Tovább él a Poe-mítosz

Publikálás dátuma
2019.01.27. 16:25

Százhatvan éven keresztül, minden január 19-én felbukkant egy fekete ruhás, titokzatos idegen Edgar Alan Poe baltimore-i sírjánál. Töltött egy pohár Martell konyakot, tósztot mondott az aznap született Poe-ra, letett a sírra 3 szál vörös rózsát – olykor egy titokzatos üzenetet is –, otthagyta a maradék konyakot, majd távozott.
Edgar Allan Poe születésének 200. évfordulója, vagyis 2009 után a Toaster („tósztot mondó”) nem ment többé. A helyi Poe Társaság egész napos fiesztával ünnepelte 10. jubileumát a rejtélyes Poe Toaster  nem megjelenésének. És állítólag várják a folytatást. Az elmúlt tíz évben akadt ugyan néhány önjelölt csuklyás, aki megpróbálta feleleveníteni, ekképpen továbbvinni a hagyományt, de eddig senkinek sem sikerült hitelesen, nem mellesleg kellő titokzatossággal beállni az eltűnt Toaster helyére. Nyilván kizárt, hogy 1949 óta ugyanaz az ember emelte konyakos poharát a romantika korának legmisztikusabb amerikai szerzőjére, mégsem tudja akárki átvenni a szerepet. Nem elég odalopózni ugyanis, a teljes koreográfiát pontosan ismerni kell. És ami a lényeg, nem szabad lebukni. Valószínűleg magának Poe-nak is ínyére lenne a dolog, imádta a lebegtetést és a kiszámíthatatlan dolgokat, főleg, ha azok az élet és a halál közti, szerinte szűk mezsgyén mozogtak. Krimijeinek és horrortörténeteinek állítólag csak a keretét merítette a fantáziájából, a realisztikus pontossággal leírt, érzékletes részletek zömét állattetemek széttrancsírozása, boncmester barátainál vett leckék és az emberi test anatómiai részletességgel feltárt, olykor szó szerinti szeletei ihlették.

150 éves rejtély

A holló szerzője nemcsak a fiktív rejtélyekben volt erős, rajongott a kriptográfiáért is. 1841-ben az amerikai Graham’s Magazine-ban – bő egy évig a szerkesztője volt a lapnak és ebben jelent meg az első detektívtörténetként jegyzett A Morgue utcai kettős gyilkosság is – közzétett két olyan titkosírással írt szöveget, amelyeket jó másfél évszázadig senkinek nem sikerült megoldania. A Few Words on Secret Writings („Néhány szó a titkosírásról”) című cikkében játékra hívta az olvasókat: előfizetést kínált annak, aki olyan titkosírással tud előrukkolni, amelyet ő maga nem tud megfejteni. Bár a felhívásra állítólag kereken 100-an jelentkeztek, mivel Poe minden feladvánnyal sikerrel birkózott meg, fél év múlva lezárta a pályázatot, és búcsúcikkében közzétett két rejtvényt, melyeket a cikk tanúsága szerint egy W. B. Tyler nevű úrtól kapott levélben. Az író néhány hónappal később távozott a laptól, megfejtés azonban nemhogy addig, de 1849-ben bekövetkezett haláláig, sőt a magazin kilenc évvel későbbi megszűnéséig sem érkezett. A mítosz egyre hízott, és bár többen próbálkoztak a rejtélyes kódok megejtésével, több mint 100 éven át senki a közelébe sem került a megoldásnak. 1985-ben, hogy mégiscsak történjék némi változás az ügyben, a Dartmouth College professzora, Louis Renza felvetette, hogy W. B. Tyler kitalált személy és a rejtvényeket maga Poe alkotta – az elmélet mellé odaállt a Williams College Poe-szakértője, Shawn Rosenheim is. A kérdéssel a kisebbfajta felhajtás miatt egyre többen kezdtek foglalkozni, és 1992-ben az Illinois-i Egyetem tanárának, Terence Whalennek sikerült visszafejtenie az egyik szöveget. Rájött, hogy a szövegben a szavakat megfordították, közülük a szóközöket eltávolították, majd minden betűt egy jelre cseréltek. Kiderült, hogy a kód a ma már inkább esszéíróként ismert Joseph Addison Catom című, 1713-as drámájának egy részletét rejtette. A másik írás nehezebb feladványnak bizonyult, ekképpen nem boldogult vele sem Shawn Rosenheim, sem a temérdek szakértő. A professzor végső elkeseredésében köz­­re­ad­ta a The Edgar Allan Poe Cryptographic Contest című felhívást, melyben 2500 dollárt ajánlott a megfejtőnek. 2000 júliusában egy torontói informatikus egy külön erre a célra fejlesztett számítógépes program segítségével feloldotta a bonyolult titkosírást, amelyben nem egyszerűen felcserélték vagy szimbólumokkal váltották ki az angol ábécé betűit, hanem mindegyikhez rögtön hat különböző helyettesítő jelet társítottak, és nem mellesleg több mint két tucat hibát is vétettek a munka során. Bár a szövegek titkára röpke 150 év után fény derült, azt máig homály fedi, ki volt az igazi kódoló. 

