Hívjuk Középkori Demokráciának, ami itt van!

Publikálás dátuma
2019.01.05 11:30

Fotó: Népszava/ Draskovics Ádám
"Az emberben volt egy félelem attól, hogy végiggondoljon dolgokat." (Réz Pál: Bokáig pezsgőben, 63. o.)
Rég várt ajándékot kaptunk az év végén: egy reménysugarat. Ez egy pillanat alatt el is szállhat, vagy lehet rá építeni. Ha hagyjuk eltűnni, Schmidt Máriának lesz igaza. "Az, hogy ki nyerte meg az első világháborút és ki nyerte meg a második világháborút, egyáltalán nem biztos, hogy úgy van, ahogy azt mi tanultuk, ahogy azt a győztesek velünk elhitetni igyekeznek" - mondta a Terror Háza főigazgatója a Hír Tv-nek.
Rengeteg baj van hazánkban és a világban - éhhalál, tömegnyomor, háborúk, katasztrofális klímaváltozás és a vele járó betegségek (melyekre a kormány egyáltalában nincs felkészülve mert a pénz üres stadionokra kell).
A terjedő vírus

Az Európai Unió nem tud mit kezdeni Orbán Viktorral, elnézően kezeli, mint Neville Chamberlain Adolf Hitlert. Nem állítom, hogy Orbán a német diktátorral lenne egy súlycsoportban, de december elején Amal Clooney egy kalap alá vette Mianmar, Észak-Korea, a Fülöp-szigetek, Magyarország, Törökország, és Brazília kormányait. Az orbánisták persze tiltakoztak, ugyanakkor tény, hogy az autokrata rezsimek nem egyformák, de vannak közös vonásaik. Nem volt meglepő, hogy Orbán a brazil választás után rögtön gratulált Jair Bolsonaronak, majd részt vett beiktatásán is. Nem meglepő, amint szemmel láthatóan jól érzi magát Putyin, Aliyev és Erdogan társaságában, mivel ők nem hozzák kellemetlen helyzetbe kérdéseikkel az emberi jogokról, a jogállam leépítéséről, vagy a korrupcióról.
Ezt mind elsöpri majd a klímakatasztrófa és a vele járó járványok és tömeges népvándorlás, de addig is Orbán vérfrissítést követel az EU-ban. És lehet, hogy ez sikerülni is fog, mert Európa-szerte nagy az elégedetlenség a helyzettel. Sokan nem tudnak tájékozódni a zűrzavarban és egyszerű - ilyenek még nincsenek - válaszokra és védelemre vágynak. Nálunk most a fél ország úgy véli, hogy ezt megkapja Orbántól. 2018. december 7-én a Kossuth Rádióban nem győzött hízelegni népének miközben egyértelműen hülyének nézi őket (lásd nemzeti konzultáció). "Nem tűrjük el, hogy Magyarországnak a tekintélyét, a becsületét rombolják és megtámadják következmények nélkül", mondta, miközben senki se támadja Magyarországot.
Túl hosszú kitérő lenne a populizmus tárgyalása (lásd pl. Ernesto Laclau, John Lukacs, Roger Scruton vagy Szilágyi Ákos műveit), de egy tanárom a legtömörebb populizmus-definíciót adta még 1967-ben, ami egyben átível jobb- és baloldali populizmusokon. "Tell 'em what they wanna hear", mondta Tom Bottomore, vagyis "mondd azt, amit hallani szeretnének!"
Európa-szerte erősödnek a populista pártok és Steve Bannon dolgozik ezek összehangolásán. Bannon 2018 májusában Budapesten is tartott előadást (közpénzen). Ezen emberek gondolatvilágába nyertünk bepillantást a korábban idézett Schmidt Mária állítás olvastán. Már többen is kongatják a vészharangot a demokrácia jövőjét illetően. Yascha Mounk könyve, "The People vs. Democracy: Why our Freedom is in Danger and How to Save It" (A nép kontra demokrácia. Mi veszélyezteti szabadságunkat és hogy lehetne megmenteni), vagy Steven Levitsky és Daniel Ziblatt műve "How Democracies Die" (magyarul: A demokráciák halála, Kossuth Kiadó, 2018) a közelmúltban jelentek meg.
