Blokád

Nem tudhatjuk, hány focista vett részt a túlóratörvény elleni szombati megmozdulásokon, de gyanús, hogy nem sok: abban az (egyetlen) iparágban, ahol 2010 óta nagyjából a négyszeresére nőttek a bérek, nincs komoly ok a tiltakozásra. Ugyanezen idő alatt a minimálbér kézhez kapott összege nagyjából 40 százalékkal emelkedett, ami érthetetlenné teszi, hogy az Orbán-kormány – ha valódi sikert akar fölmutatni – miért nem a focistafizetésekkel büszkélkedik.

Annak viszont jól körülírható oka van, hiába értetlenkedik rajta visszatérően a kormánysajtó, hogy Budapesten, ahová a világot jellemzően a XII. kerület villáiból szemlélő jobboldali véleményvezérek még ellátnak, miért tüntet sok „nem munkás” és egyetemista. Leginkább azért, mert a klasszikus értelmiségi szakmákban (talán a mérnöki pályát leszámítva) nem volt semmilyen kézzelfogható bérfelzárkózás, és kilátás sincs ilyesmire. Ahhoz ugyanis, hogy legyen, ugyanolyan tempóban kellene nőniük a béreknek, mint az Orbán Viktor által az egészségüggyel, az oktatással, a kultúrával és minden más szektorral szemben preferált fociban.

A Fidesz-univerzumban, ahol 2010. április 25-én, az Orbán-párt kétharmados parlamenti többséget hozó győzelmének napján indult az időszámítás (előtte pedig csak a sötétség létezett), biztosan nehéz elképzelni, de a valódi többség nem a 2008-as világválság előtti reáljövedelmi szintjét szeretné utolérni, hanem legalább a spanyol meg a portugál fizetéseket. És egyre nehezebben veszi be a gyomruk, hogy miközben egy-két jól helyezkedő gázszerelő és kötélbarát évek alatt multimilliárdossá vált a brüsszeli pénzesőben, nekik másfél évtizeddel a belépés után azt próbálják eladni eredményként, hogy nem élnek rosszabbul, mint mielőtt az európai kalandba belevágtunk.

A hét végi demonstrációk mintázata kirajzolt valamit, amiből talán a karmelita zárda új lakója is megérti, hogy mit rontott el. Konjunktúra van, Budapesten most könnyű munkát találni, de minél távolabb kerülünk a fejlődési gócoktól (a fővárostól, Győrtől, Székesfehérvártól, Debrecentől), annál kisebb a munkahely-választék és a bér, ellenben annál nagyobb a kiszolgáltatottság. Az ország településeinek egyharmadán eladhatatlanok a lakások, és ha valakinek a kenyér után indulva mégis sikerül kiszabadulnia a lakás-csapdából, a faluról hozott vételár a prosperáló nagyvárosokban egy frissen ácsolt kutyaólra sem elég, a jövedelmek pedig még a labdarúgásban sem követték azt az árrobbanást, ami a centrumok lakáspiacán lezajlott.

A szombati napot – aligha függetlenül a fentiektől – a vidék nyerte, látványosan bizonyítva, hogy a civilek, a szakszervezetek és az ellenzéki pártok elszigetelt erőtlensége összeadva meghökkentő erőket tud felszabadítani. És volt még egy egyértelmű nyertes: a kormányoldali sárdobálást elegánsan visszapöckölő gimnazista, akinek a kortalan igazságait ugyanúgy nem tudja blokád alá venni a morálisan szétesett Orbán-rezsim, ahogyan harminc éve Grószék is rendre visszapattantak a hasonlóan szemtelen és mosdatlan szájú Soros-ösztöndíjasról, Orbán Viktorról.