Ez is a robotika hatása: milliók veszíthetik el a munkájukat

Publikálás dátuma
2019.01.07. 13:00

Fotó: Getty Images
A jövő technológiája már rég a mindennapjaink szerves (egyben szervetlen) része. Robotokkal, algoritmusokkal kell felvennünk a versenyt, ha érvényesülni szeretnénk a munkaerőpiacon. A gyermekeinket már most a jövő képességeivel kell felruháznunk, hogy labdába rúghassanak. De milyen jövőben és milyen képességekkel? A jövőkutatásban élen járó Spark Institute at IBS vezetőjét, Frankó Csuba Deát és az intézet oktatóját, Galántai Orsolyát kérdeztük: ki képes és ki nem a jövőben élni?
Napi tapasztalat, hogy az emberek az okostelefonjaikat bújják, önkiszolgálva automata pénztáraknál fizetnek a boltban, a banki ügyeiket interneten intézik, a készpénznek is hamarosan búcsút mondhatunk, a csomagjainkat drónok szállítják házhoz, a metró vezetőfülkéjében sem ül senki, robotok műtik a beteget. A technológia, a robotika, a mesterséges intelligencia használata a jelenünk része. A kontroll látszólag a mi kezünkben van. Még. Jóféle jövő felé haladunk, jó lesz nekünk? Frankó Csuba Dea: Minden azon múlik, hogy azok az emberek, akik ezeket a technológiákat fejlesztik vagy üzleti felhasználásba viszik, milyen szándékúak. Miként használják a technológia által kezükbe adott lehetőségeket. Annak mindenki örül, ha egy szakmájához értő lakatos kinyitja a lakása ajtaját, ha sikerült kizárnia magát. Annak már kevésbé, ha ugyanezt a technológiai tudást egy betörő hasznosítja, hogy eltulajdonítsa a javait. Hasonló a helyzet a mesterséges intelligencia (MI) technológiával és a robotikával is. Ha arra használjuk, hogy az emberiség életét kényelmesebbé, kiszámíthatóbbá és kontrollálhatóbbá tegyük, akkor minden rendben levőnek látszik. Kontrollálhatóság alatt itt most azt értem, hogy például az egészségmegőrzésben ezen technológiák révén javul az orvosi diagnosztika, a krónikus betegségben szenvedők gyógyításának esélye. Ma is használunk algoritmusokat: a tévém pél­dául képes felajánlani a korábban általam nézett műsorok száma és jellege alapján olyan filmeket, amelyek az érdeklődési körömnek megfelelőek. Onnantól válik izgalmassá a történet, ha ezeket a technológiákat arra használják, hogy kiszámítsák, miként lehet az embereket befolyásolni. Erre a legutóbbi amerikai elnökválasztás a legismertebb példa a közelmúltból, amikor az algoritmusok segítségével a tudatos befolyásolás dominált.  Az automatizáció leghúsbavágóbban a munkavállalókat érinti. A kérdés csak az: mekkora hányadukat? F. Cs. D.: Nagyon nehéz beletanulni abba a környezetbe, amit a most még újnak számító technológiák hoznak létre. Ez egészen biztosan kihívások elé fogja állítani az emberiséget. Hamar eljön az idő, amikor nem lesz szükség a munkavállalókra, vagy legalábbis nem azokra a munkavállalókra lesz szükség, akikre ma. Ezért kardinális kérdés ma az oktatásban, hogy mik is lehetnek azok az irányok, amelyek biztos jövőt garantálnak a fiataloknak vagy a már tíz-harminc éve dolgozó generációknak a munkaerőpiacon. Galántai Orsolya: Földrajzi régiónként és szektoronként eltérő a technológiavezérelt működés és az automatizáció térhódításának mértéke. A Világgazdasági Fórum (World Economic Forum, WEF) közeljövőre várható robot-ember együttműködését vizsgáló jelentéséből kiderül: négy év múlva a pénzügyi és a befektetői szolgáltatások terén a humanoid robotok 23 százalékban fogják felváltani a humán erőforrásokat. A repülő és vízi robotoknak az olaj- és gázkitermelésben is egyre nagyobb szerepük lesz, ott 2022-re 20 százalékos lesz az automatizáció. A világ munkáinak jelenleg körülbelül 70 százalékát végzik emberek, 30 százalékát robotok, szoftverek, algoritmusok. Négy év múlva tovább erősödik ez a hatás, ugyanis az emberek munkavégzési aránya már csak 60 százalék lesz az előrejelzések szerint. F. Cs. D.: Ehhez tegyük hozzá, hogy bár a WEF előrejelzései a legmegalapozottabbak, mégiscsak lineáris tempójú változásokat vetítenek előre. Ám a valóságban a technológiák nem lineárisan alakítják át a munkaerőpiacokat. Az emberi munkavégzésben négy évre előjelzett 10 százaléknyi csökkenésnél jóval komolyabb és gyorsabb változások is bekövetkezhetnek. Egy amerikai közgazdászprofesszor három évvel ezelőtti kutatása az önvezető autók elterjedésének hatásait vizsgálta az Egyesült Államok munkaerőpia­cán, kifejezetten a teherfuvarozás területén. Az USA-ban a teherautóso­főrség az egyetlen olyan szakma, ami jónak számító középosztálybeli fizetéssel jár, anélkül, hogy az embernek diplomája lenne – jelenleg 4,5 millió főnek adva munkát. Ha ezek az önvezető járművek kikerülnek az utakra, ők és családjaik kapásból elvesztik a megélhetésüket. Ahogy az útvonalaik mentén a fogyasztásaikra, igényeikre épülő szolgáltatások – hotelek, motelek, éttermek, bárok – alkalmazottai is. Sőt, mivel egyes kisvárosok is az átmenő forgalomból élnek, ez az egyetlen bevételi forrásuk, ez további 6 millió embert jelent. Tehát közvetlenül 10,5 millió ember foglalkoztatását érinti ez a technológiai változás, ami aztán sokkal drámaibb tempójú átrendeződéseket idéz elő, mint azt most gondolnánk.
60:40 - A Világgazdasági Fórum előrejelzései szerint 2022-re a világ munkáinak 60 százalékát fogják emberek végezni, 40 százalékát már robotok, szoftverek, algoritmusok. Jelenleg 70:30 százalék ez az aránypár.

