Fiatalok és idősek is veszélyben lehetnek az elhalasztott szűrőprogramok miatt

Publikálás dátuma
2019.01.27 11:40

Fotó: Ujvári Sándor
Miközben ma már senki nem kérdőjelezi meg a megelőzés és a szűrőprogramok fontosságát, Magyarországon egy rendes tüdőszűrés is csak a leginkább veszélyeztetetteknek elérhető. Eközben milliárdok veszhetnek el, mert újból elhalasztották az uniós finanszírozású vastagbélrákszűrő program bevezetését.
Embert próbáló feladat manapság Magyarországon egészségtudatosan élni. Miközben mindenhonnan azt hallani, hogy milyen fontos a megelőzés, és Nyugaton már magától értetődő, hogy igenis komoly összegeket kell fordítani a betegek oktatására és a szűrésekre, addig mindez nálunk csak a szlogenek szintjén van jelen. Vagy a pénz hiányzik, vagy a döntéshozók húzzák ki a talajt egy-egy program alól, így még az egészségtudatosan élőknek sincs egyszerű dolguk, ha szeretnének részt venni a szükséges vizsgálatokon. Pedig évente több mint 30 ezer ember hal meg csak a daganatos betegségek ­miatt. Ők azok, akik talán élhetnének, ha időben kiderülne, hogy nagy a baj, és aztán nem kellene hónapokat várniuk a megfelelő diagnosztikára és kezelésre. Ideális esetben a betegségmegelőzés és a diagnosztika egységes rendszert alkot. Nálunk azonban ennek a rendszernek a nehézkessége nem motiválja az abban részt vevőket (vagyis minket, betegeket) arra, hogy elmenjenek a szükséges vizsgálatokra. Tény, hogy nagyon kevesen járnak szűrésekre, de az sem segít, hogy ha valaki menne, akkor sem feltétlen tud. Egy-egy szűrővizsgálatra gyakran heteket-hónapokat kell várni, ami egy életveszélyes betegség esetén jelentősen ronthatja az esélyeket. Sokan inkább a magánellátás felé fordulnak, és tízezreket fizetnek ki egy-egy vizsgálatra. 

A kor nem számít

Gyakori tapasztalat, hogy aki nem elég idős, azt egyszerűen elküldik, hiszen „úgysem lehet gond”. Ez pedig óriási hiba. „Az onkológián nagyon sok a fiatal, mellrák miatt kezelt lány” – meséli egy neve elhallgatását kérő beteg. Az érintett lányokat sosem hívták mammográfiás szűrésre, nem tartoznak ugyanis a rizikócsoportba. Aki ugyanis még nincs 45 éves, az nem kap „behívót” és kizárólag háziorvosi beutalóval kérheti a szűrést. Ha e nélkül megy, nem végzik el a vizsgálatot. De az idősebbek esetében sem működik megnyugtatóan a rendszer, a 45–65 év közöttieket elvileg két­évente hívják, de van, aki sosem kapja meg a papírt. „Ugyan édesanyám a rizikócsoportba tartozik, de még egyszer sem kapott behívót. Szerencsére e nélkül is rendszeresen jár mammográfiára, de az kérdés, hogy mások is ilyen tudatosak-e” – osztja meg a tapasztalatait egy fiatal nő, aki még soha nem volt mammográfián, a magánnőgyógyásza szokta tapintással megvizsgálni. „A fiatalok azt hiszik, hogy velük ez nem történhet meg. Én is ezt hittem, hiszen egészségesen táplálkoztam, mozogtam. Tény, hogy néha stresszes volt az életem, de soha nem gondoltam volna, hogy ennyi idősen rákos lehetek. Önvizsgálatot sem csináltam szinte soha. Isteni sugallat lehetett, hogy véletlenül észrevettem azt a kis csomót” – erről korábban Szűcs Adriána, huszonhét éves modell mesélt a Vasárnapi Híreknek. Példája mutatja, hogy a daganat harmincéves kor alatt is kialakulhat. „Gyakran mondják a háziorvosok, hogy valaki túl fiatal ahhoz, hogy ilyen-olyan betegsége legyen, ezért nem küldik tovább vizsgálatra. Ez hibás szemlélet. Egy apró elváltozás is lehet súlyos, hiszen a daganat agresszivitása nem a méretétől függ. A fiatalok esetében ráadásul agresszívabb egy ilyen kór, épp a gyorsabb sejtosztódás miatt” – magyarázza az onkológus, aki neve elhallgatását kérte, mert – hasonlóan más, állami intézményben dolgozó szakemberhez – ő is csak fenntartói engedéllyel nyilatkozhatna. Ilyet azonban többnyire nem adnak. Úgy gondolja, a fiatalok esetében azokat érdemes szűrni, akiknél a családban halmozottan előfordult emlődaganat, a hajlam ugyanis örökletes is lehet. Ha felmerül valamilyen probléma, elsőként emlő- és hónaljnyirokcsomó-ultrahangra van szükség, csak ezt követően jöhet a mammográfia. Vannak olyan elváltozások, amelyeket csak az ultrahang segítségével lehet észrevenni. A szakrendelőbe háziorvosi beutaló kell, és a radiológus végzi el az említett hármas vizsgálatot. Ez azonban időigényesebb és költségesebb, ezért gyakran elspórolják, emiatt érdemes egyenesen az onkológiai gondozókba menni. Nemcsak a fiatalok, néha az idősek is magukra maradnak a problémáikkal. A 65 évnél idősebbeket már nem hívják be ugyanis mammográ­fiai szűrésre, pedig esetükben előfordulhat, hogy könnyen kezelhető lenne egy betegség, hiszen az idősebbeknél lassabb lefolyású a kór. Nem csak az emlő- és a sokat emlegetett méhnyakrák veszélyezteti a nőket. Onkológus szakértőnk arra is felhívja a figyelmet:  
a nőgyógyászoknak szűrésekkor nem csak a citológiai vizsgálatot kellene elvégezni, hanem ultrahanggal meg kellene vizsgálni a petefészkeket is. Alattomos daganattípus ugyanis a petefészekrák is, ami félreérthető tüneteket produkál és nem mindig sikerül időben felfedezni.
Mindemellett az utóbbi években a bőrrák vált gyakoribbá a fia­talok körében is, náluk már ez a vezető daganatos megbetegedés. Ennek legagresszívebb típusa a melanoma, aminek előfordulása folyamatosan emelkedik – már majdnem 30 eset jut 10 ezer lakosra. Az alkati tényezők (családi előfordulás, sok anyajegy) mellett a rizikófaktorok között leginkább a napozás szerepel. Az ajánlások szerint, ha valakinek sok anyajegye van, félévente, másoknak évente érdemes lenne bőrgyógyászati szűrésre menni a havi önvizsgálat mellett. 

