Németország;hackertámadás;

Hackertámadás: német politikusok adatai kerültek ki a netre

Több száz német politikus ellen indult hackertámadás. Részben teljesen személyes adataikat tették ki tömegesen a Twitterre – közölte a berlini közszolgálati televízió, az RBB. Az akció az összes parlamenti pártot érintette a jobboldali radikális Alternatíva Németországnak (AfD) kivételével. Egyebek mellett parlamenti képviselők, illetve tartományi politikusok kapcsolati adatait, telefonszámait, címeit, netes beszélgetéseit, levelezéseit tették közzé, de pártok belső dokumentumait is. Nem ismerhető fel semmiféle rendszer a közzétett dokumentumok kapcsán, ezért feltételezhető, hogy a hackerek mindent feltettek az internetre, amit elértek. Ez már csak azért is valószínű, mert olyan szövegeket is megjelentettek, amelyek már több évesek.

A német média szerint első ránézésre nem jelent meg olyan dokumentum, amely politikai szempontból kényes lehet, a kár mégis nagy a személyes adatok tömeges közzététele miatt. Akadt például képviselő, akinek a személyi igazolványát, számláit vagy különféle engedélyeit tették közzé.

A dokumentumokat a Twitteren közölték. Ami azonban kissé rejtélyessé teszi az ügyet, hogy már karácsony előtt feltették az internetre egyfajta adventi naptár formájában, ám csak most derült fény minderre. Pedig nem egy eldugott Twitter-fiókról van szó, hiszen 16 ezer követővel rendelkezik. Egy olyan internetes platformhoz tartozik, amelynek Hamburgban található a központja.

Az sem világos, hogyan jutottak a hackerek az adatokhoz. Olyan mennyiségű dokumentumról van azonban szó, hogy valószínűsíthető: több részletben töltötték le azokat. Nem tudni, ki áll a támadás mögött. A pártok parlamenti frakciói csütörtökön este értesültek az ügyről, azóta is azt próbálják kiértékelni, mekkora kár keletkezett.