Jön a génmódosított emberek kora?

Publikálás dátuma
2019.01.13 08:43

Fotó: Marabu
He Jiankui, a sencseni egyetem kutatója a napokban jelentette be, hogy egy anyának génmódosított ikrei születtek, s a genetikai beavatkozást ő maga végezte egy manapság kurrens technológiát alkalmazva.
 A bejelentés villámgyorsan bejárta a földgolyót, napokig vezető hírként bolondítva meg a médiát. A laikusok és a tudományos kutatók soha nem látott egységben ítélték el a nemzetközi normákkal ellentétes emberkísérletet.
Nézzük meg, mit hozhat a jövő: engedélyezik-e a majd a genetikailag tervezett babákat, biztonságos és etikus-e egy ilyen beavatkozás?
Mi történt?

A kínai kutató egy Hongkongban tartott konferencián tette a bejelentést, mely szerint asszisztálásával egy genetikailag módosított ikerpár született. A szűk szakmai közönség döbbenten hallgatta a hírt, de a konferenciateremben még nem robbant az információs bomba. A He Jiankui által a YouTube-ra feltett videó által viszont igen. Hatalmas, világméretű felháborodás keletkezett, a tudomány embereivel a frontvonalban. Közben felröppent a hír, hogy útban egy újabb génmódosított baba, aki szintén a Jiankui laborban fogant. A nemzetközi sajtó szerint Kínában nem léteznek az ember genetikai módosítására vonatkozó jogszabályok, ám az ázsiai ország hatóságai szerint törvényeket sértett a kísérlet, és vizsgálat folyik a docens beosztású kutató ellen. Talán ezzel van összefüggésben az a hír, hogy He eltűnt, és senki nem tudja, jelenleg hol tartózkodik. Mindenesetre, a fejlett világ törvénykezése szigorúan szabályozza az emberi sejtekbe géntechnológiával történő beavatkozást, génmódosított ember előállítására pedig még soha nem adtak ki engedélyt, igaz talán nem is igen kértek ilyet mindeddig.
A génterápia két formája

Ha a sejtekbe való génbevitel célja betegségek gyógyítása, génterápiáról beszélünk. E módszernek két fő típusa van. Az ún. szomatikus génterápia során egy felnőtt szervezet valamely szervének sejtjeiben végezzük a genetikai módosítást, ami lehet idegen gének bevitele, vagy a saját DNS módosítása. A csíravonal génterápia esetében az egy- vagy néhány sejtes embrió DNS-ét módosítjuk, melynek eredményeként a test összes sejtje tartalmazza a genetikai változtatást, ideértve az ivarsejtképző sejteket is; tehát az ilyen típusú genetikai módosítás örökíthető is.
Génterápiával az AIDS vírusa ellen

A kínai kutató ez utóbbi módszert alkalmazva, HIV elleni rezisztenciát alakított ki egy ikerpárban. Az AIDS vírusa kétféle sejtfelszíni receptorhoz (CD4+ és CCR5) kapcsolódva jut be az immunsejtekbe (helper T sejtekbe). Létezik olyan természetes CCR5 variáns, amelyben egy mutáció ellenállóvá teszi a hordozót az AIDS-szel szemben. He Jiunkai ugyanebben a génben hozott létre egy hasonló mutációt. Állítólag azért választotta a HIV vírus elleni védettséget, mert az apa AIDS-es, és mert Kínában elterjedőben van e betegség (a népesség 0,1 százaléka HIV pozitív).
Több probléma is van ezzel. Először is a HIV fertőzés megakadályozására már ma is létezik gyógyszeres megoldás, tehát az apától nem kapta volna el sem az anya, sem a gyermekek; másrészt a beavatkozás nem egy betegséget gyógyított meg, hanem csupán megelőzni szándékozott azt. Tegyük, hozzá, hogy ez a mutáció csak a HIV gyakoribb variánsával szemben véd meg, és csakis abban az esetben, ha a CCR5 gén mindkét (anyai és apai) kópiájában jelen van a genetikai módosítás. Azt is megfigyelték viszont, hogy e gén természetes mutáns változata fogékonyabbá tesz a krími-kongói vírus fertőzéssel szemben, ami persze nem olyan jelentős betegség, mint az AIDS. A genetikai beavatkozást az utóbbi évek favorit technológiájával a CRISPR módszerrel végezték (lásd keretes írásunk). A CRISPR-ról azt kell tudni, hogy e rendszer segítségével igen nagy gyakorisággal és pontossággal lehet genetikai változtatásokat véghezvinni a DNS-ben.
Kutatói aggodalmak

A genetikai módosítással szembeni aggályok először a tudomány világából érkeztek még a ’70-es évek elején. Az ún. rekombináns géntechnológiát kifejlesztő kutatók aggodalmaskodni kezdtek azt illetően, hogy valamilyen veszélyes génmódosított kórokozót szabadítanak a világra, ezért egy rövid időre moratóriumot hirdettek a technika gyakorlását illetően. A nevezetes Asilomar-konferencián (1975) döntöttek arról, hogy a maximális biztonság betartásával folytatják a munkát. A félelem alaptalan volt, az eltelt évtizedek során sem maga a technológia, sem a genetikailag módosított szervezetek (GMO-k) nem okoztak semmilyen említésre méltó galibát.
GMO-hiszti

