Egy leszakadó ember

Publikálás dátuma
2019.01.01 13:13

Fotó: Giorgio Bassani Alapítvány
Egyáltalán nem magától értetődő, hogy egy művészeti alkotás évszázadok vagy akár néhány évtized elteltével átmegy-e a tű fokán. Az aranykeretes szemüveg 1958-ban jelent meg először, a Giulio Einaudi nevét viselő, a kor szépirodalmi, tudományos és politikai mesterműveit publikáló könyvkiadó adta ki Torinóban. Azóta számtalanszor – újabb és újabb tipográfiai köntösben – került az olvasóközönség kezébe, legutóbb, éppen tavaly spanyol, idén pedig holland fordítással gazdagodott a felsorolás. Az Európa Könyvkiadó, amely a közelmúltban – a holland kiadáshoz hasonlatos fotóval a borítóján – magyarul megjelentette a művet, ráérzett Giorgio Bassani művének vélt reneszánszára vagy tudatosan eltervezett másodvirágoztatására. Az, hogy a mű jól megírt alkotás, csak ráadás.
Bassani, akinek a prózaírói és lírai munkásságát is megbecsülés övezi, két olyan embert rak az olvasó elé, akik valamilyen okból kifolyólag teljes mértékben tolerálhatatlannak számítanak a rendszer számára. Legalábbis a fasiszta államvezetés számára, a második világháborút közvetlenül megelőző időszakban. A 2000-ben elhunyt olasz író elbeszélése akronologikusan bánik a történettel: Athos Fadigati gégészprofesszor neve a múlt homályából dereng fel a narrátor számára, és az olvasó mindenekelőtt azt tudja meg róla, hogy életét tragikusan végezte be, holott akkoriban, amikor áttelepült szülővárosából, Velencéből a választott lakhelyére, Ferrarába, még úgy tetszett, mindent elérhet. Ennél fogva a kisregény – a Roland Barthes-i elbeszélőirodalmi felosztás szerinti – hermeneutikai kódja abban rejlik, hogy mi történhetett azzal a nagyreményű, soha-nem-fiatalnak tűnő férfival, aki végül megszégyenült, majd alábukott. Az aranykeretes szemüveg tehát nem hagyományos értelembe vett rejtéllyel, hanem egy szimpla narratológiai csellel operál. (Más műfaji és stílusrétegi példa a helyzet megvilágítására: a Columbo-sorozatban az izgalmat az adja, hogy a rossz szemű hadnagy miként bizonyítja, ki a gyilkos, hiszen az elkövető személye a kezdetektől világos, tehát ebben a krimiszériában – meglepő módon – nem az a hermeneutikai rejtély, hogy ki a tettes.)
Ahogy arra utaltam, az elbeszélő és az elbeszélés ideje között jelentős a távolság (egyébként is kevés a jelen idejű elbeszélés az irodalomban), hiszen Eraldo Deliliers, a főszereplő-narrátor abba az egykor volt időbe réved vissza, amikor a felnőtté válás küszöbén állva – egy közös, rendszeres úti cél miatt – közelebbről megismerhette a doktort. A muzsikáló elbeszélés egyik bravúrja az, hogy szinte kizárólag a két férfialakra fókuszál. (Zsámboki Zoltán magyar fordítása sajnos nem hibátlan, de apró tévesztései, mellékvágányra