Csak egy kis tréfa

Minden egyes elmeszüleményét misztikus élménynek tartotta, és bőszen, többször kimondva reménykedett benne, hogy az állandó delí­riumban született művei Isten és nem az ördög jóváhagyásával kapnak szövegtestet. 1845-ben, amikor az őt igazán népszerűvé tevő A holló megjelent, egy amerikai milliomos felajánlotta, vesz neki egy kisebb palotát, ha felhagy züllött életével. Poe állítólag gondolkodás nélkül utasította vissza a nagyvonalú ajánlatot, mondván: „Azt hiszi, uram, hogy abban a palotában egy második A hollót tudnék megírni? Hiszen ott kiszakadna az agyvelőm! Én mélységében érzem magam otthon az alkoholmámor pillanatában. Olyankor születnek meg lelkemen a legfenségesebb gondolatok, melyek aztán tőlem függetlenül indulnak saját útjukra.” Nem jár messze a valóságtól ­James McTeigue A holló című filmje, melyben néhány Poe-novella és kisregény gyilkosságsztorija adja az ötletet a történet bonyodalmához. A 19. század végéről több olyan bűntény is ismert, melynek elkövetője szinte egy az egyben másolta a Poe-i forgatókönyvet, de még 2009-ben is akadt olyan eset, melynek Poe volt az ihletője, még ha jóval ártalmatlanabb is, mint egy gyilkosság. „Balloon Boy hoax” (Légballon-félrevezetés) néven került be a köztudatba az amerikai Heene család kísérlete, akik kétségbe esve riasztották a hatóságokat egy elszabadult hőlégballon ­miatt, mely Colorado felett lebegett, 6 éves fiukkal a fedélzetén. Miután a ballon landolt, a gyereknek nyomát sem találták, pontosabban a családi ház padlásán bukkantak rá. A szülők csak egy kis felhajtásra, 15 perc hírnévre vágytak. 36 ezer dollárra és másfél hónap börtönbüntetésre ítélték őket, miután beismerték, hogy tréfa volt az egész, és hogy közvetve Edgar Allan Poe-tól vették az ötletet, aki 1844-ben a New York Sun hasábjain álcikket közölt egy valósnak beállított hőlégballon-utazásról, melyet igazi világszenzációként harangozott be. Azt állította, hogy egy Victoria nevű ballon, 7 utassal a fedélzetén, 75 óra alatt átrepült Angliából Dél-Karolinába. Részletesen írt a léghajó felszereltségéről, az utasokról és az utazás menetéről – sikeres reklámot csinálva a lapnak, mely előtt kígyózó sorokban várták az olvasók, hogy hozzájussanak a saját példányukhoz és a saját szemükkel olvashassák Poe valósnak hitt, kitalált sztoriját. 

Agyonszavaztatás vagy veszettség?

Ahogy élt, úgy is halt meg 1849. október 7-én, azóta megfejtetlen rejtélyt hagyva maga után. Négy nappal korábban Baltimore-ban választást tartottak. Joseph W. Walker, a Baltimore Sun szedője is szavazni indult, amikor az egyik szavazóhelyiség közelében egy holtrészeg, a földön fetrengő, szedett-vedett ruhában lévő férfiba botlott, akiben E. A. Poe-t ismerte fel. A fél­ájult írót kórházba vitték, ahol néhány nappal később úgy halt meg, hogy igazán sosem tért magához. Nem tudta megmondani, miért volt rajta másvalaki ruhája, merre járt, és miért ismételgeti egy bizonyos Reynolds nevét. Ezenkívül még egyetlen mondatot tudott kivenni az őt ápoló nővér, melyet az utolsó szavaiként tart számon a történetírás: „Uram, mentsd meg a lelkemet!” Halála okának felfejtése éppoly évszázadokon át tartó megfejtési lázba hozta a rajongóit és teo­retikusait, mint a már említett titkosírások. Egy 1867-ben megjelent Poe-életrajz szerzője azt feltételezi, hogy banditák verték agysérülésig az alkoholmámortól védekezni képtelen írót. Egy másik vélekedés szerint „agyonszavaztatták” – állítólag ez a fajta választási csalás igen népszerű volt akkoriban. A pártok által felbérelt banditák összekapdostak járókelőket az utcán, és akaratuk ellenére, különböző személyazonossággal különböző szavazóhelyiségekbe szállítottak, és szavazatuk leadására kényszerítették őket. Gyakran ruhát cseréltek rajtuk – ez magyarázat lehet Poe furcsa öltözékére. Az erőszakos szavaztatás után általános gyakorlat volt az áldozat le­itatása is. Van, aki úgy véli, pusztán arról van szó, hogy idáig feszíthette alkoholizmusa határait; megint mások szén-monoxid-, esetleg nehézfém mérgezésre gyanakszanak. Egy dr. R. Michael Benitez nevű orvos 1996-ban azzal állt elő egy patológiai konferencián, hogy Poe esetleg veszett lehetett; az egyik legújabb vélekedés szerint agydaganata volt; de az is előfordulhat, hogy menyasszonya, Elmira Shelton testvérei gyilkolták meg. Se szeri, se száma a találgatásoknak, de talán addig jó, amíg a valóság titokban marad. A Poe-mítoszt ugyanis a rejtélyek éltetik.

Sokat ér

Míg életében legsikeresebb művéért, A hollóért annak idején 9 dollárt fizetett a szerkesztője, addig 10 évvel ezelőtt százhúszmillió forintnyi összegért kelt el Edgar Allan Poe első kötetének ma már ritkaságszámba menő példánya a Christie’s aukciósház New York-i árverésén. A Tamerlane és más költemények című kötet Bostonban a fiatal író saját kiadásában jelent meg 1827-ben. Alig 40-50 példányt nyomtattak belőle, ebből bő 180 év múltán már csak egy tucat maradt fenn. A borítón még Poe neve sem szerepel.

