Elő a szelvényeket, kihúzták az ötös lottó nyerőszámait

Publikálás dátuma
2019.01.12. 19:33
Illusztráció
Fotó: Shutterstock
Az ötös lottó televízióban közvetített számsorsolásán az alábbi nyerőszámokat húzták ki:
Nyerőszámok: 5 (öt) 7 (hét) 36 (harminchat) 76 (hetvenhat) 82 (nyolcvankettő) Joker: 652196 Nyeremények: 5 találatos szelvény nem volt; 4 találatos szelvényekre egyenként 1 135 060; 3 találatos szelvényekre egyenként 17 145; 2 találatos szelvényekre egyenként 1365 forintot fizetnek.
Szerző
Témák
ötös lottó
Frissítve: 2019.01.12. 20:06

Andrassew-est a Spinozában

Publikálás dátuma
2019.01.12. 16:14

Fotó: Népszava
A Népszava impresszumában ma is szereplő, négy éve elhunyt Andrassew Iván emlékét ápoló civil kör idén is megtartja szokásos estjét a budapesti Spinoza Színházban. Az emlékműsorban Wahorn András zenél és mesél Andrassew Iván faragványairól, Láng Balázs negyed évszázados, de a mai történésekre rezonáló Andrassew-írásokat olvas fel, Pétefy Gergely pedig az írói és újságírói pálya mind gyakoribb szintéziséről beszélget Kácsor Zsolttal, Konok Péterrel és Szentesi Évával. Az esten mutatják be az Andrassew - Iván könyve című kötetet. A Noran kiadványában versek, novellák, cikkek, interjúk foglalják össze a szerző életművét. A program után átadják az Andrassew-díjat egy, a névadó munkásságát továbbvivő alkotónak. Az elismerés a kialakult hagyomány szerint mindig Andrassew Iván legendás sámligyűjteményének egy darabja, kiegészítve a civil társaság által összeadott pénzdíjjal. Az emlékestet január 14-én, hétfőn 19 órakor tartják.
Szerző
Témák
Andrassew Iván

