Román lapok szerint Magyarországon lelt menedékre a korrupcióért elítélt volt RMDSZ-szenátor

Publikálás dátuma
2019.01.04 14:01

Fotó: oloszgergely.wordpress.com
Több román sajtótermék névtelen forrásokra hivatkozva azt feltételezi, Olosz Gergely Budapest vendégszeretetét élvezi. Orbán Viktor és Semjén Zsolt a legismertebb támogatójának számít.
Nemzetközi körözést adott ki csütörtökön a román rendőrség Olosz Gergely ellen. Az RMDSZ volt Kovászna megyei szenátorát december 20-án ítélte három év letöltendő szabadságvesztésre korrupcióért a román legfelsőbb bíróság. A román média már december 21-én jelezte, hogy a Kovászna megyei rendőrség nem találja a politikust, aki nem jelentkezett a büntetés végrehajtására, ezért országos elfogató parancsot adtak ki a nevére, és személyi adatait elküldték Románia valamennyi határátkelőjére. Oloszt többrendbeli befolyással való üzérkedésért ítélték letöltendő börtönbüntetésre, illetve 384 ezer euró (123 millió forint) és 400 ezer lej (28 millió forint) értékű vagyonelkobzásra. A székelyföldi szenátor a vádirat szerint 2010-ben, még parlamenti képviselőként követte el a bűncselekményt, azt kihasználva, hogy korábban az energiaár-szabályozó hatóság elnöke volt. Négy román vállalkozót hitegetett azzal, hogy előnyös szerződéshez segíti cégeiket. Olosz így félmillió euró illetéktelen haszonhoz jutott. Az eljárás azért húzódott nyolc évig, mert ugyan 2013. július 17-én első fokon 7 év börtönbüntetésre ítélték Oloszt, de a döntést a fellebbviteli bíróság októberben érvénytelenítette, a vádlott foglalkozása miatt. Mivel ügyvéd, csak a Bukaresti Fellebbviteli Bíróságnak lett volna joga döntést hozni ügyében. A megismételt eljárás eredménye lett a 3 éves börtönbüntetés. A székelyföldi politikus sohasem saját pártjának, az RMDSZ-nek a támogatását élvezte elsősorban. Olosznak kiváló kapcsolatai voltak a Traian Basescu volt államfő vezette akkori kormánypárttal, a PDL-vel, őt tartották az RMDSZ-ben Basescu emberének. Testvére, Szabolcs, annak a Basescu-kedvenc Elena Udreának volt a tanácsadója, aki 2008-2012 között Románia régiófejlesztési és turisztikai minisztere volt, majd 2018 nyarán hat év börtönbüntetésre ítéltek korrupció miatt. Udrea a jogerős ítélet kihirdetése előtt Costa Ricára menekült. Olosz legismertebb támogatójának Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes, valamint Orbán Viktor számít.   
A román média – egyesek helyi forrásokra, mások egyszerűen erre a nyilvános kapcsolatra hivatkozva - feltételezi, hogy a romániai magyar politikus Budapest vendégszeretetét élvezi.
Hogy mire alapozzák ezt a feltételezést? A Sepsiszentgyörgyön született 42 éves Olosz középiskolai tanulmányait a Pannonhalmi Bencés Gimnáziumban végezte, 1998-ban a győri Széchenyi István Főiskolán közgazdasági oklevelet, majd a budapesti Eötvös Loránd Tudományegyetemen jogi szakokleveles közgazdászdiplomát szerzett. Romániában mesterizett. Doktorrá 2010-ben a Szegedi Tudományegyetem Jogi és Államtudományi karán avatták. Olosz gimnazistaként került kapcsolatba a KDNP ifjúsági tagozatával, majd politikusként személyesen Semjén Zsolttal. Amint a román média is említi,    
azóta is szoros kapcsolatban áll Semjénnel, akit többször látott vendégül székelyföldi otthonában, és vadásztak együtt a székelyföldi hegyekben.
Orbán Viktorhoz a 2011. februári RMDSZ-kongresszus miatt köti a közvélemény és a sajtó. Azon az emlékezetes nagyváradi eseményen, amely Markó Béla utódjáról döntött, Olosz is jelöltként indult Kelemen Hunor és a liberális Eckstein-Kovács Péter mellett. A székely politikus egyetlen tőkéje ebben a megmérettetésben az Orbán Viktorral és a KDNP-vel, illetve a Basescu PDL-jével való jó viszonya volt. A nagy esélyes Kelemen Hunor, akkor még a Markó-vonal képviselőjének számított, ezért az Orbán-kormány finoman szólva sem tekintette ideális jelöltnek.   
A pártelnök-választási kampányban Orbán Viktor hivatalában fogadta Oloszt, a fidesz.hu nagyinterjút közölt vele, egyedüliként a jelöltek közül.
A kongresszusra, amelyen borítékolható volt a Markó által támogatott Kelemen győzelme, a Fidesz az Erdélyben ismeretlen Pelczné Gáll Ildikót küldte, aki nyíltan arra biztatta a jelenlevőket, hogy Oloszra voksoljanak, és szabályosan megfenyegette a küldötteket. Azt mondta, ha nem a megfelelő jelöltre szavaznak, annak hosszú távú következménye lesz. „A Fidesz alelnökeként biztosíthatom önöket, ha ma a változás mellett döntenek, akkor mi segítő kezet fogunk nyújtani önöknek” – mondta Orbán Viktor küldötte, akit lehurrogott a terem. (Azóta gyökeresen megváltozott az RMDSZ-Fidesz és a Kelemen-Orbán viszony, 2015-től kezdődően az RMDSZ is beállt Orbán Viktor Kárpát-medencei csatlósai sorába.) A Basescu-szálat sem hagyták kihasználatlanul: Olosz testvére, a már említett Szabolcs több RMDSZ-es polgármesterrel közölte előzetesen, ha pénzt akarnak a bukaresti fejlesztési minisztériumtól, szavazzanak a bátyjára. A 2010-től indult Olosz elleni korrupciós vád sem ingatta meg Budapest bizalmát. Erdélyi sajtóinformációk szerint Semjén a 2012-es parlamenti választáson Kelemennél járt közben azért, hogy pártfogoltját szenátori listára tegyék. Kelemen a megyei szervezetre hivatkozva hárította el, de az amúgy Oloszért nem, Orbán Viktorért és kormányáért annál inkább lelkesedő helyi vezérek azonnal eleget tettek a kérésnek. Olosz esetében szembetűnő, hogy míg az RMDSZ kiállt a Korrupcióellenes Ügyészség (DNA) által meghurcolt és börtönbüntetésre ítélt Nagy Zsolt, Markó Attila és az épp eljárás alatt lévő Horváth Anna mellett, hangoztatva, hogy hisz ártatlanságukban, politikai-etnikai boszorkányüldözés áldozatainak tekinti őket, Olosz esetében ezt nem tette meg. Hogy mikor tűnt el Olosz Romániából, azt nem tudni, de vélhetően a jogerős ítélet meghozatala előtt. Utoljára november 11-én, egy székelyföldi templom felújítás utáni megnyitó ünnepségén jelent meg nyilvánosság előtt Semjén Zsolt oldalán. A román hatóságok hivatalosan nem fogalmazták meg, hogy Magyarországra szökhetett Olosz. Amennyiben megtette, 
egyelőre a magyar hatóságoknál különösebb nyoma nem lehet, mert vízumra nincs szüksége, menedékjogot sem kell kérnie, hiszen egyben magyar állampolgár is.