Milliárdok a kukában

Az eredményes gyógyítás egyik kulcsa ez esetben is az, hogy korai stádiumban fedezzék fel a betegséget, a kezelés is ekkor kerül a legkevesebbe az egészségbiztosítónak. Mégis vannak olyan szűrővizsgálatok, amelyek országos bevezetése a rendelkezésre álló milliárdok megléte ellenére is évek óta húzódik. A kormány legutóbb újabb másfél évvel elhalasztott több egészségvédő programot, 2020-ra csúszik az országos, szervezett és célzott népegészségügyi vastag- és végbélszűrés és a keringési betegségek megelőzését célzó komplex program is. A vastagbélrákszűrő programot egyébként 2016 óta nem sikerül elindítani. Komáromi Zoltán háziorvos, egészségpolitikus a helyzettel kapcsolatban azt mondja: tavaly november 30-ig kellett volna elindulnia az országos vastagbélrákszűrő programnak. Az Európai Unió 2,5 milliárd forinttal támogatta a szűrőprogramot, de mivel az nem indult időben, a pénzt valószínűleg vissza kell fizetni. „Ez a pénz itt állt két évig. Nem tudom, mi az oka, hogy nem sikerült elindítani a programot. Szentes Tamás, akit tavaly áprilisban helyettes államtitkárnak neveztek ki, majd júniusban menesztették, valószínűleg elfelejtette, hogy meg kellene szerveznie a szűréseket. Több sebből is vérzik a dolog, nem találták ki megfelelően a rendszert sem. Szükség lett volna pél­dául egy megvalósíthatósági tervre, hogy lássák, egy hónapban hány ember jelenik meg a háziorvosnál az elsődleges szűrésre, majd közülük hány betegnek kell kolonoszkópiás vizsgálatra menni. Ebből lenne tudható, hogy hol, hány szakorvosra és műszerre van szükség. (Jelenleg ugyanis kevés az orvos és a műszer is – a szerk.) Az sem világos, hogy a pluszmunkáért milyen finanszírozást kapnak majd a szakorvosok, háziorvosok, szakdolgozók” – mondta Komáromi Zoltán, aki úgy gondolja Kásler Miklós emberi erőforrás-miniszter annyit tett az ügyben, hogy országos tiszti főorvosnak nevezte ki Kovács Attilát. Neki jutott a „fejcserék” hálátlan levezénylése mellett, hogy szervezze meg a szűrést. Egyelőre az országos program elhalasztásáig jutott. Az Emberi Erőforrások Minisztériumától és az Országos Közegészségügyi Intézettől is próbáltuk megtudni, hogy vissza kell-e fizetni a csúszás miatt az EU-s milliárdokat, és mi az oka annak, hogy több egészségvédő programot is elhalasztottak 2020-ra. Kérdéseinkre azonban most sem érkezett válasz. Pedig nem csak a vastagbélrákszűréssel van gond Magyarországon. Január a tüdőrák világhónapja, hazánkban ez az egyik leg­gyakoribb daganatos betegség – évente 10 ezer új esetet regisztrálnak és 8000-en belehalnak a betegségbe, még sincs országos program a kimutatására. A korábban alkalmazott módszer – a röntgenes tüdőszűrés – ugyanis nem alkalmas minden daganat kiszűrésére, helyette az alacsony sugárterhelésű CT-vizsgálatot kellene elvégezni, amivel még időben, megoperálható állapotban ki lehetne mutatni a tüdőrákot. Ez azonban költséges vizsgálat és csak indokolt esetben alkalmazzák. Mint megtudtuk: a lakóhely szerinti kiemelt centrumokban a 40 év feletti dohányosoknak érhető el ez a szűréstípus, ők a kiemelt rizikócsoport. Bár tervezés alatt áll egy országos program az alacsony sugárterheléssel járó tüdőszűrések bevezetésére, de a részletei nem ismertek. Jelenleg főleg a kapacitáshiány gátolja a vizsgálatok elterjedését, nincs elég orvos, hiányoznak a megfelelő berendezések, és a finanszírozás sem megfelelő.

