Trump tovább keménykedik

Publikálás dátuma
2019.01.10 15:59

Fotó: AFP/ BRENDAN SMIALOWSKI
Bár nem egészen negyed óráig voltak együtt, két lényegi mondatra korlátozódott az amerikai elnök és a kongresszus demokrata párti házelnökének megbeszélése. „Adnak pénzt a falamhoz?” - kérdezte Donald Trump. „Nem” - válaszolta egyértelműen Nancy Pelosi. Ez volt az a pillanat, amikor az elnök fogta magát és kisétált a találkozóról. A mexikói határra tervezett fal ügye azonban szorosan összefügg egy másik problémával. Ma ugyanis éppen három hete annak, hogy részlegesen leálltak a kormányhivatalok és kormányzati ügynökségek. Trump döntése értelmében ugyanis az ott dolgozó mintegy 800 ezer ember addig nem kap fizetést, amíg a törvényhozók nem fogadják el az elnök által beterjesztett büdzsét, benne a falra építésre szánt dollármilliókkal. A novemberi időközi választás óta demokrata többségű képviselőház erről hallani sem akar. De sok republikánus is velük ért egyet, hiába állította Trump, hogy „pártunk nagyon egységes”. Ezt a republikánus törvényhozókkal tartott tárgyalása után nyilatkozta, annak ellenére, hogy a kisebbségi frakció vezetője is kérdőre vonta. „Miért vegzálja az embereket azzal, hogy nem nyitja meg a pénzcsapokat?” - kérdezte tőle Chuck Schumer. Mire Trump azzal tromfolta le, hogy „ez nem politikai kérdés, én a legjobbat akarom az egész országnak”. Majd ezek után azt írta a Twitteren, hogy „tiszta időpocsékolás” a kongresszusi vezetőkkel tárgyalni. Az elnök hajthatatlannak mutatkozik egy másik ügyben is. Közölte, hogy ezentúl nem válaszol a Robert Mueller vezette különleges vizsgálóbizottság egyetlen kérdésére sem. A testület azt vizsgálja, a 2016-os elnökválasztási kampányban összejátszott-e Trump csapata az oroszokkal, nyilvánvalóan a másik jelölt, Hillary Clinton lejáratása érdekében. Tavaly novemberben az elnök írásban még válaszolt Mueller kérdéseire. Most azonban Rudolph Giuliani, az elnök személyes ügyvédje azt mondta,"mi a magunk részéről befejeztük". Hozzátette, a bizottságnak nem lehet olyan kérdése, amire "ne tudná a választ". Mindez azért különösen figyelemre méltó, mert Nancy Pelosi már megpendítette, esetleg vádeljárást indítanak, hogy elmozdítsák hivatalából Trumpot. 

Theresa May már biztosra menne

Publikálás dátuma
2019.03.22 22:02

Fotó: AFP/ TOLGA AKMEN
A brit miniszterelnök utalást tett arra, hogy többség nélkül nincs újabb szavazás a megállapodásról.
A brit miniszterelnök egyenes utalást tett pénteken arra, hogy csak akkor terjeszti ismét az alsóház elé szavazásra a brit EU-tagság megszűnésének (Brexit) feltételrendszerét tartalmazó megállapodást, ha megvan a többség az eddig kétszer is elutasított egyezmény elfogadásához. Theresa May péntek este közzétett levelében az MTI összefoglalója szerint tájékoztatta az alsóházi képviselőket az EU-csúcsértekezletről, amelyen döntés született a Brexit halasztásáról. A halasztás hossza attól függ, hogy a londoni alsóház a jövő héten elfogadja-e az EU-val tavaly novemberben elért Brexit-megállapodást. May levelének megfogalmazása szerint azonban „ha úgy tűnik, hogy nincs elégséges támogatás az egyezmény jövő heti újbóli beterjesztéséhez”, vagy ha a ház ismét elveti a megállapodást, akkor kérhető a Brexit további halasztása a megállapodás életbe lépésének elmaradása esetére meghatározott április 12-i határidőn túl, de ebben az esetben az Egyesült Királyságnak részt kellene vennie a májusi európai parlamenti választásokon.
A huszonhetek és az Egyesült Királyság által egyaránt elfogadott megállapodás értelmében a korábbi 2019. március 29. helyett 2019. május 22. lesz az új határidő, amennyiben a londoni alsóház jövő héten elfogadja a kétszer már leszavazott kiválási szerződést. Újabb elutasítás esetén pedig a szigetország április 12-ig továbbra is az Európai Unió tagja maradna, de eddig jeleznie kellene, hogy mik a szándékai a továbbiakban.

„Kedveli Kim elnököt” – Észak-Korea elleni szankciókat vont vissza Trump

Publikálás dátuma
2019.03.22 21:01

Fotó: AFP/ SAUL LOEB
Egyelőre nem világos, hogy az Egyesült Államok elnöke mely büntetőintézkedésekre célzott.
Donald Trump amerikai elnök pénteken elrendelte a kormánya által Észak-Korea ellen életbe léptetett legújabb szankciók visszavonását. Az elnök Twitter-bejegyzésben közölte:
„az Egyesült Államok pénzügyminisztériuma bejelentette, hogy további, széleskörű szankciókkal bővíti a már érvényben lévő szankciókat Észak-Korea ellen. Utasítást adtam az újabb szankciók visszavonására”.
A Fehér Ház nem válaszolt az újságírók részleteket firtató kérdéseire, így nem világos az sem, hogy az Egyesült Államok elnöke mely szankciókra célzott. Sarah Huckabee Sanders szóvivő csupán annyit mondott: Donald Trump
„kedveli Kim elnököt és nem gondolja, hogy ezek a szankciók szükségesek”.
Az amerikai kormány csütörtökön két kínai hajózási vállalat ellen hozott büntetőintézkedéseket, azzal vádolva a cégeket, hogy segítenek Észak-Koreának kibújni az érvényben lévő szankciók alól. A döntést azzal indokolták, hogy fenn kell tartani a nyomást Észak-Koreára annak érdekében, hogy Kim Dzsong Un feladja atomfegyver-programját.
Szerző