Szerző

Fiatalok és idősek is veszélyben lehetnek az elhalasztott szűrőprogramok miatt

Publikálás dátuma
2019.01.27. 11:40

Fotó: Ujvári Sándor
Miközben ma már senki nem kérdőjelezi meg a megelőzés és a szűrőprogramok fontosságát, Magyarországon egy rendes tüdőszűrés is csak a leginkább veszélyeztetetteknek elérhető. Eközben milliárdok veszhetnek el, mert újból elhalasztották az uniós finanszírozású vastagbélrákszűrő program bevezetését.
Embert próbáló feladat manapság Magyarországon egészségtudatosan élni. Miközben mindenhonnan azt hallani, hogy milyen fontos a megelőzés, és Nyugaton már magától értetődő, hogy igenis komoly összegeket kell fordítani a betegek oktatására és a szűrésekre, addig mindez nálunk csak a szlogenek szintjén van jelen. Vagy a pénz hiányzik, vagy a döntéshozók húzzák ki a talajt egy-egy program alól, így még az egészségtudatosan élőknek sincs egyszerű dolguk, ha szeretnének részt venni a szükséges vizsgálatokon. Pedig évente több mint 30 ezer ember hal meg csak a daganatos betegségek ­miatt. Ők azok, akik talán élhetnének, ha időben kiderülne, hogy nagy a baj, és aztán nem kellene hónapokat várniuk a megfelelő diagnosztikára és kezelésre. Ideális esetben a betegségmegelőzés és a diagnosztika egységes rendszert alkot. Nálunk azonban ennek a rendszernek a nehézkessége nem motiválja az abban részt vevőket (vagyis minket, betegeket) arra, hogy elmenjenek a szükséges vizsgálatokra. Tény, hogy nagyon kevesen járnak szűrésekre, de az sem segít, hogy ha valaki menne, akkor sem feltétlen tud. Egy-egy szűrővizsgálatra gyakran heteket-hónapokat kell várni, ami egy életveszélyes betegség esetén jelentősen ronthatja az esélyeket. Sokan inkább a magánellátás felé fordulnak, és tízezreket fizetnek ki egy-egy vizsgálatra. 

A kor nem számít

Gyakori tapasztalat, hogy aki nem elég idős, azt egyszerűen elküldik, hiszen „úgysem lehet gond”. Ez pedig óriási hiba. „Az onkológián nagyon sok a fiatal, mellrák miatt kezelt lány” – meséli egy neve elhallgatását kérő beteg. Az érintett lányokat sosem hívták mammográfiás szűrésre, nem tartoznak ugyanis a rizikócsoportba. Aki ugyanis még nincs 45 éves, az nem kap „behívót” és kizárólag háziorvosi beutalóval kérheti a szűrést. Ha e nélkül megy, nem végzik el a vizsgálatot. De az idősebbek esetében sem működik megnyugtatóan a rendszer, a 45–65 év közöttieket elvileg két­évente hívják, de van, aki sosem kapja meg a papírt. „Ugyan édesanyám a rizikócsoportba tartozik, de még egyszer sem kapott behívót. Szerencsére e nélkül is rendszeresen jár mammográfiára, de az kérdés, hogy mások is ilyen tudatosak-e” – osztja meg a tapasztalatait egy fiatal nő, aki még soha nem volt mammográfián, a magánnőgyógyásza szokta tapintással megvizsgálni. „A fiatalok azt hiszik, hogy velük ez nem történhet meg. Én is ezt hittem, hiszen egészségesen táplálkoztam, mozogtam. Tény, hogy néha stresszes volt az életem, de soha nem gondoltam volna, hogy ennyi idősen rákos lehetek. Önvizsgálatot sem csináltam szinte soha. Isteni sugallat lehetett, hogy véletlenül észrevettem azt a kis csomót” – erről korábban Szűcs Adriána, huszonhét éves modell mesélt a Vasárnapi Híreknek. Példája mutatja, hogy a daganat harmincéves kor alatt is kialakulhat. „Gyakran mondják a háziorvosok, hogy valaki túl fiatal ahhoz, hogy ilyen-olyan betegsége legyen, ezért nem küldik tovább vizsgálatra. Ez hibás szemlélet. Egy apró elváltozás is lehet súlyos, hiszen a daganat agresszivitása nem a méretétől függ. A fiatalok esetében ráadásul agresszívabb egy ilyen kór, épp a gyorsabb sejtosztódás miatt” – magyarázza az onkológus, aki neve elhallgatását kérte, mert – hasonlóan más, állami intézményben dolgozó szakemberhez – ő is csak fenntartói engedéllyel nyilatkozhatna. Ilyet azonban többnyire nem adnak. Úgy gondolja, a fiatalok esetében azokat érdemes szűrni, akiknél a családban halmozottan előfordult emlődaganat, a hajlam ugyanis örökletes is lehet. Ha felmerül valamilyen probléma, elsőként emlő- és hónaljnyirokcsomó-ultrahangra van szükség, csak ezt követően jöhet a mammográfia. Vannak olyan elváltozások, amelyeket csak az ultrahang segítségével lehet észrevenni. A szakrendelőbe háziorvosi beutaló kell, és a radiológus végzi el az említett hármas vizsgálatot. Ez azonban időigényesebb és költségesebb, ezért gyakran elspórolják, emiatt érdemes egyenesen az onkológiai gondozókba menni. Nemcsak a fiatalok, néha az idősek is magukra maradnak a problémáikkal. A 65 évnél idősebbeket már nem hívják be ugyanis mammográ­fiai szűrésre, pedig esetükben előfordulhat, hogy könnyen kezelhető lenne egy betegség, hiszen az idősebbeknél lassabb lefolyású a kór. Nem csak az emlő- és a sokat emlegetett méhnyakrák veszélyezteti a nőket. Onkológus szakértőnk arra is felhívja a figyelmet:  
a nőgyógyászoknak szűrésekkor nem csak a citológiai vizsgálatot kellene elvégezni, hanem ultrahanggal meg kellene vizsgálni a petefészkeket is. Alattomos daganattípus ugyanis a petefészekrák is, ami félreérthető tüneteket produkál és nem mindig sikerül időben felfedezni.