Szűréskerülők

„Hiába menthet életet egy-egy szűrés, az embereket kampányokkal nem könnyű rávenni arra, hogy részt vegyenek ezeken. Viszont mikor egy teljesen tünetmentes embernél sikerül kiszűrnünk egy daganatot, hirtelen többen is bejelentkeznek az orvoshoz. Amikor egy újság arról cikkezett, hogy valaki 40 kilót fogyott dietetikus segítségével, megugrott a látogatók száma ezen a rendelésen is. Aztán észrevették, hogy milyen jó a gyógytorna, és felvették a foglalkozást diktafonnal, így akkor is megtartották azt, ha a gyógytornász épp szabadságon volt” – mondja Papp Magor, az Alapellátás-fejlesztési Modellprogram (erről lásd keretes írásunkat) szakmai vezetője, aki reméli, hogy a szűrést végző szakemberek finanszírozása hosszú távon beépül a költségvetésbe. A tét óriási, hiszen már az olyan egyszerű vizsgálatok, mint a labor, az EKG vagy a vérnyomásmérés is alkalmas arra, hogy jelezze, ha komoly szív- és érrendszeri betegsége van valakinek. A szűréseket viszont az is nehezíti, hogy a veszélyeztetettek túlnyomó részben erős dohányos, alkoholizáló, orvost kerülő férfiak – legalábbis ez olvasható az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat honlapján a szájüregi szűrővizsgálatokkal kapcsolatban. Pedig az utóbbi évtizedekben a száj­üregi daganatok miatti halálozás döbbenetes mértékben megemelkedett, pedig a szűrés ez esetben pusztán a szájüreg megtekintéséből és tapintásból áll. Sajnos nem csak ezekre a vizsgálatokra járnak kevesen. Az Eurostat tavalyi jelentése szerint Magyarországon a lakosság kevesebb mint negyven százaléka számolt be arról, hogy az elmúlt két évben elment valamilyen szűrővizsgálatra.

Sorsfordító vizsgálatok

Az Alapellátás-fejlesztési Modellprogram 2012-től 2017 közepéig svájci finanszírozással működött hátrányos helyzetű településeken, ahol olyan pluszszolgáltatásokat biztosítottak, melyek célja a megelőzés és az egészségtudatosság javítása volt. Gyógytornász, dietetikus, mentálhigiénés szakember és pszichológus is elérhető volt ezekben a praxisközösségekben. Munkájuk eredményeként három év alatt 80 százalékra emelkedett a szűréseken való részvétel, mégis veszélybe került a program. 2017-ben ugyanis véget ért a svájci finanszírozás, és csak az utolsó pillanatban sikerült állami forrást kapni a folytatásra 2018 tavaszáig. Ekkor az EU mentette meg a projektet egy 7 milliárd forintos beruházással. Most 2020-ig van pénz, és már mintegy 400 háziorvos vesz részt a programban. A modellprogramban részt vett, hátrányos helyzetű települések lakóinak életét alapjaiban változtatta meg a kapott segítség. Az egyik orvos arról mesélt: egy 38 éves, munkanélküli férfi, aki évek óta nem járt háziorvosi rendelőben, egy „segédegészségőr” unszolására részt vett egy egészségiállapot-felmérésen, amely után az elhízott, egészségtelen életmódot folytató férfit magas vérnyomás és cukorbetegség gyanújával irányították a háziorvoshoz, ahol mindkét gyanú beigazolódott, ezért azonnal elkezdték a gyógyszeres kezelését. A cukorbetegségével kapcsolatos étrendi tanácsadást a helyi szakemberek segítségével oldották meg, mert a diabéteszszakrendelésre csak hónapok múlva kapott volna időpontot. Ez a program segített egy komoly koordinációs és egyensúlyzavarokkal küzdő kislányon is, aki lépcsőn föl és le csak a korlátba kapaszkodva, bizonytalanul tudott közlekedni. Miután elkezdtek vele foglalkozni, jelentősen javult az állapota, ma már váltott lábbal jár a lépcsőn le és föl, kapaszkodás nélkül. Egy szegény sorsú családnál ilyen súlyos beteg ápolása az orvosok szerint csak így, helyben érhető el. A hátrányos helyzetű családban nevelkedő, roma kislányt másképp nem lehetett volna eljuttatni megfelelő kezelésekre, foglalkozásra.

