A költő feldarabolása (Ady 100)

Publikálás dátuma
2019.01.26 15:25

Fotó: / SZÉKELY ALADÁR
Az egyik Adyt szeretjük, a másik Adyt nem – költészete, publicisztikája már életében is heves politikai indulatokat váltott ki, a magát keresztény-nemzetinek valló oldal karaktergyilkossággal próbálta jelentőségét csorbítani, a kommunista rezsim elsősorban forradalmi elkötelezettségére rezonált. Száz évvel halála után ismétlődnek a szólamok: Ady örök.
„Megdöbbentő, hogy a Tokaji Írótábornak és a Magyar Írószövetségnek magukat középjobboldalinak mondó tagjai az első világháborús évfordulók kapcsán a baloldalt támogató, a baloldal által készpénzen megvásárolt ember keresztény magyar típusának, Ady Endrének a nevével fémjelzik a nagy háborút s annak magyar vonatkozásait. Még mielőtt jönne a felcsattanás, hangsúlyozni szeretném, hogy senki nem mondta azt, hogy Ady Endrét, ezt az egyébként igen tehetséges és tragikus sorsú magyar költőt ki kellene venni a magyar kultúrából!” – írja Vastag Andrea „Az álkereszténység kora” címmel a Magyar Időkben 2018 októberében megjelent cikkében. Az írás nagy felháborodást, és a költő halálának centenáriumához közeledve különféle válaszreakciókat, beszélgetéseket indított el a közbeszédben. „Megmosolyogtató ez a kisajátítás, Ady kortárs ellenzéki-ellenálló szimbólummá avanzsálása. Fogadni mernék, ha nem történik meg ez az incidens, ahogy halad a világ a kreténség felé, ugyanezek a körök előbb-utóbb durván kikezdték volna Ady költészetét” – kommentálta Orbán János Dénes, a Magyar Idők kulturális rovatának vezetője. Reakciója azonban ugyancsak mosolyra késztethet bennünket. 

Támadások kereszttüzében

Az irodalmi modernséget általában támadják, egészen másfajta elképzelés alapján gondolják el a legújabb kor irodalmát és kultúráját. Adyt életében támadták igazán erőteljesen, halála után ez kevésbé volt jellemző. Változatos volt az utókora ebből a szempontból – mondja Tverdota György, irodalomtörténész, hozzátéve: a befogadást tekintve is különböző kulturális formációk adták kézről kézre a költőt: a szociáldemokrácia számára lényegében parancs lett őt szeretni. „Ha egy költőt így kiemelnek, »bezzeggé« alakítanak át, és rá mutogatnak, az azzal a következménnyel jár, hogy a közvélemény kicsit megunja, hátat fordít neki.” A jelenlegi aktív, folyamatos Ady-kutatás hiányának kapcsán az irodalomtörténész megemlíti, Király István olyan erősen rányomta bélyegét a hetvenes-nyolcvanas évek Ady-értelmezésére, hogy ez elbátortalanította, elkedvetlenítette azokat a fiatalabb, érdeklődő kutatókat, akik bekapcsolódhattak volna a nagy költő életművének értelmezésébe. - A részlet-kutatásokban Király kiemelkedően színvonalas volt. Aki Adyval foglalkozik, ma sem kerülheti meg, hogy szembenézzen az eredményeivel. De Király a Révai Józseftől örökölt, idejétmúlt ortodox marxista megközelítési szempontokat kívánta megújítani és továbbfejleszteni, s ezekhez a nézetekhez dogmatikusan ragaszkodott. Ma már elfogadhatatlan ideológiai konstrukciókba préselte bele a sokértelmű és sok irányban nyitott életművet. Ezért a Király örökségével való érdemi szembenézés máig várat magára. Az Ady-felejtést vagy -hamisítást kevésbé tartja szomorúnak, mint a költőhöz kapcsolható potenciál mozgósításának elmaradását Arató László, a Magyartanárok Egyesületének elnöke. „Ady ma egy korszerű nemzettudat kiépüléséhez vagy megerősítéséhez is fontos. A kurzus nemzeti ideológiájával szemben egy érvényesebb nemzeti ideológia és mitológia lenne megalkotható a segítségével – hangsúlyozza a magyartanár. – A költő megszólító ereje ma talán nagyobb, mint az ezredfordulón. Részben, de nem kizárólag azért, mert az Ady-publicisztika aktualitása nőtt, akár az állam és egyház szétválasztottságának csökkenése miatt, akár a nacionalizmus és a nacionalista demagógia előretörése miatt. S miután az Ady-publicisztika nagyon erősen ezek ellen szól, ahogy a költészetének egy része is, ezért a politikai-ideológiai-nyelvhasználati széljárásnak az ellenkező irányú mivolta Ady izgalmasságát és időszerűségét növelte.” Nem véletlen, hogy akik nem egyszerűen a liberalizmusnak, hanem a felvilágosodásnak az örökségét támadják, hajlamosak Adyt is támadni – részletezi Arató, s ennek alátámasztásául felidézi az évekkel ezelőtti Duna Televízió-beli Zsenik vakvágányon című műsort. „Ez Adyról és József Attiláról szólt, Raffay Ernő volt a műsorvezető, a központi szereplő, aki közvetve és közvetlenül a mostani támadásokban is hangadó. A műsor úgy mutatta be a költőket, mint akik sötét eszmék rabságába estek, Ady például a nagyváradi zsidók és szabadkőművesek befolyása alá került. Mindkettőjükkel kapcsolatban felmerült a megvásárolhatóság gondolata is, ami már csak azért is felháborító, mert azt feltételezik, hogy nem voltak szuverén emberek, és nem tudatosan választottak világnézetet, gondolkodásmódot.” 