Utóbbi szerzőpáros kezdi Európával a 1930-as években, és a mai Törökország, Venezuela, és Magyarország is szerepet kap, mint ahogy Trump megválasztása is. Több mint húsz éve vizsgálják a fenyegetettséget, a kulcsfontosságú intézmények - bíróság, sajtó és civil szervezetek - elsorvasztását, amihez hozzátenném az egyetemek és az értelmiség megfélemlítését. "A félelem országává lettünk!", mondta Somogyi Péter, MTA-tag az Akadémia ülésén, amikor hazalátogatott Oxfordból.
Figyeljünk Barabási Albert-László szavaira: "A világ nagy részén tulajdonképpen monokultúra alakult ki a demokráciát tekintve, de sok helyütt felbukkant az az erő, amely vírusként kihasználja ennek a nem tökéletes építménynek a gyenge pontjait. Egymástól tanulnak, mindenütt ugyanazokat a módszereket használják: legyengítik a jogi kereteket, megváltoztatják a választási rendszert, és így tovább. Nincsenek jó híreim: ez tovább fog terjedni, mert egyre több helyen jönnek rá a rendszer sérülékenységére. […] A vírus terjed, és drasztikus változásokat hoz – ami volt, annak vége, a demokrácia gyengének bizonyult, és elbukott, valami mást kell helyette kitalálni." (Magyar Hang, 2018. X. 12-18.)
Sajnos nem tudok mást kitalálni, de javasolnám, hogy az oktatásban ne úgy legyen, hogy az a gyerek kapja a legjobb jegyeket, akinek az agya "légypapírként" működik, hogy idézzem az amerikai filozófust, John Deweyt. Igenis lehet gondolkodásra ösztönözni a gyerekeket, és kritikai gondolkodásra a gimnazistákat, de itthon szándékosan alattvalóképzés folyik. Visszatérve a Schmidt-idézethez, ne felejtsük, hogy háborúznak területért, ásványkincsekért, de az igazi, hosszútávú győztes az, akinek sikerül elfoglalni az emberek tudatát. Így nézve egyáltalán nem biztos, hogy 1945-ben a liberális demokrácia volt az igazi, vagyis hosszútávú nyertes.
Célpontban az emberi tudat

"Jönnek a dúlt-keblü mélymagyarok megint", írta Spiró György hatalmas vihart kavart versében a Mozgó Világ 1987 áprilisi számában. Ezzel kaptunk egy jó példát arra, hogy a művészlélek gyakran előre jelez változásokat, mint ahogy több állatfaj is előre jelzi a földrengéseket. 1989 után többen is jöttek ilyen-olyan változatban és nem is tagadták nézeteiket. Például ahogy Szávay István képviselő meghallotta, hogy közelében egy nő "náci bűzt" emleget, rögtön magára vette.
"A történelem ismétli önmagát. Először mint tragédia, azután mint komédia”, írta Marx a "Louis Bonaparte Brumaire tizennyolcadikája" című írásában, de semmi kedvem kacagni. Mint Spiró, Tamás Gáspár Miklós is már a rendszerváltás előtt figyelmeztetett minket a Jurta Színházban, de akkor saját párttársai is lehurrogták. Azóta sok írás jelent meg a magyar demokrácia mivoltáról és 2010 után ez csak felerősödött. Komoly írások jelennek meg, hogy minek is hívjuk, ami itt történik - maffiaállam, autokrácia, puha diktatúra, hibrid rezsim, vagy fasisztoid mutáció.
Fontos Ungváry Rudolf könyve, de a társadalmi közeg szemszögéből nézve nem helyeslem a "fasiszta" szó használatát - megjegyzem, hogy a Yale egyetem filozófiaprofesszora Jason Stanley szintén fasisztának tartja Orbánt -, mert az emberekben rögtön képek villannak fel fekete-inges tömegekről, atrocitásokról, letartóztatásokról, és mivel a köztudatban ez összemosódik a nácikkal, a koncentrációs- és haláltáborokról is. Hozzáteszem, hogy Ungváry írásában a "mutáció" a kulcsszó. Az olasz történész Emilio Gentile tíz, Ungváry nyolc pontban sűrítette a fasizmus jellemzőit és némi módosítással ezek illenek is mai helyzetünkre, de úgy érzem, hogy ezt még tartsuk tarsolyunkban.
Egyébként Orbán tudja, meddig incselkedhet Brüsszellel és azt is, hogy egy nyílt diktatúra teljesen felesleges, mivel így is az ő akarata érvényesül. A népbutítás sikeres, és vannak akik bár nem hülyék, de van az a pénz, vagy van az a sérelem, vagy egy önámító önteltség, amiért kiszolgálják ezt a rezsimet.