vezető mondatai nem szemet szúróak.) Fadigati előbb köztiszteletben álló figuraként tűnik fel. Olyasvalakinek, aki előtt orvosi praxisa miatt sokan kalapot emelnek, s aki nem pusztán jól nevelt, vonzó férfiként vonja magára a figyelmet, hanem azzal is, hogy mutatós férfiként agglegény maradt. Eleinte azt gyanítják, talán az ápolónőivel folytat diszkrét viszonyt, később azonban kiderül, hogy nem véletlenül nem kötelezte el magát: a tartózkodó viselkedés mögött homoszexualitása áll. Bassani pazarul mutatja be, miként változik meg Fadigati doktor megítélése azt követően, hogy kiderül a titka. Deliliers számtalan szöveghelyen megerősíti, hogy arcátlan társaival együtt egyre kevesebb tiszteletet éreztek és tanúsítottak a gégész iránt, aki mintapolgárból hirtelen egy szánni való, esendő alakká változott a szemükben. (Nem lehet figyelmen kívül hagyni itt, hogy egyik szereplő sem túlzottan szimpatikus alak.) A két kulcsszereplő között egyfajta idealizált alakmás viszony is megfigyelhető, de a tükörmás értelmezés analógiái több ponton kisiklanak, hiszen még az idősebb maximálisan elfogadja a másság miatti stigmát, addig a zsidó származású elbeszélő a történet előrehaladtával egyre vehemensebben kezd lázadni az egyre fokozódó etnikai kirekesztés ellen.
Az aranykeretes szemüveg túlmutat a homoszexuálisokat és zsidókat ért kirekesztés témakörén, hiszen egyetemes üzenete azt kommunikálja szimbolikusan, hogy bizonyos korokban nehéz az orrunk hegyétől távolabbra látni. Az olasz nép, mondhatni csak belesodródott az elkorcsosult fasizmusba, bizonyos eseményekre pedig nem reagált, helyette kizárta a valóságot az életéből - ezt sugallja a kisregény. És az, hogy az ifjúság elvirágzása valóban az ártatlanság korának lezárásával párosul, csak erősíti ezt a képletet. A tulajdonképpeni cselekmény jelentősége vissza is szorul, a szöveget nem történetek lassítják, hanem leírások, amelyek a modernista regények mintájára alapvetően fragmentumokat tárnak az olvasó elé.
Giorgo Bassani a kézenfekvő megoldások elvét alkalmazta, a rövid terjedelem pedig még könnyebben fogyaszthatóvá teszi az alapjáraton is gördülékeny szöveget. A könyv alapján nehéz megérteni, miért számít irodalmi sikerműnek Az aranykeretes szemüveg. Az 1987-es filmváltozat elkészítésének indokai sem teljesen világosak, hacsak nem arról van szó, hogy Giuliano Montaldo mozgóképéhez Ennio Morricone újabb kiváló filmzenét írhatott. Mindenesetre, hatvanévnyi várakozás után először találkozhatunk egy olyan világgal, amely a Halál Velencében és a Szoba kilátással cselekmény- és szövegvilágát is megidézi. Nem fogja megülni az ember gyomrát, de attól még lehet élvezni.
(Giorgio Bassani: Az ​aranykeretes szemüveg. Európa Kiadó, 2018)
Frissítve: 2019.01.01 14:58