Történelmi látószögek

„Minden korszak kiemeli a költő hol egyik, hol másik arcát vagy verscsoportját, témakörét, amit az adott közönség és korszak irodalmárai többre tartanak, most sem történik másként” – mutat rá Arató a Magyar Idők idézett soraiban is nyomon követhető gyakorlatra, amely igyekszik a költőt feldarabolni: az egyik Adyt szeretjük, a másik Adyt nem szeretjük. A magyartanár szerint ez azonban nem megy, mert „ezek az Adyk” összefüggenek. „A másik vicces támadásfajta, hogy a költészete nagy, de az élete gyalázatos és erkölcstelen. Amivel az a baj, hogy ez az irodalomban sokszor előfordul. A költő személyiségében nem feltétlenül emberi példakép, és fontos megemlíteni, hogy a vérbaj, vagy az alkoholizmus nem ritkaság a magyar irodalomban vagy kultúrában” – hoz még példát a „feldarabolásra” a magyartanár. Hasonló törekvések mentén hangsúlyozta a költő honfoglalásra visszavezetett magyarságát, a magyar fajtából származását is – emeli ki Arató. - Ezt részben polemikusan használja azokkal szemben, akik az ősiséget szembefordítják a modernizálódással, a haladással, illetve antinacionalizmusával. Azért is hangsúlyozza ezt, mert közben odavág a szólammagyaroknak, és odavágásának legitimációját biztosítja ’Én nem vagyok magyar?’ felhorkanása. Éppen, hogy egy modern államnemzeti és kultúrnemzeti nemzettudatot ápol és képvisel, miközben az etnikai nemzettudat nyelvét is beszéli, de furcsa módon ez utóbbit polémiáinak legitimálására használja. Rettentő bonyolult, ahogy megépíti az ’ősi vagyok, de a modernért küzdök’ képet – részletezi. „Lehet azt mondani, hogy forradalmi versei nem tartoznak költészetének élvonalába, ebben van is valami, de én fontosabbnak tartom őket, mert Ady is így tett. Világháborús verseinek jó része nem érthető a tízes évek szociális-politikai várakozásai, mozgalmai nélkül. Míg a múlt, a tegnap a korai Adynál valami negatív és elítélendő, amivel szemben az újnak van értékhangsúlya, addig a világháborús Ady a »tegnapi tegnapot« kezdi dicsérni, de ez a tegnap nem a régi magyar múlt, hanem a századelő progresszív törekvései, a tízes évek elejének változásra vonatkozó reménye. Nosztalgiája erre vonatkozik” – teszi hozzá Arató. Tverdota György szintén kiemeli: azok a szerzők, akik politikai költészetet alkotnak, nem politikai költők, hanem a történelemről gondolkodnak. „Ennek akkor van jelentősége, ha a történelemben nagy forradalom zajlik le, s úgy érzik, hozzá kell szólniuk. Petőfi és Ady sem a politikáról beszél, hanem a történelemről, és arról mindig van érvényes mondanivalójuk. A politikai ellenségeskedés túlnő Adyn, nem róla szól – vélekedik az irodalomtörténész. – Az Ady-féle modernség – az a modernség, amely mindig felforgatást, reformot, átalakulást, nyitottságot jelent – nem összeegyeztethető a Tisza István-, vagy, Horthy Miklós-féle szellemi örökség történelmi modelljével. Én az Ady-irányt választom, és szerintem a közönség igényes része mindig is ezt választotta, vagy ezt fogja választani” – hangsúlyozza. 