A DNS-be való belepiszkálással szemben igen nagy lett a bizalmatlanság a közvéleményben és ebből kifolyólag a törvényeket alkotó politikai elitben is. Érdekes módon, a laikus aggodalmak nem a génmódosított mikrobákat illetően keletkeztek, hanem a növényi táplálékok „génszennyezettsége” miatt. GMO-kon ma a közbeszéd a génmódosított haszonnövényeket ért. A GMO-kkal szembeni hisztéria több forrásból származik. Vannak, akik úgy vélik, hogy nem ildomos az Anyatermészet bölcsességét kétségbe vonni a fajok génkészletének kialakulását illetően. Mások mérgezőknek vélik őket, vagy attól tartanak, hogy kiszorítják a természetes fajokat, illetve, hogy az idegen gének elszaporodhatnak. Extrém álláspontot képvisel az a nézet, mely szerint a probléma az, hogy a GMO-kban gének vannak. A lényeg, hogy a fejlett világ közvéleménye irracionálisan viszonyul a géntechnológiához és az általa előállított termékekhez, az államok pedig szigorú törvényekkel szabályozzák e területet. Hazánk az alaptörvénybe foglalt korlátozással világelső lett a szigorúság terén. Sajnos, ez a hozzáállás az EU mezőgazdaságát versenyképtelenné teszi a problémához ésszerűbben viszonyuló harmadik világbeli országokkal szemben.
Génkorrekcióval a betegségek ellen

Állatmodelleken már évtizedek óta gyakorolják a gének kiütését (KO állatok) és az idegen gének bevitelét (transzgenikus állatok), az utóbbi években elsősorban a CRISPR technológia alkalmazásával. Az emberi alkalmazásokra jóval szigorúbbak az előírások, még a szomatikus génterápiát illetően is. Néhány szerencsétlen esetet követően felfüggesztették a klinikai kipróbálásokat. Ilyen volt például a világhírnévre szert tett Jesse Gelsinger esete, aki az ammónia lebontásában szerepet játszó gén (OTC) mutációját hordozta. Egy adenovírus vektorral próbálták bevinni az OTC gén működő változatát a fiú szervezetébe, de a vírussal szemben keletkezett erős immunválasz következtében a fiatal páciens meghalt.
Néhány éve újra lehet humán kísérletekre engedélyeket kapni. Egyelőre egyetlen mutáns gén által okozott betegségeket próbálnak gyógyítani. A csontvelőben képződő vérsejtek a legjobb célpontok erre, mivel viszonylag könnyen hozzáférhetőek, de gyógyítottak már májbetegséget (Hunter-szindróma) is, éppen a CRISPR technológiával. Noha a vírusok igen hatékony génbeviteli rendszerek, az ellenük képződő immunválasz és az esetleges toxikus hatásuk miatt nem a legideálisabbak erre a célra A nemrégiben kifejlesztett nanorészecskéken alapuló technika lehet a vírusok mellékhatás nélküli alternatívája. Az egygénes betegségek esetében a fő problémát az jelenti, hogy ezek az összes genetikai háttérrel rendelkező betegségnek mindössze két százalékát teszik ki. A várakozások szerint azonban a sok gén által meghatározott komplex betegségek (szív-és érrendszeri betegségek, rák, depresszió, stb.) egy része is gyógyítható lesz egyszerű módszerekkel, talán egyetlen gén bevitelével is.
Génkozmetika

Sokan a betegségek gyógyítását illetően elfogadnák a csíravonal génterápiát, de az ember testi és szellemi sajátságainak genetikai módosítását már nem. Elrettentő példaként hozzák fel a szemszín megváltoztatását, vagy az izomzat, illetve a mentális képességek javítását. A genetikailag tervezett babák elleni legfontosabb érv itt is az, hogy a DNS-ünkbe való beavatkozás szentségtörés, hiszen úgy vannak jól a dolgok, ahogyan azt a Teremtő vagy a Természet megalkotta. Vajon a nők mit tesznek, amikor kifestik magukat és csábosan öltözködnek, vagy a férfiak, amikor gyúrják a testüket? Az elménk tanulással való csiszolása is javítás az öröklött állapoton. A modern orvoslás, sőt maga a tudományos-technológiai progresszió éppen arról szól, hogy nem hagyjuk a természetre a dolgokat. Vannak, akik azzal az abszurd állítással állnak elő, hogy a genetikai módosítás a gyermekek jogainak csorbítása. Ez az érv ott sántít, hogy a partnerünk kiválasztásával mi magunk is alapvetően meghatározzuk a gyermekeink testi és észbeli sajátságait, de senkinek nem jutna eszébe ezt a még meg sem született gyermekek jogaival összefüggésbe hozni. Túlreagáljuk a genetikával kapcsolatos dolgokat.
A beavatkozások kockázata

