Előfizetés

Egy kis jó hír, több rossz

Hónapok óta keresem az alkalmat, hogy valami jót írjak a magyar közéletről. Nos, december közepén Németh Zsolt, a parlament külügyi bizottságának fideszes elnöke egy riporter jelenlétében vitázott Szent-Iványi Istvánnal, egyik elődjével a külügyi bizottság élén. A valaha SZDSZ-es Szent-Iványi új könyvéről volt szó. A két mosolygó szakember nem értett egymással egyet, de elbeszélgettek szitkozódás és átkozódás nélkül.  
Mindkettőt elkötelezett atlantistának ismertem meg a 90-es években. Szent-Iványi maradt, ami volt, Németh, a Fidesz egyik alapító tagja – bár a vitában atlantistának nevezte magát - azóta beállt a sorba: párttársaihoz hasonlóan a „keleti szél” politikáját támogatja. Szent-Iványi továbbra is azt szeretné, hogy Magyarország a Nyugathoz tartozzon. A 90-es években ezt támogatta Göncz Árpád, Antall József, Horn Gyula – és Orbán Viktor.
Szent-Iványi könyve a mai magyar külpolitika szakszerű kritikája. Fejezetei közül leginkább a magyar-amerikai viszony érdekelt. Azt tapasztalom, hogy Orbán és külügyi beosztottjai bizonyos alapvető tényeket sem akarnak elismerni. Például azt, hogy a budapesti amerikai nagykövetség képviseli Amerikát, még akkor is, ha a nagykövet éppenséggel nő vagy zsidó. Szegény Nancy Brinker jól megjárta. Utána a megbízott nagykövet, André Goodfriend is. Ő értesítette a magyar kormányt arról, hogy hat magyar állampolgár nem kívánatos az Egyesült Államokban. A Bem rakpart szerint ez nem lehetett Amerika álláspontja - pedig az volt. Akkoriban még nem volt divatos a sorosozás, de Goodfriendet talán már akkor is Soros zsoldosának tartották.
Amerika budapesti nagykövetsége a Department of State utasításai szerint cselekszik és nyilatkozik. Én csak egy kivételről tudok. Mintegy három évtizeddel ezelőtt Mark Palmer nagykövet március 15-én az akkori ellenzékkel ünnepelt – Haraszti Miklóssal és Orbán Viktorral –, Washington engedélye nélkül. Ki is kapott érte Lawrence Eagleburgertől, egykori támogatójától, az amerikai külügyminiszter első helyettesétől.
Elismerem, hogy Washington külpolitikája gyakran érthetetlen, különösen a mostani adminisztrációé. Miközben Trump elnök többnyire Putyin lakája, A. Wess Mitchell, az Európáért felelős államtitkár a putyini Oroszország ellen biztatja a magyar kormányt. Ki érti például, hogy miért szabad Amerika varsói nagykövetének kiállnia a lengyel sajtó szabadsága mellett, de a budapesti nagykövetség meg se mukkanhat a magyar sajtó decemberi központosítása ellen? A CEU kitiltásának sincs következménye. Mióta Washington magasrangú diplomáciai tárgyalásokat tett lehetővé, a magyar kormány mellébeszéléssel, kifogásokkal, sorosozással válaszol. 
A lecke nyilvánvaló: Washingtonban is, a Szabadság téren is tudni illene, hogy az egyoldalú amerikai engedmények politikája – a Chamberlainhez fűződő „appeasement” – mindig kudarcot vall. És illene tudni a Várban is, a Bem rakparton is, hogy az ország történelmében páratlan lehetőséget mulaszt el a kormány, amikor elutasítja Amerika és a Nyugat baráti kezét.

