Ferenc pápa;populisták;

2019-01-08 12:40:37

Kikelt a pápa a populisták ellen

Aggodalmát fejezte ki Ferenc pápa a világban zajló folyamatok, a nacionalisták és a populisták előretörése miatt. A diplomaták előtt elmondott beszédében párhuzamot vont a mai és a harmincas évek politikai történései között.

Felszólította a világ népeit arra, újítsák meg egymás között a barátságot és az együttműködést, használják ki a multilaterális rendszer előnyeit. Mint fogalmazott, a globalizáció lehetőséget is jelent a világnak, abban az esetben, ha minden ország szempontjából csak az előnyeit aknázzák ki.

Rámutatott, a populizmus és a nacionalizmus révén rosszabbá válhat az egyes országok kapcsolata, s kölcsönös bizalomhiányhoz, illetve a nemzetközi közösség gyengébb tagjainak elszigetelődéséhez vezet. Aggodalmát fejezte ki a nemzeti érdekek előtérbe helyezésének tendenciája miatt, amely nem veszi figyelembe a nemzetközi jog eszközeit a vitás kérdések megoldásában. A pápa úgy vélte, a multilaterális diplomácia sikerének feltétele a jóakarat, a hűség és a tárgyalópartnerbe vetett bizalom, valamint a készség a kompromisszumra. Az egyházfő ismételten dicsérettel illette az ENSZ decemberben elfogadott menekültügyi megállapodását.

Ferenc pápa már számos korábbi beszédében figyelmeztetett a populizmus veszélyeire. 2018 novemberében élesen bírálta a populizmust és az idegengyűlöletet, s akkori beszédében is utalt arra, hogy a nemzetiszocialisták hasonló történelmi közegben kerültek hatalomra. A fiatalokhoz szólva kifejtette, tisztában kell lenniük avval, miként terjed a populizmus. Tavaly szeptemberi, egy konferenciára írt beszéde is nagy visszhangot keltett. Akkor kifejtette, hogy manapság ismét terjedőben van a félelem, a lenézés vagy a gyűlölet olyan emberek vagy csoportok ellen, amelyeket különbözőnek ítélnek meg etnikai, nemzetiségi vagy vallási hovatartozásuk alapján, és nem tartanak méltónak arra, hogy teljes mértékben részt vegyenek a társadalom életében. Ezek az érzések gyakran az intolerancia, a diszkrimináció vagy a kirekesztés tettleges megnyilvánulásaira ösztönöznek, amelyek súlyosan sértik az érintett személyek méltóságát és alapvető jogait. A politika világában is előfordul, hogy a félelmeket, egyes csoportok nehézségeit eszközként használják fel, és illuzórikus ígéreteket tesznek rövid távú választási érdekek miatt.