USA;Szíria;Törökország;

2019-01-14 18:21:46

Trump megpróbált ráijeszteni Ankarára

Az amerikai elnök a török gazdaság tönkretételével fenyegetőzött arra az esetre, ha a törökök rátámadnának a szíriai kurd milíciákra, miközben az Egyesült Államok fokozatosan kivonja erőit a több éves polgárháború sújtotta országból.

Twitter-üzenetében Donald Trump a kurdokat is figyelmeztette, hogy ne provokálják Törökországot. Úgy vélekedett, hogy célszerű lenne mintegy 20 mérföld (mintegy 32 kilométer) széles biztonsági övezettel elválasztani egymástól a feleket.   

Ankarában az amerikai elnök fenyegetőzésére reagálva Recep Tayyip Erdogan elnök egyik szóvivője felszólította az Egyesült Államokat, hogy tartsa tiszteletben a NATO-országok közötti stratégiai partneri viszonyt. Ibrahim Kalin - szintén Twitter-bejegyzésben – megerősítette, hogy Törökország igenis tovább fog harcolni Szíriában a kurdok ellen. 

„Terroristák nem lehetnek az Önök partnerei és szövetségesei” - üzente a szóvivő Donald Trumpnak. Törökország már korábban is terrorista váddal illette a kurd fegyveres csoportokat, most azonban a török elnöki szóvivő egyenesen úgy fogalmazott, hogy szerinte nincs semmi különbség a szíriai Kurd Népvédelmi Egységek (YPG) és az Iszlám Állam elnevezésű, szélsőséges szunnita terrorszervezet között. 

Az YPG az Egyesült Államokat segítette az Iszlám Állam elleni szíriai harcokban. Most republikánus törvényhozók is sorra figyelmeztetik Donald Trumpot, hogy a mintegy kétezer amerikai katona időközben állítólag megkezdett kivonása – aminek a szándékát az elnök december 19-én jelentette be, mire tiltakozásul James Mattis amerikai védelmi miniszter le is mondott a posztjáról - biztonsági szempontból légüres teret hozna létre Szíria északi, illetve keleti részén, és kiszolgáltatná a kurd milíciákat a török hadseregnek.   

A hét végén Törökország újabb katonai erőket vont össze az Idlíb észak-szíriai tartománnyal határos térségben, és több elemző azt feltételezi, hogy a törökök offenzívát készítenek elő. Mike Pompeo amerikai külügyminiszter azonban a hét végén derűlátóan vélekedett arról, hogy sikerülhet amerikai-török megállapodással gondoskodni a szíriai kurdok biztonságáról. Erről – mint mondta – megbeszélést folytatott Mevlüt Cavusogluval, török hivatali partnerével. Cavusuglu ugyanakkor Trump fenyegető Twitter-bejegyzésére úgy reagált, hogy partnereknek nem a közösségi médián keresztül kellene kommunikálniuk egymással, és hogy az amerikai elnök szavai szerinte belpolitikai célokat szolgáltak.