Előválasztás: ennyien regisztráltak online szavazásra

Publikálás dátuma
2019.01.24. 13:50

Fotó: Népszava
A személyes voksolás pedig mindjárt kezdődik.
Több mint 1400-an jelezték, hogy a budapesti előválasztás első fordulójában online szeretnék leadni a voksukat – jelentette be az előválasztási bizottság szocialista tagja. Örsi Gergely közölte azt is, hogy az interneten szavazók jövő hétfőig kapják meg e-mailben a voksoláshoz szükséges adatokat. A procedúrát egyébként egy biztonságos szerveren bonyolítják majd le.

A személyes szavazáshoz nincs szükség előzetes regisztrációra. Aki hagyományos módon voksolna, az 33 helyszínen teheti meg a fővárosban. Ezen kívül hét sátrat állítanak nagy forgalmú csomópontokon, tovább 26 irodában lesz lehetőség véleményt nyilvánítani. (A helyszínek listája és nyitvatartási ideje az elovalasztas2019.hu honlapon található meg)
Az előválasztási bizottság - amelynek Örsin kívül tagja a párbeszédes Kocsis-Cake Olivio, a DK-s Élő Norbert és a Szolidaritásból Huszti Andrea - ellenőrizte a két jelöltre, Horváth Csabára és Karácsony Gergelyre leadott ajánlásokat is. Eddig tizenkétezren javasolták vagy a szocialista politikust, vagy a Párbeszéd társelnökét, Tarlós István jelenlegi főpolgármester kihívójának.
Maga a szavazás január 28-tól február 3-áig tart majd. Horváth és Karácsony már két vitán vett részt, a következőt jövő héten rendezik a Republikon Intézet szervezésében. Az első kör győztese a tervek szerint nyáron mérkőzik majd meg Puzsér Róberttel, akit az LMP támogat. Vélhetően a második fordulóban indul még a liberális Sermer Ádám, valamint a Momentum eddig meg nem nevezett jelöltje is.
Szerző
Témák
előválasztás

“Az egész magyar tudományos közösség jövőjét veszélyeztetik”

Publikálás dátuma
2019.01.24. 13:45
Az MTA központi épülete. Fotó: Népszava
Nyolc pontban fogalmazták meg követeléseiket a Magyar Tudományos Akadémia dolgozói. Ha nem kapnak választ a kormánytól, hazai és nemzetközi fórumokon további lépéseket tesznek.
Súlyos aggodalmát fejezte ki az Magyar Tudományos Akadémia (MTA) kutatóintézeteinek szervezeti és finanszírozási helyzetével, valamint munkavállalói jövőjével kapcsolatban az akadémiai kutatóintézetek dolgozóinak fóruma – olvasható abban a lapunknak megküldött nyilatkozatban, amit a fórum mai ülésén fogalmaztak meg az akadémiai dolgozók. Mint írták, a jelenlegi helyzet az MTA intézeteiben dolgozó mintegy ötezer munkavállalót tart egzisztenciális és szakmai bizonytalanságban, sőt „az egész magyar tudományos közösség jövőjét veszélyezteti”. Mint arról lapunk is több alkalommal beszámolt, a Palkovics László vezette Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) az akadémiai kutatóintézetek átszervezését helyezte kilátásba, amelyre egy március végéig lebonyolítandó, szakmai átvilágítás után kerülhet sor. Az ITM erre az átmeneti időszakra visszatartja a kutatóintézeti állami támogatások egy részét; a kutatók bérék hajlandóak kifizetni, de a dologi kiadásokat (kutatási anyagok beszerzése, rezsiköltség) az MTA-nak saját zsebből, pályázati úton kell állnia. 

Az akadémiai dolgozók nyolc pontban fogalmazták meg követeléseiket. Ezek a következők:

  • 1) Tartsák tiszteletben az MTA és kutatóintézeteinek egységét és függetlenségét, az MTA mint köztestület továbbra is maga dönthessen szervezetéről és költségvetésének felosztási módjáról!
  • 2) Tartsák fenn az akadémiai intézetek korábbi finanszírozási rendszerét, amelynek meghatározó része az alapműködést szolgáló normatív állami támogatás! A kutatóhálózat működtetése nem lehetséges pályázati jellegű konstrukciókon keresztül, ezért minden ilyen tervezetet elutasítunk. A pályázati úton elnyert támogatások a normatív állami támogatást nem helyettesíthetik, csak kiegészíthetik.
  • 3) Az érintettek bevonásával készüljön átfogó tudomány-, technológia- és innovációpolitikai stratégia, ami a közpénzből finanszírozott kutatóhelyek szerepét, feladatait, teljesítménymérési és finanszírozási módját is meghatározza. Amíg nem lehet ezt a stratégiát megvalósítani, az MTA intézetei a 2018-as szervezeti keretek között működjenek, és kapják meg a teljes költségvetési támogatást!
  • 4) Tartsák egyben a kutatóintézeti hálózatot! Az Akadémia nemzeti és nemzetközi értéke csak a történetileg kialakult, tudományos teljesítmények által igazolt egységben szavatolható.
  • 5) A kutatóhálózat feletti szakmai felügyelet maradjon az Akadémiánál! A kutatói munkának csak a kutatóközpontok és intézetek által korábban felállított és nemzetközi tudományos sztenderdekhez igazított teljesítményértékelésnek kelljen megfelelnie!
  • 6) A foglalkoztatás maradjon a kutatóközpontoknál, illetve kutatóintézeteknél! Garantálják a dolgozók érvényes közalkalmazotti jogviszonyának és munkaszerződésének fenntartását!
  • 7) A közalkalmazotti jogviszonytól és az egyetemi oktatói bértáblától csak a dolgozók javára lehessen eltérni!
  • 8) Versenyképes és a társadalmi közjót hatékonyan szolgáló tudomány csak a kutatói munkahelyek stabilitásának helyreállításával, a kutatók és a kutatást segítő dolgozók európai viszonylatban versenyképes bérezésével érhető el.
Követeléseikre február 7-ig várnak választ és garanciákat az ITM-től. „Amennyiben követeléseinket nem veszik figyelembe, további lépéseket teszünk hazai és nemzetközi fórumokon” - írták.
Szerző