A CRISPR technika eléggé biztonságos, de az állatokon végzett kísérletek azt mutatják, hogy esetenként nem kívánt genetikai változások is bekövetkeznek a DNS-ben. Az emberi genomról tudni kell, hogy a mutációk nagy többsége semmilyen negatív következményekkel nem jár. A DNS-ünk mindössze egyetlen százaléka kódol fehérjéket és még ebben a kis régióban is sok mutáció következmények nélkül marad. A maradék 99 százalék ugyan nem teljesen funkció nélküli, de a bázisok sorrendje javarészt lényegtelen. Állítólag megvizsgálták a génmódosított ikreket, és nem történt semmilyen nem-kívánt genetikai változás. A modern technológiákkal szemben igen gyakran a teljes kockázatnélküliséget követelik meg az ellenzők. A helyzet az, hogy lényegében mindennek van bizonyos szintű rizikója. Például, jelenleg a hagyományos orvoslásnak igen magas szintű a kockázata, hiszen sokan halnak meg, vagy betegszenek meg pl. gyógyszermellékhatások, kórházi fertőzések vagy gyógyítási hibák miatt.
Tehát a kérdés nem az, hogy van-e kockázat, hanem, hogy az mekkora. Azt kell elérni, hogy minimálisra csökkentsük a modern genetikai technikák kockázatát. Jelenleg még ott tartunk, hogy próbáljuk megbecsülni, mekkora ez a kockázat. A helyes nézőpont kialakítása szempontjából ismét megemlítem a partnerválasztást, amely valóban nagy rizikótényezőt jelent. Minden emberben számos káros mutáció fordul elő, s nem megfelelő partnerválasztással igen kockázatos kombinációkat képezhetünk a gyermekeink DNS-ében. Ez a veszély jóval nagyobbnak tűnik, mint a kínai kutató által alkalmazott módszer, mégsem háborgunk a felelőtlen emberi magatartásokon. Természetesen, nem lehet bármit megtenni egy emberrel, ezért szükségesek a törvények. Ezeket viszont úgy kellene alakítanunk, hogy a modern genetikai technológiákkal az emberiség javát szolgálhassuk. A modern orvoslás jótékony az egyén számára, de hosszú távon káros az emberi populációra nézve, hiszen kikapcsolja a természetes szelekciót, ezért az előnytelen mutációk feldúsulnak a genetikai állományunkban. A csíravonal génterápiával azonban a modern gyógyítás orvosolhatná a maga által kreált problémát. Ne parázzuk túl a genetikát; a jövő orvoslásának legfőbb eszközével állunk szemben.

Mi a CRISPR-Cas9?

Ez a rendszer eredetileg egyes baktériumok „immunrendszereként” szolgál az őket támadó vírusokkal (fágok) szemben. A baktérium DNS-ben van egy régió, ahová a sejtbe bejutó fágokból egy DNS-darab beépül, majd a szomszédos szekvenciákkal együtt RNS molekulaként leíródik. A leíródó RNS-nek a vírusból származó szakasza az újonnan fertőző fág DNS-ét ismeri fel, a baktériumból származó része pedig egy másik RNS-t, ami a sejtben jelenlévő Cas9 enzimhez kapcsolódik. Ez az enzim elvágja a fág DNS-t és ezáltal elpusztítja a vírust. A molekuláris biológusok különféle átalakításokat végeztek a rendszerrel, ami által lehetővé vált, hogy precíz genetikai módosításokat hajthassanak végre: mutációkat és idegen szekvenciákat lehet bevinni a gazda DNS bármely pontjára.

