OBH;Handó Tünde;OBT;

2019-01-14 09:00:00

Ördögi kör

Tavaly október eleje óta új, önálló honlapja van az Országos Bírói Tanácsnak (OBT). Az orszagosbiroitanacs.hu honlapot azért indította az OBT, mert a tanács tagjai elégedetlenek voltak azzal, ahogyan a bíróságok központi honlapján, a birosag.hu-n az OBT-vel kapcsolatos anyagok megjelentek; másfelől pedig, hogy bizonyos OBT-vel kapcsolatos anyagok nem jelentek meg. Az új honlapot a tanács tagjai saját pénzükből hozták létre és finanszírozzák. 

A birosag.hu honlapot az Országos Bírósági Hivatal (OBH) működteti. Az OBH-elnöke rendkívül széles igazgatási jogkörökkel rendelkezik, amelyek a bíróságok működésének szinte minden területére kiterjednek: a talán legismertebb jogköre a bírósági vezetők kinevezése, de a bíróságok költségvetését is ő állítja össze. Az OBH-elnököt kétharmaddal kilenc évre választja a bírák közül az Országgyűlés, amelynek évente beszámol tevékenységéről. Ezen túl csak az OBT jogosult ellenőrizni az OBH-t. 

Az OBT tagjait a bírák választják maguk közül hat évre. A 2012-ben alakult első OBT nem sok vizet zavart, az új, tavaly év elején létrejött tanács tagjai viszont arra készültek, hogy komolyan veszik ellenőrzési jogkörüket. Így is tettek, ám fellépésük kiváltotta az OBH-elnök haragját. Persze a helyzet faramuci: az OBH-t ellenőrizni hivatott OBT működéséhez szükséges csaknem minden (anyagi) eszköz az OBH-elnök kezében összpontosul, a honlap működtetése a legapróbb példa erre. 

Miután még tavasszal az OBT megvizsgálta, majd erősen bírálta az OBH-elnök kinevezési gyakorlatát, Handó Tünde támadásba lendült. Ennek jeleként az OBT-tagok jelentős része lemondott, az OBH-elnök szerint így a tanács nem működik törvényesen. Handó az őszi összbírói értekezleten azt is meghiúsította, hogy új OBT-tagokat válasszanak. Ezek után nem volt váratlan az OBT minapi közlése, hogy Handó nem írja alá a tanács idei költségvetését, mondván: az OBT működése nem törvényes. 

Nagyon egyszerűen: nem adok pénzt az OBT-nek, mert nem törvényes a működése, de mivel nincs pénze, nem is tud törvényesen működni. A kör ezzel bezárult.