Fiatalok és idősek is veszélyben lehetnek az elhalasztott szűrőprogramok miatt

Publikálás dátuma
2019.01.27 11:40

Fotó: / Ujvári Sándor
Miközben ma már senki nem kérdőjelezi meg a megelőzés és a szűrőprogramok fontosságát, Magyarországon egy rendes tüdőszűrés is csak a leginkább veszélyeztetetteknek elérhető. Eközben milliárdok veszhetnek el, mert újból elhalasztották az uniós finanszírozású vastagbélrákszűrő program bevezetését.
Embert próbáló feladat manapság Magyarországon egészségtudatosan élni. Miközben mindenhonnan azt hallani, hogy milyen fontos a megelőzés, és Nyugaton már magától értetődő, hogy igenis komoly összegeket kell fordítani a betegek oktatására és a szűrésekre, addig mindez nálunk csak a szlogenek szintjén van jelen. Vagy a pénz hiányzik, vagy a döntéshozók húzzák ki a talajt egy-egy program alól, így még az egészségtudatosan élőknek sincs egyszerű dolguk, ha szeretnének részt venni a szükséges vizsgálatokon. Pedig évente több mint 30 ezer ember hal meg csak a daganatos betegségek ­miatt. Ők azok, akik talán élhetnének, ha időben kiderülne, hogy nagy a baj, és aztán nem kellene hónapokat várniuk a megfelelő diagnosztikára és kezelésre. Ideális esetben a betegségmegelőzés és a diagnosztika egységes rendszert alkot. Nálunk azonban ennek a rendszernek a nehézkessége nem motiválja az abban részt vevőket (vagyis minket, betegeket) arra, hogy elmenjenek a szükséges vizsgálatokra. Tény, hogy nagyon kevesen járnak szűrésekre, de az sem segít, hogy ha valaki menne, akkor sem feltétlen tud. Egy-egy szűrővizsgálatra gyakran heteket-hónapokat kell várni, ami egy életveszélyes betegség esetén jelentősen ronthatja az esélyeket. Sokan inkább a magánellátás felé fordulnak, és tízezreket fizetnek ki egy-egy vizsgálatra. 

A kor nem számít

Gyakori tapasztalat, hogy aki nem elég idős, azt egyszerűen elküldik, hiszen „úgysem lehet gond”. Ez pedig óriási hiba. „Az onkológián nagyon sok a fiatal, mellrák miatt kezelt lány” – meséli egy neve elhallgatását kérő beteg. Az érintett lányokat sosem hívták mammográfiás szűrésre, nem tartoznak ugyanis a rizikócsoportba. Aki ugyanis még nincs 45 éves, az nem kap „behívót” és kizárólag háziorvosi beutalóval kérheti a szűrést. Ha e nélkül megy, nem végzik el a vizsgálatot. De az idősebbek esetében sem működik megnyugtatóan a rendszer, a 45–65 év közöttieket elvileg két­évente hívják, de van, aki sosem kapja meg a papírt. „Ugyan édesanyám a rizikócsoportba tartozik, de még egyszer sem kapott behívót. Szerencsére e nélkül is rendszeresen jár mammográfiára, de az kérdés, hogy mások is ilyen tudatosak-e” – osztja meg a tapasztalatait egy fiatal nő, aki még soha nem volt mammográfián, a magánnőgyógyásza szokta tapintással megvizsgálni. „A fiatalok azt hiszik, hogy velük ez nem történhet meg. Én is ezt hittem, hiszen egészségesen táplálkoztam, mozogtam. Tény, hogy néha stresszes volt az életem, de soha nem gondoltam volna, hogy ennyi idősen rákos lehetek. Önvizsgálatot sem csináltam szinte soha. Isteni sugallat lehetett, hogy véletlenül észrevettem azt a kis csomót” – erről korábban Szűcs Adriána, huszonhét éves modell mesélt a Vasárnapi Híreknek. Példája mutatja, hogy a daganat harmincéves kor alatt is kialakulhat. „Gyakran mondják a háziorvosok, hogy valaki túl fiatal ahhoz, hogy ilyen-olyan betegsége legyen, ezért nem küldik tovább vizsgálatra. Ez hibás szemlélet. Egy apró elváltozás is lehet súlyos, hiszen a daganat agresszivitása nem a méretétől függ. A fiatalok esetében ráadásul agresszívabb egy ilyen kór, épp a gyorsabb sejtosztódás miatt” – magyarázza az onkológus, aki neve elhallgatását kérte, mert – hasonlóan más, állami intézményben dolgozó szakemberhez – ő is csak fenntartói engedéllyel nyilatkozhatna. Ilyet azonban többnyire nem adnak. Úgy gondolja, a fiatalok esetében azokat érdemes szűrni, akiknél a családban halmozottan előfordult emlődaganat, a hajlam ugyanis örökletes is lehet. Ha felmerül valamilyen probléma, elsőként emlő- és hónaljnyirokcsomó-ultrahangra van szükség, csak ezt követően jöhet a mammográfia. Vannak olyan elváltozások, amelyeket csak az ultrahang segítségével lehet észrevenni. A szakrendelőbe háziorvosi beutaló kell, és a radiológus végzi el az említett hármas vizsgálatot. Ez azonban időigényesebb és költségesebb, ezért gyakran elspórolják, emiatt érdemes egyenesen az onkológiai gondozókba menni. Nemcsak a fiatalok, néha az idősek is magukra maradnak a problémáikkal. A 65 évnél idősebbeket már nem hívják be ugyanis mammográ­fiai szűrésre, pedig esetükben előfordulhat, hogy könnyen kezelhető lenne egy betegség, hiszen az idősebbeknél lassabb lefolyású a kór. Nem csak az emlő- és a sokat emlegetett méhnyakrák veszélyezteti a nőket. Onkológus szakértőnk arra is felhívja a figyelmet:  
a nőgyógyászoknak szűrésekkor nem csak a citológiai vizsgálatot kellene elvégezni, hanem ultrahanggal meg kellene vizsgálni a petefészkeket is. Alattomos daganattípus ugyanis a petefészekrák is, ami félreérthető tüneteket produkál és nem mindig sikerül időben felfedezni.
Mindemellett az utóbbi években a bőrrák vált gyakoribbá a fia­talok körében is, náluk már ez a vezető daganatos megbetegedés. Ennek legagresszívebb típusa a melanoma, aminek előfordulása folyamatosan emelkedik – már majdnem 30 eset jut 10 ezer lakosra. Az alkati tényezők (családi előfordulás, sok anyajegy) mellett a rizikófaktorok között leginkább a napozás szerepel. Az ajánlások szerint, ha valakinek sok anyajegye van, félévente, másoknak évente érdemes lenne bőrgyógyászati szűrésre menni a havi önvizsgálat mellett. 