Mások is hasonló adatokra jutottak. Egy idei PwC-tanulmány (PricewaterhouseCoopers, multinacionális könyvvizsgáló és gazdasági tanácsadó cég) szerint 2030-ra 30 százalékos lesz a munkahelyek automatizációja világszerte. Mi lesz a sorsuk az állásukat vesztett embertömegeknek? F. Cs. D.: Erre ma még nincsenek jó válaszok. Sem a közgazdaságtudósok, sem a politikusok, sem az üzletemberek részéről. Az egyik lehetséges út: a munkavállalók átképzése. De hogyan is lehetne átképezni bárkit, amikor nem is igazán tudjuk, milyen készségekre lesz szükség a jövőben? Csak annyi látszik bizonyosnak, hogy a technológia lesz az úr, ezért a reáltudományok, s velük együtt az úgynevezett STEM-képességek (STEM: Science, Technology, Engineering, Mathematic – természettudomány, technológia, mérnöki tudomány és matematika) felértékelődnek. Emellett a humán tudományokban is tapasztalhatók felfutó tématerületek – a gazdaság- és a viselkedéspszichológia, a szociológia –, hogy az emberi fogyasztási szokásokat, döntéshozatali mintákat minél jobban megértsék, s ezáltal a gépek programozásánál érvényesíteni tudják. A fentebb említett kutatás a kevésbé fejlett Kelet-Európában 40 százalékot is meghaladó ­mun­kahely­vesztést prognosztizál. Mi, magyarok tehát fokozottan ki vagyunk téve mind az algorit­musoknak, mind a politikai vezetésnek? F. Cs. D.: Magyarországon a fő kérdés, hogy mi lesz azokkal a munkavállalókkal, akik fizikai munkát végeznek, vagy akik már nem tudnak, nem akarnak vagy nem képesek beletanulni ebbe az új világba. A fia­talabbakat még lehet orientálni, ők egy darabig rugalmasabban fognak reagálni a kihívásokra, mint az iskolarendszerből már kikerült huszonöt év felettiek. Ám az idősebb generációknak ez egyáltalán nem triviális kérdés. A jóléti államokban felvetődött már, ha bekövetkeznek az előrejelzések, akkor alanyi jogon járó alapjövedelmet kell biztosítani mindenkinek, ami a lakhatást és a minimum létszükségleteket fedezni tudja. Ezzel csak az a probléma, hogy a szociális ellátórendszerek a világ legtöbb országában nincsenek erre felkészülve. Ráadásul a jövőben az adófizető vállalatok is azok lesznek, amelyek a legsikeresebbek a digitális világban. A Google-höz, az Apple-höz, a Facebookhoz hasonló tőkeintenzív, jövőre szabott vállalatból pedig kevés van Európában, pláne Magyarországon.