A szeretőm egy szerecsen

Tudom, tudom, már a cím sem píszí. Ám, ha annak alapján az olvasó azt gondolja, hogy a szerző az afroamerikai babájáról kíván értekezni, talán jobb is, ha írásomat félreteszi, ugyanis a továbbiakban a városi folklórban lesz megmerítve. Pontosabban: az első esetben egy magyar nótában, a másodikban egy múlt század eleji kupléban. Ismertségük okán azonban úgy vélem: mindkettő bátran sorolható a városi folklór tárgykörébe. Ezek a dalocskák évtizedekkel, ha ugyan nem egy egész évszázaddal ezelőtt születtek, valamilyen oknál fogva azonban egy bizonyos alkoholszint elérését követően ma is szinte minden nótás kedvű társaság repertoárján szerepelnek. De csak a második versszakuk! A megelőző és némileg magyarázó soraikat teljes vagy csaknem teljes homály fedi. Ezt a homályt kívánom az alábbiakban szétoszlatni. Az első dalocska a Piszkáld ki:
Piszkáld ki, piszkáld ki,
Piszkáld ki belőle!
Nem piszkálom,
Egye meg a fene.
Hadd maradjon benne!
Az ám, de a dalt éneklő vagy hallgató ember vég nélkül, eredménytelenül tűnődhet azon, hogy mire vonatkozik a felszólítás, vagyis mit kell kipiszkálni. Nos, elárulom. A dalocska első versszaka így szól:
Nagyságos kisasszony
Felmászott a fára,
Belement az akácfa tüskéje
A lába szárába.
Valaha minden katonadalnak volt egy városon belüli és egy városon kívüli szövege. Városon belül menetelve például a bakák azt énekelték, hogy „...Ajtó, ablak nyitva-tárva / Kislány a babáját várja.” Terepre indulván, az országúton meg azt, hogy „Ajtó, ablak nyitva-tárva / Kislány, asszony felcsinálva.” Nos, a Nagyságos kisasszonyban „városon kívül” (vagyis amikor már részeg volt az egész társaság) bizonyos szavakat egymástól némileg elválasztva és egyes szótagokat kiemelve danolászták:
Belement az akácfa-faszálka A lá-baszárába.
„A szeretőm egy szerecsen” kezdettel elhíresült kupléról (szövegének szerzője állítólag Szőke Szakáll - alias Gärtner Sándor -, Hollywoodba szakadt hazánkfia, a Casablanca főpincérét játszó színész) sok mindent ki lehet guglizni. Mindenekelőtt a különféle gúnyos változatait, mi több, még azt is, hogy viszonylag nem is olyan régen az óvodások körében népszerű dalocska volt. Emlékeztetőül:
A szeretőm egy szerecsen,
Egy szerecsen törzsfő,
Ki elefánton lovagol
És buzogánnyal lő.
A fülében két karika,
A szeme szikrát szór.
És: úgy hívják, hogy
Csip-csám, nyam-nyám
Doktor Abelesz Mór. (Megjegyzem, a jelenlegi óvodás változatban Doktor Hakapeszi Mór szerepel.)
Már gyerekkoromban hosszan és eredménytelenül töprengtem azon, hogy hogyan került a derék Abelesz doktor Afrikába, és hogyan lett belőle szerecsen törzsfőnök. Jóval később hallottam a kuplé első, a fentieket megelőző versszakát, amelyről ma már talán senki sem tud, amely nem guglizható ki, viszont tökéletes magyarázatot ad az engem kínzó kérdésre:
A szeretőm egy ügyvéd volt,
Ki megélni nem tudott,
Mert Pesten sok a fiskális,
Hát gondolt egy nagyot.
Dél-Afrikába vándorolt,
Hol négerek laknak.
És szólt a szerecsen nép:
Ez az ember jaj, be szép.
És megválaszták fő-fő
Zulukaffernak.
Kétségeim vannak: egyszerű lipótvárosi humornak kell felfognunk a kupléban előadott históriát, vagy valóban élt a múlt század elején a fővárosban egy dr. Abelesz Mór nevű ügyvéd, aki a fent említett okból („mert Pesten sok a fiskális”) az akkor még brit domíniumon, a Dél-Afrikai Unióban telepedett le és csinált meglehetősen sajátos karriert. A Magyarország iparosainak és kereskedőinek 1892. évi címjegyzékében ugyan szerepel egy ilyen nevű egyén, ám az se nem doktor, se nem ügyvéd.
Hátha akad egy lelkes kutató, aki korabeli ügyvédi szaklisták és telefonkönyvek, hazai pletykalapok és johannesburgi újságok gondos tanulmányozásával nyomára tud bukkanni a – félő, hogy csak az óhazában – fő-fő zulukaffernak kikiáltott pesti fiskális igaz történetének.
Frissítve: 2019.03.24 16:16

A Tanácsköztársaság és az írók

Publikálás dátuma
2019.03.24 15:37
PLAKÁTOKON ÜZENT A HATALOM - A teljes szesztilalom nem tette népszerűvé a proletárdiktatúrát
Fotó: Országos Széchényi Könyvtár
Kulturkampf közepette üljük meg a Tanácsköztársaság kikiáltásának centenáriumát. A kultúrában meglévő liberális túlsúly ellen irányul a harc. A hatalom elérkezettnek látta az időt, hogy az eddigi pozitív diszkriminációt (jó példa erre a mérhetetlen összegekkel kistafírozott Magyar Művészeti Akadémia, amely előszeretettel nevezi magát egyszerűen csak Akadémiának, nem törődve azzal, hogy a név – egyelőre még! – foglalt) felváltsa a negatív diszkrimináció, a tisztogatás. Elszólások eddig is voltak (a Nobel-díjas Kertész Imre „nem magyar”; Konrád külföldről „magyarnak látszik”; a Nyugat csak egy kis példányszámú zsidó lapocska volt; Ady a baloldal által készpénzen megvásárolt ember stb.), és nagyon valószínű, hogy az egész pályás letámadás szellemében a kulturális mecenatúra egyre elfogultabb lesz. Csak az a bökkenő, hogy ezekkel a módszerekkel sem lehet igazán színvonalas, kurzus-hű kultúrát teremteni. A liberális túlsúly „vádja” ugyanis igaz, méghozzá nemcsak a jelenben, hanem a múltat illetően is – egyszerűen a művészet lényegéből eredően.
Persze annál rosszabb a tényeknek! Ha lehetett visszamenőleges hatállyal törvényt hozni, a múltat is meg lehet változtatni, hiszen „aki uralja a múltat, az uralja a jövőt is, aki uralja a jelent, az uralja a múltat is”. Lehet „a múltat napról napra, sőt szinte percről percre a jelenhez igazítani”. (Sokunk olvassa úgy mostanában Orwellt, mint a napisajtót…) Szinte biztosak lehetünk abban, hogy a Tanácsköztársaság centenáriumára felállítják Nagy Imre szobra helyén a vörös terror áldozatainak emlékművét. Megbélyegzik, szitokszóvá silányítják, lényegében hamisítják meg ama 133 napot. Letagadják, hogy a magyar értelmiség színe-java felszabadultan üdvözölte.  Akárhogy próbálják is majd elhitetni, hogy az értelmiség csak a terror előtt hajolt meg, s hogy Lukács György egész életműve kimerül a tizedelésben, nemcsak az elkötelezett kommunisták lelkesedtek, hanem például Tóth Árpád, Babits, Molnár Ferenc, Móricz, Illyés, Juhász Gyula, Móra, Márai, Németh László, Szabó Dezső és sokan mások is.

