hajózás;Mahart;

2019-01-09 00:00:00

Fellendítenék a nyaralóhajózást a Tiszán és a Bodrogon

Napi 12-18 ezer forint lehet fejenként egy túra költsége a négy-nyolcszemélyes hajókon.

Magyarország tizenötödikként csatlakozik azokhoz az országokhoz, amelyekben az idegenforgalmi kínálatban szerepel a nyaralóhajózás. A programot 2017-ben hirdette meg a kormány. A közbeszerzést tavaly tavasszal írták ki, és ezzel 100 millió forintot juttatott a kormányzat a 100 százalékos állami tulajdonban lévő Mahart Magyar Hajózási Zrt.–nek. Az előkészítésre az elmúlt évben összesen 600 millió forintot költött az állami hajózási vállalat.

Összesen 20 hajót vásárol 2020-ig 1,6 milliárd forintért, a közbeszerzésen egyedüli indulóként nyertes francia Nicols cégtől. Az első nyaralóhajót már a februári idegenforgalmi vásáron bemutatják, a többi az év közepéig érkezik meg.

A Felső-Tiszán és a Bodrog szlovák határig tartó mintegy 220 kilométeres szakaszára tervezett kiskörei báziskikötő és a másik tokaji hajó átvételi-átadási kikötő mellett további 10 kikötő építésére idén január 23-ig nyújthatják be a hazai és külföldi építőipari cégek az ajánlatukat. A 2018. december 23-án megjelent, Magyar Közlönyben olvasható kormányrendelet szerint a programra idén idén 2,974 milliárd, jövőre pedig 993,55 milliárd forintot szán a kormányzat a költségvetésből.

Az átlagosan 80 millió forintba kerülő, 4-6-8 személyes hajókra az előzetes számítások szerint egy egyhetes túrára költsége személyenként idénytől függően napi 12-18 ezer forint lehet, így egy hét négy embernek 336-504 ezer forintba kerül majd. Igaz, ebbe bele kell számítani a szállást, a kikötői díjat, az üzemanyagot is.

Ami a  hajók megtérülését illeti: a legrosszabb forgatókönyv alapján, tehát ha jelentős árvíz, vagy a tavalyihoz hasonló aszály miatti rendkívül alacsony vízállás miatt nem lehetne a tervezett 15-17 hetes szezonban kihasználni, nagyjából 12 év alatt térül meg egy hajó ára, de átlagos időjárás, illetve vízállás mellett ez akár 7-8 év alatt is lehet.

A Népszava kérdésére Baráth Gergely, a nyaralóhajó programvezetője elmondta, hogy az idén év végéig elkészül a kiskörei kikötővel épülő fogadó és turisztikai központ, ahol szociális helyiségek, kávézó, kilátó és vízrendészeti kapitányság is helyt kap, ez hét év alatt hozhatja be az árát. A beruházó arra számít, hogy a nyaralóhajók mellett a Tiszán közlekedő motorcsónakok, egyéb hajók is igénybe veszik majd a komplexum szolgáltatásait.

A jelentős részben Natura 2000-es területeket felölelő útvonalon az ígéretek szerint a kikötőket a természetvédelmi előírásoknak megfelelően, a tájba illeszkedve építik meg. Minden objektumban lesz lehetőség a szennyvíz szippantásra, korszerű tankolásra, áramellátásra. Jelenleg a Felső-Tiszán legfeljebb két helyen lehet tankolni a hajókat, és a szennyvizet is sokan a folyóba ürítik, ha megtelik a hajó tartálya. Idén nyáron még csak a próbautakra kerül sőt, de 2020-tól beindul élesben is a program.

Révész Máriusz Aktív Magyarországért felelős kormánybiztos szerint ha beindul a nyaralóhajózás, akkor a part hozzávetőleg 30 kilométeres körzetében lendítheti fel az idegenforgalmat és a gazdaságot, illetve jó néhány település vállalkozói számára jelenthet majd biztos megélhetést. Arra is számít a politikus, hogy idővel a magántőke is megjelenik a nyaralóhajózásban, és a magántőke is fellendül a régiós idegenforgalmi szolgáltatásokban is.

Mészáros Lőrinc mindenesetre már 2017-ben, a program meghirdetésének évében Bodrogkisfaludon borászatot és pálinkafőzdét vásárolt. A helyiek úgy tudják, bővíteni akarja a kikötőt és szállodát, panziót, itt látvány pálinkafőzdét is épít - írta korábban a Népszava.