Fiatalok és idősek is veszélyben lehetnek az elhalasztott szűrőprogramok miatt

Publikálás dátuma
2019.01.27. 11:40

Fotó: Ujvári Sándor
Miközben ma már senki nem kérdőjelezi meg a megelőzés és a szűrőprogramok fontosságát, Magyarországon egy rendes tüdőszűrés is csak a leginkább veszélyeztetetteknek elérhető. Eközben milliárdok veszhetnek el, mert újból elhalasztották az uniós finanszírozású vastagbélrákszűrő program bevezetését.
Embert próbáló feladat manapság Magyarországon egészségtudatosan élni. Miközben mindenhonnan azt hallani, hogy milyen fontos a megelőzés, és Nyugaton már magától értetődő, hogy igenis komoly összegeket kell fordítani a betegek oktatására és a szűrésekre, addig mindez nálunk csak a szlogenek szintjén van jelen. Vagy a pénz hiányzik, vagy a döntéshozók húzzák ki a talajt egy-egy program alól, így még az egészségtudatosan élőknek sincs egyszerű dolguk, ha szeretnének részt venni a szükséges vizsgálatokon. Pedig évente több mint 30 ezer ember hal meg csak a daganatos betegségek ­miatt. Ők azok, akik talán élhetnének, ha időben kiderülne, hogy nagy a baj, és aztán nem kellene hónapokat várniuk a megfelelő diagnosztikára és kezelésre. Ideális esetben a betegségmegelőzés és a diagnosztika egységes rendszert alkot. Nálunk azonban ennek a rendszernek a nehézkessége nem motiválja az abban részt vevőket (vagyis minket, betegeket) arra, hogy elmenjenek a szükséges vizsgálatokra. Tény, hogy nagyon kevesen járnak szűrésekre, de az sem segít, hogy ha valaki menne, akkor sem feltétlen tud. Egy-egy szűrővizsgálatra gyakran heteket-hónapokat kell várni, ami egy életveszélyes betegség esetén jelentősen ronthatja az esélyeket. Sokan inkább a magánellátás felé fordulnak, és tízezreket fizetnek ki egy-egy vizsgálatra. 

A kor nem számít

Gyakori tapasztalat, hogy aki nem elég idős, azt egyszerűen elküldik, hiszen „úgysem lehet gond”. Ez pedig óriási hiba. „Az onkológián nagyon sok a fiatal, mellrák miatt kezelt lány” – meséli egy neve elhallgatását kérő beteg. Az érintett lányokat sosem hívták mammográfiás szűrésre, nem tartoznak ugyanis a rizikócsoportba. Aki ugyanis még nincs 45 éves, az nem kap „behívót” és kizárólag háziorvosi beutalóval kérheti a szűrést. Ha e nélkül megy, nem végzik el a vizsgálatot. De az idősebbek esetében sem működik megnyugtatóan a rendszer, a 45–65 év közöttieket elvileg két­évente hívják, de van, aki sosem kapja meg a papírt. „Ugyan édesanyám a rizikócsoportba tartozik, de még egyszer sem kapott behívót. Szerencsére e nélkül is rendszeresen jár mammográfiára, de az kérdés, hogy mások is ilyen tudatosak-e” – osztja meg a tapasztalatait egy fiatal nő, aki még soha nem volt mammográfián, a magánnőgyógyásza szokta tapintással megvizsgálni. „A fiatalok azt hiszik, hogy velük ez nem történhet meg. Én is ezt hittem, hiszen egészségesen táplálkoztam, mozogtam. Tény, hogy néha stresszes volt az életem, de soha nem gondoltam volna, hogy ennyi idősen rákos lehetek. Önvizsgálatot sem csináltam szinte soha. Isteni sugallat lehetett, hogy véletlenül észrevettem azt a kis csomót” – erről korábban Szűcs Adriána, huszonhét éves modell mesélt a Vasárnapi Híreknek. Példája mutatja, hogy a daganat harmincéves kor alatt is kialakulhat. „Gyakran mondják a háziorvosok, hogy valaki túl fiatal ahhoz, hogy ilyen-olyan betegsége legyen, ezért nem küldik tovább vizsgálatra. Ez hibás szemlélet. Egy apró elváltozás is lehet súlyos, hiszen a daganat agresszivitása nem a méretétől függ. A fiatalok esetében ráadásul agresszívabb egy ilyen kór, épp a gyorsabb sejtosztódás miatt” – magyarázza az onkológus, aki neve elhallgatását kérte, mert – hasonlóan más, állami intézményben dolgozó szakemberhez – ő is csak fenntartói engedéllyel nyilatkozhatna. Ilyet azonban többnyire nem adnak. Úgy gondolja, a fiatalok esetében azokat érdemes szűrni, akiknél a családban halmozottan előfordult emlődaganat, a hajlam ugyanis örökletes is lehet. Ha felmerül valamilyen probléma, elsőként emlő- és hónaljnyirokcsomó-ultrahangra van szükség, csak ezt követően jöhet a mammográfia. Vannak olyan elváltozások, amelyeket csak az ultrahang segítségével lehet észrevenni. A szakrendelőbe háziorvosi beutaló kell, és a radiológus végzi el az említett hármas vizsgálatot. Ez azonban időigényesebb és költségesebb, ezért gyakran elspórolják, emiatt érdemes egyenesen az onkológiai gondozókba menni. Nemcsak a fiatalok, néha az idősek is magukra maradnak a problémáikkal. A 65 évnél idősebbeket már nem hívják be ugyanis mammográ­fiai szűrésre, pedig esetükben előfordulhat, hogy könnyen kezelhető lenne egy betegség, hiszen az idősebbeknél lassabb lefolyású a kór. Nem csak az emlő- és a sokat emlegetett méhnyakrák veszélyezteti a nőket. Onkológus szakértőnk arra is felhívja a figyelmet:  
a nőgyógyászoknak szűrésekkor nem csak a citológiai vizsgálatot kellene elvégezni, hanem ultrahanggal meg kellene vizsgálni a petefészkeket is. Alattomos daganattípus ugyanis a petefészekrák is, ami félreérthető tüneteket produkál és nem mindig sikerül időben felfedezni.