Milliárdok a kukában

Az eredményes gyógyítás egyik kulcsa ez esetben is az, hogy korai stádiumban fedezzék fel a betegséget, a kezelés is ekkor kerül a legkevesebbe az egészségbiztosítónak. Mégis vannak olyan szűrővizsgálatok, amelyek országos bevezetése a rendelkezésre álló milliárdok megléte ellenére is évek óta húzódik. A kormány legutóbb újabb másfél évvel elhalasztott több egészségvédő programot, 2020-ra csúszik az országos, szervezett és célzott népegészségügyi vastag- és végbélszűrés és a keringési betegségek megelőzését célzó komplex program is. A vastagbélrákszűrő programot egyébként 2016 óta nem sikerül elindítani. Komáromi Zoltán háziorvos, egészségpolitikus a helyzettel kapcsolatban azt mondja: tavaly november 30-ig kellett volna elindulnia az országos vastagbélrákszűrő programnak. Az Európai Unió 2,5 milliárd forinttal támogatta a szűrőprogramot, de mivel az nem indult időben, a pénzt valószínűleg vissza kell fizetni. „Ez a pénz itt állt két évig. Nem tudom, mi az oka, hogy nem sikerült elindítani a programot. Szentes Tamás, akit tavaly áprilisban helyettes államtitkárnak neveztek ki, majd júniusban menesztették, valószínűleg elfelejtette, hogy meg kellene szerveznie a szűréseket. Több sebből is vérzik a dolog, nem találták ki megfelelően a rendszert sem. Szükség lett volna pél­dául egy megvalósíthatósági tervre, hogy lássák, egy hónapban hány ember jelenik meg a háziorvosnál az elsődleges szűrésre, majd közülük hány betegnek kell kolonoszkópiás vizsgálatra menni. Ebből lenne tudható, hogy hol, hány szakorvosra és műszerre van szükség. (Jelenleg ugyanis kevés az orvos és a műszer is – a szerk.) Az sem világos, hogy a pluszmunkáért milyen finanszírozást kapnak majd a szakorvosok, háziorvosok, szakdolgozók” – mondta Komáromi Zoltán, aki úgy gondolja Kásler Miklós emberi erőforrás-miniszter annyit tett az ügyben, hogy országos tiszti főorvosnak nevezte ki Kovács Attilát. Neki jutott a „fejcserék” hálátlan levezénylése mellett, hogy szervezze meg a szűrést. Egyelőre az országos program elhalasztásáig jutott. Az Emberi Erőforrások Minisztériumától és az Országos Közegészségügyi Intézettől is próbáltuk megtudni, hogy vissza kell-e fizetni a csúszás miatt az EU-s milliárdokat, és mi az oka annak, hogy több egészségvédő programot is elhalasztottak 2020-ra. Kérdéseinkre azonban most sem érkezett válasz. Pedig nem csak a vastagbélrákszűréssel van gond Magyarországon. Január a tüdőrák világhónapja, hazánkban ez az egyik leg­gyakoribb daganatos betegség – évente 10 ezer új esetet regisztrálnak és 8000-en belehalnak a betegségbe, még sincs országos program a kimutatására. A korábban alkalmazott módszer – a röntgenes tüdőszűrés – ugyanis nem alkalmas minden daganat kiszűrésére, helyette az alacsony sugárterhelésű CT-vizsgálatot kellene elvégezni, amivel még időben, megoperálható állapotban ki lehetne mutatni a tüdőrákot. Ez azonban költséges vizsgálat és csak indokolt esetben alkalmazzák. Mint megtudtuk: a lakóhely szerinti kiemelt centrumokban a 40 év feletti dohányosoknak érhető el ez a szűréstípus, ők a kiemelt rizikócsoport. Bár tervezés alatt áll egy országos program az alacsony sugárterheléssel járó tüdőszűrések bevezetésére, de a részletei nem ismertek. Jelenleg főleg a kapacitáshiány gátolja a vizsgálatok elterjedését, nincs elég orvos, hiányoznak a megfelelő berendezések, és a finanszírozás sem megfelelő.