Emberséges diktatúra

Az írók nagy részét a proletárforradalom lendülete kezdetben magával sodorta. Része volt ebben annak, hogy a Tanácsköztársaság vér nélkül győzött, s hogy a háborús szenvedések fogékonyabbá tették a lelkeket a szocializmusra – az I. világháború alatt Marx lett a legnagyobb példányszámban olvasott auktor. Emellett már korábban, a naturalista írókon, a Népszaván, a Huszadik Századon, a Galilei Körön, s főként Ady költészetén keresztül megindult a szociális eszmék beszivárgása a magyar társadalomba. A Tanácsköztársaság az első időben csupa olyan intézkedést tett, amelyeket a jó szándékú polgárok is csak helyeselhettek. Rendet teremtett – a polgárok nyugodtan alhattak –; szociális intézkedéseket hozott; nagyvonalú nemzeti, társadalmi és kulturális programot adott; mellőzött tudósokat ültetett katedrára; művészeknek, íróknak a nyugodt munka lehetőségét biztosította – egyszóval, rácáfolt a vörös terrorról fantáziált rémképekre.
Móra írta az első hét után: „Talán sohase volt még a történelemben diktatúra, amely ilyen megalkuvástalanul kemény és mégis ilyen istenien emberséges lett volna.” Ezért fogadta el az értelmiséggel együtt szinte minden magyar író a Tanácsköztársaságot. Egy időre olyanok is komolyan hitték Lassalle szavait – a proletariátus az a szikla, amelyen a jövő temploma felépül –, akik korábban tagadták. A polgári forradalomtól hiába várt reményeik valóra váltását is a proletárdiktatúrától várták az írók és művészek:
A Nyugat 1919. április 1-jei számában jelent meg Tóth Árpád verse:
„Hozsánna néked, új isten, hozsánna!
Legyen szavad teremtés új igéje,
Formáld át sáros, bűnös, ócska bolygónk,
Mit elrontott sok régi, úri isten,
Te istenek közt új és proletár
Formáld boldoggá pörölyös kezeddel, –
Emelj minket roppant tenyereidre
És a magad képére gyúrj át minket!”
Ugyanebben a Nyugat-számban Szabó Dezső is üdvözli a Tanácsköztársaság kikiáltását: „Sikerül-e most végképp megvetnie lábát az új világrendnek, vagy a nagyszerű erőfeszítés csak szuggeráló példa marad, beleégve minden jövő felé forduló szívbe? Nem lehet tudni. Mindenesetre a legmélyebb hittel kell dolgoznunk kiépítésén. De a ma jelszavai s a tegnap jogos gyűlölete ne szűkítse meg emberségünket, ne homályosítsa el horizontunkat. A kommunizmus sem végcél, csak állomás, melyen át továbbrohan a végtelenbe haladó ember. Egyetlen végtelen horizontja a jövőnek: a teljes ember. Az ember, akiben benne lesz Szókratész, Szent Ágoston és Marx, Platon, Corneille és Whitmann, minden kor, minden ember, minden faj. Összejött óceánja az évezredektől zuhogó emberi életnek, vissza fogja mutatni tükrében a kozmosz örömének és fájdalmának minden emberi arcát, s úgy lesz, minden emberben benne az egész emberiség, mint a szétterjedt jó étel, az egyetlen szeretet, a feladatra hívó megilletődés. Szétszórva sok száz táj felé, éhes gyökerek vad csókjaiba oszolva, tavaszi vadvizek titkos sodraiba bontva, belerothadva az előrerohanó tavaszba: ti elfektetett nagy gyermekek, véres vetései az örök jövőnek, köszönet nektek. Most jön véretek nagy aratása. Új világ születik, új ember keresztelőjét zúgják a megkondított szívek.”

Babits katedrát kapott

Babits Mihály Tanácsköztársaságot üdvözlő verse, a Verstöredékek nem jelent meg a Nyugatban, nem is olyan közismert, mint Tóth Árpád Az új Istene, hiszen csak 1956-ban látott napvilágot először a Szabad Népben. Első közlését, 1949-ben, Révai József gátolta meg, mondván „nem jött még el Babits rehabilitációjának az ideje”. De miért nem publikálta a költő maga 1919-ben, megírása idején? Csak az lehetett az oka, hogy a témát ugyanakkor Tóth Árpád szintén megírta híres ódájában, Az új istenben.
Az Antikrisztust kelni láttuk őt
és vizek fölött a parázna nőt,
a királyokkal szajhálkodni, míg
lent fulladoztak hajszolt népeik.

Szívünkben most egy vádló hang süvölt:
Mi fontuk a korbácsot mely gyötört,
mi öntöttük az ágyút mely megölt -
silány rabszolgák! Mért tűrt meg a föld?

Két nép vagyunk ma, muszka és magyar,
ki több szégyenben élni nem akar
és inkább szenved, inkább belehal,
de ember lesz és újra fiatal!

Magyarok! A kor nagy dologra hí,
mi vagyunk az idők postásai,
mi küldjük szét a vörös levelet,
melynek pecsétjei vérző szivek.

