Alibi

Az az állítás, hogy „még mindig nem egyértelmű, nem akarják-e a szakszervezetek elalibizni a rabszolgatörvény ellen kialakult ellenállást” semmivel sem áll gyengébb (vagy erősebb) lábakon annál, mint hogy „még mindig nem egyértelmű, nem akarják-e az ellenzéki pártok elalibizni a 2019-ben esedékes választásokat”. 
A látszat – és minden bizonnyal a valóság is – az, hogy vannak közöttük, akik bizony a legszívesebben hagynák az egészet a fenébe. És ahhoz, hogy így tegyenek, még csak nem is kell a kormánypárt megvett ügynökeinek lenniük. A Fidesz a kétharmados teljhatalmával élve úgy alakította a játékszabályokat, hogy a túlparti szereplőknek (ellenzéknek, szakszervezeteknek) látszólag, a primer pénzügyi önérdekük alapján megérje karba tett kézzel várakozni: könnyen alakulhat ki bennük az a képzet, hogy minden opció rosszabb annál, mint ha a fideszes szabálykönyvet követve a kivárásra játszanak. 
Két súlyos érv mond ellent ennek a megfontolásnak. Az egyik, hogy az érintettek – t. i. szakszervezetek, illetve ellenzéki pártok – a sors szeszélye folytán éppen egy-egy olyan szektorban tevékenykednek, hogy jelenleg, amikor helyzet van, sajnos nem alibizhetnek az árulás (vagy a „fogottság”) megalapozott gyanúja nélkül. A másik, hogy ha létezik a részükről olyan tevékenység mostanában, amire nincs közönségigény, az éppen az alibizés. Elég megnézni, hol tart azoknak a pártoknak a népszerűsége 2018 áprilisához képest, akik így-úgy, de beleálltak a stratégiai cél, vagyis a Fidesz-hegemónia megtörésére alkalmasnak tűnő koordináció megvalósításába, és hol tart azoké, akik valamilyen indokkal elmismásolták. 
Annak, hogy a nagyközönség most nem fogadja el a kamu érdekvédelmet, illetve ellenzékiséget, kézenfekvő oka van. A Fidesz-kommunikáció advent óta arra épült, hogy dübörög a gazdaság, nagy a jólét (ismerős valahonnan?), a dolgozó néposztálynak nincs oka panaszra – aki mást mond, az nyilván sorosista. Aztán kijött egy statisztikai adat, amely szerint szemben a kormány által a bérharc napjaiban sulykolt állítással (kevesen élnek minimálbérből, nagyon erősek a munkavállalók alkupozíciói) a magyar dolgozók közel fele, 42-43 százaléka minimálbért kap. Minimálbérért, a törvényesen adható legalacsonyabb fizetésért csak azt lehet dolgoztatni, akinek nincs más választása, legfeljebb a közmunka - ennyit az erős alkupozícióról. 
De a minimálbéresek mindent felülmúló tömegéből más is adódik. Például az, hogy valahol legfelül, a bérpiramis csúcsán kell lennie egy szűk, de irdatlanul sokat kereső rétegnek, akiknek a bevételei valahogy ellensúlyozzák az éhbérből élő milliók jövedelmét a statisztikai átlagban. Meg az is, hogy itt valójában a szegénység bővített újratermelése folyik: ha egyre szélesedik a minimálbérért foglalkoztatottak köre, az nem a jólét terjedésére utal; és akik után csak a minimálbér erejéig fizetik a járulékokat, azok a – megint mondjuk - milliók nyugdíjban is (azaz a halálukig) szegények lesznek. 
Ehhez pedig aligha asszisztálhat büntetlenül a szakszervezeti szféra meg az ellenzék.
2019.01.10 09:00
Frissítve: 2019.01.10 09:00