Mindemellett az utóbbi években a bőrrák vált gyakoribbá a fia­talok körében is, náluk már ez a vezető daganatos megbetegedés. Ennek legagresszívebb típusa a melanoma, aminek előfordulása folyamatosan emelkedik – már majdnem 30 eset jut 10 ezer lakosra. Az alkati tényezők (családi előfordulás, sok anyajegy) mellett a rizikófaktorok között leginkább a napozás szerepel. Az ajánlások szerint, ha valakinek sok anyajegye van, félévente, másoknak évente érdemes lenne bőrgyógyászati szűrésre menni a havi önvizsgálat mellett. 

Milliárdok a kukában

Az eredményes gyógyítás egyik kulcsa ez esetben is az, hogy korai stádiumban fedezzék fel a betegséget, a kezelés is ekkor kerül a legkevesebbe az egészségbiztosítónak. Mégis vannak olyan szűrővizsgálatok, amelyek országos bevezetése a rendelkezésre álló milliárdok megléte ellenére is évek óta húzódik. A kormány legutóbb újabb másfél évvel elhalasztott több egészségvédő programot, 2020-ra csúszik az országos, szervezett és célzott népegészségügyi vastag- és végbélszűrés és a keringési betegségek megelőzését célzó komplex program is. A vastagbélrákszűrő programot egyébként 2016 óta nem sikerül elindítani. Komáromi Zoltán háziorvos, egészségpolitikus a helyzettel kapcsolatban azt mondja: tavaly november 30-ig kellett volna elindulnia az országos vastagbélrákszűrő programnak. Az Európai Unió 2,5 milliárd forinttal támogatta a szűrőprogramot, de mivel az nem indult időben, a pénzt valószínűleg vissza kell fizetni. „Ez a pénz itt állt két évig. Nem tudom, mi az oka, hogy nem sikerült elindítani a programot. Szentes Tamás, akit tavaly áprilisban helyettes államtitkárnak neveztek ki, majd júniusban menesztették, valószínűleg elfelejtette, hogy meg kellene szerveznie a szűréseket. Több sebből is vérzik a dolog, nem találták ki megfelelően a rendszert sem. Szükség lett volna pél­dául egy megvalósíthatósági tervre, hogy lássák, egy hónapban hány ember jelenik meg a háziorvosnál az elsődleges szűrésre, majd közülük hány betegnek kell kolonoszkópiás vizsgálatra menni. Ebből lenne tudható, hogy hol, hány szakorvosra és műszerre van szükség. (Jelenleg ugyanis kevés az orvos és a műszer is – a szerk.) Az sem világos, hogy a pluszmunkáért milyen finanszírozást kapnak majd a szakorvosok, háziorvosok, szakdolgozók” – mondta Komáromi Zoltán, aki úgy gondolja Kásler Miklós emberi erőforrás-miniszter annyit tett az ügyben, hogy országos tiszti főorvosnak nevezte ki Kovács Attilát. Neki jutott a „fejcserék” hálátlan levezénylése mellett, hogy szervezze meg a szűrést. Egyelőre az országos program elhalasztásáig jutott. Az Emberi Erőforrások Minisztériumától és az Országos Közegészségügyi Intézettől is próbáltuk megtudni, hogy vissza kell-e fizetni a csúszás miatt az EU-s milliárdokat, és mi az oka annak, hogy több egészségvédő programot is elhalasztottak 2020-ra. Kérdéseinkre azonban most sem érkezett válasz. Pedig nem csak a vastagbélrákszűréssel van gond Magyarországon. Január a tüdőrák világhónapja, hazánkban ez az egyik leg­gyakoribb daganatos betegség – évente 10 ezer új esetet regisztrálnak és 8000-en belehalnak a betegségbe, még sincs országos program a kimutatására. A korábban alkalmazott módszer – a röntgenes tüdőszűrés – ugyanis nem alkalmas minden daganat kiszűrésére, helyette az alacsony sugárterhelésű CT-vizsgálatot kellene elvégezni, amivel még időben, megoperálható állapotban ki lehetne mutatni a tüdőrákot. Ez azonban költséges vizsgálat és csak indokolt esetben alkalmazzák. Mint megtudtuk: a lakóhely szerinti kiemelt centrumokban a 40 év feletti dohányosoknak érhető el ez a szűréstípus, ők a kiemelt rizikócsoport. Bár tervezés alatt áll egy országos program az alacsony sugárterheléssel járó tüdőszűrések bevezetésére, de a részletei nem ismertek. Jelenleg főleg a kapacitáshiány gátolja a vizsgálatok elterjedését, nincs elég orvos, hiányoznak a megfelelő berendezések, és a finanszírozás sem megfelelő.