Nő a hatékonyság

Nemek tekintetében hogyan fog megváltozni a munka világa? F. Cs. D.: A sok sztereotípia – a nők nem értenek a matematikához, az informatikához – ellenére kiderült: a nők nagyon jó munkaerőnek bizonyulnak, és sok területen kiemelkedő teljesítményre képesek. Strukturáltak, szervezettek, önfeláldozóan állnak a munkavégzéshez, mert ez nekik olyan lehetőség, amit korábban nem kaptak meg. Ezenkívül tény, hogy genetikailag is máshogy vagyunk huzalozva, mint a férfiak. A nők jelenléte a munkahelyen új színeket és új szempontokat hoz be a problémamegoldás területén. A nagyvállalatok, amelyek tudományos alapokon építik föl a csapataikat, tudatosan foglalkoznak azzal, mi a legkedvezőbb nemi keverési arány, amitől a leghatékonyabban működhetnek. G. O.: Amellett, hogy rengeteg olyan szakma kialakulásának lehetünk szemtanúi, amihez nincs megfelelő képzettségű vagy képességprofilú munkaerő, az európai népesség létszáma csökken. A két erős tendencia eredményeképpen a következő 10-20 évben jelentős munkaerőhiány fog keletkezni. Ennek az egyik hozadéka genderspecifikus abban az értelemben, hogy a nőkre mint munkavállalókra arányait tekintve jobban számít majd a piac. Ugyanakkor, ahogy azt már a jelenben is tapasztaljuk, a digitalizáció, a digitális eszközök, a szupergyors internet elterjedése az atipikus foglalkoztatást is elősegítette. Ma már egyre több, gyermeket nevelő nő – vagy éppen férfi – tud rugalmas feltételek mellett dolgozni. F. Cs. D.: Hogyan érjük el, hogy mindkét nemből felkészült munkavállalók legyenek, illetve a korábbi munkája alól felmentett milliók mégis emberhez méltó életet tudjanak élni? – ezek az alapvető kérdések, amikre válaszokat kell találnunk. És ennek bekövetkeztére már most tudatosan kell készülnünk. Mindig úgy beszélünk a robotikáról, az algoritmusokról, mint valami nagyon távoli jövőről. De igazából ez most történik. Ezek a megoldások már itt vannak velünk, a jelenben. És mindez nagyon gyorsan tud átcsapni egy mindent felforgató trendbe, amit úgy nevezünk: jövő. Az oktatás ezért nagyon fontos dilemma, mert egy százötven éves rendszert kell újra feltalálni, ráadásul úgy, hogy passzoljon a jelenkor kihívásaihoz.   

Az oktatás jövője – mit tehet a szülő?