S sokan remegnek, ha a pósta jön,
de még többeknek lesz ez szent öröm,
hogy nem volt annyi vér és annyi könny
hiába, mert már a nagy óra jön.
A Tanácsköztársaság teljesítette Babits nagy vágyát, egyetemi katedrát biztosított neki a pesti Bölcsészkaron. A költő egy szemeszteren át Az irodalom elmélete címen tartotta meg előadásait. „A nagy XI-es tanteremben és az ablakdeszkákon, a lépcsőkön, az ajtóban és kint a folyosón százan és százan ültek, álltak, szorongtak, hallgattak és jegyeztek. Oly nagy volt a tolongás, hogy a végén már csak indexes igazolással lehetett bejutni”– emlékezik vissza tanítványa Fábry Zoltán (az író). Előadásai társadalmi eseményszámba mentek, azokon nemcsak beiratkozott diákjai jelentek meg hetenként kétszer két-két órára, hanem a szellemi élet neves személyiségei is. Így például az első előadáson az előadó oldalán Ady özvegye, Csinszka is ott volt. Szabó Lőrinc Babits asszisztenseként a rendet tartotta fönn. Az ő föladata volt az is, hogy Babits másik előadás-sorozatát, az Ady-szemináriumot szűkebb körű hallgatóság részére korlátozza.
Molnár Ferenc április 1-jén így ír: „Abból a földrajzi különbségből, ami az Oroszország és Franciaország nagy távolsága, Németország és Magyarország kis távolsága közt van, megszülethetik a lenini koncepciónak egy nyugat felé fordított olyan képe (…), amely a maga csodálatos tisztaságában, világtörténelmi jóhiszeműségében és annyi emberi nyomorúság tapasztalatait felhasználtan boldogító ragyogással világít a nyugatra.”
Móricz négy nappal a Tanácsköztársaság kikiáltása után a Nemzeti Színházban új közönséggel találkozik. Czine Mihály szerint „(a) gróf Széchenyiek páholyából fejkendős nénik és dohánygyári lányok nézték Hermann Heyermans Reményét. A nyílt és tiszta tekintetekben a szívet és értelmet látta fényleni: »Ez igen: közönség. Ennek nem játék a színpad sem az élet. Ez szívbe veszi az igazságot, s nem engedi kiütni onnan. Ezt áhítattal lehet megközelíteni, ennek lehet értelmes szót mondani: ez menedéke a művészet igazságának. Ez nem a kultúrába belecsömörlött habitüé, ennek nem kell rossz szagú iparművészet: ez ember, ez él, ez igazság-ítélő lélek. Egészen megújhodtam ezen az estén.«”
Márciusban a Délmagyarországban jelenik meg Juhász Gyula Tanácsköztársaságot dicsőítő Forradalmi kis kátéja és a Májusi óda:
Ó emberek, az élet oly rövid,
Az utak végén az örök rög int. Jó volna egyszer, végre, tudni már,
Hogy szomorú fejünkre itt mi vár? Isten nevében az ember felett
Száz zsarnok ítélt és kevélykedett. Jó volna egyszer kipróbálni még
Az Ember jussát, az Ember hitét! Harangok, ágyúk, szuronyok helyett
Zengjen, ragyogjon már a szeretet! Határok helyett a határtalan
Jóság, amelynek igazsága van! Kaszárnyát, börtönt lerombolva mind,
Szárnyaljanak egekbe álmaink! Versnek, zenének szárnyán szálljanak
Az Isten szabad sátora alatt. Vörös májusra vígan zöldelő
Szabad májust hadd hozzon a jövő! Legyen majális minden napodon
Ó Ember, hittel én ezt dalolom. Hittel, reménnyel május ünnepén,
Ó Ember, Testvér, be szeretlek én!
Május 8-án jelenik meg Márai Sándor vezércikke: „.. a négy sarkában felgyújtott ország megmaradt szigetén összeszorított ököllel kimondjuk az utolsó szót: nem! Nem kötünk fegyverszünetet, nem adjuk oda vasutainkat és hajóinkat, nem vetkőzünk ki lerongyolt ruháinkból, nem adjuk oda utolsó falat kenyerünket, nem tartjuk oda a felszabadult magyar proletariátus meztelen testét bojárok eszelős korbácsainak. Magyarország a jószándékért cserébe ökölcsapást kapott az arcába.”

