Hamis evidenciák

Közhelynek számító meggyőződés, hogy mivel az ellenzéki pártok a legutóbbi parlamenti választásokon összességében több szavazatot kaptak, mint a Fidesz-KDNP pártszövetség, ezért a többség és kisebbség tényleges állapota döntő mértékben eltér a parlamenti arányoktól. Ez azonban csak az igazság egyik oldala. A másik az, hogy az ellenzéki pártokra leadott szavazatok összeadása pusztán egy elméleti konstrukció: különböző számértékeket adunk össze, olyan szereplőkéit, akik valójában nem együttesen, hanem egymástól különállóan, sőt sokszor egymással rivalizálva szerepeltek a választásokon.

És ha jobban meggondoljuk, még azt sem lehet teljes bizonyossággal tudni, hogy egyes ellenzéki szereplők vajon azonos mértékben és helyzetüknek megfelelő komoly következetességgel akarták-e a kormánypárt leváltását. Hiszen utóbb az LMP-ről kiderült, hogy tárgyalásokat folytatott a regnáló hatalom elkötelezett képviselőjével, a Jobbik pedig már a választások előtt viselős volt a „Mi Hazánk”-mozgalommal. Ha más miatt nem, akkor ezért nagy kérdés, hogy minden fenntartás nélkül össze lehet-e adni az ellenzéki pártokra leadott szavazatokat.

Újfent evidenciának tekinthető a főpolgármester-választással kapcsolatban meghirdetett előválasztás gondolata is. Ebben a vonatkozásban az érvelés ugyancsak egy megfellebbezhetetlen elméleti alapvetésre hagyatkozik, mely szerint ezzel a módszerrel kideríthető, hogy ki legyen az ellenzéki közös jelöltje, az egyetlen, akinek jó esélye van a jelenlegi főpolgármester leváltására. S ahogy az elemzők magyarázzak, az sem baj, ha az előválasztások során az ellenzéki jelöltek egymás ellen kampányolnak, hiszen ha a közös jelölt személyére vonatkozó dilemma eldől, akkor a korábban egymással rivalizáló jelöltek mindannyian be fognak állni az előválasztáson legnagyobb támogatottsággal rendelkező jelölt mögé.

A képlet ismételten egyszerű, mondhatnánk: evidens. De sajnos figyelmen kívül hagyja a választók nehezen kiszámítható reakcióját. Vajon mi marad vissza a választói gondolkodásban mindabból, amit az ellenzéki főpolgármester-jelöltek az előválasztás során egymással vitatkozva produkáltak? Vajon az akkor keletkezett konfliktusokat képes lesz-e feledtetni az egyetlen jelölt megtalálásának az élménye? El tudja-e fogadtatni a maga választói körével az előválasztáson vereséget szenvedő jelölt, hogy az általa korábban kritikával illetett győztest teljes mellszélességgel kell támogatni?

Az előválasztáson csak ímmel-ámmal résztvevő jelölt veresége esetén vajon be fogja-e tartani a közös jelölt támogatására tett ígéretét? S ha a vesztes fanyalgás nélkül hajlandó is az előválasztáson győztes támogatására, vajon nem kerül-e önmagával ellentmondásba az ő jelöltsége érdekében mozgósított választók előtt azzal, hogy most a korábban szidott, esetleg keresetlen szavakkal becsmérelt versenytársának a szavazására buzdít? Vajon nem megy-e el a kedve az egymással ellentétes információk birtokában lévő választónak, ha arra biztatják, hogy konkrét személyhez és programhoz kötött véleményén változtasson - az előválasztáson győztes jelölt érdekében? Hiszen a tudatos választói meggyőződést nem lehet szabadon átválható valutának tekinteni.

Valljuk be, van ebben az egész előválasztási procedúrában valami elvtelenség. Valami afféle, mint amikor az ellenzéki pártokat - valós pártállásuktól függetlenül - összeadjuk, mintha az olykor ellentétekké is növekedni képes különbözőségek semmit se számítanának.

Persze vannak, és kell is hogy legyenek olyan pillanatok, amikor az ellenzéknek - a belső ellentéteket félretéve – egységesen kell fellépnie. Volt erre példa a közelmúltban. Ez jó és célravezető. Hangsúlyossá képes tenni a kormányzat visszaéléseit illető kritikát. De mivel az ellenzékiségen belül számtalan politikai alternatíva létezik, ezeket aligha lehet tartósan összekovácsolni.

Az előválasztással kapcsolatban a lehetséges jelöltek eddigi megnyilatkozásai csak növelik a kétségeinket. Kizárólagosságra törekvő hangok ezek. Nem annyira Tarlós leváltása, mint inkább a jelöltek egymással való rivalizálása kerül előtérbe.

Mondhatjuk erre, hogy az előválasztásnak ez a természete. Mondhatjuk, de fennmarad a kérdés: hogyan lesz ebből egy hiteles ellenzéki főpolgármester-jelölt?