Szűréskerülők

„Hiába menthet életet egy-egy szűrés, az embereket kampányokkal nem könnyű rávenni arra, hogy részt vegyenek ezeken. Viszont mikor egy teljesen tünetmentes embernél sikerül kiszűrnünk egy daganatot, hirtelen többen is bejelentkeznek az orvoshoz. Amikor egy újság arról cikkezett, hogy valaki 40 kilót fogyott dietetikus segítségével, megugrott a látogatók száma ezen a rendelésen is. Aztán észrevették, hogy milyen jó a gyógytorna, és felvették a foglalkozást diktafonnal, így akkor is megtartották azt, ha a gyógytornász épp szabadságon volt” – mondja Papp Magor, az Alapellátás-fejlesztési Modellprogram (erről lásd keretes írásunkat) szakmai vezetője, aki reméli, hogy a szűrést végző szakemberek finanszírozása hosszú távon beépül a költségvetésbe. A tét óriási, hiszen már az olyan egyszerű vizsgálatok, mint a labor, az EKG vagy a vérnyomásmérés is alkalmas arra, hogy jelezze, ha komoly szív- és érrendszeri betegsége van valakinek. A szűréseket viszont az is nehezíti, hogy a veszélyeztetettek túlnyomó részben erős dohányos, alkoholizáló, orvost kerülő férfiak – legalábbis ez olvasható az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat honlapján a szájüregi szűrővizsgálatokkal kapcsolatban. Pedig az utóbbi évtizedekben a száj­üregi daganatok miatti halálozás döbbenetes mértékben megemelkedett, pedig a szűrés ez esetben pusztán a szájüreg megtekintéséből és tapintásból áll. Sajnos nem csak ezekre a vizsgálatokra járnak kevesen. Az Eurostat tavalyi jelentése szerint Magyarországon a lakosság kevesebb mint negyven százaléka számolt be arról, hogy az elmúlt két évben elment valamilyen szűrővizsgálatra.

Sorsfordító vizsgálatok

Az Alapellátás-fejlesztési Modellprogram 2012-től 2017 közepéig svájci finanszírozással működött hátrányos helyzetű településeken, ahol olyan pluszszolgáltatásokat biztosítottak, melyek célja a megelőzés és az egészségtudatosság javítása volt. Gyógytornász, dietetikus, mentálhigiénés szakember és pszichológus is elérhető volt ezekben a praxisközösségekben. Munkájuk eredményeként három év alatt 80 százalékra emelkedett a szűréseken való részvétel, mégis veszélybe került a program. 2017-ben ugyanis véget ért a svájci finanszírozás, és csak az utolsó pillanatban sikerült állami forrást kapni a folytatásra 2018 tavaszáig. Ekkor az EU mentette meg a projektet egy 7 milliárd forintos beruházással. Most 2020-ig van pénz, és már mintegy 400 háziorvos vesz részt a programban. A modellprogramban részt vett, hátrányos helyzetű települések lakóinak életét alapjaiban változtatta meg a kapott segítség. Az egyik orvos arról mesélt: egy 38 éves, munkanélküli férfi, aki évek óta nem járt háziorvosi rendelőben, egy „segédegészségőr” unszolására részt vett egy egészségiállapot-felmérésen, amely után az elhízott, egészségtelen életmódot folytató férfit magas vérnyomás és cukorbetegség gyanújával irányították a háziorvoshoz, ahol mindkét gyanú beigazolódott, ezért azonnal elkezdték a gyógyszeres kezelését. A cukorbetegségével kapcsolatos étrendi tanácsadást a helyi szakemberek segítségével oldották meg, mert a diabéteszszakrendelésre csak hónapok múlva kapott volna időpontot. Ez a program segített egy komoly koordinációs és egyensúlyzavarokkal küzdő kislányon is, aki lépcsőn föl és le csak a korlátba kapaszkodva, bizonytalanul tudott közlekedni. Miután elkezdtek vele foglalkozni, jelentősen javult az állapota, ma már váltott lábbal jár a lépcsőn le és föl, kapaszkodás nélkül. Egy szegény sorsú családnál ilyen súlyos beteg ápolása az orvosok szerint csak így, helyben érhető el. A hátrányos helyzetű családban nevelkedő, roma kislányt másképp nem lehetett volna eljuttatni megfelelő kezelésekre, foglalkozásra.