Felelős, a jövőjükért aggódó szülőként mi felé tereljem a gyermekei­met, hogy érvényesülni és megélni tudjanak a még szebb, még újabb világban? F. Cs. D.: A kor egyik legnagyobb előnye, hogy óriási az információbőség, minden elérhető könyvekben, az interneten, viszonylag megfizethető áron. Ha valaki érdeklődő, kíváncsi, és tudja, merre szeretne elindulni, akkor a lehetőségek tárháza gyakorlatilag korlátlan. Ha a tudatában vagyunk annak, hogy a STEM- és a SMAC-képességek (SMAC: Social, Mobile, Analitics, Cloud – hálózati-közösségi, mozgékony, adatelemző és felhőalapú) lesznek a jövőben a nyerők, és ezeknek bármelyikére van affinitása a gyereknek, akkor minden forrást megmozgatva arra kell törekedni, hogy ezeknek a szegmensek valamelyikében kiképezze magát. Ehhez ingyenes, programozást és egyéb szakmákat oktató honlapok, online tanfolyamok állnak rendelkezésére, ahogy léteznek már kifejezetten a jövő szakmáival foglalkozó iskolák is felnőttek számára. A szókincs, a képzelőerő, a kreativitás és az innovációs készség fejlesztésére kifejezetten előny, ha a gyerek sokat olvas. Ugyanígy fontos az érzelmi intelligencia, az emberekkel való bánás, az együttműködés képességének fejlesztése, az empátia és mentális tartás kialakítása, hogy azokat a technológiákat, amiket a kezébe kap, tényleg jól használja fel. Az újabb tanulási-oktatási – online – módok a hozzáférhetőség tekintetében elég demokratikusnak látszanak. A bő­­ség kosarából valóban mindenki egyaránt vehet? F. Cs. D.: Az új technológiák kínálta oktatási rendszer nem tud fair lenni. A fentebb vázolt tudás és képességek gyakorlatilag csak egy szűk körnek elérhetőek, noha elméletileg, azt gondolnánk, bárkinek. Egy elmaradott régióban élő, kevésbé tájékozott szülő, akinek az otthoni internetkapcsolatra sincs pénze, ezeket a lehetőségeket nem tudja felkínálni a gyerekének, holott őt is hasonló kérdések foglalkoztatják, mint a fővárosi szülőtársát. A technológiai forradalom hatására is beindulhat egy szegregálódási folyamat. A lemaradók pedig sokkal gyorsabban és intenzívebben fognak leszakadni amiatt, hogy igazából senki nem tudja, merre van előre, de aki közelebb van a technológiához és az információhoz, hamarabb fog rájönni és lépéseket tenni, mint azok, akik a klasszikus értelemben vett iskolának és információáramlásnak vannak kitéve. A tanároknak marad itt bármiféle szerepük, vagy az ő szakmájuk is az enyészeté lesz? F. Cs. D.: Az interperszonális folyamatokat nem lehet technológiá­val kiváltani. A tanárokra szükség lesz, a szerepük azonban megváltozik. Már most sem úgy kellene tanítaniuk, hogy a tankönyvi interpretációkat előadják és kikérdezik, hanem egy adott témában önálló véleményformálásra, önálló problémamegoldásra kellene biztatniuk a gyerekeket. A tanár sokkal inkább mentor lesz a jövőben, aki elgondolkoztatja a diákokat a problémákon, és megtanítja a módszereket, amikkel feldolgozhatják azokat. Segít az információt dekódolni, megemészteni, következtetéseket levonni belőle. Ez is nagyon fontos szerep, de ehhez újra kell tanulni, mit jelent tanárnak lenni. Csupa olyasmiket sorolnak fel, amiket a jelen magyar oktatási rendszer nemhogy nem kínál fel, inkább ezek ellen dolgozik – nyilván alternatív jövőképpel bír… G. O.: Sokszor tapasztaljuk, hogy az intézmények a teljesítménykényszerükkel frusztrálják a diákokat, és a lexikális tudásanyag sulykolásával, a szigorú számonkérésekkel épp a jövő kihívásainak sikeres teljesítéséhez szükséges egyik legfontosabb vonást, a tanulási vágyat oltják ki belőlük. Ha nincs módunk olyan intézményt választani, ahol inkább serkentik ezt, tegyünk meg mindent, hogy otthon tompítani tudjuk az iskolában szerzett kudarcélményeket. Ugyanakkor világszinten már abszolút tapasztalható, hogy a digitalizáció hatására felforgató oktatási módszertanok törik meg a letűnt idők pedagógiai gyakorlatát. Ezek élményszerűbb, bevonóbb, rugalmasabb, vidámabb tanulást tesznek lehetővé. Egyre több egyetemen a szemléletmód is az új technológiákhoz idomul: a hallgatókra ügyfélként tekintenek, akik tisztában vannak az igényeikkel, hogy pontosan milyen szolgáltatást is szeretnének, és milyen minőségben. Nemegyszer előfordul, hogy a technológiák terén a digitális ­bennszülöttek (a gyerekek) felkészültebbek az őket oktatni hivatottaknál. F. Cs. D.: Egyes szaktantárgyak, tudományok, mint például a matematika, a pszichológia, az idegtudomány tudásanyaga olyan gyorsan változhat a jövőben, hogy könnyen lehet, bizonyos oktatási csomagokat nem is készen kapnak a diákok, hanem ők maguk állítják elő. Miért ne lehetne, hogy oktatási tartalmakat fejlesztenek gyerekek az iskolában? Miért ne lehetne az ő tudásukat a jövő iskolájában felhasználni? Ebben az esetben a tanárnak megint más lesz a feladata: egyfelől biztosítja a környezetet a tanuláshoz, másfelől ellenőrzi a tudáscserélő folyamat minőségét a diákok között. Például azt, hogy miként kell egy grafikai szoftver segítségével egy 3D-s tárgyat megtervezni, amihez minden valószínűség szerint egy diák jobban ért a tanáránál. Változtatnunk kell tehát a régi beidegződéseken, az ezeken alapuló oktatás már a jelenben sem jelent hatékony módszert a jövőre való felkészülésre.

