Az elmúlt hetekben és napokban több tüntetésen is részt vettem, elsősorban Budapesten, de néhány vidéki helyszínen is. Meghallgattam a beszédeket, sok résztvevővel beszélgettem. Hazaérve mindig összegeztem magamban a látottakat és főleg a hallottakat. Ezekből igyekeztem levonni a tanulságokat.
Az események okai egyértelműek. A robbanást kiváltó szikra az volt, hogy Orbán Viktor, az ő pártja, kormánya és parlamenti többsége a vezér korlátlan önbizalmát követve, a demokrácia írott és íratlan szabályain átgázolva erőltette át a Parlamentben a joggal „rabszolgatörvénynek” nevezett túlóratörvényt. Orbán hatalmi gőgjében elfelejtette saját 2007-es kijelentését, miszerint „egy népnek joga van elzavarni a kormányt egy demokráciában is, ha az a nép akarata ellenére kormányoz, ha az emberek létérdekeit veszélyezteti”. A kérdés csak az, hogy a nép meghatározó része mikor veszi észre, hogy amit a kormány tesz, az kizárólag a kormányfő és családja, baráti köre, az elképesztően gyorsan meggazdagodott oligarchák érdekeit szolgálja. Mikor veszik észre a hazug propagandával megtévesztett milliók, hogy a Nemzeti Együttműködés Rendszere az elmúlt nyolc évben eljátszotta azt az esélyt, amit a rendszerváltás, a demokratikus jogállam megteremtése és hazánknak a fejlett, demokratikus országok családjához, az euro-atlanti közösséghez történő csatlakozása jelentett. Eszembe jut Orbán Viktornak egy másik, Magyarország és a nemzetközi környezet viszonyára vonatkozó fontos mondata is. Szó szerint ugyan nem tudom felidézni, de a lényegét igen. Arról szólt, hogy Keletről mindig a zsarnokság, Nyugatról viszont a szabadság érkezett. Ezer évnyi viharos történelmünk után valóban kedvező fordulatot jelentett a csatlakozásunk előbb az Európa Tanácshoz, később a NATO-hoz, majd az Európai Unióhoz.
A szovjet blokkhoz tartozó, de a nyolcvanas évek elejétől már óvatosan a Nyugat felé nyitó Magyarország politikusaként, majd a rendszerváltás után előbb a Horn, majd a Medgyessy kormány külügyminisztereként pontosan emlékszem arra, hogy miként változott kedvező irányba hazánk nemzetközi megítélése már a rendszerváltás előtti években és hogy ez hogyan gyorsult fel a rendszerváltást követő húsz évben. 2004 őszétől 2010 tavaszáig Brüsszelben, az Európai Bizottság tagjaként még közelebbről tapasztaltam, hogy milyen esélyt kapott hazánk az euro-atlanti közösség tagjaként. 2010 óta azonban nem győzök válaszolni korábbi és jelenlegi vezető nyugati politikusok kérdéseire, hogy mi történt Magyarországgal, amely az Európai Unióba a csatlakozás után harmonikusan beilleszkedő tagállamból bajkeverő „fekete bárány” lett.
2010 óta több, mint fél millióan elhagyták hazánkat és valamelyik nyugati országban kezdtek új életet. Már gyermekeik is ott születtek. De az nem lehet megoldás, hogy az itthon maradt több mint kilenc millió is az ő példájukat követi. Nem új hazát kell keresni, hanem ezt a hazát kell olyanná alakítani, amelyben mindenkinek nem csak joga, de lehetősége is van az emberhez méltó életre. A mai viszonyok ezt nem garantálják. Amíg millióknak a létfenntartásért kell küzdeniük, addig néhány tízezer oligarcha luxuskörülmények között él. Az egyik oldalon Erzsébet-utalványok, alig érezhető mértékű bér-vagy nyugdíjemelés, a másikon paloták, luxusvillák, magán repülőgépek, helikopterek, luxusjachtok, korrupcióval megszerzett és külföldi bankokban elrejtett milliárdos vagyonok. A tüntetéssorozat ennek a sokak számára reménytelen helyzetnek a felismerését is jelzi. A hatalom oldalán állók pár hétig abban bíztak, a nehezen élők pedig pedig attól tartottak, hogy a tüntetések kifulladnak, de nem ez történt. A korábbi években egymással vetélkedő ellenzéki pártok a jelek szerint felismerték az összefogás szükségességét. Megmozdultak a civil szervezetek és a korábban passzív szakszervezetek is, amelyek ultimátumot adtak a kormánynak és az ország életét megbénító általános sztrájkot terveznek. A tüntetések most nem korlátozódtak Budapestre, országszerte egymást érik. A követelések pedig kezdik túllépni a „rabszolgatörvény” visszavonását, már a kormány lemondását, a rendszer, Orbanisztán felszámolását, a demokratikus jogállam helyreállítását is követelik.
Hogy is mondta Orbán Viktor 2007-ben? „Egy népnek joga van elzavarni a kormányt egy demokráciában is, ha az a nép akarata ellenére kormányoz, ha az emberek létérdekeit veszélyezteti”. Szombat este a Parlament előtt a tömeg azt skandálta, hogy „elegünk van!” Magyarország sorsa attól függ, hogy ez mikor lesz egyértelműen a többség véleménye. Mert akkor összeomlik a kevés kiváltságosnak aranybányát jelentő, a többség számára viszont reménytelen jövőt kínáló Orbanisztán és újra felépül a demokratikus jogállam. Magyarországot a vezetői nem a diktátorok illiberális államai felé fogják terelni, hanem a fejlett, demokratikus országok közösségébe kormányozzák vissza.
A most elkezdődött új évben két fontos választásra is sor fog kerülni. Tavasszal az Európai Parlament összetételéről születik majd döntés. A tagállamokban az fog eldőlni, hogy a több mint 700 fős testületben azok lesznek e többségben, akik az immár több mint 60 évvel ezelőtt, egy újabb világháború elkerülésének érdekében létrehozott és a világ gazdasági és politikai folyamataiban azóta egyre jelentősebb szerepet játszó Európai Unió további erősítését és nagyobb hatékonyságát akarják szolgálni, vagy azok akik, mint Orbán Viktor és más populista, szélsőjobboldali politikusok, az integráció szétverését tekintik céljuknak. Magyarországnak egyértelműen az Európai Unió erősítése és hatékonyságának növelése az érdeke. Ezért fontos, hogy a májusi választáson az Európai Unió erősítésére törekvő képviselők kerüljenek többségbe a magyar delegáltak soraiban.
Az őszi önkormányzati választások tétje az, hogy a helyi közigazgatásban milyenek lesznek az erőviszonyok. Az Orbán kormányt, a mögöttük álló oligarchákat a saját településük, az ott élők érdekeinek rovására is kiszolgáló polgármesterek és önkormányzati képviselők vagy a helyi érdekeket bátran képviselők lesznek-e többségben. A helyi testületek összetétele a következő, 2022-es parlamenti választások eredménye, tehát az egész ország sorsának szempontjából is fontos.