Szűréskerülők

„Hiába menthet életet egy-egy szűrés, az embereket kampányokkal nem könnyű rávenni arra, hogy részt vegyenek ezeken. Viszont mikor egy teljesen tünetmentes embernél sikerül kiszűrnünk egy daganatot, hirtelen többen is bejelentkeznek az orvoshoz. Amikor egy újság arról cikkezett, hogy valaki 40 kilót fogyott dietetikus segítségével, megugrott a látogatók száma ezen a rendelésen is. Aztán észrevették, hogy milyen jó a gyógytorna, és felvették a foglalkozást diktafonnal, így akkor is megtartották azt, ha a gyógytornász épp szabadságon volt” – mondja Papp Magor, az Alapellátás-fejlesztési Modellprogram (erről lásd keretes írásunkat) szakmai vezetője, aki reméli, hogy a szűrést végző szakemberek finanszírozása hosszú távon beépül a költségvetésbe. A tét óriási, hiszen már az olyan egyszerű vizsgálatok, mint a labor, az EKG vagy a vérnyomásmérés is alkalmas arra, hogy jelezze, ha komoly szív- és érrendszeri betegsége van valakinek. A szűréseket viszont az is nehezíti, hogy a veszélyeztetettek túlnyomó részben erős dohányos, alkoholizáló, orvost kerülő férfiak – legalábbis ez olvasható az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat honlapján a szájüregi szűrővizsgálatokkal kapcsolatban. Pedig az utóbbi évtizedekben a száj­üregi daganatok miatti halálozás döbbenetes mértékben megemelkedett, pedig a szűrés ez esetben pusztán a szájüreg megtekintéséből és tapintásból áll. Sajnos nem csak ezekre a vizsgálatokra járnak kevesen. Az Eurostat tavalyi jelentése szerint Magyarországon a lakosság kevesebb mint negyven százaléka számolt be arról, hogy az elmúlt két évben elment valamilyen szűrővizsgálatra.

Sorsfordító vizsgálatok

Az Alapellátás-fejlesztési Modellprogram 2012-től 2017 közepéig svájci finanszírozással működött hátrányos helyzetű településeken, ahol olyan pluszszolgáltatásokat biztosítottak, melyek célja a megelőzés és az egészségtudatosság javítása volt. Gyógytornász, dietetikus, mentálhigiénés szakember és pszichológus is elérhető volt ezekben a praxisközösségekben. Munkájuk eredményeként három év alatt 80 százalékra emelkedett a szűréseken való részvétel, mégis veszélybe került a program. 2017-ben ugyanis véget ért a svájci finanszírozás, és csak az utolsó pillanatban sikerült állami forrást kapni a folytatásra 2018 tavaszáig. Ekkor az EU mentette meg a projektet egy 7 milliárd forintos beruházással. Most 2020-ig van pénz, és már mintegy 400 háziorvos vesz részt a programban. A modellprogramban részt vett, hátrányos helyzetű települések lakóinak életét alapjaiban változtatta meg a kapott segítség. Az egyik orvos arról mesélt: egy 38 éves, munkanélküli férfi, aki évek óta nem járt háziorvosi rendelőben, egy „segédegészségőr” unszolására részt vett egy egészségiállapot-felmérésen, amely után az elhízott, egészségtelen életmódot folytató férfit magas vérnyomás és cukorbetegség gyanújával irányították a háziorvoshoz, ahol mindkét gyanú beigazolódott, ezért azonnal elkezdték a gyógyszeres kezelését. A cukorbetegségével kapcsolatos étrendi tanácsadást a helyi szakemberek segítségével oldották meg, mert a diabéteszszakrendelésre csak hónapok múlva kapott volna időpontot. Ez a program segített egy komoly koordinációs és egyensúlyzavarokkal küzdő kislányon is, aki lépcsőn föl és le csak a korlátba kapaszkodva, bizonytalanul tudott közlekedni. Miután elkezdtek vele foglalkozni, jelentősen javult az állapota, ma már váltott lábbal jár a lépcsőn le és föl, kapaszkodás nélkül. Egy szegény sorsú családnál ilyen súlyos beteg ápolása az orvosok szerint csak így, helyben érhető el. A hátrányos helyzetű családban nevelkedő, roma kislányt másképp nem lehetett volna eljuttatni megfelelő kezelésekre, foglalkozásra.

Mennyibe kerül magánúton?

A legtöbb szűrés esetében találni kuponos ajánlatokat, amivel olcsóbb a vizsgálat, de így is a zsebébe kell nyúlnia annak, aki gyorsan és jobb körülmények között szeretné elvégeztetni a szűréseket. A mammográfia ára 20–30 ezer forint között mozog, a méhnyakrákszűrés esetében 15–25 ezer forint a magán-nőgyógyászati vizsgálat ára és plusz 3-4 ezer forint maga a citológia. A férfiak jobban járnak; prosztataszűrés már 12–20 ezer forintért is elérhető. Egy magánbőrgyógyász pedig, aki az anyajegyeket tudja alaposabban megvizsgálni, általában 15–25 ezer forintot kér egy-egy alkalomért.