A jövőkutatás jövője

„Jósolni nehéz, főleg, ha a jövőről van szó” – idézi a mondást Frankó Csuba Dea, aki szerint valójában nem lehet megmondani, mit hoz a jövő. „Hogy milyen lesz a jövő, nagyon komplex kérdés, rengeteg paraméteren múlik és nem csak a technológiák fejlődésén. Ilyen kérdés például az, hogy mihez kezd a mesterséges intelligenciák fejlődésével az ember, a nagyhatalmak vagy akár a nagyvállalatok, amelyek olyan hatalmas készpénzállományon ülnek, amivel szinte bármelyik államot meg tudnák venni. Az előrejelzések érdekében az egyik legfontosabb feladat a mintázatkeresés. Meg kell találni azokat a lappangó mintázatokat, amik feltehetően erőre kapnak a jövőben, esetleg más mintázatokkal egy irányba konvergálnak, felerősítik egymást. Milyen üzleti modellek érvényesülnek a jövőben, mit jelent mindez az egyes iparágakra nézve, lesznek-e ezeket elősegítő állami támogatások, netán államok közötti összefogások, vagy éppen szabályzati szigorítások, amelyek korlátozni igyekeznek a folyamatokat? Olyan alternatív jövőképekkel is érdemes kalkulálni, melyekben esetleg el is veszíthetjük a kontrollt. Ám mindezek ellenére sem tudhatjuk, milyen jövő valósul meg, nincs pontos képünk arról a világról, amibe most lépünk bele, vagy már – részint – benne is élünk. Egyet tehetünk: megpróbálunk különféle forgatókönyveket végiggondolni a mintázatok alapján.”

Nálunk is képzik a jövő szakértőit

A Spark Institute at IBS alapító intézménye a Budapesten és Bécsben is alap- és mesterképzési diplomákat nyújtó IBS Nemzetközi Üzleti Főiskola, mely az első közép-európai magán felsőoktatási intézmény. A Spark Institute transzformatív vezetőképző intézet, ahol a jövő képességeire készítik fel a vezetőket, szakértőket, HR-szakembereket.

Szerző

Előre a múltba, mert a tudásnál fontosabb a nemzeti műveltség

Publikálás dátuma
2019.01.07. 12:30

A magyar kormány egy másik jövőre készül - szemben Európa többi részével
A magyar társadalom „jövősokkban” szenved. Lannert Judit oktatáskutató szerint, aki Alvin Toffler jövőkutató kifejezését használja, egyszerűen túl sok és túl gyors változás történik, ezért az emberek nem képesek alkalmazkodni az új körülményekhez. Különösen igaz ez az oktatásra: az iskola nem tud lépést tartani a világgal, a tanárok és a diákok közti szakadék lassan áthidalhatatlanná válik. Lannert Judit a Tárki Társadalmi Riport 2018 című kiadványában azzal a dermesztő gondolattal zárja tanulmányát: a magyar társadalom, „ha tehetné, megállítaná az idő kerekét, és a fiatalok jövőjeként legszívesebben saját múltját képzelné el”. Mint azt a Vasárnapi Híreknek több mint egy évvel ezelőtt adott interjújában kifejtette: jelenleg a probléma tagadása dívik, az oktatás az utóbbi évek intézkedései miatt visszafordult a ’70-es évekbe. Pedig a változásokra lehetne lehetőségként is tekinteni, ehhez viszont először a felnőtteknek kellene „megtanulniuk” vagy legalább megfogalmazniuk, milyen képességekkel kellene felvértezni a gyerekeket, hogy megfeleljenek a jövő kihívásainak. Az új, készülőben lévő Nemzeti Alaptanterv is a jövősokk jegyében születik: láthatóan igyekszik korszerű pedagógiai alapelveket megfogalmazni, de tartalmában nem hoz újat – továbbra is befogadhatatlan mennyiségű tananyagot ír elő a gyerekek számára, miközben adós marad a szükséges képességek fejlesztésével. Pedig Lannert Judit tanulmánya szerint sok ország tanterve küzd hasonló problémával, vagyis a túl sok ismeretanyag átadásának kényszerével kevés idő alatt. A sokat emlegetett finnek mellett például az észtek is a pedagógiai kutatások eredményeit felhasználva gondolták teljesen újra a tananyagot, középpontban a tanuló jól létével és boldogságával. Ehhez képest nálunk még a szakmai szervezetek által túl részletezőnek tartott új alaptanterv-tervezetet is folyamatosan kritizálják a politikai szereplők. Ebben különösen a KDNP politikusai járnak élen, akik hiányolják egyebek között, hogy nincs benne elég konkrét író és mű megnevezve, ezért veszélyben a „nemzeti műveltség”. L. Simon László, az Országgyűlés kulturális bizottságának fideszes alelnöke pedig hiányolja az anyagból „a kereszténység egységes európai erkölcsi keretrendszerkénti megjelenítését”, de fáj neki az is, hogy a honvédelem szó csupán egyszer szerepel az anyagban. Ha a vezető politikusokon múlik, „öntudatos és büszke magyar polgárokat” nevelnek majd, az általános iskolában kizárólag magyar történelmet tanítanak (Schmidt Mária gondolatai az ügyről), lesz honvédelmi ismeretek, lövészet, éneklés és tornaóra mindennap. Ők egy másik jövőre készülnek, mint a világ fejlettebb része. 
Szerző