Olosz Gergely tisztségei

2007-2008-ban a romániai energiaár-szabályozó hatóság elnöke 2008 -2012 között az RMDSZ parlamenti képviselője 2010-től az RMDSZ képviselőházi frakcióvezetője 2012-2013 között szenátora 2013 májusában mondott le az eljárás miatt

"A Hivatalnak nem áll módjában tájékoztatást adni"

Lapunk megkereste a Bevándorlási és Menekültügyi Hivatalt egy sor kérdéssel Olosz Gergellyel kapcsolatban. Többek között arra voltunk kíváncsiak, igényelt-e menedékjogot az RMDSZ-es politikus, illetve Magyarországon tartózkodik-e. Levelünkre az intézmény ezt válaszolta: "A Bevándorlási és Menekültügyi Hivatalnak (a továbbiakban: Hivatal) Olosz Gergely vonatkozásában küldött adatkérésére hivatkozással tájékoztatjuk, hogy a Hivatal az általa vezetett nyilvántartásokból kizárólag az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló 2011. évi CXII. törvényben és az ágazati jogszabályokban előírt szigorú feltétek betartása mellett csak meghatározott szervek, hatóságok részére adhat ki információt. A menedékjogról szóló 2007. évi LXXX. törvény 87. § (1) bekezdése szerint az eljáró hatóság a törvényben meghatározott feladata ellátása céljából és adatkörben résznyilvántartásokból a felsorolt szervek részére az adatszolgáltatás céljának és jogalapjának megjelölése mellett szolgáltathat adatot. A fentiekre tekintettel a Hivatalnak nem áll módjában tájékoztatást adni."