Védjük meg Adyt?

A támadások nem jutottak el a középiskolai oktatásig – szögezi le Arató László. „Az iskola sokkal lassabban mozdul, nem gondolom, hogy a Magyar Időkben megjelenő cikk vagy egy televíziós beszélgetés Ady Endre iskolai újraértékelését eredményezné.” Úgy véli, azért sem számít annyira, hogy miről írnak, mert az állam közben méltóan áldoz az idei évfordulóra: nagy összegeket és korrektnek tűnő pályázati lehetőségeket. „A »védjük meg Adyt« -hangulatot a liberális ellenzéki értelmiség körében túlfokozottnak érzem. Ilyen könnyen nem lehet egy kultúrát átalakítani valójában kevesek által olvasott lapokban.”

Az évfordulóhoz kapcsolódó programok

Január 26., 19 óra – Ady-koncert a Petőfi Irodalmi Múzeumban, a Kamondy Imre vezette Cabaret Medrano együttes és a Víg Mihály nevével fémjelzett Balaton zenekar öltözteti föl a költőt egy mai underground (rock)sztár köntösébe. január 27., 15 óra – Ady él! címmel felvonulás Ady-szövegekkel Ady sírjától, a Fiumei úti temető 19-es parcellájától a Nemzeti Múzeum kertjéig. Ady sírjánál és a Nemzeti Múzeumnál Fullajtár Andrea, Debreceni Csaba, Fodor Tamás, Nagy Zsolt, Tamás Gáspár Miklós, Majsai-Nyilas Tünde, Egger Géza, Téri Sándor, Kátai István, Ungvári István adnak hangot Ady műveinek. január 27., 18 óra – Ady ma – vitaest Ady halálának 100. évfordulója alkalmából a Három Hollóban Az estén irodalmárok, művészek, társadalomtudósok, közéleti emberek beszélgetnek/vitatkoznak Adyról. Beszélgetőtársak: Mekis D. János irodalomtörténész, Kamarás István író, szociológus, Spiró György író, Szabó Borbála író, Kiss Judit Ágnes költő. A beszélgetést Agárdi Péter vezeti. Előadók: Fodor Tamás, Szokolay Dongó Balázs. 

2019.01.26 15:25
Frissítve: 2019.01.26 20:43

Babiczky Tibor versei

Dasein Egy rég bezárt vendéglő ablakán a felpöndörödött „Megnyitottunk!” felirat. Lángoló nulla az ég közepén. Delet üt az óra. Történelem A vetés idején csontokat fordított ki az ekevas a földből. Varjak verdesnek a lesoványodott patások körül. Mikor eljön az aratás ünnepe, a telihold koponyája lebeg majd a fekvő kalászok felett. Tüzek gyúlnak. De hiába minden. A betakarítást vakok végzik el. Forog a malom. A kihűlt kemencében, mint hamvasztáskor a szív, egy kenyér félgömbje fénylik.
2019.02.17 17:45
Frissítve: 2019.02.17 17:45

Katarzis nélkül - Borbély Szilárdra emlékezünk Mészáros Sándorral, a Kalligram Kiadó igazgatójával

