Egy kis jó hír, több rossz

Hónapok óta keresem az alkalmat, hogy valami jót írjak a magyar közéletről. Nos, december közepén Németh Zsolt, a parlament külügyi bizottságának fideszes elnöke egy riporter jelenlétében vitázott Szent-Iványi Istvánnal, egyik elődjével a külügyi bizottság élén. A valaha SZDSZ-es Szent-Iványi új könyvéről volt szó. A két mosolygó szakember nem értett egymással egyet, de elbeszélgettek szitkozódás és átkozódás nélkül.

Mindkettőt elkötelezett atlantistának ismertem meg a 90-es években. Szent-Iványi maradt, ami volt, Németh, a Fidesz egyik alapító tagja – bár a vitában atlantistának nevezte magát - azóta beállt a sorba: párttársaihoz hasonlóan a „keleti szél” politikáját támogatja. Szent-Iványi továbbra is azt szeretné, hogy Magyarország a Nyugathoz tartozzon. A 90-es években ezt támogatta Göncz Árpád, Antall József, Horn Gyula – és Orbán Viktor.

Szent-Iványi könyve a mai magyar külpolitika szakszerű kritikája. Fejezetei közül leginkább a magyar-amerikai viszony érdekelt. Azt tapasztalom, hogy Orbán és külügyi beosztottjai bizonyos alapvető tényeket sem akarnak elismerni. Például azt, hogy a budapesti amerikai nagykövetség képviseli Amerikát, még akkor is, ha a nagykövet éppenséggel nő vagy zsidó. Szegény Nancy Brinker jól megjárta. Utána a megbízott nagykövet, André Goodfriend is. Ő értesítette a magyar kormányt arról, hogy hat magyar állampolgár nem kívánatos az Egyesült Államokban. A Bem rakpart szerint ez nem lehetett Amerika álláspontja - pedig az volt. Akkoriban még nem volt divatos a sorosozás, de Goodfriendet talán már akkor is Soros zsoldosának tartották.

Amerika budapesti nagykövetsége a Department of State utasításai szerint cselekszik és nyilatkozik. Én csak egy kivételről tudok. Mintegy három évtizeddel ezelőtt Mark Palmer nagykövet március 15-én az akkori ellenzékkel ünnepelt – Haraszti Miklóssal és Orbán Viktorral –, Washington engedélye nélkül. Ki is kapott érte Lawrence Eagleburgertől, egykori támogatójától, az amerikai külügyminiszter első helyettesétől.

Elismerem, hogy Washington külpolitikája gyakran érthetetlen, különösen a mostani adminisztrációé. Miközben Trump elnök többnyire Putyin lakája, A. Wess Mitchell, az Európáért felelős államtitkár a putyini Oroszország ellen biztatja a magyar kormányt. Ki érti például, hogy miért szabad Amerika varsói nagykövetének kiállnia a lengyel sajtó szabadsága mellett, de a budapesti nagykövetség meg se mukkanhat a magyar sajtó decemberi központosítása ellen? A CEU kitiltásának sincs következménye. Mióta Washington magasrangú diplomáciai tárgyalásokat tett lehetővé, a magyar kormány mellébeszéléssel, kifogásokkal, sorosozással válaszol.

A lecke nyilvánvaló: Washingtonban is, a Szabadság téren is tudni illene, hogy az egyoldalú amerikai engedmények politikája – a Chamberlainhez fűződő „appeasement” – mindig kudarcot vall. És illene tudni a Várban is, a Bem rakparton is, hogy az ország történelmében páratlan lehetőséget mulaszt el a kormány, amikor elutasítja Amerika és a Nyugat baráti kezét.