Mennyibe kerül magánúton?

A legtöbb szűrés esetében találni kuponos ajánlatokat, amivel olcsóbb a vizsgálat, de így is a zsebébe kell nyúlnia annak, aki gyorsan és jobb körülmények között szeretné elvégeztetni a szűréseket. A mammográfia ára 20–30 ezer forint között mozog, a méhnyakrákszűrés esetében 15–25 ezer forint a magán-nőgyógyászati vizsgálat ára és plusz 3-4 ezer forint maga a citológia. A férfiak jobban járnak; prosztataszűrés már 12–20 ezer forintért is elérhető. Egy magánbőrgyógyász pedig, aki az anyajegyeket tudja alaposabban megvizsgálni, általában 15–25 ezer forintot kér egy-egy alkalomért.

Frissítve: 2019.01.27 11:40

Duce-lincs post mortem

Publikálás dátuma
2019.04.22 13:33

Fotó: Leemage/ AF
Húsvét vasárnapja 1946-ban is április 21-re esett. Az akkor 26 éves, politikusi álmokat dédelgető Domenico Leccisi a milánói Musocco-temető 16-os parcellájából kilopta Benito Mussolini holttestét.
„Mérhetetlenül ostoba volnék, ha azt kérném, hogy a halálom után hagyjanak békében. A nagy átalakulásokra, forradalmakra buzdító vezérek sírjai körül nem lehet nyugalom” – írta Mussolini 1932-ben egy öccsének címzett levélben, mintegy Kasszandra-jóslatként előrevetítve a jövőt. Azt, hogy „életművét” kvázi befejezettnek tekinti, már 1943 szeptemberében sem rejtette véka alá. Amikor a Tölgyfa-hadművelet során a németek kiszabadították a III. Viktor Emánuel parancsára letartóztatott Ducét grand-sassói fogságából, állítólag így sóhajtott fel: „ez aztán tényleg nem hiányzott”. Két nappal korábban még az ereit is megpróbálta felvágni a borotvájával, ami slendriánságának és az egyik őt őrző katona szemfülességének köszönhetően végül csak öngyilkossági kísérletként került be a fasiszta diktátor portfóliójába. Szűk két évvel később, rövid életű másodvirágzásnak, no meg a háborúnak végén azonban már nyilvánvaló volt, nincs más választása, mint menni vagy meghalni – ha nem is kimondottan rejtői értelemben. Ő az előbbit választotta, és menekülőre fogta. A konvojt Mussónál, a Comói-tó mellett állította meg a Garibaldi partizánbrigád, akiknek, ha lehet hinni a történelemkönyveknek, sejtésük sem volt róla, mekkora zsákmányt fogtak. Azt mondják, elsőre fel sem ismerték a páncélozott autóban német egyenruhában kuporgó Mussolinit és szeretőjét, Claretta Petaccit, olyan viaszfehér volt az arcuk és zavaros a tekintetük. Letartóztatásuknak azonnal híre ment, de hogy hol tartják fogva őket, az arra a két napra, amíg még életben voltak, titok maradt. Hogy egészen pontosan mi minden történt, mielőtt a milánói Loreto téren fellógatták őket, máig nem egyértelműen tisztázott – a hivatalos verzió szerint a Villa Belmonte kapujában egész egyszerűen agyonlőtte őket Pedro, a partizánparancsnok. A kivégzés helyén egyébként, hozzávetőleges hitelesítésként, a mai napig egy tábla díszeleg, melynek szövege rejtélyes mértéktartással fogalmaz: „Történelmi esemény helyszíne, 1945. 04. 28.”

Könyörgöm, akasszuk fel!