Témák
RMDSZ
Frissítve: 2019.01.04 18:41

A neonáci tüntetést Soros szervezte - Trump begőzölt támogatójával akarja naggyá tenni a kormány a családokat

Publikálás dátuma
2019.03.23 17:24

Fotó: AFP/ MANDEL NGAN
Több ominózus díszvendége is volt annak a "Makig Families Great Again!" (Tegyük újra naggyá a családokat!) elnevezésű rendezvénynek, amit március közepén tartottak Magyarország Washingtoni nagykövetségén, írja a 444.hu.
Egyrészt megjelent Donald Trump volt biztonságpolitikai tanácsadója, a Magyarországon korábban körözés alatt álló, kétes előéletű, magyar származású Sebastian Gorka. Másrészt ott volt Trump tanácsadója, Kathryn Talento, abortuszellenes aktivista, aki szerint a hormonális fogamzásgátlók úgy működnek, hogy a már megfogant magzatot kilökik a szervezetből, anélkül, hogy a nő tudna róla, hogy terhes volt.
És a "családvédő csapatot" erősítette egy republikánus képviselő is. Akit kilenc testvére annyira utál, hogy a tavaly őszi kongresszusi választásokon 9 testvére inkább a demokrata ellenfele kampányfilmjeiben szerepelt.
De ez csak a Gosar-jéghegy csúcsa, a mélyben sokkal durvább dolgok rejtőznek. Például:
  • Gosar bojkottálta Ferenc pápa kongresszusi beszédét, tiltakozásul amiatt, hogy a pápa hisz a klímaváltozásban, ami szerinte csak áltudományos humbug.
  • A republikánus állította, hogy a charlottesville-i neonáci tüntetést az amerikai baloldal és Soros szervezte, hogy lejárassák Trumpot.

Megsemmisítették az Iszlám Állam kalifátusát

Publikálás dátuma
2019.03.23 17:08
A Szíriai Demokratikus Erők egyik harcosa lőállásból támadja a kalifátus utolsó elfoglal települését, Baghúzt, 2019. március 18-
Fotó: AFP or licensors/ GIUSEPPE CACACE
A kurd-arab szövetségesek az utolsó falut is elfoglalták, ami terrorszervezet fennhatósága alatt állt. A dzsihadisták ellen folytatott harc azonban ezzel még nem ért véget.
Győzelmet hirdetett szombaton az Iszlám Állam dzsihadista szervezet felett Kelet-Szíriában az amerikai támogatású kurd-arab fegyveres koalíció, a Szíriai Demokratikus Erők (SDF). Az SDF szóvivője, Musztafa Bali a Twitteren jelentette be, hogy sikerült felszabadítani Baghúz települést, az utolsó olyan kelet-szíriai zárvány területet, amelyet az Iszlám Állam még ellenőrzés alatt tartott – írja a hirado.hu.
Bali azt is kijelentette , hogy sikerült teljes katonai győzelmet aratni a dzsihadista csoport harcosai felett, és vége az Iszlám Állam úgynevezett kalifátusának, amelyet egykor Szíria nagy részén és a szomszédos Irakban hirdetett ki a szervezet. A szóvivő egyúttal jelezte, hogy az SDF az Iszlám Állam totális megsemmisítéséig tovább folytatja a harcot.
Az Egyesült Államok támogatását élvező kurd vezetésű milíciaszövetség február elején indította meg offenzíváját Baghúz ellen, ám, a támadásokat rendszeresen le kellett állítani a polgári személyek kimenekítése miatt.
Az iraki határ közelében fekvő Baghúz maroknyi faluból, tanyából és termőföldekből áll, és ez volt az utolsó lakott enklávé, amely az Iszlám Állam ellenőrzése alatt áll. Baghúz felszabadítását egy ideje mérföldkőként tartják számon a szélsőségesek elleni harcban, ám a terrorszervezet várhatóan akkor is fenyegetést jelent majd, ha a kalifátusa elveszíti minden területét, mert továbbra is lehetnek alvó sejtjei, merényleteket követhet el, és maradhatnak még fegyveresek a gyéren lakott sivatagos vidéken rejtőzködve. Donald Trump amerikai elnök pénteken Floridában már arról beszélt újságíróknak, hogy az Iszlám Államot száz százalékig legyőzték Szíriában.