Út az ismeretlenbe - egy kis maláj szolga lehetett a világelső

Publikálás dátuma
2019.01.05. 19:00

Sorsfordító év volt 1519, akár a globalizáció kezdetének is tekinthetjük. Akkor, ötszáz éve bontott vitorlát az az expedíció, amelynek maroknyi túlélője körbehajózta a Földet. Furcsamód mégsem ez az elképesztő kaland nyitott új korszakot az emberiség történetében, hanem egy ugyanekkor zajló másik utazás.
„Portugál felfedező, aki elsőként hajózta körbe a Földet, hogy bebizonyítsa, kerek.” Könnyű rávágni: Magellán. Csakhogy a meghatározásban semmi sem pontos. Magellán spanyol szolgálatban hajózott, hazájában árulónak tartották. Nem felfedező volt, hanem katona. Megölték félúton, mielőtt körbeérhetett volna. (Hogy akkor ki volt az első? Visszatérünk rá.) Nem az derült ki, hogy a Föld kerek – ezt már tudták –, hanem hogy körülhajózható, vagyis összefüggő vízfelület borítja. És csak a körülmények kényszerítették az életben maradtakat, hogy körbe, Afrika felé térjenek vissza Európába. 

Vér és könnyek

Fernão de Magalhaes (ez volt Magellán eredeti neve) bátor katona hírében állt, harcolt Afrikában, Indiában, Malajziában. Portugál navigátorok az előző évtizedekben jutottak el a Távol-Keletre, Brazíliába és Grönlandra. János pap elképzelt országát nem lelték ugyan, de felfedezéseikkel gazdaggá tették a kis ibériai királyságot. Magellán azonban hiába ajánlkozott a lisszaboni udvarban, hogy új utat keres a Kelet kincseihez, nyugat felé. A rivális spanyolok lecsaptak az ötletre: V. Károlyt a fűszerek érdekelték, Kolumbusz felfedezését (1492) ekkor még sokkal kevesebbre becsülte, mint az Indiát elérő portugál Vasco da Gamáét (1498). Magellán öt jól felszerelt hajóból álló flottája, 237 emberrel, 1519. ­augusztus 10-én indult útnak Sevillából. A nemzetközi (andalúz, baszk, portugál, genovai, szicíliai, görög, flamand) legénységgel tartott a velencei Antonio Pigafetta, és aprólékos krónikása lett mindannak, ami a kalandorokra várt: bolyongás, hajótörés, viszály, lázadás, bosszú, éhínség, háború, árulás, fogság és menekülés. Hamar kiütköztek az ellentétek, a kapitányok nem bíztak idegen parancsnokukban, aki titkolta terveit. Három hónapig átjárót kerestek Dél-Amerika partjain. Magellán biztosra vette, hogy a szárazföld mögött vizet talál, a „déli tengert”, amit Balboa a saját szemével látott, gyalog átkelve a panamai földnyelven (1513). Tovább hajóztak hát délnek. Egyre rövidebbek lettek a nappalok, hidegebbek az éjszakák, szűkösebbek a fejadagok. Sokan feladták volna a reménytelennek látszó küldetést, vissza akartak fordulni. Magellán parancsot adott az áttelelésre, zendülés tört ki. A harc rövid volt, a megtorlás kegyetlen. Több lázadót lefejeztek és felnégyeltek, egy papot és egy kapitányt pedig partra raktak, és sorsukra hagytak a vadonban. A megfélemlített legénység öt hónapig vesztegelt a jó időre várva egy védett öbölben (ma argentin kikötő, Puerto San Julián). Ezalatt találkoztak a bennszülöttekkel, akiket „patagóniai óriásokká” növesztettek a későbbi élménybeszámolók. Közben az egyik hajó, a felderítésre küldött Santiago sziklának ütközött és odaveszett. Amikor bő egy évvel az indulás után mégiscsak rábukkantak az áhított tengerszoros bejáratára, a flotta tovább fogyatkozott. A San Antonio megszökött a félelmetes átkelés elől, hazafelé vette az irányt. Épségben meg is érkezett, de a dezertőröket börtönbe vetették. 