Mennyibe kerül magánúton?

A legtöbb szűrés esetében találni kuponos ajánlatokat, amivel olcsóbb a vizsgálat, de így is a zsebébe kell nyúlnia annak, aki gyorsan és jobb körülmények között szeretné elvégeztetni a szűréseket. A mammográfia ára 20–30 ezer forint között mozog, a méhnyakrákszűrés esetében 15–25 ezer forint a magán-nőgyógyászati vizsgálat ára és plusz 3-4 ezer forint maga a citológia. A férfiak jobban járnak; prosztataszűrés már 12–20 ezer forintért is elérhető. Egy magánbőrgyógyász pedig, aki az anyajegyeket tudja alaposabban megvizsgálni, általában 15–25 ezer forintot kér egy-egy alkalomért.

2019.01.27 11:40
Frissítve: 2019.01.27 11:40

Még a kockás füzet is eltűnt: nincs, aki átvegye a gazdaságot

Publikálás dátuma
2019.02.17 13:00

Fotó: SHUTTERSTOCK/
A generációváltás évek óta az egyik legégetőbb problémája a magyar mezőgazdaságnak. Nincs, aki átvegye, mert aki átadná, inkább nem adja át a gazdaságot, a tapasztalatokat, a kapcsolatokat, a technológiát.
Két évvel ezelőtt a fiatal gazdákat tömörítő AGRYA külön rendezvényt szentelt a generációváltás kérdésének. Arra biztatta zömmel 40 év alatti tagjait, hogy hozzák el szüleiket, és közösen beszéljék meg, miért olyan nehézkes a birtokok átadás-átvétele. Több mint kétszáz fiatal gazdára mindössze 24 hatvan év feletti gazdálkodó jutott. „Volt olyan résztvevő, aki azt mondta, örült a lehetőségnek, mert az apjával végre jól kiveszekedhették magukat. Így legalább az asztalra került a probléma – meséli dr. Mikula Lajos, az AGRYA ügyvezető elnöke. – Tudniillik otthon addig beszélni se lehetett róla, tabutéma volt.” Ez azért is nagy gond, mert a fiatal gazdálkodó így nem készül fel a váltásra, a papa (vagy a mama) meg sose megy nyugdíjba.

Hiányzó láncszemek

Székely Zoltánt még a nagypapája tanította meg, hogyan kell gyümölcsfákat metszeni, fólia alatt palántázni, kapálni, gyomlálni, almát betakarítani. A rendszerváltás idején egy tagban negyven hektárt sikerült Gyöngyös és Nagyréde között kárpótlásként visszakapniuk, ezen alakították ki azt az ültetvényt, ahol ma már cseresznye, meggy, alma, őszibarack, kajszi és szilva terem. Annak idején akadtak dolgos kezek, s a családtagokon túl napszámosok is segítették a munkát. Mára a napszámosok eltűntek, a legnagyobb dologidőben is legfeljebb három-négy ózdi cigány ember vállal náluk munkát, pedig nagyjából egész évben tudnának biztosítani, akár több embernek is. Az élete derekán járó Székely Zoltán édesapja elfoglalt agrármérnök volt, talán ezért is hárult a nagypapára az unoka betanítása. A férfi azt mondja: az együtt töltött időnek köszönhetően szerette meg annyira a földet, hogy minden nehézség ellenére ma is ebből él, ezzel foglalkozik. Nemcsak ő, öccse is részese a családi gazdaságnak, nyár végén, ősszel pedig, amikor a legtöbb munka van, három gyereket nevelő húguk is besegít. A következő generáció azonban egyelőre fájdalmasan hiányzik a láncolatból. „A fiam úgy döntött, máshol próbál szerencsét, s a fővárosban, más munkakörben akarja kipróbálni magát” – mondja Székely Zoltán, akivel Gyöngyös határában, a mezőgazdasági gépeket forgalmazó Agromir telephelyén találkozunk. Akkora a sár, hogy a gyümölcsfákig biztosan nem tudnánk elmenni, ezért inkább a vadonatúj tűzpiros traktorok árnyékában beszélgetünk. Hasonló gép beszerzéséről ő legfeljebb csak álmodik, a legfiatalabb haszonjárműve is legalább tízéves. A pályázatok nem könnyítik meg az életüket, „vért izzadnak” a legkisebb támogatásért is. Szavai szerint józan ésszel belátható: a fiatalok számára nem jelent perspektívát, hogy apáik, nagyapáik örökségét átvegyék, derékig sárosan, a bürokrácia malmaiban őrlődve, egyről a kettőre alig-alig haladva maguk is agrárdolgozókká váljanak. „Egy mezőgazdasági termelő Hollandiában évi 80 ezer eurónyi értéket állít elő, az uniós átlag 18 ezer euró, a magyar pedig ennek töredéke, 6 ezer euró. Így állunk, ilyenek a gépeink, ilyen a mezőgazdaság szerkezete, ilyenek a szabályzóink, s ennyire futja belőlük. Ne csodálkozzunk, ha egy agrárcsaládból az új generáció tagjai inkább a bankszektorba vágynak” – teszi hozzá. Székely Zoltán szerint az oktatás is „gondoskodott” arról, hogy a fiatalok ne a földből akarjanak megélni. A gyöngyösi főiskola például korábban hagyományosan a szőlészek, borászok, mezőgazdászok képzőhelye volt, de akár a helyi szakközépiskolában is megtanulhatták az alapokat. Ezek a képzések mára leépültek, igazából innovatív tudást nem kapnak itt a fiatalok. Nagypapák, akik megtanítanák őket a föld művelésére, szeretetére, szintén nincsenek: a negyvenévnyi kommunizmus elsöpörte a magángazdálkodást, s vele elveszett az a tudás is, ami még az elődöket jellemezte. Ezt erősíti meg a gépészeti telep tulajdonosa, Előházi János is, aki szerint, ha fel is bukkannak az új generáció tagjai a mezőgazdaságban, nem a szó jó értelmében vett földművesek, hanem inkább újgazdag yuppie-k, akik a hatalmas birtokokat megszerezve, leginkább a földalapú támogatásokra hajtanak.  