Az sem teljesen egyértelmű, hogy kerültek a tetemek a Comói-tó mellől Milánóba, de azt, hogy bizonyos Walter Audisio, becenevén Valerio ezredes kiteríti őket a Loreto tér kövére, már filmfelvételek bizonyítják. Figyelem! A tizennyolcas karikát idézve, itt hívjuk fel kedves olvasóink figyelmét, hogy a következő mondatok a nyugalom megzavarására alkalmas írói képeket tartalmaznak, továbbá a személyiséget károsító magatartásmintákat mutatnak be. A videón jól látszik, ahogy a partizánkordon igyekszik távol tartani a holttestektől a felbőszült tömeget, de azért az ügyesebbek utat tudnak vágni maguknak, hogy a Mussolini-test közelébe férkőzzenek és alaposan megköpködjék, urambocsá, picit megrugdossák. Egy teherautó is átverekszi magát a kordonon, megáll a fasiszta diktátor és fegyverhordozói – többet is kivégeztek eddigre – mellett, és a sofőr Mussolinire lépve száll ki. A tömeg ezen a jeleneten felbuzdulva egységes masszaként szakítja át a partizánkordont, a Loreto téren pedig elszabadul a pokol. Akik nem sokkal azelőtt még istenítették a Ducét, most elborult elmével ütik, vágják, rúgják és lövik cafatokra. Borotvált feje pillanatok alatt a felismerhetetlenségig torzult, a törött koponya repedései mentén szivárogni kezdett az agyvelő. (Nem holmi hatásvadászatból idézem ennyire részletesen az anamnézist, ennek később, keretes írásunkban még jelentősége lesz.) A tömeg egyre megfékezhetetlenebbnek tűnt, ezért néhányan úgy döntöttek, hogy a hullákat fejjel lefelé felkötik a téren lévő Esso-benzinkút tetőszerkezetére. Bár az emberek dühe alól némiképp sikerült kiszabadítani a tetemeket, a fellógatással rájuk nyomták a lehető legnagyobb gyalázat hentesbélyegét.

Lírai hullarablás

Mussolini és Clara Petacci holtteste a csak imitt-amott összecsengő beszámolók szerint a La Pace Hotelbe került, ahol először megmosták és felöltöztették, majd a halottasházba szállították őket. A boncolási jegyzőkönyv szerint Mussolini arca a felismerhetetlenségig roncsolódott, a feje deformálttá vált, a gerince teljesen összeomlott, állkapcsa szilánkokra tört, a mellkasát és a hátát lövések bemeneti és kimeneti nyílásai „díszítették”. A boncolás amúgy rendkívül vidám, kedélyes hangulatban zajlott – a végén az ott lábatlankodó újságírók és a boncnokok rembrandti csoportképben elevenítették fel dr. Tulp anatómiáját. A testet a milánói központi temető 16-os parcellájában, egy jeltelen sírban hantolták el, nagy sietve s talán még nagyobb titokban, remélvén, hogy ezzel lezártnak tekinthetik a sok szempontból kényelmetlen Mussolini-dossziét. Domenico Leccisi azonban nem így gondolta, és közel egy éven át, minden áldott este, amikor elvonatozott a temető mellett, azon gondolkodott, hogyan írhatná tovább a folytatást. 1946 áprilisában, nem sokkal húsvét előtt a temető hatalmas, megvilágított keresztje az ő elméjében is lámpást gyújtott: elhatározta, hogy húsvét vasárnapján „kiszabadítja” a tetemet a jeltelenségből és méltó végtisztességet követel neki. Alig volt pár napja felkészülni az akcióra – április 21-én, sötétedés után három társával együtt beszökött a temetőbe, és kiásta Mussolini holttestét. Visszaemlékezésében élete legjelentősebb, felejthetetlen, már-már lírai eseményeként emlékszik a történtekre: „csak úgy zengett a csákány alatt a föld, mint az ágyúdörgés a csendes éjszakában”. Szintén ő maga számol be arról, miként másztak át a Duce földi maradványait tartalmazó kézikocsival a temető falán, s hogyan kötötték a kocsit egy Apriliához, de ennek valóságtartalmát az időben egyre cifrábbra érő szubjektív emlékezet talán már némiképp átszínezte. A belügyminisztériumba két nappal később, április 23-án érkezett feljelentés a lopásról – a kiérkező hatóságok a sírban Mussolini hűlt helyét és egy gépelt üzenetet találtak: „Benito Mussolini maradványai fölött a Demokratikus Fasiszta Párt aktivistái átvették az ellenőrzést. A Duce ismét köztünk van!” Az országos nyomozással párhuzamosan azonnal megkezdődtek a civil találgatások is: a holttestről az emberek tudni vélték, hogy egy kereskedelmi hajó fedélzetén elhagyta Genova kikötőjét, hogy diplomáciai postával érkezett Rómába, biztonságban van külföldön vagy a római San Lorenzo pályaudvar raktárában. A legmerészebb ötletelők szerint akár fel is támadhatott… 