Csendes, de hatalmas

A tovább haladók nem tudták, hogy egy kicsit még délebbre, a Horn-foknál megkerülhetnék Amerikát. 34 napjukba telt, amíg átjutottak a 600 kilométer hosszú, ismeretlen, zegzugos, helyenként keskeny és kiszámíthatatlanul szeles szoroson. Az utolsó pillanatig féltek, hogy zsákutcába jutnak. Amikor végre nyílt tengerre értek, Magellán örömében elsírta magát. Ez az egyetlen eset, hogy az érzelmeire utalnak a feljegyzések. Az átjárót Magellán-szorosként ismeri az utókor – a Panama-csatorna átadásáig (1914) nem is létezett másik a földrészen –, ma Chile területe. A partot, ahol manőverezés közben tábortüzeket láttak, Tűzföldnek keresztelték a hajósok (Tierra del Fuego). A hatalmas tenger békésen fogadta őket: a Csendes-óceán (Pacífico) nevét is ez az expedíció hagyta ránk. Annyi viszontagság után úgy tűnt, minden rendbe jön. Tudták, hogy a Föld kerek. Tudta már Kolumbusz is, ezért kereste nyugat felé Indiát (haláláig hitte, hogy meg is találta). Magellán helyesen feltételezte, hogy a világtengerek vize összefügg, tehát nem ütköznek szárazföldi akadályba. Jó irányba tartottak Ázsia felé, északnyugatnak. Viszont végzetesen alábecsülték a távolságot. Nem sejtették, hogy a Csendes-óceán nagyobb minden tengernél, a bolygó vízfelületének csaknem a fele. A polinéz szigetvilág látótávolon kívül maradt, csak néhány lakatlan zátony emelkedett ki a végtelen kékségből több mint három hónapon át. Kifogytak a készletek. Az emberek a vizeletüket itták, lakomának számított a hajófenékben fogott sovány patkány. A skorbuttól feldagadt arcú matrózok a végkimerüléssel viaskodva, félholtan vitorláztak az ismeretlenbe. Sokuk éhen pusztult. A többieket az mentette meg, hogy rátaláltak Guam szigetébe. Ivóvízhez és élelemhez jutottak, az őslakók barátságosan fogadták őket. Igaz, elemeltek tőlük minden mozdíthatót, ezért „a tolvajok szigeteként” említik a földdarabot. Guam ma az amerikai haditengerészet támaszpontja – a tavalyelőtt ezt a bázist fenyegette rakétáival Kim Dzsongun észak-koreai diktátor. 