Folytatódik a "Stop Soros"-törvénycsomag miatti uniós eljárás

Publikálás dátuma
2019.01.24. 13:25
Fotó: Tóth Gergő
Csütörtökön újabb szakaszba léptette az Európai Bizottság a "Stop Soros" törvénycsomag miatt tavaly júliusban megindított kötelezettségszegési eljárást. Mint írják, a magyar hatóságok az aggályok többségére nem válaszoltak.
A brüsszeli testület közölte: úgynevezett indoklással ellátott véleményt küldött az ügyben a magyar kormánynak, ami az eljárás második szakaszát jelenti - írja az MTI. A magyar hatóságoknak két hónapjuk van, hogy összhangba hozzák az uniós szabályokkal a kifogásolt törvényt, különben a bizottság az Európai Bírósághoz fordulhat. A Bizottság ezen kívül több másik, magyar szabályozást érintő kötelezettségszegési eljárásról is döntött.

A távirati iroda szűkszavú híreit a hvg.hu igyekezett kibontani. Mint emlékeztetnek, a tavaly júliusban indított "Stop Soros" miatti eljárás most azok után folytatódik, hogy a magyar kormány szeptemberben bejelentette: nem vonja vissza és nem módosítja a jogszabályokat. A Bizottság akkor felszólító levélben kért magyarázatot aggodalmaira a magyar kormánytól, azonban, mint csütörtöki közleményükből kiderült,
a magyar hatóságok a felvetett aggályok döntő részére nem válaszoltak.

Az EB arra jutott, hogy a törvénymódosítás a menedékkérőknek nyújtott segítséget bűncselekménnyé nyilvánítja. A jogszabály szerintük emellett az uniós polgárok szabad mozgáshoz való jogának gyakorlását indokolatlanul korlátozza azzal, ráadásul a Bizottság szerint az is problémás, hogy a magyar hatóságok az uniós jogban nem szereplő indok alapján is visszautasíthatnak menedékjog iránti kérelmeket. Ami a többi ügyet illeti. Bíróság elé idézi Brüsszel Magyarországot a kiskereskedelemben alkalmazott egységes haszonkulcs miatt. A bizottság szerint ugyanis ez szembemegy az áruk szabad áramlásának elvével, hiszen hátrányos helyzetbe hozza az importtermékek értékesítőit. Ezen túl a rendelkezés korlátozza a szabad árképzés elvét is. A második szakaszába lép az az eljárás is, amely amiatt indult, hogy Magyarország kizárja a huzamos tartózkodási engedéllyel rendelkezők számára az állatorvosi szakma gyakorlását, még abban az esetben is, ha valaki az országban szerezte a diplomáját. A nemzetközi védelemre szoruló polgárok védelméről szóló irányelv átültetésének elmaradása miatt is folytatja az eljárását a bizottság – ezt a jogszabályt 2013 végéig kellett volna beépíteni a magyar jogrendbe. Az Elektronikus Közúti Áruforgalom Ellenőrző Rendszerrel (EKÁER) sem elégedett az Európai Bizottság: itt az uniós áfarendelettel megy szembe a magyar szabályozás, ezért kéri annak megváltoztatását Brüsszel. A vasúti rendszer akadálymentesítésére, a forgalomirányításra és a forgalmi szolgálatra vonatkozó terv benyújtásának elmaradása miatt is elkezdődik egy eljárás, illetve a magyarországi közbeszerzési és koncessziós szabályok miatt is – ez utóbbi esetben egyébként 15 tagállam kapott felszólító levelet. A bizottság felszólítja Magyarországot amiatt is, hogy a cigarettákra kivetett adókat igazítsa az uniós minimumküszöbhöz – ez azt jelenti, hogy az elmúlt évek áremelései sem voltak még elegendőek.
Frissítve: 2019.01.24. 15:12