A papa autózhatna is a világban

A magyarországi agráriumnak pedig igen nagy szüksége volna a vérfrissítésre, hiszen ma a mezőgazdaság a leginkább elöregedett ágazat. Míg a gazdálkodók 31 százaléka 65 év feletti, addig a 35 év alattiak aránya mindössze 6 százalék. Emellett alacsony a megfelelő végzettségűek aránya is: középfokú végzettséggel 10 százalékuk, felsőfokúval pedig csak 3,4 százalékuk rendelkezik. Miközben a technológia folyamatosan fejlődik, és aki nem képes alkalmazkodni, az menthetetlenül lemarad az egyre élesedő versenyben. A következő években a rendszerváltáskor indult gazdaságok alapító generációja eléri azt az életkort, amikor már természetes módon merülne fel a gazdaság átadása a fiataloknak. Ennek a folyamatnak azonban nincsenek meg a hazai hagyományai, bejáratott rendje. „Aki 1990-ben volt ereje teljében lévő negyvenes, az most jó eséllyel közel van a hetvenhez – mondja dr. Mikula Lajos. – Aki a torgyáni időszakban, ’98-ban a fiatalgazda-támogatást igénybe vette, az még csak 45 éves, de ha most nem kezd el azon gondolkodni, ki viszi tovább a gazdaságot, beleesik apái csapdájába. És ahogy haladunk előre az időben, úgy lesz ez a kérdés egyre szorítóbb” – teszi hozzá. Az idősebb gazdageneráció idehaza az indokoltnál jobban ragaszkodik ahhoz, hogy az irányítás a kezében maradjon. Érthető. Nekik is úgy kellett kicsavarniuk a kapát a saját apjuk kezéből (kevésbé sarkosan fogalmazva: saját kezükkel építették fel a gazdaságukat, nem csoda, ha ragaszkodnak hozzá). Kevés a jó példa, a legtöbben úgy élik meg, hogy az előre megtervezett átadás a „nem természetes”. „Van a kérdésnek egy pszichológiai oldala is – mondja a fiatal gazdálkodók szervezetének vezetője. – A papa nyugodtan beülhetne a lakóautóba, mint a német gazda, ha eljön az ideje, és körbeautózhatná Európát. Legalábbis sokan megtehetnék. Persze a tehetősebb magyar gazda még nem tölthetné a fél évet Dominikán, mint a nyugdíjas német, de a nyugodt, csendes időskor beleférne. Hogy ezt mégsem teszi, az kulturális kérdés.” (Csak zárójelben: korántsem minden idős gazdálkodó engedheti meg magának a „békés öregkort”. Az AGRYA és az Agrotrend 2017-es, közös kutatásából kiderül, hogy a gazdák az állam által elvégzendő feladatok egyik legfontosabbikának tartják a nyugdíjkérdés rendezését, mivel annak alacsony összege miatt sokan nem szívesen válnak meg a munkájuktól.) Mi most tartunk ott, ahol néhány fejlettebb gazdálkodási kultúrával rendelkező nyugat-európai ország a ’90-es években. Mesélik, hogy a francia gazdaszervezet akkoriban gyakornoki programokkal próbált vérfrissíteni. A magyar partnerszervezetektől is kértek gyakornokokat, de kizárólag lányokat. Hiányzott a fiatal generáció, és azt remélték, hogy a magyar menyecskék majd nem akarnak hazajönni, ha megízlelik a jó francia konyhát. Ha nem is magyarokkal, de úgy tűnik, sikerrel jártak. A ragaszkodás a földhöz fontos, de végzetes is lehet. Az esetek túlnyomó többségében az átadás nem tervszerűen, hanem egy hirtelen haláleset vagy betegség miatt történik meg. „Sokszor a kockás füzetet sem találják, amiben a papa minden okossága benne volt” – mondja dr. Mikula Lajos. 

