Brexit-káosz

Mindazok, akik két és fél éve, a népszavazás előtt a Brexit mellett kardoskodtak, olyan „érvekkel” álltak elő, melyekről kiderült: közük nincs a valósághoz. Ilyen volt az az akkor oly népszerű állítás is, mely szerint ha a britek kilépnek az Európai Unióból, sokkal több pénz jut egészségügyre. 
De miután fény derült a nagy Brexit-hazugságokra, az álhírek terjesztői nem álltak a nyilvánosság elé, nem kértek bocsánatot a társadalom félrevezetéséért, sőt továbbra is nagy hangon hirdetik: távozni kell az EU-ból, akár annak árán is, hogy nem születik megállapodás. Érvük már nincs, ők is érzik, óriási káosz fenyeget, de bátorságuk sincs ahhoz, hogy bevallják: az EU-ból való távozás beláthatatlan következményekkel jár.
A civil kurázsi azonban nemcsak belőlük hiányzik, hanem Jeremy Corbyn munkáspárti vezetőből is, aki nyíltan nem meri bevallani, hogy valójában ő is a kilépés híve. Inkább homályos ígéreteket tesz, előrehozott választásról beszél, miközben látható: ezt is csak akkor szeretné, ha a Labour a közvélemény-kutatások szerint biztos előnyre tenne szert a konzervatívokkal szemben. Nem csoda, hogy egy minapi felmérés szerint a Munkáspárt népszerűsége öt százalékot esett.
A britek többsége már felfogta, hogy a referendum előtt becsapták őket, s miközben egy elenyésző kisebbség még mindig úgy véli: egy rossz megállapodásnál még a megállapodás nélküli („no deal”) kilépés is jobb, példátlan bizalmi válság kezd kialakulni a teljes politikai elittel szemben. 
Ma újabb mérföldkőhöz érkezik a Brexit-játszma. Theresa May kormányfő már mindent bevetett, hogy rávegye a képviselőket, mondjanak igent az EU-val nehezen összetákolt megállapodására, de nagyon kevés az esély arra, hogy sikerrel jár. Egyetlen kiút van a jelenlegi helyzetből: a kilépés dátumát kitolhatják március végéről júliusra, az EU jóváhagyásával. Ezzel May nyerne némi időt. Most csak ez járhat a fejében, hiszen azzal tisztában van: olyan megoldás nincs, amit a saját pecsenyéjüket sütögető politikusok és pártok is egytől egyig elfogadnának.
Frissítve: 2019.01.15. 09:12