Egy kupéban utaztam két öltönyös fiatalemberrel, akik kormány-, vagy Fidesz-közeli állásban lehettek beszélgetésük alapján. Csak úgy röpködtek a nevek - Lázár hiányzik nekik, a szóvivőket kigúnyolták - "magolgatják mondókájukat" -, és mikor egyikük elmesélte, hogy esti sörözés közben valaki Orbánról mint Il Duce beszélt, a másik közbeszólt, hogy "inkább Il Duci, nem?" - mire jót röhögtek.
Viszont az Orbánra szavazó tömeg nem ilyen, ők csak félnek a holnaptól. Nem kell antiszemitának lenni a bűnbakkeresésben; kilenc év után még mindig itt vannak Gyurcsány - gondoljunk bele: mi lenne utcáinkon, ha Gyurcsány hozta volna a rabszolgatörvényt -, Brüsszel, Soros, és a szerencsétlen menekültek e szerepre.
Orbán tele van tervekkel. "A választás után természetesen elégtételt fogunk venni. Erkölcsi, politikai és jogi elégtételt", ígérte - és ez nem fenyegetés volt, bármit is állított az ellenzék - 2018. március 15-én. Az előző év decemberében azt mondta, hogy nagyobb befolyást szeretne a médiában. Azóta több lap megszűnt, mások az ő táborába kerültek, és 2018 végén megszületett a nagy médiaegyesülés, ami a kormány szerint "nemzetstratégiai" érdek. Ezt sokan értetlenkedve fogadták, pedig Kövér László már októberben kijelentette a Magyar Időknek, hogy "amit kultúrharcnak hívunk, az az emberek lelkéért folytatott küzdelem."
Erre utaltam korábban az emberi tudat mint célpont kapcsán. Erről szól a jelenlegi kultúrharc. Ez a több mint félezer média azért van egy kézben nehogy a lakosság bármit is megtudjon, amit a kormány nem szeretne tudomásukra hozni, és azt gondolják amit a kormány akar, hogy gondoljanak.
Igen tanulságos, hogy a jobb- és baloldali diktatúrák után most is vannak, akik ezt a munkát elvégzik. E médiumok teljesen szembemennek a tradicionális sajtó alapszabályával, a társadalmi "őrkutya" szerepével. Sok mindenkit lehetne idézni a Horthy és Rákosi alatti kulturális hegemóniáról, de talán Kuczka Péter 1949-es "Testamentum" című verséből egy mondat - "teremtsünk olyan irodalmat, bolsevik legyen tőle a proli" - fejezte ki legtömörebben e törekvést.
Az új kultúrharc, melynek már a konzervatív oldalon is vannak áldozatai, vélhetőleg felerősödik. Azért kell független intézményeket, médiumokat megszüntetni, megfélemlíteni, vagy minimum elszigetelni, mert Kövérék szerint minél több magyar egyet gondol, annál jobb. Ők alakítható masszaként látják az embereket és - szó mi szó - a kormány gyűlöletkampánya ezt részben igazolja is. (Telefonált egy barátom: "megszüntetik a gender studiest", mire eszembe jutott mennyire meghökkentem,  amikor Magyarországra költöztem, hogy felnőtt férfiak "fiamnak" szólítják nejüket. Tudom, ez nem a gender tárgy témája, de itt, az alapoknál kellene kezdeni.)
Időutazás visszafelé

Az orbáni évek - kész időutazás. Nem én leszek egyre fiatalabb mint Benjamin Button, hanem a fiatalkoromat, és a megelőző éveket idéző jelenségeket látok magam körül, vagyis egy regresszió tanúi vagyunk. Véletlen egybeesés, de amikor meghozták a hajléktalanok elleni törvényt éppen Nagy Lajos "Tízezer kilométer Szovjetoroszország földjén" című könyvét olvastam. Naplójában több helyen is leírja, amint rendőr vagy milicista elűzi a hajléktalan egy padról, vagy bekíséri.
Az MTA a magyar tudomány ünnepén tartott egy rendezvényt, melyből a főtitkárhelyettes letiltott két tervezett előadást, mert szerinte sértenék a kormányt. Nem lepne meg, ha ezt félelmében tette volna, ha nem is saját személyét féltve, hanem az intézményt.
Ki gondolta volna, hogy 1949-ben Gyergyai Albert félt Réz Páltól? (Réz, 49. o.) Ki gondolta volna 1990-ben, hogy 28 évvel később Orbán egyik híve felszólítja a diákokat, hogy jelentsék fel tanáraikat, akik a kormánytól eltérő nézeteket hangoztatnak? És jönnek is a denunciálások - micsoda Ffifties feeling!