Publikálás dátuma
2019.02.17 15:30
Borbély Szilárd
Fotó: Szabad Föld/
2014. február 17-én, hétfőn este a Müpában a Literárium-est keretében hallhattuk-láthattuk őt utoljára – csütörtökön már a halálhírét olvashattuk az újságokban: 50 évesen önkezével vetett véget életének. Negyed évszázad alatt alkotott műveinek többsége azonban túléli őt.
Már a debreceni egyetemi éveik alatt is ismerték egymást, barátság szövődött önök között. Milyen embernek ismerte meg Borbély Szilárdot?  Tizenhét éves volt, mikor először találkoztunk, az általam tartott felvételi előkészítőre járt, 1982-ben. Közelebbi kapcsolatba, barátságba azonban csak később, már egyetemistaként kerültünk, ő első, én ötödéves voltam. Élénken emlékszem az egyik első beszélgetésünkre, ami különösképp jól jellemezte a Szilárddal való viszonyunkat: egy végtelen hosszúra nyúlt, 2-3 órás eszmecsere során már kezdtem magam zavarban érezni, mert szinte csak én beszéltem, ő alig pár szóval jelezte, hogy ott van. Mígnem aztán hirtelen magához ragadta a szót, és vagy 20 percig beszélt, amiből nemcsak az derült ki, mennyire figyelt korábban, de hihetetlen éleslátóan és -elméjűen szólt hozzá a témához. Péntekenként rendszeresen kijárt hozzánk, ám nagyon nehezen oldódott föl, egyetemista korában zártabb, depresszióra hajlamos személyiség volt, miközben, ahogy az szokás, a hazaindulása után oda-vissza kísérgettük egymást, s ekkor bőbeszédűen disputáltunk. Nagyon olvasott, széleskörűen tájékozott volt, aki igényelte a beszélgetéseket; megmutatta az írásait, véleményt cseréltünk. Kiválóan ismerte, de kritikusan viszonyult a magyar irodalmi hagyományokhoz, mindig előállt valami szubverzív fölvetéssel, ötlettel. Alakját aszketikus, áldozatsorsú emberré teszi az emlékezet, miközben pedig jó humorú, vidám ember is volt, akit sok minden érdekelt, a leghétköznapibb dolgok is. Milyen költőnek tartotta, miként jellemezné a líráját?  Már a kezdetektől költőként gondoltam rá, és jónak tartottam, a Hosszú nap el versét olvasva pedig rádöbbentem, hogy ez nagy költészet. Akkoriban megoszlott róla a kortársaim véleménye, sokan nem is igazán tartották költőnek őt. Amikor azonban az Alföld folyóiratban megjelent, Nádas Péter előszavával, aki a sajátján kívül olyanok méltatására is hivatkozhatott, akiknek megmutatta a verseket, mint Esterházy Péter, Mészöly Miklós, Balassa Péter vagy Orbán Ottó, a fiatalabb nemzedék tartózkodása is olvadozni kezdett. Hogy aztán a későbbiekben, kötetről kötetre – Mint. minden. alkalom; Ami helyett – erősödjön iránta az érdeklődés és kortársai között az egyik legjelentősebb költővé váljon. Szerintem a 2003-as (2000-ben írt) Berlin & Hamlet kötetnél történt meg ez a fordulat. Olyan versnyelvi redukcióval élt, ami Pilinszky és Tandori után már-már lehetetlennek bizonyult. Egyben ott volt a versekben a hívő hitetlenség beszéde is, egy metafizika nélküli, de mégiscsak valamiféle istenkeresés. A szülei tragédiájának traumája mennyire változtatott ezen a versbeszéden?  E téren nem éreztem annyira a változást. Témáját tekintve persze, de ahogy ő is, én is nagyon fontosnak gondoltam, hogy mindig valami újjal kell előállni. Ő pedig eleve a nyelv addig még ismeretlen területeire merészkedett, fölforgatva a tradíciókat. A Halotti pompában például a barokk irodalom hagyományát. Egészen odáig a költészete személytelen volt, az „én” általánosabb formában jelent meg, mígnem az életrajzi történet behozásával erőteljesebbé vált. A barokk mellé hogyan jöttek a haszidizmus műfajai?  Egyfelől tudatosan akarta magának a zsidó identitást, vagy legalábbis a keresését. Másfelől mindig is volt benne vonzalom a hagyomány és a misztika iránt, a racionalitás kereteken belül – a kritikáiban is sokszor szánt ezekre külön figyelmet; Balassa Péter ezt „vallási szubtextus”-ként jellemezte. Fontos volt számára a vallás, de a görögkeleti változata, nem a katolikus. Feloldási lehetőséget jelentett a – Nincstelenekből vagy más önéletrajzi írásaiból ismerhető – gyerekkorból hozott traumákra, a depresszióra való hajlamra, a lét céltalanságának terhe okozta személyes szorongásra-aggódásra. Interjúiban nagy nyíltsággal beszélt a szülei meggyilkolásáról, ennek feldolgozása a műveiben nyomon követhető, ám a végkifejletet ismerve a saját életében a trauma feloldása nem sikerült.  A tragédiát követően Szilárd két hónapig mindennap kijött hozzánk, s mesélte, mi van az édesapjával, aki nem halt bele a rablótámadásba, de élet-halál között lebegett (még 6 évet élt, de már soha nem épült fel teljesen). Én akkor el sem tudtam képzelni, hogyan bírta ki. Míg magamat alapvetően derűsebb, optimistább személyiségnek tartom, ő pedig eleve depresszívebb, fizikailag is gyengébb volt, rejtély számomra, miként vészelte túl ezt a megpróbáltatást. Nekem nem sikerült volna, azt gondolom. Éveken át foglalkoztatta a felderítetlen bűntény, nem hagyta nyugodni az igazságérzetét, sokat nyomozott. Ellenben nem a művekbeli feldolgozását tekintette terápiának – a pszichologizálást a művészetben nem szerette –, hanem a munkába való belemeneküléssel próbálta magát, a gondolatait lekötni. Öt évvel a halála után mennyire élő a költészete, az emlékezete?  Egy barátom mondta, hogy József Attila verseit sem tudod anélkül olvasni, hogy ne lenne rajta a halálának pecsétje – ez igaz Szilárd költészetére is. Én legalábbis, újraolvasva a könyveit, a történtek függvényében sokkal profetikusabbnak, sötétebbnek, tragikusabbnak érzékelem a verseit. A szélesebb olvasói érdeklődés a Nincstelenek iránt tartósnak mutatkozik, a költészetének státusa a szakmában már életében sem volt kérdéses: az utóbbi 20 év egyik legnagyobb költőjeként tartják számon. Ugyanakkor, bár a Halotti pompa nagy és értő figyelmet kapott, költői nyelvét inkább zárványként, semmint folytathatóként értékelik sokan. Ahogy egyszerre építkezik a magyar hagyományokból – egyben búcsút is mondva szerepeknek, beszédformáknak – és legalább ennyire tudatosan az attól idegenből. Ahogy felépít egy artisztikus nyelvet és ennek a töredezettségét, szétporladását tapasztalja. Hogy miközben a brutális, nyers valóságot írja le, nem ad feloldást – a katarzis nélküli tragikum hangoltsága bármennyire is perspektíva a kortárs művészetben, versolvasóként nehéz ezt megemészteni.