A rendszer ellenállása

Nemcsak a hagyomány, a technika is hiányzik a kulturált generációváltáshoz. Nincs egységes check-list, de élő ember sem, aki ma meg tudná mondani, mi a teendője egy fiatalnak, ha át akarja venni szülei gazdaságát. Az AGRYA és az Agrotrend 2017-ben végzett felmérésében a gazdák a gazdaságátadásban a legsúlyosabbnak az adminisztrációval kapcsolatos problémákat (hatósági engedélyek módosításának nehézségei; a gazdaság eszközeinek átírása; pályázatok, támogatások átadása-átvállalása) tartották. Az általunk megkérdezett gazdálkodók szinte mindegyike példaként említette, hogy amíg a támogatások kifizető ügynökségénél van olyan papír, ami azt mondja meg, mi van, ha meghal a támogatottság jogosultja, a földhivataloknál nincs ilyen összefoglaló anyag. „Nemrég volt egy kárenyhítési ügy – meséli egy neve elhallgatását kérő fiatal gazdálkodó. – A srác átvette az édesanyjától a gazdaságot. A mama előző évben befizette a szükséges összeget, majd az átvétel évében kár érte a gazdaságot. Azt mondták, nem jár neki a pénz, mert az édesanyja volt a kedvezményezett. Ilyenkor mi van? Jogos az igény, már évek óta mindent együtt csinált az édesanyjával, mégsem jut hozzá a pénzhez. Akinek eddig elmondtuk, vakargatta a fejét, hogy hát igen, valamit tenni kéne. Sakk-matt.”  

Párhuzamos folyamatok találkoznak

A helyzet nem túl rózsás, de korántsem reménytelen. Egyszerre két folyamat fut ugyanis egymás mellett. Az öregedés mellett a másik: a birtokkoncentráció. A rendszerváltás idején létrejött családi gazdaságok átlagos mérete éveken keresztül 80-100 hektár volt, ez mára 3-400 hektárra nőtt. Az uniós csatlakozás után, valamikor 2007-2008 környékén még évente 250 ezer területalapú támogatásigénylést nyújtottak be. Idén jó, ha 160 ezret. Akkor a KSH adatai szerint 700 ezer gazdálkodó volt, most kevesebb, mint 500 ezer. Akik korábban a nehézségek miatt elhagyták a szektort, zömmel olyanoknak adták el a földjüket, akik hatékonyabban tudják művelni. Olyan családi gazdaságok jönnek létre, megfelelő erőforrásokkal, amelyek egy család hosszabb távú megélhetését biztosítják. „Zajlik egy tudatos építkezés. A mostani ötvenesek már nem 60 évesen kezdenek gondolkodni azon, hogy ki vegye át a gazdaságot – mondja dr. Mikula Lajos. – Ez a folyamat pedig kitermeli azokat a családokat, amelyekben a gyerek már tudatosan választja a mezőgazdaságot.”
2019.02.17 13:00
Frissítve: 2019.02.17 13:00

Beszélgetni hősökkel és gonosztevőkkel - Róbert László emlékére

Publikálás dátuma
2019.02.17 12:04
Róbert László (jobbra) Graham Greene-nel beszélget
Fotó: MTI/ Farkas Tamás
Ágyúdörgéssel kezdődik a reggelem. A Magyar Rádió archívumában hallgatom Róbert László 1968-as visszaemlékezését a vietnami háború poklából, és ha most ő is itt lehetne, bizonyára azt kérdezné tőlem: „Hogy vagy, öregem?” Minden találkozásunkkor így köszöntött. 93 éves volt, amikor február 7-én elment.
Lőnek minden irányból. A becsapódó lövegek hangja félelmetes. Róbert László szerint ezek 36, de az is lehet, hogy 46 milliméteresek. A haditudósító bevallja, mivel nincs túl jó hallása, nem tudja egymástól megkülönböztetni a fegyvereket, amúgy pedig csak két hónapig volt katona. De nem ebben a háborúban, hanem a „nagyban”, a másodikban, ahol a németek majdnem kivégezték, már a sírját ásatták vele, a 18 éves zsidó munkaszolgálatossal, végül túlélte a poklot, utána kibekkelte az ötvenes éveket, bár az akasztófa ott is fenyegette, ahhoz képest tehát Vietnam könnyű kalandnak tűnhetett. Persze nem lett az, még akkor sem, ha ezúttal csupán szemtanú, újságíró, olykor futár és alkalmi segítő volt. 