Sebes György: Egon lubickol

Publikálás dátuma
2019.03.17 16:15
Rónai Egon
Ha valaki műsort vezet bármelyik televízióban, akkor szinte mindenre fel kell készülnie. Erre éppen a héten láthattunk példákat az RTL Klub egyik új műsorában, a Toplistában, amelyben emlékezetes – és gyakran kínos – pillanatokat idéztek fel. Hiszen élő adásban sok minden előfordulhat. A műsorvezetőnek tüsszentenie kell, esetleg bakizik, vagy netán röhögőgörcsöt kap. Mindezt természetesen a nézők szeme láttára.
Az is előfordul, hogy a műsorvezetőnek át kell ülnie a másik székbe, így kérdezőből kérdezett lesz. Ez történt az utóbbi hetekben többször is Rónai Egonnal, de kiderült, riportalanynak is pont annyira jó, mint egy adás házigazdájának. Sőt, ennél többet is megtudhattunk róla, mégpedig abból az alkalomból, hogy az ATV egy új sorozatot indított vele. Kvíz eddig nem volt a kínálatukban, mostantól azonban van, nem is akármilyen. Az ország géniuszát keresik ugyanis egy olyan vetélkedőben, amilyen még nem volt a hazai palettán. A végső győztesnek 500 kérdést kell(ene) megválaszolnia, mindet öt másodpercen belül és egymás után csak kétszer hibázhat, mert a harmadiknál kiesik. Segítsége – választási lehetősége – ugyancsak nincs. Közben arathat szakasz-győzelmeket, amelyek után már az övé lehet az addig megnyert összeg: minden jó válasz 50 ezer forintot ér. Mindez annyira nehéz, hogy bár jól felkészült és nagy tudású emberek is játszottak, eddig még egyikük sem jutott el a 100. kérdésig sem.
Nos, ezt a – korábban rögzített - műsort vezeti Rónai Egon, de emellett továbbra is láthatjuk az Egyenes beszédben. És mint az interjúkból is világossá vált, lubickol az új szerepben. Ilyesmit ugyanis még nem csinált és bár hosszú múltra tekinthet vissza a különböző médiumokban, még a castingot is vállalta érte. Meg is nyerte és az első két hét tapasztalatai alapján jó választásnak bizonyult. Ha van titka, talán az lehet, hogy – bár pörgetnie kell az adást és ezért folyamatosan fel kell tennie a gyakran nem is könnyű kérdéseket – őt elsősorban az ember érdekli. Tehát igyekszik bemutatni a játékosokat és megtudni tőlük döntéseik – a kiválasztott témakörök vagy a kérdésekre adott feleletek – okát is.
Ebből a szempontból pedig ez a kvízmesterség nem is különbözik nagyon attól, ahogy eddig is működött, mint műsorvezető. Amikor két éve beszélgettem vele – abból az alkalomból, hogy Kálmán Olga után az azóta már távozott Mészáros Antóniával együtt átvette az Egyenes beszéd vezetését -, volt egy nagyon figyelemre méltó mondata. Éppen azt fejtegette, hogy ők kicsit másképp állnak hozzá egy-egy témához, mint elődjük. Kálmán Olga – magyarázta - ”mindig erősen a célra tartott - remekül is csinálta -, engem meg nem feltétlenül érdekel, hogy mindenáron leterítsem a nyilatkozót”. És ez jól jellemzi riporteri – de egész műsorvezetői – attitűdjét.
Volt persze néhány éve a szakmában, hogy ezt kialakítsa. A 90-es évek elején tűnt fel a médiában, először mint a Danubius Rádió műsorvezetője. Attól kezdve aztán rengeteg helyen dolgozott – a Budapest Rádióban, a Sport TV-ben, rövid ideig a Magyar Televízióban is -, míg végül 2011-től az ATV lett az „otthona”. És ott szinte mindent csinálhatott, kivéve a szívéhez oly közel álló sportközvetítéseket. Viszont dolgozott politikai és közéleti műsorokban, reggeli adásokban és vezetett vitaműsort (Csatt), s lett önálló portré-műsora is Húzós címmel – amelynek beszélgetéseiből eddig már négy könyvet is összeállított. Ezekkel pedig elérte, amit a szakmában csak nagyon kevesen, hogy a nézők sosem mondták, most már sok belőle. Bárhol feltűnt, szívesen kapcsoltak oda, mert minőséget kaptak.
Néhány hete egy hosszabb beszélgetés alanya volt a Heti TV-ben és – mivel a szűkös idő nem kötötte sem őt, sem a kérdező Breuer Pétert – akkor sok minden kiderült magáról Rónai Egonról. A magánéletéről – öt gyerekéről és kutyájáról -, valamint arról is beszélhetett, ami a munkája mellett foglalkoztatja. Megtudhattuk, hogy szereti és ismeri a történelmet, de van véleménye a hitről és a vallási kérdésekről is. Természetesen felkészült a napi politikából, de – mint egykori sportriportert – a sport területén sem lehet „eladni”. Mindez azért érdemel említést, mert arra is rávilágít, hogy nem elég „csak” a munka, a sokoldalú tájékozottság is hozzátartozik a tévés műsorvezető egyéniségéhez. Az sem hátrány persze, ha valaki szimpatikus és tisztában van vele, mi érdekli a nézőket és miképpen lehet számukra érdekessé tenni egy-egy – akár száraz – témát is.
Mindez érthetővé teszi, miért indult olyan jól az ATV új kvízműsora. Az előző hét 50 legnézettebb programja között a 28. helyet érte el az első napi adás. A csatorna egyébként büszkén adta hírül, hogy ebben a listában hét műsoruk szerepelt, a legjobban Sváby András Heti Naplója, amely 310 ezres nézettségével a 20. helyre került. Minthogy ezt az adót nem lehet az országban mindenütt fogni, ezek a számok igen figyelemre méltóak.
Rónai Egon és az ATV a jelek szerint jól egymásra találtak. Mindkettejük elemi érdeke, hogy megőrizzék ezt a gyümölcsöző együttműködést. De még fontosabb: a nézők nyerhetnek vele a legtöbbet.
Frissítve: 2019.03.17 16:15