Réz Pál mesélte, hogy Vas István már "a rendszerváltáskor azt mondta, nem kell hosszú idő, hogy nagyon utáljátok majd az új rendszert." (322. o.) Van is miért, de Orbán mégis kétharmaddal nyert. Ennek persze több oka is van, de az is besegít, hogy kívülállók számára az ellenzéki viták csak veszekedésnek tűnnek.
Sokat utaztam az országban a rendszerváltás idején, sok emberrel beszéltem. Elképesztő a tudatlanság: sokan úgy látták mintha a vasfüggöny egy gát lett volna, ami megakadályozta a nyugati jólét beáramlását. És nem volt politikus, aki felvilágosította volna őket a helyzetről és a teendőkről. Medgyessy Péternek volt egy önleleplező mondata a 2002-es kampány idején. Egy interjúban azt mondta, hogy országjárása közben megdöbbentette: hány embernek hiányos a foga. Szerintem egy politikus első feladata ismerni hazáját és honfitársait. És, mint tudjuk, '90 után nem a jólét, hanem a munkanélküliség és a hajléktalanság jött és nem csoda, hogy oly sokan elfordultak a demokráciától, ami számukra csak ezt eredményezte. Igaza lett Szűcs Jenőnek aki már a rendszerváltás előtt a civil társadalom gyengeségével indokolta szkepszisét a kibontakozó változásokat illetően. (Réz, 263. o.)
Falun élek és túl sok embernek rossz az élete -- elidegenedés, munkahelyi problémák, betegségek, szerény szellemiség -, ami nem meglepő egy sivár kulturális közegben, nem tudják végiggondolni, se ki- és megbeszélni gondjaikat, mire csak halmozódik a frusztráció, és erre jön az alkohol mint rossz válasz. Mindenhol anyagi gondok, és a megértés- és a szeretet hiánya. Szerencsére vannak, akik jól élnek, csak roppant elfoglaltak - család, munkahely, színház, sport, hobbi, baráti kör, stb., és vagy nincs idejük a politikát figyelni, vagy egyszerűen hidegen hagyja őket. Persze látva, hogy mi történik "politika" címszó alatt, ez nem meglepő, de hát az ő pénzükkel is szórakoznak "ott fenn".
Már rég ideje, hogy hazai elmeorvosok összeálljanak mint Bandy Lee, a Yale egyetem oktatója és 27 kollégája, akik egy részletes tanulmányban megírták miért tartják Donald Trumpot veszélyesnek. Itthon eddig csak Popper Péter és Ranschburg Jenő tették közre megfigyeléseiket Orbánról, ők is csak úgy mellékesen. Ugyanakkor társadalmunk is megérett egy alapos vizsgálatra. Egyesek csodálkoznak, hogy "na, ez se üti meg az ingerküszöböt", míg egyértelmű, hogy mi ebbe beleszülettünk. Hála rémes történelmünknek, belénk ivódott a "ne szólj szám, nem fáj fejem" hozzáállás.
És hirtelen egy heuréka pillanat: legyen Középkori Demokrácia a neve annak ami itt van. Nincsenek zavaró képi asszociációk, nincs marlonbrando-keresztapa figura, se masírozó barna-ingesek. Világos, hogy hátrafelé megyünk az időben - most éppen a 19. századba vitt vissza minket a rabszolgatörvény -, 1817-ben tűzte ki Robert Owen a "8 óra munka, 8 óra pihenés, 8 óra szórakozás" célt. És az is világos, hogy a Középkorban nem volt demokrácia, de volt sötétség. (Ez nem utalás az Elios köztéri lámpáira.)
Záróban egy buékos jó hír: ez nem fog 1000 évig tartani. De menjünk inkább előre, beszéljünk honfitársainkkal, hogyan állítsuk vissza a jogállamiságot, hogyan vessünk véget a korrupciónak és pazarlásnak, hogyan tegyük rendbe az egészségügyet és oktatást.
A tüntetőknek javaslom, hogy szervezzenek rendfenntartókat. Ne lehessen elkeseredett embereknek túlzásba esniük (lisztet sem szabad szórni - gondoljanak a rendőrök feszült idegállapotára), és főleg meg kell akadályozni provokátorok rendbontását, mert biztosan oda lesznek küldve, amint erősödik a tiltakozás, hogy lejárassák a tüntetőket, sőt, magát az ügyet. Nekünk pedig fontos a lakosság szimpátiája és remélhető erősödő csatlakozása.