Rómát látni

Rómában, na ott lehet normális kávét kapni minden sarkon – mondta Iván, akivel aznap a Firkászban futottunk össze. Eredetileg a Piccolóba tartottunk, de az ember, ha a Tátra utca felől érkezik, kénytelen megállni a Firkásznál. A Firkászban. Mert ugye inni csak odabent lehet. Persze rendes kávét nem, de hát a Lipócia nem Róma. 
Iván szerint a Lehelen van rendes felvágott, de például mortadellát is csak Rómában vesz az ember. Meg porchettát. Lehet otthon is csinálni, de az nem az igazi. Amióta leszálltunk a repülőről, állandóan Iván jár a fejemben. Fogalmam sincs, hogy egyáltalán járt-e itt, vagy neki is mesélte valaki, de nála elkötelezettebb magyar gasztronómust alig ismertem. Szóval ha ő ezt állította, akkor ez így is van. 
Az ember Rómában úgy kávézik, hogy bemegy bárhová, és kér egy kávét. Az a kávé jó lesz. Aztán bemegy máshová, és ott is kér egyet. És az a kávé is jó lesz. Aztán az ember bemegy a henteshez, kér mortadellát, és a mortadella jó lesz. Kér kenyeret is, és az olyan finom és ropogós lesz, mintha akkor vették volna ki a kemencéből (il forno). Pedig hentesnél még Rómában is ritka a kemence. És az a furcsa, hogy ez a művelet akárhányszor megismételhető, tetszőleges hozzávalókkal, sőt tetszőleges profilú élelmiszer szakbolttal. Jól is van ez így, csak az ember azt nem érti, miért kell ehhez 1300 kilométert repülni, amikor itt, minálunk is van hentes, meg kávézó, sőt il forno is, de az összkép valahogy mégse áll össze. 
Iván szerint a liszttel lehet a baj, meg a disznóval. A kávé esetében pedig a lélekkel. Én nem tudom, nem vagyok szakembere egyiknek sem. Viszont az figyelemre méltó, hogy a sarki kisboltban reggel szivacs állagú a zsemle, penészes a párizsi, és ízetlen a gépből kicsorgó fekete lötty. Persze ha az ember arrébb megy három sarkot vagy két kerületet (lokációtól függően), talál ropogós zsemlét és iható kávét – a mortadella nehezebb ügy, azzal Pesten nem érdemes kísérletezni -, de hát a fenébe is, miért ihat a római melós minden sarkon friss feketét, és miért nem a magyar? 
Aztán eszembe jut a Monthy Python örökbecsűje, hogy tudniillik “mit adtak nekünk a rómaiak”? Jó rendben van, vízvezetéket, csatornázást, utakat, gyógyászatot, bort, közbiztonságot és békét (Demagóg!), de akkor mit nem? Úgy tűnik, bár ebben sem vagyok szakember, a minden áron minőségre törekvés vágyát. Egy olasznak nem lehet “valamilyen” a kávé, és nem lehet majdnem elfogadható a kenyér. Pedig sok a közös bennünk. Például itt is mindenről kiderül, hogy abban a valamiben ők a legjobbak a világon, és hogy az a valami attól olyan jó, mert olasz. Sőt. Római (vagy milánói, veronai, firenzei vagy calabriai – lokációtól függően, tetszés szerint). És hogy a többi nemzet a kanyarban sincs, ha kávéról, mortadelláról, zsemléről, öltözködésről vagy fociról van szó. 
Nehéz ezt beismerni, de az a helyzet, hogy tényleg. Ivánnak igaza volt. (Viszont a pörkölthöz nem értenek, az utcák itt is koszosak, és a válogatottjuk ki sem jutott a tavalyi vébére. Nem is értem, mire vannak úgy oda maguktól?)
Szerző
Kövesdi Péter
Frissítve: 2019.01.15. 09:11

Faltól falig

Ennek a nemzetnek a négyötöde faltól falig él. A nyugdíjasok tizenkettedikétől tizenkettedikéig (ha úgy jön ki, tizedikéig, tizenegyedikéig). A múlt péntekig ehhez igazították a kicentizett létet. Ám akkor nem érkezett meg a várt pénz a bankokhoz, és az is bizonytalanná vált, hogy a postás melyik napon csönget annál, akinek nincs folyószámlája.
Gondoljuk, nemcsak a pénzre – kenyérre, gyógyszerre, benzinre, banki törlesztésre – várók voltak idegesek, hanem a miniszterelnök is, aki előző nap még siker-országról beszélt, aztán a nyakába zúdult a nyugdíjasok haragja. Feltesszük, homlokráncolása láttán sokan éjszakáztak a girórendszer fölé hajolva. 
A hisztériáig halmozódó aggodalmak persze érthetőek, egyben jelzik, mekkora kisületlen feszültség torlódik ebben az országban. Pedig van olyan, hogy valaki félrenyom egy gombot, vagy egy szerver összeomlik. De olyan egy felelős kormányzatban nem létezik, hogy ennyi szóvivő, miniszter, államtitkár és biztos között nem akad egyetlen ember sem, akinek felhatalmazása és bátorsága volna kiállni, és elismerni: ez történt, ezt tesszük, elnézést. Mintha az államapparátus egyetlen görcsbe rándulna, ha a megszokott ügymenet akár egy banális hiba miatt megakad.
Ebben a rendszerben csak a „jó” híreket szokás világgá kürtölni: a szovjet világra hajazva nem létezik földrengés, csak befejezett újjáépítés. Nincs autonómia – felelősség és felhatalmazás -, csak mameluksereg, amelynek mozgása a vezér mozdulatait kopírozza. A tétova mozdulatok pedig ömlesztett sajtként kenhető közleményeket gyártanak. A felháborodás oka inkább kereshető ebben az össze-vissza beszédben, mint abban, ami valójában történt, de amiről senki nem akar-mer-tud mondani valamit.
Kicsinek épp nem mondható porszem került a gépezetbe, és ragadt a kommunikációt istenítő rendszer orcájára.
Szerző
Friss Róbert
Frissítve: 2019.01.14. 09:50