A magyar társadalom „jövősokkban” szenved. Lannert Judit oktatáskutató szerint, aki Alvin Toffler jövőkutató kifejezését használja, egyszerűen túl sok és túl gyors változás történik, ezért az emberek nem képesek alkalmazkodni az új körülményekhez. Különösen igaz ez az oktatásra: az iskola nem tud lépést tartani a világgal, a tanárok és a diákok közti szakadék lassan áthidalhatatlanná válik. Lannert Judit a Tárki Társadalmi Riport 2018 című kiadványában azzal a dermesztő gondolattal zárja tanulmányát: a magyar társadalom, „ha tehetné, megállítaná az idő kerekét, és a fiatalok jövőjeként legszívesebben saját múltját képzelné el”. Mint azt a Vasárnapi Híreknek több mint egy évvel ezelőtt adott interjújában kifejtette: jelenleg a probléma tagadása dívik, az oktatás az utóbbi évek intézkedései miatt visszafordult a ’70-es évekbe.
Pedig a változásokra lehetne lehetőségként is tekinteni, ehhez viszont először a felnőtteknek kellene „megtanulniuk” vagy legalább megfogalmazniuk, milyen képességekkel kellene felvértezni a gyerekeket, hogy megfeleljenek a jövő kihívásainak. Az új, készülőben lévő Nemzeti Alaptanterv is a jövősokk jegyében születik: láthatóan igyekszik korszerű pedagógiai alapelveket megfogalmazni, de tartalmában nem hoz újat – továbbra is befogadhatatlan mennyiségű tananyagot ír elő a gyerekek számára, miközben adós marad a szükséges képességek fejlesztésével. Pedig Lannert Judit tanulmánya szerint sok ország tanterve küzd hasonló problémával, vagyis a túl sok ismeretanyag átadásának kényszerével kevés idő alatt. A sokat emlegetett finnek mellett például az észtek is a pedagógiai kutatások eredményeit felhasználva gondolták teljesen újra a tananyagot, középpontban a tanuló jól létével és boldogságával.
Ehhez képest nálunk még a szakmai szervezetek által túl részletezőnek tartott új alaptanterv-tervezetet is folyamatosan kritizálják a politikai szereplők. Ebben különösen a KDNP politikusai járnak élen, akik hiányolják egyebek között, hogy nincs benne elég konkrét író és mű megnevezve, ezért veszélyben a „nemzeti műveltség”.
L. Simon László, az Országgyűlés kulturális bizottságának fideszes alelnöke pedig hiányolja az anyagból
„a kereszténység egységes európai erkölcsi keretrendszerkénti megjelenítését”, de fáj neki az is, hogy a honvédelem szó csupán egyszer szerepel az anyagban. Ha a vezető politikusokon múlik, „öntudatos és büszke magyar polgárokat” nevelnek majd, az általános iskolában kizárólag magyar történelmet tanítanak (Schmidt Mária gondolatai az ügyről), lesz honvédelmi ismeretek, lövészet, éneklés és tornaóra mindennap. Ők egy másik jövőre készülnek, mint a világ fejlettebb része.