Mindemellett az utóbbi években a bőrrák vált gyakoribbá a fia­talok körében is, náluk már ez a vezető daganatos megbetegedés. Ennek legagresszívebb típusa a melanoma, aminek előfordulása folyamatosan emelkedik – már majdnem 30 eset jut 10 ezer lakosra. Az alkati tényezők (családi előfordulás, sok anyajegy) mellett a rizikófaktorok között leginkább a napozás szerepel. Az ajánlások szerint, ha valakinek sok anyajegye van, félévente, másoknak évente érdemes lenne bőrgyógyászati szűrésre menni a havi önvizsgálat mellett. 

Milliárdok a kukában

Az eredményes gyógyítás egyik kulcsa ez esetben is az, hogy korai stádiumban fedezzék fel a betegséget, a kezelés is ekkor kerül a legkevesebbe az egészségbiztosítónak. Mégis vannak olyan szűrővizsgálatok, amelyek országos bevezetése a rendelkezésre álló milliárdok megléte ellenére is évek óta húzódik. A kormány legutóbb újabb másfél évvel elhalasztott több egészségvédő programot, 2020-ra csúszik az országos, szervezett és célzott népegészségügyi vastag- és végbélszűrés és a keringési betegségek megelőzését célzó komplex program is. A vastagbélrákszűrő programot egyébként 2016 óta nem sikerül elindítani. Komáromi Zoltán háziorvos, egészségpolitikus a helyzettel kapcsolatban azt mondja: tavaly november 30-ig kellett volna elindulnia az országos vastagbélrákszűrő programnak. Az Európai Unió 2,5 milliárd forinttal támogatta a szűrőprogramot, de mivel az nem indult időben, a pénzt valószínűleg vissza kell fizetni. „Ez a pénz itt állt két évig. Nem tudom, mi az oka, hogy nem sikerült elindítani a programot. Szentes Tamás, akit tavaly áprilisban helyettes államtitkárnak neveztek ki, majd júniusban menesztették, valószínűleg elfelejtette, hogy meg kellene szerveznie a szűréseket. Több sebből is vérzik a dolog, nem találták ki megfelelően a rendszert sem. Szükség lett volna pél­dául egy megvalósíthatósági tervre, hogy lássák, egy hónapban hány ember jelenik meg a háziorvosnál az elsődleges szűrésre, majd közülük hány betegnek kell kolonoszkópiás vizsgálatra menni. Ebből lenne tudható, hogy hol, hány szakorvosra és műszerre van szükség. (Jelenleg ugyanis kevés az orvos és a műszer is – a szerk.) Az sem világos, hogy a pluszmunkáért milyen finanszírozást kapnak majd a szakorvosok, háziorvosok, szakdolgozók” – mondta Komáromi Zoltán, aki úgy gondolja Kásler Miklós emberi erőforrás-miniszter annyit tett az ügyben, hogy országos tiszti főorvosnak nevezte ki Kovács Attilát. Neki jutott a „fejcserék” hálátlan levezénylése mellett, hogy szervezze meg a szűrést. Egyelőre az országos program elhalasztásáig jutott. Az Emberi Erőforrások Minisztériumától és az Országos Közegészségügyi Intézettől is próbáltuk megtudni, hogy vissza kell-e fizetni a csúszás miatt az EU-s milliárdokat, és mi az oka annak, hogy több egészségvédő programot is elhalasztottak 2020-ra. Kérdéseinkre azonban most sem érkezett válasz. Pedig nem csak a vastagbélrákszűréssel van gond Magyarországon. Január a tüdőrák világhónapja, hazánkban ez az egyik leg­gyakoribb daganatos betegség – évente 10 ezer új esetet regisztrálnak és 8000-en belehalnak a betegségbe, még sincs országos program a kimutatására. A korábban alkalmazott módszer – a röntgenes tüdőszűrés – ugyanis nem alkalmas minden daganat kiszűrésére, helyette az alacsony sugárterhelésű CT-vizsgálatot kellene elvégezni, amivel még időben, megoperálható állapotban ki lehetne mutatni a tüdőrákot. Ez azonban költséges vizsgálat és csak indokolt esetben alkalmazzák. Mint megtudtuk: a lakóhely szerinti kiemelt centrumokban a 40 év feletti dohányosoknak érhető el ez a szűréstípus, ők a kiemelt rizikócsoport. Bár tervezés alatt áll egy országos program az alacsony sugárterheléssel járó tüdőszűrések bevezetésére, de a részletei nem ismertek. Jelenleg főleg a kapacitáshiány gátolja a vizsgálatok elterjedését, nincs elég orvos, hiányoznak a megfelelő berendezések, és a finanszírozás sem megfelelő.