Frissítve: 2019.01.05 11:30

Sebes György: Egon lubickol

Publikálás dátuma
2019.03.17 16:15
Rónai Egon
Ha valaki műsort vezet bármelyik televízióban, akkor szinte mindenre fel kell készülnie. Erre éppen a héten láthattunk példákat az RTL Klub egyik új műsorában, a Toplistában, amelyben emlékezetes – és gyakran kínos – pillanatokat idéztek fel. Hiszen élő adásban sok minden előfordulhat. A műsorvezetőnek tüsszentenie kell, esetleg bakizik, vagy netán röhögőgörcsöt kap. Mindezt természetesen a nézők szeme láttára.
Az is előfordul, hogy a műsorvezetőnek át kell ülnie a másik székbe, így kérdezőből kérdezett lesz. Ez történt az utóbbi hetekben többször is Rónai Egonnal, de kiderült, riportalanynak is pont annyira jó, mint egy adás házigazdájának. Sőt, ennél többet is megtudhattunk róla, mégpedig abból az alkalomból, hogy az ATV egy új sorozatot indított vele. Kvíz eddig nem volt a kínálatukban, mostantól azonban van, nem is akármilyen. Az ország géniuszát keresik ugyanis egy olyan vetélkedőben, amilyen még nem volt a hazai palettán. A végső győztesnek 500 kérdést kell(ene) megválaszolnia, mindet öt másodpercen belül és egymás után csak kétszer hibázhat, mert a harmadiknál kiesik. Segítsége – választási lehetősége – ugyancsak nincs. Közben arathat szakasz-győzelmeket, amelyek után már az övé lehet az addig megnyert összeg: minden jó válasz 50 ezer forintot ér. Mindez annyira nehéz, hogy bár jól felkészült és nagy tudású emberek is játszottak, eddig még egyikük sem jutott el a 100. kérdésig sem.
Nos, ezt a – korábban rögzített - műsort vezeti Rónai Egon, de emellett továbbra is láthatjuk az Egyenes beszédben. És mint az interjúkból is világossá vált, lubickol az új szerepben. Ilyesmit ugyanis még nem csinált és bár hosszú múltra tekinthet vissza a különböző médiumokban, még a castingot is vállalta érte. Meg is nyerte és az első két hét tapasztalatai alapján jó választásnak bizonyult. Ha van titka, talán az lehet, hogy – bár pörgetnie kell az adást és ezért folyamatosan fel kell tennie a gyakran nem is könnyű kérdéseket – őt elsősorban az ember érdekli. Tehát igyekszik bemutatni a játékosokat és megtudni tőlük döntéseik – a kiválasztott témakörök vagy a kérdésekre adott feleletek – okát is.
Ebből a szempontból pedig ez a kvízmesterség nem is különbözik nagyon attól, ahogy eddig is működött, mint műsorvezető. Amikor két éve beszélgettem vele – abból az alkalomból, hogy Kálmán Olga után az azóta már távozott Mészáros Antóniával együtt átvette az Egyenes beszéd vezetését -, volt egy nagyon figyelemre méltó mondata. Éppen azt fejtegette, hogy ők kicsit másképp állnak hozzá egy-egy témához, mint elődjük. Kálmán Olga – magyarázta - ”mindig erősen a célra tartott - remekül is csinálta -, engem meg nem feltétlenül érdekel, hogy mindenáron leterítsem a nyilatkozót”. És ez jól jellemzi riporteri – de egész műsorvezetői – attitűdjét.
Volt persze néhány éve a szakmában, hogy ezt kialakítsa. A 90-es évek elején tűnt fel a médiában, először mint a Danubius Rádió műsorvezetője. Attól kezdve aztán rengeteg helyen dolgozott – a Budapest Rádióban, a Sport TV-ben, rövid ideig a Magyar Televízióban is -, míg végül 2011-től az ATV lett az „otthona”. És ott szinte mindent csinálhatott, kivéve a szívéhez oly közel álló sportközvetítéseket. Viszont dolgozott politikai és közéleti műsorokban, reggeli adásokban és vezetett vitaműsort (Csatt), s lett önálló portré-műsora is Húzós címmel – amelynek beszélgetéseiből eddig már négy könyvet is összeállított. Ezekkel pedig elérte, amit a szakmában csak nagyon kevesen, hogy a nézők sosem mondták, most már sok belőle. Bárhol feltűnt, szívesen kapcsoltak oda, mert minőséget kaptak.