Összehajtogatva egy mosóládában

A nyomozás három hónapja alatt számtalan gyanúsnak tűnő neofasiszta elemet letartóztattak, míg végül, július 31-re, a hatóságoknak sikerült Domenico Leccisihez is eljutniuk. Ő bevallotta, hogy a holttestet egyik társa hegyi házában rejtették el, ám amikor Mauro Ranát letartóztatták, megkérte Enrico Zuzza atyát, hogy az erősen bomló Mussolinit fogadja be a csendőrségi főparancsnokságtól amúgy pár száz méterre lévő Sant’Angelo-kolostor. Befogadta. A Leccisivel villámsebesen kapcsolatba hozott szerzetesek egy darabig, Isten nevében, mindent tagadtak, de mivel viszonylag könnyedén meg tudták őket szorongatni, végül hajlandóak voltak alkut kötni az állammal: átadják a holttestet, cserébe garanciát kapnak a keresztény temetésre. Állítólag a falba rejtett mosóládában, a gondosan összehajtogatott test mellett egy levélkét is találtak: „kinyitni csak e maradványok, Benito Mussolini földi maradványainak újratemetésekor szabad” felirattal. Az ügy lezárult, az állam végre fellélegezhetett, a nyomozást végző vizsgálóbírót előléptették teljhatalmú főprefektussá, később rendőrkapitány-helyettessé. A bűn­­ré­szességgel vádolt szerzeteseket felmentették, és Leccisi is – bár elsőre elítélték – amnesztiát kapott. Igaz, később hat évre bekasznizták pénzhamisításért. Az utolsó fényképek az azonosításkor, 1946. augusztus 14-én készültek a Ducéról, akit magzati pózban örökítettek meg a rendőrségi fotósok. A jobb keze hiányzott, a két szemgödre üresen tátongott. Az azonosításról szóló jelentés, a fényképek és a ládába visszahajtogatott holttest ezután újabb évekre eltűnt szem elől, ezúttal már államérdekből. A vizsgálóbizottság rendeletét, vagyis, hogy el kell temetni a tetemet, nem hajtották végre. Rachele Mussolininak, aki száműzetése helyéről küldött táviratot a rendőrfőnöknek, melyben kérte férje tetemének kiadatását, a belügyminiszter egy egyszerű összetett mondattal üzente meg, „hogy jelen körülmények között nincs lehetőség a kérése teljesítésére, ugyanakkor egy későbbi, megfelelőbb időben elképzelhető a holttest kiadása a család számára”. Csak egy nagyon szűk vezetőréteg tudta, hogy a holttest a Cerro Maggiore kapucinus kolostorba került, alig 15 km-re a sírtól, amelyből Leccisiék kilopták. A megfelelő idő végül 1957-ben érkezett el – a Cerro Maggiore szerzetesei a legnagyobb diszkrécióban adták át a családnak a szappanos ládát és benne a fasizmus atyjának földi maradványait, aki így, ládástul került a családi kripta szarkofágjába. A temetésen tobzódó tömeg egységes jobb karlendítéssel üdvözölte a fasiszta diktátoroknak is kijáró végtisztesség megadását. Sírhelye azóta is zarándokhely, az el(v)kötelezett odalátogatók számát évente 50 ezerre becsülik.

Egyesek látni vélték, hogy a Loreto téren történt megaláztatások közben, a dühödt tombolás hevében az amerikaiak mintát vettek Mussolini véréből és agyvelejéből, hogy kiderítsék, vajon tényleg szifiliszben szenvedett-e az egykori vezér, ahogy azt akkoriban – mint később kiderült, tévesen – feltételezték róla. Nagy valószínűséggel ezek, vagy inkább ennek a legendának az alapján kreált minták bukkantak fel 2009-ben az eBayen eladási tételként.

Frissítve: 2019.04.22 14:29

„Sosem fogom megbocsátani Orbánéknak...” - Államügyek a faluvégről

Publikálás dátuma
2019.04.22 10:52

Szépné Rózsa Judit somogyvámosi nyugdíjas talán nem tudja megmenteni Magyarországot a dugába dőléstől, és talán Európán sem segíthet. De amit az államügyekért a kis konyhájából elszeparált asztalkánál megtehetett, megtette. Nemrég európai parlamenti képviselőknek írt levelet migrációügyben, az Orbán-kormány ultrapopulista retorikájára válaszul.
Judit nénit délelőtt hívni nem ildomos. Ki szeretné, ha felvernék legmélyebb álmából? A 69 éves nyugdíjas kakaskukorékoláskor indul aludni, hogy kipihenje az éjszakát, amikor állampolgári aktivitása a legélénkebb. Későn kezdődik számára a nap, ekkor a hírekben hallott tartalmakat beszéli meg a közélet iránt hasonló érdeklődést mutatókkal, köztük újságírókkal, akikkel barátságba került mint olvasóilevél-író. „Azt kellene tudatosítani az emberekben...”, így a megszokott kezdés. „De mindig előre bocsátom, hogy kettő perc lesz vagy öt, és akkor le is teszem, nem akarok senkinek a terhére lenni” – mondja Judit néni, és ez olykor igaz. De ha nem kettő meg öt az a perc, megéri.  