A húsosfazék árvái

A maffiaállamok elitjének vagyona soha nincs biztonságban. A mögöttünk hagyott néhány év során bebizonyosodott, hogy az egyértelműen a miniszterelnök kegyéből, az ő jóváhagyásával vagyonossá vált elit egy része a partvonalra kerülhet, sőt némelyikük akár - részben a putyini mintát követve - büntetőeljárásnak is elébe nézhet, a megszerzett sarzsitól függetlenül. Orbán Viktor és köre - legalábbis a maga szempontjából - időben felismerte, hogy az uniós pénzek beáramlásának 2021-től várható lefékeződése után csak úgy tudja a vagyonát tovább gyarapítani, ha saját érdekében leszűkíti azoknak az amúgy sem széles körét, akik az állami közbeszerzések húsosfazekához hozzáférnek.
Intő jel lehetett a Soroksár-Kelebia vasútvonal megvalósítására kiírt közbeszerzési pályázat tavaly decemberi visszavonása, arra hivatkozva, hogy a versenyeztetés nyertesénél úgy megnőttek a költségek, amit a kormány már nem vállal. A hányatott sorsú beruházás kivitelezése idén biztosan nem, legfeljebb jövőre kezdődhet el. A csúszást azonban Orbánék aligha bánják, hiszen ezalatt olyan kegyeltet hozhatnak helyzetbe, aki még közelebb áll hozzájuk.
Az így kiválasztott kegyelt azonban még szorosabb kormányfői kontrollra számíthat, mint a 2010 óta bármikor. Januártól működik ugyanis egy alaposan kistafírozott állami ügynökség, amely a költségvetésből, illetve az uniós pénzekből megvalósuló nagy  fejlesztések pénzügyi és műszaki kontrollját végzi, a döntés előkészítésétől annak megvalósulásáig. A szándékok akár tisztességesek is lehetnének, de sajnos aligha azok. Ez inkább egyfajta szűrőállomásként működik majd. Valódi feladata az lehet, hogy eldöntse, a beruházó tulajdonosi köre, illetve annak alvállalkozói még mindig megfelelnek-e az orbáni alkalmassági mércének. A vazallusi kör látványosan szűkülni fog, az uniós torta zsugorodásának arányában. 
Ezt a gyanút igazolni látszik, hogy a vonatkozó egyéni képviselői indítvány beterjesztője Orbán helyettese, Semjén Zsolt volt: a tisztességes üzleti körök emblematikus figurája.

Őszödi cvekedli

Mondjuk ha belegondolok, mennyi rossz kínai csirkét, török padlizsánt és rántással dús gyorsbüfé-főzeléket ettem az elmúlt két évben, amióta ebben a príma belvárosi irodában dolgozom, egyszerűen esz a penész a miniszterelnök úr Gundel-menüje láttán. A választék és az árfekvés is irigylésre méltó, még akkor is, ha speciel a káposztás cvekedlire pont ötven éve rá sem tudok nézni, pedig állítólag a nagymamámé volt a legjobb a Nagykörút mentén. 
Ámde azon azért még milliomodszor is elcsodálkoztam, hogy miből lesz botrány ebben az országban. Hiszen a helyzet a következő: a kormány mindösszesen harminc-negyven milliárd körüli költségvetési forintból nekiállt építkezni a budai Várban. Mivel előtte megszüntette a műemlékvédelmet, senkinek föl sem tűnt, hogy a Világörökség kellős közepére felhúzott egy teljesen új házat. Ezt meg a "puritánul" helyreállított karmelita kolostort berendezte a múzeumokból összemazsolázott és méregdrágán legyártatott bútorokkal és műtárgyakkal. Mintegy mellékesen újraépített egy lovardát, ahol állítólag lovagolni is fognak (kik? minek?!), meg egy őrségépületet, amelynek funkciójáról ennyit sem tudni. Eztán jön még a Pénzügyminisztérium habos-babos homlokzatának visszaállítása, amely projekt annyiban hasonlít az előzőekre, hogy ennek is szigorúan titkos a költségvetése; a Parlament előtti Kossuth szobrot pedig azzal idézi, hogy ezt is utálták azok, akik újkorában látták. 
Végignézve ezt a listát, mégiscsak meglepő, hogy végül épp a 360 forintos káposztás tészta veri ki a biztosítékot. De mit tehetünk: az ellopott-eltérített tízmilliárdok az éteri közpénzből valók, ezt viszont minden állampolgár hozzá tudja mérni a saját ebédjéhez. És ne feledjük, az őszödi beszédből sem a lényeg, hanem a "kurva" meg a "hazudtunk" égett rá arra, aki mondta. De az levakarhatatlanul.