Blöff

Nem tudni, volt-e akár csak egyetlen igaz pillanata is annak a néppárti választmányi ülésnek, ahol végül a Fidesz tagságának felfüggesztéséről döntöttek. Arra viszont nyugodtan föltehetünk egy nagyobb összeget, hogy az Orbán-féle, az utólagos kommunikációban drámainak lefestett végjáték a bohózat kategóriába tartozik. 
„Ott volt a kezemben a Fidesz kilépéséről szóló levél a vita során” - mondta erről a miniszterelnök az Origónak; az idézetet a hirado.hu (a közmédia hírportálja) is átvette, de egyiküknek sem jutott eszébe, hogy rákérdezzenek, mit is tartott a markában a kormányfő. Kilépési nyilatkozatot biztosan nem, hiszen – amint azt a Népszava megírta – a kormánypárt egyetlen illetékes testülete sem hozott döntést sem a kilépésről, sem a bent maradásról, anélkül pedig bármilyen dokumentum legfeljebb annyit ér, amennyit a papír, amire ráírták. 
Tudjuk, hogy Orbán Viktor szereti azonosítani magát a Fidesszel – olykor a nemzettel meg az országgal is -, de ha tényleg valamiféle papír lobogtatásával befolyásolta az Európai Parlament legnagyobb képviselőcsoportjának határozatát, akkor jogi értelemben csupán ügyesen blöffölt. Bár kevéssé valószínű, hogy erre az ügyességre európai párttársai büszkék lesznek, és nekünk, magyar választóknak sincs okunk rá. A trükk körülbelül annyira volt tisztességes, mint az az újabban terjedő csalási forma, amikor rovott múltú autónepperek a megvásárolandó kocsi hűtővizébe fáradt olajat öntve próbálnak árcsökkentő „géphibát” mímelni. 
De korántsem biztos, hogy ez volt az egyetlen, vagy akár a legnagyobb átverés a kérdéses ügyben. Magyarországon egyre többen értik – sőt ez a német közszolgálati tévé Orbán-kabaréjának tanúsága szerint Európában is elég ismert ahhoz, hogy poénokat lehessen felhúzni rá –, hogy a 2010 óta tartó pávatánc lényege: az EU látszatkeménykedések után rendre tudomásul veszi az Orbán-kormánynak az uniós szabályokat meg a magyarok jogait durván sértő húzásait, cserébe az európai (főként német) cégeknek Magyarországon biztosított előnyökért. Az már a mi szegénységi bizonyítványunk, hogy ezt a produkciót a hazai közönségnek gazdasági szabadságharc címmel lehetett eladni. Az úgynevezett uniós alapértékek szempontjából sem érdektelen ugyanakkor, hogy a biznisz a fenti feltételekkel azért működhetett, mert Brüsszelben az Európai Néppárt – Kereszténydemokraták nevű pártcsoport védőernyőt tartott a jogtipró kormány fölé. 
Ezúttal azonban nem az a kérdés, hogy mennyire tartjuk a fenti gyakorlatot gusztusosnak (semennyire), vagy hogy látunk-e érdemi különbséget a Fidesz-EPP összjáték szereplői és mondjuk az újkori gyarmatosítók meg a nekik rabszolgákat eladó afrikai törzsfőnökök morálja között (nem). Hanem az, hogy működik-e az a bizonyos védőernyő most, a Fidesz állítólagos felfüggesztése idején is. Ez a következő hetekben-hónapokban ki fog derülni, sőt vasárnap, amikor Orbán már megint úgy Brüsszelezett, mint aki tudja, hogy kamu az egész, talán már látszott is. Ebben az esetben a néppárt nem áldozat, hanem társtettes a szélhámosságban.
2019.03.26 09:00
Frissítve: 2019.03.26 09:15

Keresztényvédők

A menekültügyi szigorítások mindenkit egyformán érintenek. A keresztényeket ugyanúgy a határon létrehozott tranzitzónába kényszerítik, és ugyanolyan rossz bánásmódban részesítik őket, mint bárki mást. A kormány inkább csak a határokon túl tartja fontosnak a keresztények védelmét – mondta Pardavi Márta, a Magyar Helsinki Bizottság társelnöke, amikor már létezett a helyettes államtitkárság, amit a kormány az üldözött keresztények megsegítésére hozott létre.
Idézhetjük akár Gábor György vallásfilozófust is, aki szerint a kormány elvileg nem tehetné meg, hogy preferálja valamelyik vallási irányzatot: az államnak minden üldözöttet kötelessége segíteni. Ha ehhez hozzávesszük, hogy a hatalom az itthoni keresztények között is különbséget tesz, akkor még nehezebb erkölcsi talapzatot ácsolni a kormány keresztényvédő buzgalmának.
A különbségtétel ugyanis a politikai lojalitáson alapszik. A baráti felekezetekhez dől a költségvetési támogatás. A renitenskedők viszont pórul járnak. Iványi Gáborék egyháza, a Magyarországi Evangéliumi Testvérközösség hosszú évek óta jogfosztott állapotban kénytelen működni.
A Népszava adatigénylése és kormányrendeletek alapján a kabinet eddig mintegy 5 milliárdot költött az üldözött keresztények (távoli) védelmére. A külügyér Szijjártó Péter korábban bedobta, hogy a vallásuk miatt világszerte meggyilkoltak négyötöde keresztény. Olyan statisztikát, amely alátámasztaná állítását, nem sikerült találnunk. Az üldöztetésnek ráadásul sokféle formája létezik. A nemzetközileg elfogadott definíció szerint „minden olyasmi üldözésnek számít, ami miatt az emberek félnek láthatóan megélni hitüket”.
Senki ne sajnálja azt a pénzt, ami nem bürokráciára vagy kamurendezvényekre megy, hanem valóban háborútól és nélkülözéstől sújtott, földönfutóvá vált emberek helyzetén javít. Minden erre elköltött forint jó célt szolgál. A magyar kormánytól csupán annyit kérünk, hogy a keresztényvédő intézkedésekkel dicsekvő propaganda mögött időnként mutasson valamit a keresztényi szeretetből is.
2019.03.26 09:00
Frissítve: 2019.03.26 09:16