hamisítás;NAV;

2019-01-14 07:30:00

Hamisnak tűnő parfümöket árverezett el a NAV

Hárommillió forintért vásárolt parfümöket egy férfi a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) egyik árverésen. Állítja, az illatszerek nem eredetiek. Visszalépni nem tud, és átvenni, eladni sem meri a kölniket.

Családi vállalkozásban illatszerek forgalmazásával foglalkozik az a mikepércsi férfi, aki 2017-ben licitált egy internetes NAV-árverésen meghirdetett 657 doboz parfümre, amelyeket – mint később kiderült – büntetőeljárásban, egy román kamionsofőrtől foglaltak le. Az adóhatóság annak rendje-módja szerint nyilatkoztatta a parfümök úgynevezett védjegy-jogosultjait, akik közül egy kivétellel mind úgy reagált, hogy a lefoglalt termék hamis. Egyedül egy spanyol cég mondta azt a magyarországi képviselőjén, egy szabadalmi és jogi irodán keresztül: a nekik bemutatott fényképek alapján „úgy gondolják, hogy azok eredetiek”. Így végül csak ezek a tételek kerültek kalapács alá.

Ám amikor a férfi Budapesten át akarta venni a kikiáltási áron, összesen hárommillió forintért megszerzett néhány száz doboznyi terméket, azt tapasztalta, hogy azok jól láthatóan hamisak. Az egyik összehasonlított parfüm doboza például halványabb kék, mint az eredeti, mások a betűtípusok, más a dobozon lévő celofán ragasztása. A legjelentősebb különbség az, hogy az eredeti parfüm dobozán a gyári szám dombornyomású, az utánzaton sík, a dobozban lévő eredeti kölni üvegjébe a gyári szám bele van gravírozva, ezzel szemben az utánzaton egy öntapadós címkén van. A károsult – aki a licitálás előtt nem látta személyesen a termékeket, viszont telefonos érdeklődésére azt a választ kapta az adóhatóság illetékeseitől, hogy azok eredetiek – közölte: nem veszi át a jól láthatóan hamis termékeket, kéri vissza a pénzét, tekintsék semmisnek az adásvételt. A NAV azonban továbbra is azt állította, hogy a parfümök eredetiek, a pénzt nem fizették vissza, sőt, a tulajdon szerzés után illetéket is kiszabták. 

A károsult több feljelentést is tett – hivatali visszaélés, csalás, iparjogvédelmi jogok megsértése miatt –, de eddig valamennyit elutasították azzal, hogy nincs bűncselekmény, hiszen maga a jogtulajdonos nyilatkozott arról: a parfümök eredetiek.

A férfi ezt követően kereste meg Lupkovics György nyíregyházi ügyvédet, hogy segítsen érvényt szerezni igazának. – Sajnos egyetlen hatóság sem volt hajlandó összehasonlító vizsgálatot végezni. Azt is megtagadták, hogy szakértőként kirendeljék a parfümök kizárólagos magyarországi forgalmazóját, amelyik igazolhatta volna az eredetiséget, vagy épp ellenkezőleg, a termék hamis mivoltát – mondta lapunknak a jogi képviselő. Hosszas utánjárással végül sikerült kikérniük egy mintát az adóhatóságnál lévő csomagból, amit bevizsgáltattak: a feladatra a Toxikológiai Intézet egyik, jelenleg szakértőként dolgozó volt vezetőjét kérték fel, akinek személye, vizsgálata szerintük nem eshet kifogás alá. A szakértő nem a csomagolást vagy az üvegcsét, hanem az üvegben lévő folyadékot hasonlította össze az eredetivel, s megállapította, hogy a hamis példányokban az eredetihez képest 24 alkotóelem hiányzik, más összetevőknél pedig jelentősek az eltérések.

Gondolnánk, hogy ezek után viszonylag könnyű lenne igazolni, hogy a termékek hamisítványok, a jogi útvesztők azonban olykor messzire vezetnek a valóságtól. Mivel a jogtulajdonos korábban azt állította, hogy a termékek eredetiek, a NAV erre az állításra hivatkozik. Az ügyvéd kereste a spanyol jogtulajdonost, azt kérve: vizsgálják meg a terméket és módosítsák a véleményüket, de még csak nem is válaszoltak.

A konkrét ügyhöz kapcsolódó kérdésekre nincs lehetőség választ adni, tekintettel az adózás rendjéről szóló jogszabály adótitokra vonatkozó szigorú rendelkezéseire – reagált megkeresésünkre az adóhatóság sajtóosztálya. Hozzátették: általánosságban elmondható, hogy a lefoglalások, valamint elkobzások, majd az ezt követő értékesítések folyamán több alkalommal is sor kerül a termékek eredetiségének vizsgálatára. Ha felmerül a gyanú, hogy a kérdéses termék szellemi tulajdonjogot sért, úgy a NAV haladéktalanul felveszi a kapcsolatot a jogtulajdonossal akinek az álláspontja mérvadó. Ha a jogtulajdonos a hozzájuk eljuttatott információk alapján úgy nyilatkozik, hogy a termék eredeti, úgy a véleményt a NAV elfogadja.

– Teljesen érthetetlen, hogy a hamisítás elleni küzdelem frontharcosa, a NAV, miért ragaszkodik a nyilvánvalóan hamis termékek forgalomba hozatalához, bűncselekmények elkövetéséhez – kommentálta mindezt Lupkovics György. Szavai szerint ügyfele azért is makacs, mert jól tudja, hogy ha átvenné a készletet, s ellenőriznék a NAV-osok, azonnal eljárást indíthatnának vele szemben hamis termékek forgalomba hozatala miatt. Az adóhatóság ráadásul arra sem hajlandó, hogy egyedileg igazolja a termékek eredetiségét, ha már ennyire biztosak benne, hogy azok – így viszont annak a mikepércsi férfinak kellene valamilyen módon igazolni a parfümök eredetiségét, aki biztos benne, hogy hamisak. Az ügyvéd elfogadja, hogy a NAV-ot is megtéveszthették, ám szerinte az eddig benyújtott vizsgálati eredmények fényében legalábbis kételkedniük illene a korábban kapott egymondatos „szakvélemény” hitelességében, s ügyfelével együttműködve tisztázni a felmerülő kérdéseket. Ha pereskedniük kell, az többe kerülne, mint a hárommillió forintos vételár, hisz egy-egy parfüm bevizsgálása és analízise 100 ezer forintra rúg.