Rabszolgatörvény: vidéken nagyobb eséllyel használják ki a munkavállalók kiszolgáltatottságát

Publikálás dátuma
2019.01.08. 16:17
Képünk illusztráció
Fotó: Shutterstock
A túlóratörvény elfogadása után mindenkinek át kell gondolnia, mit ír alá - már ha egyáltalán van alkupozíciója a munkavállalónak.
Ha egy cég kihasználja az összes lehetőséget, amelyet a decemberben elfogadott túlóratörvény biztosít, az a munkavállalók kizsigerelését eredményezheti, veszélyeztetve az egészséges és biztonságos munkavégzés feltételeit - írja a hvg.hu az Adózóna elemzése nyomán. A portál szerint a dolgozóknak mostantól még inkább át kell olvasniuk és gondolniuk mit írnak alá, bár tudvalevő az is, hogy a munkavállalók sokszor csak papíron egyenlő partnerek a céggel.

Az Adózóna szakértői szerint a 3 éves munkaidőkeret, illetve elszámolási időszak életszerűtlenül hosszú idő, a munkaidőkeret hosszának és a heti 48 órás maximum számításra vonatkozó szabálynak a szétválasztása mesterkélt, a rendkívüli munkaidő felső határának kihasználása pedig azt jelentené, hogy egy naptári éven belül a munkavállalónak további minimum 2 havi munkavégzést kellene teljesíteni.

Az elemzők szerint elsősorban a munkaerőhiánnyal küzdő helyeken lehet arra esély, hogy az emberek kihasználják az alkupozíciójukat. A fővárosban és vonzáskörzetében a több munkalehetőség miatt talán lesz lehetőség egyezkedésre, a munkáltatói kényszer visszautasítására, míg a vidéki városokban nagyobb valószínűséggel használják majd ki a munkavállalók kiszolgáltatottságát. Vagyis azt, hogy a dolgozó nem nagyon mondhat nemet semmire, hiszen elbocsátása esetén csak kis eséllyel találna máshol munkát.
Szerző
Frissítve: 2019.01.08. 17:47

Fennakadásokat okoz a közlekedésben a havazás

Publikálás dátuma
2019.01.08. 15:44

Fotó: Németh András Péter
Országszerte havasak az utak, néhol hóátfúvás is nehezíti a közlekedést. A budapesti repülőtér kifutópályáját le kellett zárni, több járat a környező nagyvárosok repterein szállt le.
Az erős havazás miatti rossz látási viszonyok közepette le kellett zárni a Liszt Ferenc repülőtér 2-es kifutópályáját, míg a másikat folyamatosan tisztítják. Hardy Mihály szóvivő az Index megkeresésére elmondta, a repülőgépeknek a levegőben kell várakozniuk, amíg a hókotrók végig nem mennek a pályán.  A szóvivő azt javasolta, hogy aki a mai napon repül, a járatokkal kapcsolatban tájékozódjon a reptér weboldalán.

A Flightradar24.com élő radarképe szerint nem sokkal 15 óra után folyamatos volt a gépek indítása és fogadása, korábban azonban több járat is a légtérben várakozott vagy a régió más repülőterein szállt le. A Wizz Air Berlin-Budapest és a Ryanair Dublin-Budapest járata Pozsonyban, a Lufthansa Frankfurtból Budapestre tartó járata Bécsben, a Wizz Air Pristina-Budapest járata pedig Debrecenben szállt le.
Nemcsak a légi közlekedésben okoz zavart az időjárás, a rendőrség és a katasztrófavédelem közlése szerint baleset lassítja a haladást az M3-as autópályán Gyöngyös közelében, a 400-as úton Vecsés és Üllő között, a 3-as főúton Encs közelében és a 22-es főúton Érsekvadkert és Ipolyszög között, illetve Salgótarján külterületén is.

A rendőrség arra is felhívja a figyelmet, hogy az M1-es autópálya Komárom-Esztergom megyei szakaszán a folyamatos havazás miatt a szokásosnál lassabb haladás lehetséges, így mindenkit arra kérnek, hogy fokozott óvatossággal, az út-és látási viszonyoknak megfelelően, kellő követési távolságot tartva közlekedjen.

Ami a fővárost illeti, a BKK a Facebook-oldalán közölte, hogy a havas útviszonyok miatt nem közlekedik a 65-ös és a 65A autóbusz, míg a 137-es autóbusz a Hedvig utca és a Máramaros út között nem jár.

A katasztrófavédelem esti tájékoztatása szerint kedden összesen heten sérültek meg az utakon. Országszerte harminc, a havazással kapcsolatos esethez kellett kivonulniuk a tűzoltóknak, főként a fővárosban, valamint Pest és Borsod megyében. Tizenhét árokba csúszott és hat elakadt járműnek segítettek, a többi esetben kidőlt fa vagy leszakadt ág miatt hívták őket. Az időjárási helyzet miatt átmenetileg 3,5 tonnás súlykorlátozást vezettek be Fejér megyében, a Bicske és Zsámbék közötti összekötő úton.

Az előrejelzések szerint csütörtökig további csapadék és lehűlés várható.
Frissítve: 2019.01.08. 20:09

Szombathely leszavazta a rabszolgatörvényt, Hende Csabától kérik annak visszavonatását

Publikálás dátuma
2019.01.08. 13:01

Fotó: Hegedűs Márta
Az ellenzék összefogott, a fideszesek el sem mentek a rendkívüli közgyűlésre, a magára hagyott polgármesternek esélye sem volt megvédeni a túlóratörvényt. További lépésekre készül a város.
Rendkívüli közgyűlést hívott össze a szombathelyi ellenzék keddre, hogy - Szeged, Salgótarján és Dombóvár után - megszavazzák a túlóratörvény elutasítását, vagyis megtiltsák az önkormányzati cégeknek annak alkalmazását. Szombathelyen mint a 444.hu írja, a városi közgyűlésben a Fidesz-KDNP 10 szavazatával áll szemben a baloldali formációk 9 szavazata, egy jobbikos és egy jobboldali civil szervezet.
Az ülésen meg sem jelentek a fideszes képviselők. Molnár Miklós alpolgármester (Pro Savaria) és Balassa Péter (Jobbik) pedig - szokatlannak számító módon - a baloldallal együtt szavazott az előterjesztés mellett. Vagyis váratlanul győzött az ellenzék. 
A közgyűlés ezután felszólította a térség kormánypárti képviselőjét, Hende Csabát, hogy érje el a túlóratörvény visszavonását.

Történelmi eseménynek nevezte a történteket Nemény András (Éljen Szombathely!-MSZP-DK-Együtt), aki szerint az összes ellenzéki párt támogatta az ügyet, ide értve a Képfarkú Kutyapártot és a Momentumot is, derül ki a Nyugat.hu közvetítéséből. De említette még a civileket (V, mint Vas) és a szakszervezeteket is. Nemény még elmondta:
további lépések következnek, operatív csoportot alakítanak, és a nagy munkaadóknál is megpróbálják elérni a rabszolgatörvény bojkottját.

Szombathelyen decemberben faltól-falig megtelt a főtér a túlóratörvény elleni demonstráción, közel 1500 tüntető vett részt a rendezvényen. Januárban egy újabb tüntetésre is sor került, illetve a Magyar Szakszervezeti Szövetség (MASZ) szervezett egy forgalomlassító akciót, több tucat autó részvételével.
Szerző