába vonatozásra. Az viszont talány, 2000 után miért (miért pont akkor) lett szenzáció a szudoku világszerte. Másfél évtized alatt hatalmasan kinőtte magát. A legtöbb lap rendszeresen közöl feladványokat, online portálok ajánlanak ingyen felületet játékosok mil­lióinak. Ma már sokan sportként űzik, egymással vetélkedve, időre; nagy nemzetközi versenyeket rendeznek. Tavaly, a prágai világbajnokságon új világrekordot állított fel egy 14 éves kínai lány: Vang Si-jao 54,44 másodperc alatt oldotta meg a rejtvényt. (Csapatban és egyéniben is a japánok nyertek.) A novemberi vb-n 33 ország 247 versenyzője vett részt. A szervezők szerint látványos a fejlődés, egyre gyorsabban töltik ki az üres mezőket a versenyzők. Nem ritka, hogy a menők tehetségesnek bizonyulnak sakkban is. Ha valaki lesajnálja, komolytalannak tartja a szudokut mint sportágat, annak éppen a sakk példájával vágnak vissza. 

Agytorna vagy függőség?

A rajongók szerint a szudoku nagy jótétemény. Serkentő agytorna, pozitív hatások sokaságával. Kikapcsol a hétköznapi stresszből, eltérít a fölösleges gondolatoktól, miközben figyelemre és logikus gondolkodásra ösztönöz. Dolgoztatja a memóriát, segít átlátni struktúrákat. A megoldás szellemi kielégülést okoz, önbizalmat ad a játékosnak. Az amerikai Alzheimer-kórosok szervezete kifejezetten javasolja is a szudokuzást, egészségmegőrző céllal. A Kaliforniai Egyetem kutatói szerint a kognitív tréning stimulálja az agyműködést, segíthet az időskori elbutulás (demencia) megelőzésében, illetve lelassításában. Az igazi megszállottak némelyike a meditációhoz vagy ezoterikus élményhez hasonlítja a hiányzó számok kitalálását. És itt kezdődnek a gondok. Gyorsan kiderült az is, hogy az eltúlzott szudokuzás kóros függőséget okoz. Van, akit csúnyán beszippant, különösen, amióta online is játszható. Max Davidson az angol Telegraph hasáb­jain osztotta meg gyötrelmes történetét. Másfél évig kényszeresen szudokuzott az okostelefonján, nem tudta abbahagyni; több időt töltött ezzel, mint amennyit utólag be mer vallani. Amikor pedig elhatározta, hogy leszokik, a szenvedélybetegek jellegzetes elvonási tüneteitől szenvedett. Másra sem bírt gondolni, csak a bűvös négyzethálóra, azt látta mindenütt, kínzó vágyat érzett a játék után. Az átéltek hatására lesújtó véleménnyel van a szudokuról: „Puszta habarcs, időkitöltés, mentális gyakorlat pancsereknek, agytakarmány egy generációnak, amelyik elveszítette örömérzetét.” Will Shortz feladványszerkesztő, eredeti végzettsége szerint enigmatológus, azaz a rejtvények tudora. Nem titkolja, ő maga is rákattant a szudokura. Így értelmezte a játék varázsát a Newsweeknek adott interjúban: „Ugyanazért csábító, amiért bármelyik rejtvény. Ott a kihívás, ott a megfejtés misztériuma, ott a jó megoldás öröme. A szudoku az egyik legaddiktívabb rejtvényjáték, amit valaha kitaláltak.” Ehhez laikusként, illő tisztelettel csak annyit tehetünk hozzá: minden játékot, a legjobbat is túlzásba lehet vinni, de arról a játékos tehet. A szudoku esetében sem lehet másként. Aki nem ismer mértéket, az a négyzethálóra és a számjegyekre haragudhat a legkevésbé.   

Matek és káosz

A szudoku egészen másfajta problémákat is felvet, nevezetesen matematikaiakat. Ahogy említettük, meglehetősen egyszerű játék – de csak amíg elemezni nem kezdik. Márpedig sok tudós fantáziáját mozgatta meg a szudoku. Ma már bizonyított tény például, hogy legalább 17 számjegyet kell megadni a táblán, hogy a feladványnak egyértelmű megoldása legyen. Ha ennél kevesebb van a kiinduláskor, akkor mindig többféle megoldás létezik. Ezt tapasztalatból régóta gyanították a játékosok, de hosszú évek munkájába telt, mire megtalálták rá a formailag tökéletes algebrai levezetést. Bármilyen meghökkentő, még olyan feladvány is készíthető, ahol a 81 számból 77 adott, ám a fennmaradó 4 üres helyet mégis kétféleképpen lehet helyesen kitölteni. Kiszámolták, hogy a 9×9-es négyzetben 6 670 903 752 021 072 936 960 különféle módon rendezhetők el a számjegyek az alapszabálynak megfelelően. Ha ebből leszámítják a szimmetriákat és permutációkat, még mindig jóval több mint 5 milliárd jó megoldás létezik – attól tehát a mániákus fogyasztóknak sem kell félniük, hogy elfogynak az új feladványok, amilyennel korábban még nem találkoztak. A szudoku számos további matematikai és számítógépes programozási tanulsággal szolgált a tudománynak, ezeket ne bolygassuk – a bonyolult képletek józan szerénységet parancsolnak. A káoszelméletet is alkalmazták a szudokura; szívme­lengető, hogy a téma élenjáró kutatói között két magyar elméleti fizikus, Toroczkai Zoltán és Ercsey-Ravasz Mária neve is felbukkan. 

5 472 730 538

„esszenciálisan különböző” szudoku-feladvány készíthető a matematikusok számítása szerint.

Frissítve: 2019.03.17 15:00