Keszthelyi Vivien: a közúti sofőrök kiszámíthatatlanabbak

A 18 éves magyar versenyző bemutatkozott a Forma–3-ban, amely hasznos lépcsőfok lehet számára a túraautózás és a formaautózás királykategóriájának elérésében.

A túraautóról formaautóra váltó pilóta pénteken a 8. helyen zárta pályafutása első F3-as versenyét az F3 Asian Championship Winter Series elnevezésű széria thaiföldi nyitófutamán, melyet megelőzően két tesztnapon volt lehetősége vezetni új autóját. A sorozat történetének első magyar női versenyzője szombaton egy 11. és 9. helyezést ért el.

Milyen érzésekkel várta a formaautós debütálást?

Az F3 Asian Championship Winter Series-ben a fejlődés és a tapasztalatszerzés a célom. Ez egy hosszú tanulási folyamat, amit nem lehet siettetni, lépésről lépésre kell haladni. Pillanatnyilag a vezetéstechnika elsajátítása és a minimális rutin megszerzése a célom. Az idő kevés, így versenykörülmények között teszem ezt meg, ami kiváló lehetőség a karrierem szempontjából. Ezeket a tapasztalatokat felhasználva szeretnék az új európai W Series-be bekerülni és ott jól teljesíteni.

Végleg vagy csak időlegesen hagyott fel a túraautózással?

Nem szeretnék semmilyen lehetőséget sem kizárni, jelen pillanatban azonban az előttem álló feladatokra koncentrálok. A Forma–3 hatalmas lépés és rendkívüli koncentrációt igényel. Nincs tapasztalatom a formula-kategóriában, így gyakorlatilag az alapoktól kell kezdenem a tanulási folyamatot.

A lehetséges W Series-szereplés miatt logikus döntés volt kategóriát váltani – nehéz volt elhagyni a túraautózást?

Mindig is szerettem a kihívásokat, hiszen azok segítenek a legtöbbet a fejlődésben. Ráadásul a Forma–3 hasznos lépcsőfok lehet számomra a túraautózás és a formaautózás királykategóriájának elérésében.

Igaz, hogy 12 évesen döntötte el, hogy autóversenyző lesz?

Igen, a szüleim elvittek egy versenyre Ausztriába, ahol lenyűgözött a látvány, csak néztem őket, de tele voltam adrenalinnal. Már ott mondtam nekik, hogy én mit csinálnék másképp. Aznap határoztam el, hogy a versenyzés lesz az életem.

Miként tudja összeegyeztetni a versenyzést a tanulással?

Nehezen, ezért magántanuló lettem. Tartanom kell a lépést a tanulmányaimban is, így be kell osztanom az időmet. Sokszor úgy tűnik, hogy ha 36 órából állna egy nap, az sem lenne elég, de ez egy olyan áldozat, amit szívesen hoztam meg a céljaim elérésének érdekében.

Autóversenyzőként örömét leli a közúti autózásban is?

A vezetés minden formáját imádom. A közúton ráadásul sokkal jobban oda kell figyelni, több tényezőt kell egyszerre szem előtt tartani, hiszen más hibájából is érhet baleset. A versenypályán tudom, hogy mindenki tempóban megy, minél gyorsabb akar lenni, a közúti sofőrök kiszámíthatatlanabbak. De éppen azért élvezem, mert más.

Decemberben volt egy éve, hogy elkezdte a helikopter vezetéséhez szükséges engedély megszerzését. Befejezte?

Már a tavalyi szezonban is nagyon sűrű volt a versenynaptár, az idén pedig ha minden jól megy, akkor a Winter Series mellett egy másik sorozatban is indulok. Emiatt egy kissé háttérbe szorult a helikopteres tanulás, de amint lesz egy kevés időm szeretném folytatni, hogy sikerrel tudjam abszolválni a vizsgákat.

Kiemelt figyelmet fordít a társadalmi szerepvállalásra is.

A versenyzés miatt nagy médiafigyelem irányul rám, amit szeretnék arra használni, hogy másokon segíthessek. A motiváció egyszerű: rengeteg rossz sorsú felnőtt és gyermek él a világon, akinek szüksége van a támogatásra. Az UNICEF Bajnokaként például a csecsemőkori immunizáció fontosságára szeretném felhívni a figyelmet. Az UNICEF Magyarország készített egy adománygyűjtő oldalt is, ahol a saját gondolataimat megosztva segíthetem a világszervezet munkáját.

Nőként férfiak között is sikeres a versenypályákon, még mindig csak 18 éves, nyilván sokan irigylik. Előfordult már, hogy a riválisok ezt éreztették önnel?

A pályán riválisok vagyunk, az életben azonban egy támogató közösség, melynek tagjai megértik egymást és tudják, hogy milyen nehézségekkel találkozik a másik. Rengeteg régi vetélytársammal tartom a kapcsolatot. Tavaly például az Audi R8-kupában külön telefonos csoportbeszélgetésünk volt, ahol vicces dolgokat osztottunk meg egymással és beszélgettünk a bajnokság szünetében. Egymás sikerének örülünk, senki sem tesz keresztbe vagy kíván rosszat a másiknak. Szerintem ennek nem csak a versenyzők között kéne így lennie.

Nem az átlag tinédzserek életét éli – nem bánja?

Én ezt szeretném csinálni, ha tehetném egész nap a pályán lennék. Azt hiszem kevesen mondhatják el magukról hogy azzal foglalkoznak, amit szeretnek és az álmaikat válthatják valóra hétről hétre. Szerencsésnek érzem magam és ez arra sarkall, hogy még keményebben dolgozzak.