MTVA;Szél Bernadett;Hadházy Ákos;

2019-01-14 14:35:23

Ismét az MTVA székházánál próbálkozott Szél és Hadházy

Nagy nehezen bejutottak az épületbe, és átadtak egy hirdetést az Európai Ügyészséghez való csatlakozásról szóló kampányról. Később megjelent Papp Dániel is.

Hétfőn ismét elindult az MTVA épületébe Hadházy Ákos és Szél Bernadett. A Facebookon közzétett élő videóból kiderült, hogy a képviselők először az épület főbejáratán próbáltak bemenni, ahonnan egy oldalbejárathoz irányították őket, amely zárva volt. Így visszamentek a főbejárathoz, de már nem tudtak bejutni.

A helyszínen elmondták, hogy nem adásba szeretnének kerülni, hanem találkozni Papp Dániellel, az MTVA megbízott igazgatójával, valamint egy közérdekű hirdetést szeretnének leadatni az Európai Ügyészséghez való csatlakozásról szóló kampányról.

Végül bejutottak az épületbe: műsorokba érkeztek vendégek, és kiment hozzájuk az MTVA kommunikációs igazgatója. A képviselőknek azt mondták, Papp Dániel nem ér rá, de kijelölnek valakit, aki nyilatkozik helyette.

Egész egyszerűen nem lehet azt az egészen abszurd levelet elfogadni, amit a hírhamisító Papp Dániel, ennek az intézménynek az igazgatója küldött – aki azt mondta, hogy senki mással nem beszélhetünk ebben az intézményben, csak vele” – mondta Hadházy.

A képviselőket később arról tájékoztatták, hogy Dobos Menyhért várja őket, ám Hadházy úgy reagált, szerinte csak az időhiány lehet az oka ennek, és inkább megvárják Papp Dánielt. A társadalmi célú hirdetéssel kapcsolatos elképzelését azonban átadta a kommunikációs igazgatónak. „Nincs illúzióm azzal kapcsolatban, mi fog történni ezzel a papírral“ – jegyezte meg Szél a videóban.

Végül Papp Dániel is megjelent, és leszögezte, hogy nem járul hozzá a felvétel készítéséhez. Mikor Hadházy felhívta a figyelmét arra, hogy a köztévések is videóznak, annyit mondott, hogy „önöknél nem járulok hozzá”. „Határozottan cáfolom, hogy nem kommunikálunk egymással, hiszen ahogy a levelezésünkben is írtam, válaszolni természetesen a megkeresésükre fogunk” – fogalmazott. Szerinte azzal a módszerrel van gond, amit a képviselők a múltkor is elkövettek: „az intézmény és az intézmény dolgozói ellen, erőszakkal inzultálták a kollégáinkat, személyes adataikat hozták nyilvánosságra”. Hozzátette, hogy fenyegetések érték a kollégáit.

Szerintem önök is ismerik a képviselői jogállást, ismerik a médiatörvényt, ahogy meg is írtam el tudnak menni a megfelelő joghatósághoz, a kulturális bizottság ülésén el tudják mondani a véleményüket” – jelentette ki, hozzátéve, szerinte az „erőszakos módszer” nem illik egy képviselői munkához.

Azt mondta, írásban áll a rendelkezésükre, és „most természetesen nem” ül le beszélni a képviselőkkel.

Papp Dániel ezt követően távozott, Hadházy pedig közölte: látszik, mennyire félnek ebben az intézményben, gyakorlatilag két képviselőtől is. Ez egy annyira abszurd történet, hogy elmozdulásra van szükség, nem mehet így tovább semmi sem ebben az országban – tette hozzá. 

Szél pedig kijelentette, hogy szerinte „megmutatta már megint a közmédia, hogy kit szolgál”. Azt mondta, Papp Dánielnek kötelessége lett volna segíteni a munkájukat. Még maradnak, és 18 órakor „egy közszolgálati híradót” közvetítenek majd az épületből.

A vécé, mint kiskapu

Nem engedték a mosdóba Szél Bernadettet, a tévészékházat védő biztonságiak arra hivatkozva utasították vissza a képviselők kérését, hogy üzemi területre lépnének be. Ehelyett egy másik épületszárnyat ajánlgattak nekik, ám a Szél és Hadházy attól tartott, hogy utána már nem engedik vissza őket a tévészékház előterébe. Az aulában a jelek szerint lekapcsolták a villanyt, a szekuritisok pedig háttal állak sorfalat a politikusoknak - így próbálják megakadályozni, hogy lekamerázzák őket.