Del Medico Imre: Nyomják Rákosit

Publikálás dátuma
2019.03.17 14:20

Fotó: Fortepan/ Berkó Pál
Három évvel a külügyi szolgálatból történt kényszerű távozásom után végre sikerült elhelyezkednem. Működésének utolsó évében, 1952-ben alkalmazott a Magyar Zeneszerzők és Szövegírók Szövetkezete, amelynek jogutóda 1953. január elsején a Szerzői Jogvédő Hivatal lett. Onnan ismertem Sally (Salamon) Gézát. Ő magát füttyös zeneszerzőnek nevezte; elfütyülte a maga által komponált dallamot egy hangjegyeket ismerő embernek és jó esetben ezt a művet ajánlotta fel a kiadónak. Kiadásra csak akkor számíthatott - 1952-t írunk -, ha a dalt elfogadta a Könnyűzenei Műveket Véleményező Bizottság.
Sally lévén sem termékeny, sem „jól fekvő” alkotó, a Zeneműkiadó alkalmazottjaként terjesztette a nyilvános helyeken zenét szolgáltató muzsikusok számára szükséges műsorfüzeteket. Ehhez a Szövetkezet adott neki íróasztalnyi helyet, abban a teremben, amelyben én is dolgoztam. Ott naponta reklamáltak dühös zenészek: miért késnek a füzetek, botrányt fognak csinálni, stb. Olykor meg is fenyegették Sallyt. A menő vendéglátóipari zenészeket a füzetek persze nem érdekelték, nekik volt módjuk beszerezni azt, amit kellett, arról nem is szólva, hogy maguk is komponáltak olykor.
Abban az évben, ha csak rövid időre is, Sally Géza megúszta szemrehányások, reklamációk és átkok nélkül a kényszerű találkozásokat a műsorfüzetek előfizetőivel. A magyar közélet központi témája ugyanis az ország akkori első emberének, Rákosi Mátyásnak a hatvanadik születésnapja lett: a kis nagyember 1892-ben született. Következésképp már 1951 utolsó heteitől kezdve rengeteg szó, szöveg, sőt zeneszó esett az évfordulóról. Így aztán faliújságon is, ami Sally asztala fölött volt.
Amikor a reklamációt előadni készülő zenész még csak a torkát köszörülte, Sally rámutatott a faliújság mellett díszelgő plakátra: Elvtársam, Rákosit nyomják. Hatvan éves! Rákosi! Mátyás!
A varázsige hatott: igen, igen, hát persze, majd később jövök, ez fontosabb, stb.
Sally Géza számára 1952. március 9-e valóban ünnep lett.
Frissítve: 2019.03.17 14:20