Művelődési program

Az írók csatlakozását a Tanácsköztársaság művelődési programja is magyarázza. A proletárdiktatúra köztulajdonba vette a színházakat, mozikat, múzeumokat, könyvtárakat és a néptömegek nevelésének, felemelésének szolgálatába állította. A színházakban a világirodalom klasszikusai – Shakespeare, Molière, Ibsen, Hauptmann és Gorkij – s a haladó magyar írók művei váltották fel a nívótlan darabokat, és olcsó színházjeggyel látták el a dolgozók széles rétegeit. Megkezdték a népművelési intézmények és a közkönyvtári hálózat kiépítését. Államosították az iskolákat s bevezették a kötelező nyolcosztályos tanítási rendet. A felsőoktatás átszervezése során korábban mellőzött haladó tudósok jutottak katedrához, közöttük Babits Mihály, Benedek Marcell, Bolgár Elek, Király György, Révay József, Turóczi-Trostler József és Vadász Elemér. A Közoktatásügyi Népbiztosság által kinevezett művészeti irányító szervekben a művészi élet kiválóságai kaptak helyet, így többek között Bartók Béla, Kodály Zoltán és Reinitz Béla a zenei, Ferenczy Béni, Pór Bertalan, Uitz Béla és Vedres Márk a képzőművészeti, Beregi Oszkár, Hegedűs Gyula, Ódry Árpád és Rátkai Márton a színészi vezetőszerv élén. Mindezek az intézkedések – hogy csak az irodalmi életet illetőeket említsük – szemléletesen bizonyították, hogy nem semmisítik meg a szellemi értékeket, ellenkezőleg, a nemzeti kultúra soha nem látott felvirágzását segítik elő. Ez egyszeriben feloldotta a kultúra vagy szocializmus dilemmáját, amely már Heine óta vissza-visszatérő probléma az irodalomban.
Egy évtizeddel a Tanácsköztársaság előtt Ady Endre már elvetette ezt mint áldilemmát, s a kultúra felemelését is a munkásosztálytól remélte: „Éhe kenyérnek, éhe a Szónak, Éhe a Szépnek hajt titeket”
A színházakban akkoriban vált szokássá, hogy a felvonás közti szünetekben az előadott darabról és alkotójáról rövid ismertetéseket tartottak az írók. A többi között ilyen előadásokat tartott Gábor Andor, Babits Mihály, Karinthy Frigyes, Kosztolányi Dezső, Tóth Árpád, Molnár Ferenc, Komját Aladár, Barta Lajos, Peterdi Andor és Révész Béla. Szegeden Juhász Gyula szervezte a munkások ismeretterjesztő előadásait, és Móra Ferenccel együtt csaknem naponta tartott itt előadást. Több író – Balázs Béla, Gábor Andor, Komját Aladár, Révai József, Lengyel József, Illés Béla stb. – vett részt a Tanácsköztársaság különböző kulturális szerveinek állandó munkájában is. Mindez az írók és az új olvasók kapcsolatának kiterjesztését is előmozdította, ami nyilván csak segítette az irodalom fejlődését.

Valami megtört

A lelkesedés nagyjából egy hónapig tartott. Utána valami megtört... Annak ellenére, hogy soha nem látott mértékű szociális intézkedések léptek életbe, és hogy 1919 nyarán a magyar Vörös Hadsereg sikereket ért el a Felvidéken (a visszafoglalt területeket később Kun Béláék feladták). A Tanácsköztársaság egyik tragédiája a sok közül éppen az volt, hogy támogatói – a vezető értelmiségiek és a szociáldemokrata munkások – messze magasabb minőséget képviseltek, mint a rendszer politikusai. A magyar értelmiségiek lelkesedése elmúlt. Úgy érezték, ez mégsem az a hatalom, amit vártak, ez valami más...
Több írót a proletárdiktatúra által elkövetett hibák késztettek tépelődésre; ahogy az országra egyre nagyobb külső nyomás nehezedett, a román és a cseh hadsereg pedig már a mai (nem a trianoni) határokat is átlépte, a Tanácsköztársaság fokozatosan terrort kényszerült alkalmazni. A polgári írók értetlenül álltak e jelenség előtt és visszahúzódtak, mint például a pacifista Babits Mihály. Mások az ellenséges blokádból származó gazdasági nehézségek, a közellátási zavarok és a kispolgárságot sértő intézkedések láttán húzódtak vissza a közvetlen cselekvéstől. Általánosabb megtorpanást okozott a fronthelyzet rosszabbodása a Kommün utolsó hónapjaiban, valamint az annyira várt világforradalom elmaradása, s az a körülmény, hogy Szovjet-Oroszország maga is élet-halálharcot vívott ebben az időben.
Babits így ír: „Az én világnézetem a proletárdiktatúra alatt teljesen konzervatív irányban tolódott el. De úgy látszik, a konzervativizmust nem egyformán értettük A forradalmat az eszközök utáltatták meg velem: s ha a visszahatás ugyanolyan eszközökkel dolgozik, akkor ez csak folytatása a forradalomnak. S az én konzervativizmusom nem jelentheti régi ideáljaim megtagadását. A főcél a béke és boldogság: erre kétségtelenül rossz út a forradalom, melyben a nemzet önmagát öli meg: de nem kevésbé rossz út az, ha nemzetek és fajok egymást ölik. Az igazi hazafiság az, mely a maga nemzetét, faját belül erősíti: de nem az, mely idegen nemzeteket, fajokat kifelé támad. Az igazi hazafiság a kulturális nem a politikai. Ebben ma sem tagadhatom régebbi álláspontomat, — bár ma a magyarság a szomorú napjaiban kétségtelenül más oldalát hangsúlyoznám mondanivalómnak. Mindezek úgy nyilvánosan, mint magánkörben tett többszörös kijelentéseiddel annyira ellentétben állnak, hogy a magam részéről nem csatlakozhatom oly politikai jellegű szövetséghez, melyet a te véleményeddel bíró ember irányít. Azt hirdetitek: ma muszáj politizálni, s mindenkinek állást kell foglalnia valamelyik véglet mellett. Én pedig azt mondom: nem szabad melléállni egyik végletnek sem, hol mindkét véglet rossz. Nem gyávaság: az erkölcs diktálja, ezt nekem.”
Kassák Lajos, aki élete végéig szocialistának vallotta magát, az első pillanattól bizalmatlanul szemlélte az új kurzus politikai vezetőit. Nem értett egyet az általuk szavakba foglalt és gerjesztett szociáldemokrata–kommunista ellentéttel. Nem helyeselte Kun Béla tömegkultúra-eszményét, nem fogadta el, hogy az általa szerkesztett MA a Tanácskormány hivatalos lapja legyen. Az irodalom függetlenségének elvét képviselte.