Borbély Szilárd

József Attila-, Babérkoszorú- és Mészöly Miklós-díjas költő, író, drámaíró, szerkesztő, irodalomtörténész és -kritikus első (verses)kötete, az Adatok 1988-ban jelent meg, az utolsó pedig, a Nincstelenek – Már elment a Mesijás? című regény 2013-ban. 2000 karácsonyán szülei rablógyilkosság áldozataivá váltak; a tragédia és az igazságszolgáltatás elmaradása mind az életében, mind írói pályáján törést, új korszakot eredményezett.

Borbély Szilárd: 2. A kőtáblára (A Testhez című kötetből)

 Velem nem történt semmi dráma. Az orvosnő kedves volt. Gyorsan kerültem át túlra, a gyermektelenség oldalára. Az állapottalanságba. Végül is nem nagy ügy, semmi rendkívüli nem történt, ezt mondogattam magamba. Majd hamar túlteszem magam rajta. Így ballagtam haza, ezt mondogatva. Csak a nagyszüleim, ők neveltek, csak meg ne tudja. Erős vagyok, legyűröm ezt is majd. Nincs probléma. De este már lázas voltam, mire szobatársaim megjöttek. A lázamat lenyomták. Húsz éves voltam akkor. Táncosnő. A párom is megjött hamar este. Túlerőltettem magam, maradjak ágyba, mondta a doktornő. A gyereket vállalta, de ő zenész volt, és éretlen még családra. Majd lapátol szenet, mondta. Ez jól esett. Naptárral védekeztünk. Lehetett, mert nekem pontosan jött. De mi voltunk szenvedélyesek, három óránál tovább egyikünk sem állta. Őrült nagy volt a dilemma. Napokig tépelődtem, óránként gondolva másra. A nemről a talánra. Az igen helyett a hátha. Túl nagy súly volt ez, dönteni életre-halálra. A nem győzött, de nem akartam átélni. Hiszen a nagynéném orvos, felhívtam őt, hogy nincs-e ötlete. Kiabált velem, hogy milyen aljas dolog. Hogy gyilkos vagyok. De értse meg… Ő csak mutogatott a kőtáblára… Felnőtt nő vagyok már, van egy gyerekem, rengeteg barátnőm. Nincs nagyobb bűn, mint az élet kioltása. A magzat elvételét mindenki súlyos bűnnek kiáltja. Ugyanakkor az anyaságot pedig semmire se tartja. Ki tud ma büszke lenni az anyaságra, ha körülnéz, és maga körül az arcokat vizsgálja? Vagy sajátját, a tükörbe pillantva? És mi történik, ha mégis az történik meg velünk? Halála?

Fény a magasból

címmel emlékeznek Borbély Szilárdra a Hadik Irodalmi Szalonban március 20-án 19 órától. Az esten a költő, Weber Kristóf által megzenésített verseit Bárdos Deák Ágnes és Darvasi Kristóf adja elő.

2019.02.17 15:30
Frissítve: 2019.02.17 15:50