Ovális szoba-konyha

Néró, a környék alighanem legcsúnyább, de ismerősökkel legkedvesebb kutyája kötelességszerű ugatással köszönt. Judit nénivel az államügyek intézésére kialakított „news room”-ban ülünk le, újságok, tévé, telefon, laptop kéznyújtásnyira. Az antivilágban egy jobb amerikai elnök sem üzemelt ekkora infrastruktúrával. A térelválasztón cetlik, az egyiken: INNI – napi három liter. Hiába, no, az államügyekkel élve lehet a leghatékonyabban foglalkozni. Mielőtt félreértés esnék, nincs cinizmus e sorokban, Judit nénit csodálom. Amíg a hozzá hasonló tudatos és magabiztos állampolgárból kevés van szerte az országban, és egyre kevesebb, és aki annak mondható, az is „kussol inkább” a családjára, a szomszédjára, a tanáraira meg ki tudja, kire tekintettel, addig nagy a baj. És hát látjuk, hogy nagy. Látnunk kell azt is, hogy ezt a „világra szóló förtelmet”, amit illiberalizmus címen művel a kormány, megette sok millió ember, a többi sok millió pedig kevés kivétellel csöndben nézi. Változtatni kell tehát az emberek tudatosságán, ez a felelős nyugdíjas krédója. Judit néni világéletében fogékony volt a jóra, az elesettek támogatására. Gyermekkorában éveket töltött nevelőotthonban, kitűnő tanuló volt, de kitűnni nem akart, és bár alapvetően visszahúzódónak ismerték, gyakran az igazság bajnokaként védte meg magát vagy társait, amikor éppen nem korrepetálta őket. Vallásos neveléséből a kötelességtudat és a légy jó parancsa ivódott belé. Az ötvenes-hatvanas évek filmhíradóin nőtt fel, ismerős volt a mozi jegyszedője, de csak felnőtt fejjel értette meg, hogy a kommunizmusban, később a szocializmusban messze nem minden működött tökéletesen. Az sem, idézi, ahogy a nyolcszobás kúriájából 1954-ben kitelepített arisztokrata szomszédasszonnyal elbánt a rendszer. 

Orbán bűnlajstroma

Ha valamivel, akkor a pártállam tájékoztató gyakorlatával a ’70-es, ’80-as években mint munkavállaló elégedett volt. A nyugdíjrendszer változásait például felelősen és kimerítően magyarázták minden fórumon. Ezt tette maga is nyugdíjügyi előadóként. Ez az igényfelvevői pozíció ahhoz is teret adott, hogy sokféle emberi sorssal, kisiparosokkal, kiskereskedőkkel, egykori téesztagokkal ismerkedjen meg, miközben együtt morzsolgatta velük az éveket. Mindenkit egyenlő mércével kell mérni, tanulta meg ekkor. „Sosem fogom megbocsátani Orbánéknak, hogy ezt a társadalombiztosítási rendszert szétrobbantották”, jegyzi meg, s teszek egy strigulát Judit néni „Sosem fogom megbocsátani Orbánéknak...” kezdetű, vaskos sérelemgyűjteményéhez. Ezután a három nagyobb Budapest környéki téesz közül a 3600-as taglétszámú Rozmaringban dolgozott. A fejlesztést segítő részjegyek és célrészjegyek bevezetéséről esett szó egyszer egy gyűlésen, amikor szemet szúrt neki, hogy a tervezet a módosabbaknak lehetőségként 12, a szegényebbeknek kötelezően 5 százalékos részesedést ígér. Mivel senki nem szólt az aránytalanság miatt, ezért úgy érezte, neki kell megtennie, s ezzel kijárta a kedvezőbb feltételt. Ekkortájt gyakorló bagolyként az éjszakai televíziós műsorsáv egyre értelmesebb programjait nézte, ilyenek voltak A Hétből ismert Hajdú János interjúi és Sára Sándor dokumentumfilmjei is, melyek szélesebb kitekintést engedtek a világra. A rendszerváltozás idején Judit néni élénken figyelte az ellenzéki kerekasztal tárgyalásairól szóló híreket. Egy Buda-környéki nagyközségben magától értetődően ment el meghívás nyomán a helyi ellenzéki kerekasztal-fórumra, ahol az alakuló pártok az első szabad parlamenti választások teendőit egyeztették. A KDNP ekkor lopta ki magát a szívéből, mert miután kiderült, hogy saját maga képviseletében van jelen, a helyi kereszténydemokrácia ki akarta küldeni. „Én? Dehogy mentem, sőt felszólaltam és javasoltam, hogy a civileknek is szervezzenek fórumot. Meg is tartották, elmentem oda is. Azt tapasztaltam, hogy régiek és újak csak »az aki kapja, marja« elven működnek, amiben nem kívántam részt venni”, emlékszik. Ezek után Judit néni 1990 és 2005 között jószerével csak német adókat nézett, köszönhetően egy jóval korábbi négyéves NDK-s tartózkodáson szerzett nyelvtudásnak. A helyi önkormányzatiság nyegle működése döbbentette rá, hogy ismét porszem került a gépezetbe. Egy neki küldött határozatban olvasta, hogy az állampolgároknak semmi tennivalójuk nincs egy tér átnevezésével kapcsolatban. „Már azt is ostobaságnak tartottam, miért kell a Szabadság teret Templom térre átnevezni, mi baj van a szabadsággal? De hogy semmi tennivaló nem lenne egy közterület átnevezése után? Őrület!”, magyarázza felháborodása okát. 