Egy humánus kém

De vajon miért vágyott az aknamezők és napalmmal megszórt erdők közelébe? Azért, mert furcsának tartotta, hogy miközben Párizsból hetente kétszer tudósít az Avenue Kleber ­Vietnamról szóló sajtóértekezletéről, még sosem volt Vietnamban. Végül a főnökeinél kiharcolta, hogy elküldjék Saigonba. Követségi tanácsosként és szóvivőként jutott el oda, ahol azonban nem a politika és háborús események érdekelték elsősorban, hanem az emberek. Miként lehet a bombázások közepette élni, nevetni, örülni, szerelmeskedni? Saját megfogalmazása szerint ott és akkor kezdett el „mentalitásfilmeket” készíteni. Sok haditudósítóval ellentétben azt sem titkolta, hogy fél a háborútól, az orvlövészektől, a taposóaknáktól. Ettől függetlenül, vagy talán éppen emiatt, titokban (diplomataként az állásával játszva) segítette a vietkongokat. Fontos híreket osztott meg az észak-vietnami katonákkal. Lehet ezt akár kémkedésnek is nevezni, de mint mondta, nem valamelyik állam megbízásából vagy képviseletében tette, hanem meggyőződésből. Természetesen azzal is tisztában volt, hogy az ország akkori vezetése sztálinista, de úgy vélte az amerikaiak óriási hibát, sőt bűnöket követtek el Vietnam ellen, ezért állt a megtámadottak oldalára. 

Mastroiannitól a pápáig

Sajnos nem tudom felidézni, hol és miként ismerkedtünk meg, talán a televízió Szabadság téri aulájában, vagy éppen a rádió, ma már többnyire kihalt Pagodájában. Egy biztos, 1996-ban találkoztunk először. Arra is emlékszem, óriási megtiszteltetésnek éreztem, hogy szóba áll velem, az akkor még szinte pályakezdő rádióssal. Jókat beszélgettünk, majd hónapokkal később megkérdeztem, lenne-e kedve jegyzeteket írni a Reggeli csúcs című műsorban, leginkább francia és olasz témákról. Cinecitta, Mastroianni, Gainsburg, Prévert, Dali, Picasso, Hemingway, Huxley, és még hosszan sorolhatnám. Volt kedve. Előfordult, hogy ott a stúdióban írta meg a másnap reggel elhangzó jegyzetét, de arra is volt példa, hogy papír nélkül ült be a stúdióba, ahol csak mesélt és mesélt. Mindenkiről tudott mindent. Életeket, pályákat vázolt fel szórakoztatóan, könnyedén, mindeközben tanítva. Például az író Graham Greene-ről, aki a barátjává fogadta őt, vagy éppen az isteni Marcellóról. Az olaszok színészbálványával 1980-ban találkozott a Terasz című film forgatásán, ahol Róbert László szemtanúja lehetett annak a jelenetnek, amint Marcello Mastroianni és Stefania Sandrelli tekintete egymásba olvadt, majd megettek egy-egy-egy süteményt. Mivel a Marcellóért leplezetlenül rajongó Stefania nem bírta megállni nevetés nélkül, ezért kilencszer kellett megismételni a nassolással édessé tett jelenetet. Végül sikerült felvenni, és Róbert László akkor lépett oda hozzájuk. Mindkettőjüknek gratulált, majd a színész meghívta őt egy pohár borra. Kihasználva a barátságos pillanatot, elhangzott a kérdés, vajon lenne-e kedve Marcellónak egy hosszabb interjúhoz, amelyet a Magyar Televízió nézői láthatnának majd. „Muszáj?” – kérdezett vissza, majd kedvesen hozzátette: ha muszáj, akkor természetesen ad interjút. „Semmi sem kötelező” – nyugtatta meg Róbert László. Ekkor Mastroianni átölelte és azt mondta: „maga egy drága ember”. Biztos vagyok benne, hogy nem az Édes élet és a Nyolc és fél sztárja volt az egyetlen, aki szívébe zárta őt. A több mint fél évszázados újságírói pályája során interjút készíthetett államfőkkel, vallási vezetőkkel, XXIII. János pápával, sztrájkoló krupiékkal, laoszi partizánokkal, ópiumcsempészekkel, Dolores Ibárruri spanyol újságíróval és politikussal, színészekkel, Monica Vittivel, Claudia Cardinaléval, Jean-Louis Trinti­gnant-nal, Ugo Tognazzival. Egyetlen magyarként sikerült feljutnia annak a Párizsból induló repülőgépnek a fedélzetére is, amely 1979 februárjában Khomeini ajatollahot vitte Iránba. Persze ez sem történt véletlenül. Róbert László éppen akkoriban olvasta a Le Monde-ban Khomeini tanácsadójának cikkét a síita vallás és a politika viszonyáról. Nem sokkal később egy fogadáson találkozott e befolyásos vallási személyiséggel. Természetesen beszélt neki a cikkről, és ezzel eldőlt minden. A hiúságát legyezgető információ megtette a hatását, a magyar újságíró előtt máris nyitva állt a repülőgép ajtaja. És a szerencse valóban Róbert László mellé szegődött, hiszen a gépen ott volt az a német újságíró is, akinek évekkel korábban éppen ő segített. Ezúttal a kolléga viszonozta a korábbi szívességet. „Kölcsönadta” a kameráját és az operatőrét. Amikor a gép Irán légterébe ért, Khomeini és csapata imát mondott, majd a privát részt elhagyva, az újságírók közé ment. Róbert László éppen az ajtónál állt, így elsőként kérdezhette az ajatollahot. Mindez nem ­mélyinterjú volt, inkább csak afféle „miként érzi magát éppen most?” típusú kérdés, amelyre valamit mormolt a morcos vallási vezető, de hogy mit, az már sosem derül ki. Így is szenzációs hatása volt a pár perces felvételnek. Ho Si Minhnel több szerencséje volt, a vele készült interjú nem korlátozódott igenekre és nemekre, bár az sem volt egy őszinte és tartalmas beszélgetés. François Mitterrand egészen más kategória volt. Arról beszélt büszkén, ő az első francia elnök, aki Magyarországra látogat, mire Róbert László kiigazította: „elnök úr, ne haragudjon, de XV. Lajos már járt nálunk”. „Igen, de csak tranzitban” – válaszolta Mitterrand, majd halvány mosoly jelent meg a szája szegletében. Talán éppen e merész közbevetés és kiigazítás hatására, az interjú után Mitterrand megkérdezte, lenne-e kedve még beszélgetni, csak úgy kamera és mikrofon nélkül. Róbert László örömmel mondott igent. 