Szerző

Rajk László: "Nem értem, Orbán hogy tud még egyáltalán létezni Európában"

Publikálás dátuma
2019.01.27. 08:15

Fotó: Molnár Ádám / Népszava
Rajk László szerint Orbán diktatúrája szofisztikáltabb Kádárénál, de lényegében ugyanaz. A 70 éves építész, díszlettervező szerint a rendszer végéhez vezető gyújtózsinór most is a kulturális ellenállás lehet.
Édesapjáról felnőttfejjel sem tudja eldönteni – nyilatkozta –, hogy hős vagy antihős volt. Nagy Imre megítélése is kettős, de a forradalom egyenes, becsületes irányba fordította. Szobrának az eltávolítása se becsületes, se egyenes nem volt: hogy élte meg ezt? Végtelenül felháborító és szomorú, hogy egy embert, aki az életét áldozta a szabadságért, többszörösen megaláznak még holtában is. Nagy Imrét 1958-ban kivégzik, először a Gyűjtőfogházban elföldelik, aztán a 301-es parcellában újra elföldelik, mindig arccal lefelé, és most, a kivégzés 60. évfordulóján életnagyságú szobrát levágják, és újra arccal lefelé fordítva, elszállítják a gyűjtőbe. Ez a morális szempont. A politikai pedig az, hogy úgy tűnik, ez a rezsim ki akarja radírozni az 1956-os forradalmat a magyar történelemből. Orbánnak nem kell Bibó, akit 1989-ben még bőszen idézett, sem a mártírok, akiknek koporsója mellett végtelenül öncélú beszédével ellopta a gyászt, díszletként használva őket. Minden ’56-os emléket eltüntetnek a Parlament környékéről. Lugossy Mária öröklángjával kezdődött, amit a Fő utca mellé költöztettek, mert mindig költöztetésről van szó, nem bontásról. De így volt a veszprémi 1956-os emlékművemmel is, amit a forradalom 50. évfordulóján átadni sem engedett egy Orbán-hívő polgármester, lebontatta, az enyészeté lett. Orbáné szofisztikáltabb diktatúra, mint Kádáré volt, de lényegében ugyanaz. Mi lehet a Fidesz célja? Nekem úgy tűnik, hogy az 1989. március 15-i tüntetést akarják a rendszerváltás kezdőpontjának tekinteni. Ez körülbelül olyan, mint amikor az 1848-as forradalom 50. évfordulóján Ferenc József már nem tudott engedni abból, hogy mégiscsak történt valami 1848. március 15-én, és ezért ellenünnepnapnak akarta nyilváníttatni az alkotmány aláírásának a napját, április 11-ét. Ez most egy rettenetes vergődés, kegyetlen és megalázó történet. De hosszú távon nem fog sikerülni. A minapi „kulturális ellenállás” hívószóra megtelt egy könyvbemutató, a résztvevők alig várták, hogy rezonálhassanak a jelenkorra: megint „ugyanott” tartunk. Édesapja koncepciós pere, a ’70–80-as évek szamizdatja után ez már több mint vicc, nem? A szamizdat és a demokratikus ellenzék döntés volt. Azt mondtuk, szabadon akartunk élni, kerül, amibe kerül. Megpróbáljuk, és nem az adott keretek között, hanem azokat rendesen szétfeszítve. Most megint olyan rendszerbe kerültünk, ahol a végtelenségig feszegetni kell a határokat. Ebben a kulturális szabadság kikényszerítésének nagy szerepe van. Az 1970–80-as években is ez volt a gyújtózsinór, és legalább olyan fontos szerepet játszott, ha nem fontosabbat, mint a politika. A kultúrának azt a részét, amire van ráhatásunk, most is meg kell próbálnunk szabaddá tenni. Hogy éli meg, hogy 30 évvel a rendszerváltás után arra szavaz 2,5 millió ember, hogy ne legyen szabad az ország? Ez számomra megfejthetetlen. Nem készülnek olyan felmérések, hogy mennyien vannak a vakon hívők, mennyien a rezsimet haszonelvűségből támogatók, és mennyi fiatal számít arra, hogy veszélybe kerül a karrierje, ha nem teszi meg ezeket a lépéseket. A 2,5 millió tényleg szomorú szám. A másik szomorúság a politikai struktúrából, pontosabban egy manipulált választási rendszerből és a diktatúra természetrajzából adódik: ezzel a támogatottsággal kétharmadot lehet kapni a parlamentben, és bármit meg lehet vele csinálni. Ha ma lenne fiatal pályakezdő, mi lenne a stratégiája? A kultúra felől érkeztem a demokratikus ellenzékbe, most is a kultúrából érkeznék oda. Egyszer minden kultúrát művelő ember – nem is kell, hogy kreatív legyen – szembesül azzal, hogy ki kell mondania: „ez nem mehet tovább!”. Van egy híres mondat a demokratikus ellenzék történetéből: „Kádárnak mennie kell”. Megint ott vagyunk, hogy az a politikai művészet, amiről a hatalom mondja azt, és nem az alkotó. Így ki kell mondani: Orbánnak mennie kell! Milyen a közérzete? Jól vagyok, köszönöm szépen. Kevés híradást hallgat? Nem, mindenevő vagyok még mindig, külföldi és belföldi sajtót is olvasok. Magyar filmes munkák mellett díszlettervezőként sokat dolgozom külföldön, legutóbb Mexikóban, Izlandon, Törökországban forgattam. A látványtervezés olyan építészet, mely provizórikus ugyan, de hallatlan szabadságot ad. Ahogy Haraszti Miklós barátom írta: „A látványtervező függetlensége nemcsak az, hogy következetes lehet, hanem az is, hogy