Elhunyt volt kollégánk, Szász István - A magyar újságírás Svejkje

Publikálás dátuma
2019.01.12. 15:57

Fotó: Népszava
Van, akiről csak vidám nekrológot lehet írni. Amitől persze a halála még tragikusabb, még szomorúbb lesz. Méghogy a mindig kedélyes emberek is meghalhatnak? Szász Pista. Mert Szász István legfeljebb a cikkei alatt volt. Újságíró nemzedékek nőttek föl a Pistáról szóló anekdotákon. Milyen volt, amikor kilőtték majdnem az űrbe, amikor pöcifoci közben elvitték a fogdmegek, amikor kioktatta az őt kihallgató rendőrt, amikor jött a szamizdatot árulni nekünk és valaki megkérdezte tőle, nem félsz? Mire Pista azt felelte a pesti Lenin körúton a New York palotában: hogy én? Dehogynem. Soroksáron elkezd szirénázni egy rendőrautó és én már be is dobtam a könyveket egy kukába. Ennek ellenére mindig újra jött, s ma is könyvtáram féltve őrzött darabja az az 1984 vagy Faludy könyv, amit tripla áron adott el nekem pár perccel a hivatalos megjelenése előtt – s tudom, hogy én csináltam mégis a jó üzletet. Pista volt a magyar újságírás Svejkje – első pillanatban tűnhetett együgyűnek is egy csöppet. De pár perc együttlét után kiderült bárkinek, kevés hozzá fogható becsületes, karakán ember létezik. És a túlzott becsületesség a praktikus világ javai után futkosó népekben néha az együgyűség látszatát keltheti. Pista azon kevesek közé tartozott, akik hamar torkig lettek a Kádár-korszak álságos világával. Talán korán elhunyt és örökre szeretett lengyel származású felesége hatására is úgy vélte már a nyolcvanas évek legelején, hogy Magyarországon is tenni kellene valamit. Ahogy Lengyelországban is. Hogy valóban a legjobb ötlet volt-e leveleket írni ügyészségeknek, rendőrségeknek más államhatalmi intézményeknek, hogy ha felkel a nép, akkor álljanak mellé, hát az kérdés persze. Néhány levéllel a szovjet birodalom ellen? Kockáztatva ezzel szabadságot, munkahelyet, a hétköznapok biztonságát? No igen. De hol van már a szovjet birodalom? Nem állítom, hogy Pistáék pár levele volt az egyetlen, amelyik megdöntötte, de hogy ott van a bukásában, az egészen biztos. Mert élteti a reményt, hogy akadnak olyanok, akik személyes sorsukat kockára téve is tudják, néha az igazságot is ki kell mondani. Vidáman elmesélhető történet ez is egy kedélyes szerkesztőségi délutánon, de ott sejlik fel mögötte a dráma. Igen, vicces, hogy Pistát a New York palotából az akkor ott a néhai Magyar Nemzet szobáiban oly népszerű pörgős foci játék közben hogyan hurcolják el a titkosrendőrök. És hogy Pista, amikor a kihallgatás végén azt mondják neki, akkor most hazamehet, de holnap reggel hatra legyen itt, kijelenti, hogy ő nem szeret korán kelni, úgyhogy helyezzék itt el egy zárkában, hogy kéznél legyen. S az ijedt rendőrök nem tudják mit kell tenni, hogy hülyével vagy szemtelennel van-e dolguk. De aztán Pistát kirúgják és a rendszerváltásig éppen hogy csak kegyelemkenyéren tartják – talán ezen kiesett évek után nyugdíjat sem kap a rendszerváltás legnagyobb dicsőségére. De ő csak nevet ezen, pedig sírhatott volna. Hiszen kegyetlenül jól is tudott volna írni, csak kevés alkalma maradt rá, nem volt rá igény. Lassan egy tucat éve éppen a Népszava Szép Szó mellékletében írta meg élettörténetét, s én, aki igazán sokat hallottam ezeket a történeteket tőle, szerdánként már ott ólálkodtam a tördelők környékén, hogy elolvashassam a következő részt, ami csak szombaton jelenik meg. És többször tanúja voltam annak is, hogy fiatal, minden lében kanál kollégák gúnyosan összenevettek a háta mögött, hogy haha ez a Pista. És amikor pár perc múlva világirodalmi fejtegetéseit vagy történelmi összefoglalóit hallgatták, rövid szerénységet erőltettek magukra, szembesülve azzal, hogy az újságírók jó része valamikor még művelt ember volt. És akkor még nem is szóltunk arról, milyen volt az, amikor tanult mesterségéről, a zenéről beszélt – mert arról aztán mindent tudott. A rendszerváltás előtt valamikor elhívták beszélni egy vidéki politikai körbe, elvitt magával. Egy darabig nagyon élveztem. Pista fergeteges műsort nyomott, amiben szerepelt Walesa és a pápa is, akikkel ő többször megvitatta a változó világ dolgait. A közönség felettébb büszke volt, hogy egy ilyen előadó tiszteli meg őket. A kézfogások és vállveregetések után azonban ott álltunk a hideg éjszakában és valaki megmutatta merre a vasútállomás. Pista, talán rám való tekintettel kerített egy forradalmárt, aki annyit vállalt, hogy legalább kocsival elvisz minket a vonatig. Beszálltunk az autóba és Pista egészen delikát történetekbe kezdett, a pasas egyszerűen nem bírta abbahagyni a hallgatásukat és csak Pesten ébredt rá, hogy egészen hazahozott minket. - És akkor a pápa azt mondta nekem, hogy jóéjszakát. Én is ezt mondom magának fiatalember. Itt jó is lesz – ütögette meg a pasas hátát és elégedetten kiszálltunk. Volt egy kedvenc kocsmánk, egykoron gyakran időztünk ott. Egy szép napon arra toppantam be, hogy két fiatalember bicskát ránt valami nézeteltérést rendezendő. Pista éppen valami vízilabdázós korából származó történetben volt, jobban szerette, ha ilyenkor rá figyelnek. S mi tagadás egyre több szempár szegeződött a két ifjú bikára. Pista komótosan feltápászkodott és szelíd szavak kíséretében elszedte a késeket a nagyra nőtt striciktől. Majd a fickókat a kocsma két végébe ültette le, nehogy egymásnak essenek és befejezte a történetet. Ekkor a két matador úgy érezte, végre lerendezhetik a sérelmeiket és bicskájuk már nem lévén, ehhez széklábakat akartak igénybe venni. Az ijedt közönség Pistára nézett, hogy tegyen rendet, de ő csak legyintett, befejezte a mesélést. És különben is megérkezett e késői órán Tandori Dezső, vele félrehúzódtak és a francia rímtechnika szerepérő kezdtek beszélgetni a lovagi költészetben, hozzá száraz fehér fröccs. A folytatást könnyű kitalálni, a széklábak lehanyatlottak és a kurvák és futtatóik körénk gyűltek és tátott szájjal figyelték, amint egy koszos szalvétára vázolják fel a felíró ceruzával a rímképleteket, majd áttérnek valami hatvanas évek bulijának felidézésére, ahol alkohol is, lányok is voltak szépen. A verekedés aznap elmaradt. A koszos szalvétát meg elhoztam. Talán az még valahol megvan.
Szerző
Témák
nekrológ
Frissítve: 2019.01.12. 15:58