Az örök kíváncsi

Az önmagát született optimistának, elkötelezett szocialistának és javíthatatlan naivistának valló Róbert László élete valóságos 20. századi kalandregény. Francia szakos egyetemistaként a Sorbonne-on tanult, majd a Rajk-per után csak a szerencsének köszönhette, hogy elkerülte az akasztófát. A Magyar Demokratikus Ifjúsági Szövetség (Madisz) külügyi osztálya helyett a Bútorszállító Vállalatnál kapott munkát. Első munkanapján egy íróasztalt kellett egyedül felcipelnie a negyedik emeletre. Milyen véletlen, ez az iroda éppen a Magyar Rádió egyik szerkesztősége volt, ahol azt kérdezték a halálosan kimerült bútortrógertól: „Maga beszél franciául, nincs jobb dolga, mint cipekedni?” Négy év múlva rehabilitálták, majd kinevezték a Magyar Rádió francia nyelvű szerkesztősége élére. Később tudósított Párizsból, Rómából, Laoszból, Vietnamból. 1996-ban, a hetvenedik születésnapján én kértem tőle interjút. A beszélgetés végén megkérdeztem, mit gondol, hogy érzi, mi különbözteti meg őt a többi újságírótól? Szó szerint idézem a válaszát: „Elsősorban az különböztet meg, hogy raccsolok. Talán egy dolog van, és lehet, hogy ez a naivitásommal is összefügg, hogy őszintén kíváncsi maradtam. Kíváncsi maradtam a másik emberre. És talán nagyon sok esetben szeretem is a másik embert. Vagy elfogadom, hogy nem úgy gondolkodik, ahogy én. Meg hát, hogy nem tartozom sehova. Sem párthoz, sem stúdióhoz. Ahova a legjobban tartozom, az a családom. A 47 éve velem tartó feleségemhez, Arlette-hez, aki párizsi ápolónőből lett orvos, a fiamhoz és a lányomhoz, valamint a gyönyörű unokáimhoz.” Róbert László valóban ilyen volt. Mindenkit meg tudott nyitni. Hősöket, gonosztevőket, megtévedteket, papokat, kisembereket. Mintha kulcsa lett volna a lelkekhez. Az 1996-ban megjelent Zsidónak születni című önéletrajzának utóiratában William Faulkner amerikai írót idézte, aki szerint „a múlt nem halott, el sem múlt”. Róbert László kérdőjelet tett a mondat végére.

Róbert László 1958 és 1961 között a Népszava (Népakarat) ­fő­munkatársa volt. Tudósított ­Párizsból, Bagdadból és Bejrútból. 

2019.02.17 12:04