Lukács György dilemmái

Lukács György három vonatkozásban fogalmazta meg 1919-ben elméleti síkon azokat a bonyolult, új etikai kérdéseket, amelyek a forradalmak hétköznapjaiban, a cselekvés tüzében vetődtek fel. Az egyik etikai kérdés a forradalmár belső küzdelme a „Ne ölj” örök emberi parancsolata és a fegyveres osztályharc és önvédelmi háború kényszere között. Elkerülhetetlen a választás a két „bűn” között: vállalni az osztályharcot, tehát ölni az ellenséget, vagy nem vállalni, és így cserben hagyni a forradalmat. Lukács szükségszerűnek tartotta a cselekvés, a „bűn” egyéni vállalását a társadalmi méretű jobbító változások érdekében. E vállalás önigazolásának az önfeláldozást tartotta, vagyis hogy aki a forradalom oldalán harcba indul, maga is vállalja a halált.
Lukács másik etikai problémafelvetése a következőképpen hangzott. Igaz ugyan, hogy az új szocialista, illetve kommunista társadalom – amint Móricz akkor megfogalmazta – az egyéni szabadság kivirágzása kell legyen, de kérdés, ez hogyan egyeztethető össze a közösségért vállalt kollektív cselekvés, különösen pedig a forradalmi terror kényszerű alkalmazásával. Noha Lukács tudta és megfogalmazta, hogy az „osztályterror feladata: az intézmények és ideológiák lerombolása”, és „(nem) emberek ellen irányuló harc ez. Az emberek csak mint intézmények képviselői szerepelnek. Tudjuk, hogy ez a közvetve mégis emberek ellen irányuló harc ellenkezik az erkölccsel. A mi nagyszerű sorsunk: vállalni a terrort, amit utálunk, az emberiség erkölcsi életének, terror nélküli életének lehetőségéért.”
A harmadik kérdésfeltevés, amelyben Lukács az új világ emberi lehetőségeiről szól, így hangzott: „Ha végérvényesen győzött a kommunizmus, ha ezáltal kikapcsolódik a társadalom életéből és vele az emberek öntudatából minden osztálykülönbség, ha a gazdasági élet és vele a megélhetés gondja megszűnik szerepet játszani az emberek életének felépítésében – akkor felmerül a kérdés: mi fogja ezt az új társadalmat fenntartani és összetartani, mi lesz a benne élők életének legfontosabb tartalma? Erre a kérdésre csak az erkölcs oldaláról kaphatunk választ. Csak akkor volt értelme az osztálykülönbségek gyökeres kiirtásának, ha vele minden kiveszett az emberek egymás közötti életéből, ami őket egymástól elválasztotta: minden harag és minden gyűlölet, minden irigység és minden gőg. Egyszóval: ha az osztály nélküli társadalom a kölcsönös szeretet és megértés társadalma lesz. Egy ilyen társadalomnak azonban a társadalmi és gazdasági élet átalakulásai csak alapjait rakhatják le, csak lehetőségeit teremthetik meg, hogy igazán megvalósuljon, ahhoz maguknak az embereknek is át kell alakulniok.”
A lelkesedés megtorpanását ez a három, Lukács megfogalmazta etikai dilemma is magyarázza.
Móricz Zsigmondot befolyásolja az elmaradt földosztás is. Czine Mihály szerint „[a] tényekből és az ellenőrizhetetlen hírekből szomorú következtetésre jut: a magyarság magára maradottsága – végzet. Már a magyar gyermeknek tudni kell, s tudja, »hogy minden felől ellenségek veszik körül, tudja, hogy soha semmi körülmények között segélyért senkihez nem fordulhat«; »végig egy magányos szálka a porban«. Ilyen érzésekkel már nem haladhat az élen; a közvetlen cselekvésből kiesve csak szemlélő lehet. Erről is vall, versben:
S ők túl rohantak rajtam
S már észre sem vettenek
S én fáklyámat begöngyölgetve,
Bánatosan nézvén a rohanók után.
S leültem az ároknak partján
Ültem és sírtam.

Több megjelent írását nem ismerjük a Tanácsköztársaság idejéből.”
*
A kommün bukásakor mintegy százezren menekültek el az országból: a századelő szellemi elitjének jelentős része. Másképpen fogalmazva ugyanez azt jelenti, hogy mintegy százezer ember volt – legalább időlegesen – híve a Tanácsköztársaságnak!

(A cikk az 1919 - Tanácsköztársaság - 2019 című, a Le Monde diplomatique által e héten bemutatott kötetben megjelent írás szerkesztett változata)
Frissítve: 2019.03.24 15:37