Deloitte;

2019-01-24 16:04:01

Már nem a Manchester United a legnyereségesebb

Immár nem a Manchester United, hanem a Real Madrid a legnyereségesebb - derült ki a Deloitte könyvvizsgáló cég által készített jelentésből, amely a világ futballklubjait a bevételeik alapján rangsorolta.

A spanyol együttes, amely tavaly nyáron sorozatban harmadik Bajnokok Ligája-trófeáját gyűjtötte be, 750,9 millió eurós bevételt ért el, ami több mint 75 millióval jobb az előző évhez képest, miközben a 666 milliót produkáló Manchester Unitedé 10 millió euróval csökkent. Az angol csapat ezzel a mutatóval a harmadik helyre csúszott vissza, mert a 42 millió eurós növekedést produkáló Barcelona (690,4 millió euró) is megelőzte.

A Real Madrid legutóbb a 2014/15-ös szezont követően állt a lista első helyén. Az első tíz között a hat angol (Manchester United, Manchester City, Chelsea, Tottenham, Arsenal, Liverpool), két spanyol (Real Madrid, Barcelona), valamint egy-egy német (Bayern München) és francia (PSG) klub található. Olasz egyesület viszont ezúttal nem fért a legjobb tíz közé, miután a tavaly 10. Juventus egy helyet visszacsúszott.

Változás a tavalyi listához képest, hogy a legjobb húsz közül kikerült két angol és egy olasz klub - Leicester City, Southampton, SSC Napoli -, helyüket két olasz és egy angol - AS Roma, AC Milan, Newcastle United - foglalta el.

Összehasonlításképp: a leggazdagabb magyar klubok, a MOL Vidi és a Ferencváros egyes becslések szerint 15-18 millió eurós éves árbevétellel rendelkeznek.