Végzetes misszió

Cebun (Fülöp-szigetek) vetettek horgonyt a hajósok. Bennszülötteket találtak, hittérítésbe fogtak. Gyanúsan könnyen boldogultak. Egy helyi törzsfőnök alattvalóival együtt megkeresztelkedett. A spanyol király tiszteletére a Carlos nevet vette fel – és azonmód katonai segítséget kért újdonsült szövetségesétől. Magellán nem volt olyan tehetséges és gátlástalan, mint Hernán Cortés, aki vele szinte egyszerre indult útnak Kubából Mexikóba. A spanyol konkvisztádor ravaszul kihasználta az amerikai őslakók ellentéteit és hiedelmeit, néhány száz katonával leigázta a hatalmas azték birodalmat (1519–21). Magellán a vesztébe rohant: mérgezett nyíl végzett vele egy törzsi háborúban. A betolakodókkal szembeszálló Lapu-Lapu törzsfőnök ma a Fülöp-szigetek nemzeti hőse. Pár nappal később a „megtért” Carlos tőrbe csalta az európai hajósokat, és egy lakomán többüket legyilkoltatta. A túlélők fejvesztve menekültek, immár vezérük nélkül. Az eredeti legénység több mint a fele meghalt, nem maradtak elegen a három hajóra, ezért a legrosszabb állapotban lévőt, a Concepciont felgyújtották. A két utolsó hajó több mint két év viszontagságai után célt ért, 1521 novemberében futott be az indonéz szigetvilághoz tartozó, Fűszer-szigetekként ismert Molukkákra. Megmaradt árukészleteiket, köztük az igen kapós tükröket szegfűszegre cserélték. Már csak haza kellett jutniuk. A két hajó útjai szétváltak. A Trinidad javításra szorult, később a portugálok kezére került. Legénységét fogságba vetették, csupán néhányuk jutott vissza Spanyolországba, évekkel később. A zászlóshajó, a Victoria egyedül indult útnak. Parancsnoknak Juan Sebastián Elcanót választották, a lázadót, akinek Magellán megkegyelmezett. Terv szerint ugyanott kellett volna visszatérnie, ahol odafelé hajózott, ám ez öngyilkossággal ért volna fel. A baszk kapitány döntött: tovább tart nyugatnak, az Indiai-óceánon, a Jóreménység fokánál megkerüli Afrikát, úgy próbál Európába jutni. Veszélyes ötlet volt a portugálok útvonalát használni, mégis esély a túlélésre. 

A maláj szolga

Mire az indulás után három évvel, 1522 szeptemberében kikötöttek a spanyol partoknál, csupán 18 túlélő maradt az eredeti legénységből. A lesoványodott, elcsigázott férfiak toprongyosan, mezítláb, gyertyát gyújtva adtak hálát a Szűzanyának csodás hazatérésükért Sevillában. Pigafettnak feltűnt, hogy gondosan vezetett naplója egy nappal eltér a hazai időszámítástól. Nem értette az okát, de bűnbánóan feljegyezte, hogy ezek szerint böjtkor húst ettek, és rosszkor ünnepelték a húsvétot. Az anomáliát kiküszöbölő dátumválasztó vonalat csak Verne – és Phileas Fogg – századában húzták meg a térképen (1884). Pár év alatt nagyot változott a világ. Nem a Föld körüli út bizonyult történelemformálónak, hanem Cortés hódítása. Özönleni kezdett a kasztíliai udvarba az Újvilág aranya. Amerika egy csapásra fontos lett, a fiatal spanyol állam világhatalom. Beindult a gyarmatosítás, hamarosan újabb kifosztható civilizációt találták a kontinensen, az inka birodalmat Peruban (1528). A szegfűszeg, szerecsendió és bors már nem izgatta V. Károlyt, le is mondott a Moluccácról a zaragozai szerződésben (1529). A fűszer a portugálok üzlete maradt, egészen a hollandok felbukkanásáig. Magellán vállalkozását fél évszázadon át meg sem próbálták utánozni. Véget ért a nagy felfedezések kora, a kalózkodás vált a legjövedelmezőbb tengeri iparággá. Jellemző, hogy másodikként a hírhedt Francis Drake hajózta körül a Földet, zsákmányra vadászva (1577–80), ami már az angol dominancia előjele volt. De mi térjünk vissza a függőben hagyott kérdéshez: ha nem Magellán, akkor ki volt az első? A főparancsnokkal utazott egy ázsiai rabszolga. Gyerekként, Szumátráról hurcolták magukkal a portugálok 1511-ben, Enrique névre keresztelték. Ettől fogva mindig ura mellett volt, a nagy útra tolmácsnak vitték. Cebu szigetén még említik a feljegyzések, de nem tudjuk, mi lett a sorsa Magellán halála után. Ha életben maradt, és társaival eljutott a Fűszer-szigetekre, akkor két részletben bár, de körbeért a bolygón. Nem egy nagy európai felfedező, hanem a kis maláj szolga lehetett az első ember, aki körülhajózta a Földet.
Témák
történelem