Búcsú a népbutítástól

A 2010-es fordulatot már élénk figyelemmel követte. Olvasóként a megyei napilap rendszeres levelezője, a rovat gyakori szerzője lett. Leggyakrabban a vidéket érintő hátrányok ­miatt ragadott tollat, később laptopot. Az országos híreket megelőzve írta meg például, hogy az ATM-ek hiánya ­miatt másodrendű állampolgárok lettek a falun élők. Somogyvámosra egykori szomszédja révén került, ahol német falubelijének segített majd’ százezer forintot visszaperelni a közműszolgáltatóktól. Ugyanez a hölgy egyszer, felbátorodva a sikeren, 380 forintos vitás összeget akart vele január elsején bepanaszoltatni. „Január elsején 380 forintért még magamnak sem mozdulnék meg!”, nevet a történeten. A napilappal kötött barátsága Mészáros Lőrinc tulajdonosi befolyásával szakadt meg. Tűrte, ameddig tűrhette, mondhatnánk Arannyal, s hónapokig tűrte is. Ekkor megírta búcsúlevelét a szerkesztőségnek. Az alkalmasint szofisztikált Judit néni „Behányok az Önök népbutító lapjától” című levelét később a Magyar Narancs közölte. „Nem az ára miatt szakítunk, hanem a tartalma miatt, ami hetek óta hol dühít, hol végtelenül elszomorít, esetleg mindkettőt egy időben. Én »megpróbáltam szeretni«, mindhiába, ma a nemzeti konzultációs oldalakkal már betelt a mérték… Számomra teljesen elfogadhatatlan az a mértéktelenül népbutító, végletekig egyoldalú, megosztásra törekvő, ellenséggyártó szándék, melyet a tulajdonosváltás óta a lap sugároz.” Judit néni szerint a propaganda,a „sorosozók fröcsögése” gátlástalanul árad a lapból, eltékozolva az adómilliárdokat ahelyett, hogy azokat a közjóra fordítanák. 

Népet a hatalomhoz

Judit néni lap nélkül maradt. De a lapok nem maradtak nélküle: minden hónapban a független sajtót támogatja a korábbi előfizetés mértékéig. Közéleti érdeklődését választások idején, állampolgári kötelességként a falusi fórumok látogatásával elégíti ki. Ült már egyedül is politikussal szemben, s volt, hogy harmadmagával tette. Szinte szégyellte magát mások érdektelensége miatt. „A polgár közönye a demokrácia gyilkosa”, írja erről az Állampolgárképzőben. Egy kaposvári szabadegyetemen tett egész évados látogatásai, s különösképpen Kiss László alkotmányjogász előadása nyomán elhatározta, hogy ismeretterjesztő céllal papírra veti a demokrácia működésével kapcsolatos tudnivalókat. Rutinos szerzőként másfél oldalnak szánta, kilenc lett belőle. Három hétig fésülgette, barátok véleményét kikérve. Kiveri a frász a médiából áradó idegen szavaktól – mert ennek a számlájára írja sokak értetlenségét –, ezért egyszerűen, világosan vetette papírra gondolatait a „Demokráciához (néphatalomhoz) nép is kell” alcímmel, a biztos tudásra alapozott polgári öntudat fölébresztésének a szándékával. „Senki ne jöjjön itt azzal, hogy minden polgármesteri hivatalban olvasható az Alaptörvény, a folyosón van széke és asztala (szőttes terítővel), mert én élő embert ott ülni még nem láttam! Bár éreztem kísértést, én sem tettem. Vidéki vagyok, rossz a közlekedés, nem lesz később buszom”, írta egy némiképp epés piszkozatban. Judit néni az államtól azt várja, hogy a polgárok életét befolyásoló döntéseket megfelelő időben, közérthetően és elérhetően hirdesse ki ahelyett, hogy bírságokkal és a kritikusok levadászásával töltené az idejét. „A tisztességes tájékoztatást az önmagát emberszámba vevő népnek nem pusztán joga, de egyenesen feladata számon kérni. Ha ezt a feladatát elmulasztja, akkor önként vállalja a birka létformát, ami nyilvánvalóan ostoba döntés. Egyenes derékkal kell kiállni a jogokért...” Idén ellenzéki európai parlamenti képviselőknek írt levelet. Szerinte a határon túli magyarság támogatása már most is, egy esetleges befogadási kényszer miatt pedig a jövőben akkora teher lehetne, hogy ezzel mindenkorra mentesülnünk kellene a bevándorlók szétosztásának bármikor felmerülő kötelezettségétől. Kész, passz, nincs migránstéma. Hogy ez ilyen egyszerű-e, nehéz eldönteni, de Judit néni legalább megpróbálta. „Nem ülhetek, mint Szent Gug a faluvégen”, magyarázza az aktivitás kötelességét ismeretlen eredetű, de érthető szólással. Miután a Google értetlenül állt a keresés előtt, Judit néni bevallotta, hogy kár szépíteni, ez a szent szar (Kurt Vonnegut – a szerk.) szalonképes változata.