Néhány hete egy hosszabb beszélgetés alanya volt a Heti TV-ben és – mivel a szűkös idő nem kötötte sem őt, sem a kérdező Breuer Pétert – akkor sok minden kiderült magáról Rónai Egonról. A magánéletéről – öt gyerekéről és kutyájáról -, valamint arról is beszélhetett, ami a munkája mellett foglalkoztatja. Megtudhattuk, hogy szereti és ismeri a történelmet, de van véleménye a hitről és a vallási kérdésekről is. Természetesen felkészült a napi politikából, de – mint egykori sportriportert – a sport területén sem lehet „eladni”. Mindez azért érdemel említést, mert arra is rávilágít, hogy nem elég „csak” a munka, a sokoldalú tájékozottság is hozzátartozik a tévés műsorvezető egyéniségéhez. Az sem hátrány persze, ha valaki szimpatikus és tisztában van vele, mi érdekli a nézőket és miképpen lehet számukra érdekessé tenni egy-egy – akár száraz – témát is.
Mindez érthetővé teszi, miért indult olyan jól az ATV új kvízműsora. Az előző hét 50 legnézettebb programja között a 28. helyet érte el az első napi adás. A csatorna egyébként büszkén adta hírül, hogy ebben a listában hét műsoruk szerepelt, a legjobban Sváby András Heti Naplója, amely 310 ezres nézettségével a 20. helyre került. Minthogy ezt az adót nem lehet az országban mindenütt fogni, ezek a számok igen figyelemre méltóak.
Rónai Egon és az ATV a jelek szerint jól egymásra találtak. Mindkettejük elemi érdeke, hogy megőrizzék ezt a gyümölcsöző együttműködést. De még fontosabb: a nézők nyerhetnek vele a legtöbbet.
Frissítve: 2019.03.17 16:15

Del Medico Imre: Nyomják Rákosit

Publikálás dátuma
2019.03.17 14:20

Fotó: Fortepan/ Berkó Pál
Három évvel a külügyi szolgálatból történt kényszerű távozásom után végre sikerült elhelyezkednem. Működésének utolsó évében, 1952-ben alkalmazott a Magyar Zeneszerzők és Szövegírók Szövetkezete, amelynek jogutóda 1953. január elsején a Szerzői Jogvédő Hivatal lett. Onnan ismertem Sally (Salamon) Gézát. Ő magát füttyös zeneszerzőnek nevezte; elfütyülte a maga által komponált dallamot egy hangjegyeket ismerő embernek és jó esetben ezt a művet ajánlotta fel a kiadónak. Kiadásra csak akkor számíthatott - 1952-t írunk -, ha a dalt elfogadta a Könnyűzenei Műveket Véleményező Bizottság.
Sally lévén sem termékeny, sem „jól fekvő” alkotó, a Zeneműkiadó alkalmazottjaként terjesztette a nyilvános helyeken zenét szolgáltató muzsikusok számára szükséges műsorfüzeteket. Ehhez a Szövetkezet adott neki íróasztalnyi helyet, abban a teremben, amelyben én is dolgoztam. Ott naponta reklamáltak dühös zenészek: miért késnek a füzetek, botrányt fognak csinálni, stb. Olykor meg is fenyegették Sallyt. A menő vendéglátóipari zenészeket a füzetek persze nem érdekelték, nekik volt módjuk beszerezni azt, amit kellett, arról nem is szólva, hogy maguk is komponáltak olykor.
Abban az évben, ha csak rövid időre is, Sally Géza megúszta szemrehányások, reklamációk és átkok nélkül a kényszerű találkozásokat a műsorfüzetek előfizetőivel. A magyar közélet központi témája ugyanis az ország akkori első emberének, Rákosi Mátyásnak a hatvanadik születésnapja lett: a kis nagyember 1892-ben született. Következésképp már 1951 utolsó heteitől kezdve rengeteg szó, szöveg, sőt zeneszó esett az évfordulóról. Így aztán faliújságon is, ami Sally asztala fölött volt.
Amikor a reklamációt előadni készülő zenész még csak a torkát köszörülte, Sally rámutatott a faliújság mellett díszelgő plakátra: Elvtársam, Rákosit nyomják. Hatvan éves! Rákosi! Mátyás!
A varázsige hatott: igen, igen, hát persze, majd később jövök, ez fontosabb, stb.
Sally Géza számára 1952. március 9-e valóban ünnep lett.
Frissítve: 2019.03.17 14:20