szabadon játszhat az építészettől valóban idegen elemmel, a valósággal.” Így építészet és látványtervezés összekapcsolásával sikerült megint egy olyan területet találnom, amiben szabadon tevékenykedhetek. Sőt, most próbálkozom többekkel egy új műfajjal, ami még nincs Magyarországon, ez a független komputeres játékdizájn. Ez a szakma még demokratikusabb, mint a színház- vagy a filmcsinálás, mert más struktúrában épül föl. Olyan emberekkel dolgozom majd, akik szintén ezt a szabadságot érzik át. Szeptemberben kezdjük az oktatást. Az, hogy építészként a film felé fordult, összefüggött azzal, hogy nem dolgozhatott a szakmájában? Szerencsés voltam, mert gyárakat terveztem, és ebbe sokkal kevésbé szólt bele tanácselnök vagy párttitkár. Mégis, az a tervezési szabadság, ami a filmben megadatott, az építészetben nem. A filmcsinálás még abban a szűk levegőjű Kádár-rezsimben is egészen más műfaj volt, örömmel dolgoztam benne. Kezdetben én voltam a legfiatalabb díszlettervező, és iszonyatosan sokat tanultam. Most általában én vagyok a legöregebb, és most még többet tanulok. A külföldi produkciók hogyan találták meg? Az 1980-as években feketelistán voltam, magyar filmben vagy álnéven dolgoztam, vagy sehogy. Amikor Costa Gavras idejött, és kellett neki egy franciául és angolul beszélő díszlettervező, abból nem volt sok az országban. Ez azért mázli. Aztán olyan nagy nemzetközi produkciókat is vállaltam, amelyek nem nagyon érdekeltek, de a technikai felkészültséget, a munkastruktúrát, amiben mindig előrébb jártak, megtanultam. Négy-öt év múlva aztán megérkeztek ezek a művészfilmekbe is. Nemcsak filmesként élt álnéven, hanem a születés után öt évig, a családtól elszakítva, egy gyerek­otthonba bedugva Kovács Istvánként. Amikor egyszer-egyszer visszament a Lóczyba, beugrott bármi a gyermekkorából? Semmi a világon. A kíváncsiság hajtott, hogy mivel erős a vizuális memóriám, hátha visszajön valami. Amíg édesanyám élt, aggódott is nagyon, hogy nekem teljesen blank, üres az első öt évem, nincs gyerekkori emlékem. Elvitt Mérei Ferenc gyerekpszichológushoz, akit szintén bebörtönöztek ’56 után, tehát saját tapasztalatból is ismerte az ilyen problémákat, és ő azt mondta anyámnak: Júlia, nyugodjon meg, jól működik a védekező mechanizmus. A dadus által írt naplóban miket talált? Száraz leírást az aktuális állapotomról. Az utolsó bejegyzés az volt, hogy Pistiért jött a fekete autó és elvitték… Fura mondat, a dadus nem tudta, hová visznek. Szerencsére a nagynénémhez kerültem. Rákositól, majd Kádártól is tartaniuk kellett. Sosem ragadt önre édesanyjától a félelem? Ezeket az érzéseket nem nevezném félelemnek. Anyám nem félt, inkább aggódott értem. Éppen befejeztem az első évet az építészkaron, amikor a Varsói Szerződés csapatai megszállták Csehszlovákiát. Akinek még volt valamiféle illúziója az államszocializmussal kapcsolatban, az is azt mondta, ez nem mehet tovább. Nem volt nehéz rájönnöm, hogy olyan helyen élek, ahol börtönben lenni nem szégyen, hanem büszkeség. Édesanyám összes barátja, barátnője mindig, mindenki valahol raporton volt vagy rács mögött. Ez a fajta családi légkör egyrészt különleges, mert hála Istennek, nem gyakori, másrészt tartást ad. A Szabad Kezdeményezések Hálózata megalapításakor vagy a Rajk-butik idején azért érhették meglepetések. Egyéjszakás rendőrségi kalandom többször is volt, kiköltöztettek a lakásomból, amit elvettek, de amikor például 1988-ban Demszkyt és Harasztit ellenzéki tevékenységük miatt letartóztatták, és nem lehetett tudni, mikor engedik ki őket, akkor én épp Párizsban terveztem Nagy Imre szimbolikus sírját a Père-Lachaise temetőbe. A műtermében 1968–89-re emlékeztet egy Newsweek-címlap. Mára 1968-at, csak mint a liberálist, szitokszóként koptatja a rezsim. Hogy éli meg ezt az őrületet? Azt hiszem, ezt ők sem hiszik. Lehet ez politikai szlogen vagy kommunikációs eszköz, de annyira ciki és hazug, hogy nem mehet hosszú ideig. Ciki az is, hogy Orbán Viktor szerint aki liberális, az a szabadság ellensége. Az, hogy ezt mondhatja, szomorú tény a mai euró­pai politikai állapotokról. De valahogy bízom Kelet-Európában. Kis túlzással azt gondolom, amíg ma Magyarországon, Lengyelországban a sajtószabadságért, a demokratikus berendezkedésért tüntetnek, addig a nyugat-európai tüntetéseknél most mások a hangsúlyok. Remélhetőleg ismét Kelet-Európa cáfolhatja meg ezt az egész idiotizmust az illiberalizmus sikeréről. Joschka Fischer még külügyminiszterként mondta egy szamizdatkiállításon: a ’80-as évek kelet-európai demokratikus ellenzéke egy fontos értéket hozott be a politikába, a morált. Nem értem, Orbán hogy tud még egyáltalán létezni Európában, ki az, aki örömmel fog kezet vele. Még Furtwängler is megtörölte a kezét, miután kezet fogott a diktátorral. Nem helyes, hogy Európa ma asszisztál Orbánhoz. Az érdekli – nyilatkozta régebben –, hogyan csúszik át az ember észrevétlenül jellemtelenségbe, hazugságba vagy diktatúrába, amikor a pártérdek bedarálja. Ma hogy látja ezt? Nehéz feladvány, amikor egy idő után be kell látnunk, rosszul döntöttünk, rosszul szavaztunk. A következő lépés az, amikor nyilvánosan elmondjuk, tévedtünk, és még nehezebb, amikor elkezdjük jóvátenni a hibánkat. Ez szerintem elkezdődött, és most nem Simicskáról beszélek, aki éppen akkora gazember most is, mint előtte volt. Az államilag támogatott korrupcióban, ebben a maffiaállamban mindig túl sok az eszkimó és kevés a fóka. Egy diktátornak pedig mindig az a legnehezebb, miként vezényelje le az őrségváltásokat, vezércseréket úgy, hogy ő megmaradjon. Ez feszültséghez vezet, vagy adott esetben összeomláshoz. Ez a mocskosabb rész, amikor a húsosfazék körül megy a harc. A másik az említett felelősségteljes gondolkodás, hogy belátják, mindezt elősegítették. Ez érdekel. Felnőttek azok a fiatalok, akik a Fidesz-rendszerben szocializálódtak. Vajon hogy hat ez az időszak erre a generációra? Bedarálja őket, vagy ellenállnak, mi lesz velük? Amióta 1996-ban elhagyta a hivatásszerű politizálást, nem legyintette meg a folytatás szele? Nem vagyok jó politikus. Nem mondom, hogy nem érdekel, de nem ambicionálom. A szakmámat, azt hiszem, jobban csinálom, mint a politikát. De a háttérben azért gyakran segítek. Külföldi filmekben dolgozik. Milyen magyarnak lenni most? Más, mint korábban. Sokan elhűlve kérdezik: mi történt Magyarországon, mi ez a tébolyda? Miközben engem nem azonosítanak a magyar kormánnyal, de azoknak nehéz, akik munkavállalóként élnek bárhol a világban. Mit gondol a kormányfő „puritán” Várba költözéséről? A francia forradalom óta a „respublika” szimbóluma, hogy a királyi várból mindenhol múzeum lesz. Nem akármi, múzeum. Nemes gesztus ez, Bécs, Párizs erre a legismertebb példa. Orbánéknál a budai Vár visszafoglalása a köztársaság elpusztítását célozza szimbolikusan is. Ráadásul kulturális intézményeket is ellehetetlenítettek vele, amelyeknek költözni kellett. Ezért vitatkozom a kollégáimmal. Ez nem építészeti kérdés, hagyjanak engem békén azzal, hogy egy kétszáz éves freskón csámcsogunk. Itt egy szimbolikus lépésről van szó, ami súlyosabb annál, minthogy erkély épült a Miniszterelnöki Hivatal elé. Ez a Köztársaság elleni merénylet. Ugyanúgy, mint amikor kivették ezt a szót az alaptörvényből. A Fidesz tapsikol örömében, hogy mindez szakmai vita lett és nem politikai ügy. A rozsdaövezet helyett a zöldet elborító Liget-projekt is szimbolikus, vagy azért több annál? Kézenfekvő volt, hogy a valamikori kormánynegyed helyén legyen a múzeumi negyed. Ez már szakmai kérdés, de a döntés irracionális lett, nem értem. Még azt is el tudom képzelni, hogy csak az akarnokság van mögötte, hogy Orbán Viktor azt mondja: csak azért is! Édesapja gipsz mellszobra is itt van a műteremben. Lesz belőle bronz? Fontolgatom. Beck András Párizsba emigrált szobrászművész családja a ’60-as években adta édesanyámnak, amikor Romániából visszatértünk. Egyébként nem vagyok figurális köztériszobor-hívő. Lehetne csinálni egy újrakezdést, és azt írni az alkotmányba, hogy a Parlament környékén márpedig szobor nem lehet. Zászlófelvonás és katonai őrségváltás helyett jobban örülnék a kertnek, a fának. A köztéri szobrászatnak híve vagyok, de az emlékszobrászatnak nem. Nincs egyértelmű viszonyunk az emlékművekhez: most akkor legyünk szomorúak vagy vegyen erőt rajtunk a forradalmi láz egy ’48-as emlékmű előtt? Számomra az egyetlen igazi működés az emléknap, amely virtuális és nem fizikai valóság. Ennél jobbat még mindig nem talált ki senki.

Rajk László

Kossuth-díjas építész, díszlettervező. 1949. január 26-án született Budapesten. Apja Rajk László belügyminiszter, akit az év októberében egy kirakatper után kivégeztek. Édesanyját, Földi Juliannát bebörtönözték, 1954-ben kaphatta vissza fiát. 1972-ben végzett a Műszaki Egyetemen építészmérnökként, majd a montreali McGill Egyetemen szerzett mesterfokozatot 1978-ban. 1992-től a Színház- és Filmművészeti Főiskolán dísz­lettervezést tanít. Kezdetektől tagja volt a demokratikus ellenzéknek, 1981-től lakásán működtette a szamizdatok terjesztésével foglalkozó „Rajk-butikot”. 1988-tól a Szabad Kezdeményezések Hálózatának, majd a Szabad Demokraták Szövetségének az alapító tagja, 1990–96 között parlamenti képviselő. A Széchenyi Irodalmi és Művészeti Akadémia tagja, székfoglalóját február 7-én a FUGA Budapesti Építészeti Központban tartja, ahol filmszobraiból és akcionista frottázsaiból nyílik kiállítás.

Szerző
Frissítve: 2019.01.28. 10:09