Szűréskerülők

„Hiába menthet életet egy-egy szűrés, az embereket kampányokkal nem könnyű rávenni arra, hogy részt vegyenek ezeken. Viszont mikor egy teljesen tünetmentes embernél sikerül kiszűrnünk egy daganatot, hirtelen többen is bejelentkeznek az orvoshoz. Amikor egy újság arról cikkezett, hogy valaki 40 kilót fogyott dietetikus segítségével, megugrott a látogatók száma ezen a rendelésen is. Aztán észrevették, hogy milyen jó a gyógytorna, és felvették a foglalkozást diktafonnal, így akkor is megtartották azt, ha a gyógytornász épp szabadságon volt” – mondja Papp Magor, az Alapellátás-fejlesztési Modellprogram (erről lásd keretes írásunkat) szakmai vezetője, aki reméli, hogy a szűrést végző szakemberek finanszírozása hosszú távon beépül a költségvetésbe. A tét óriási, hiszen már az olyan egyszerű vizsgálatok, mint a labor, az EKG vagy a vérnyomásmérés is alkalmas arra, hogy jelezze, ha komoly szív- és érrendszeri betegsége van valakinek. A szűréseket viszont az is nehezíti, hogy a veszélyeztetettek túlnyomó részben erős dohányos, alkoholizáló, orvost kerülő férfiak – legalábbis ez olvasható az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat honlapján a szájüregi szűrővizsgálatokkal kapcsolatban. Pedig az utóbbi évtizedekben a száj­üregi daganatok miatti halálozás döbbenetes mértékben megemelkedett, pedig a szűrés ez esetben pusztán a szájüreg megtekintéséből és tapintásból áll. Sajnos nem csak ezekre a vizsgálatokra járnak kevesen. Az Eurostat tavalyi jelentése szerint Magyarországon a lakosság kevesebb mint negyven százaléka számolt be arról, hogy az elmúlt két évben elment valamilyen szűrővizsgálatra.

Sorsfordító vizsgálatok

Az Alapellátás-fejlesztési Modellprogram 2012-től 2017 közepéig svájci finanszírozással működött hátrányos helyzetű településeken, ahol olyan pluszszolgáltatásokat biztosítottak, melyek célja a megelőzés és az egészségtudatosság javítása volt. Gyógytornász, dietetikus, mentálhigiénés szakember és pszichológus is elérhető volt ezekben a praxisközösségekben. Munkájuk eredményeként három év alatt 80 százalékra emelkedett a szűréseken való részvétel, mégis veszélybe került a program. 2017-ben ugyanis véget ért a svájci finanszírozás, és csak az utolsó pillanatban sikerült állami forrást kapni a folytatásra 2018 tavaszáig. Ekkor az EU mentette meg a projektet egy 7 milliárd forintos beruházással. Most 2020-ig van pénz, és már mintegy 400 háziorvos vesz részt a programban. A modellprogramban részt vett, hátrányos helyzetű települések lakóinak életét alapjaiban változtatta meg a kapott segítség. Az egyik orvos arról mesélt: egy 38 éves, munkanélküli férfi, aki évek óta nem járt háziorvosi rendelőben, egy „segédegészségőr” unszolására részt vett egy egészségiállapot-felmérésen, amely után az elhízott, egészségtelen életmódot folytató férfit magas vérnyomás és cukorbetegség gyanújával irányították a háziorvoshoz, ahol mindkét gyanú beigazolódott, ezért azonnal elkezdték a gyógyszeres kezelését. A cukorbetegségével kapcsolatos étrendi tanácsadást a helyi szakemberek segítségével oldották meg, mert a diabéteszszakrendelésre csak hónapok múlva kapott volna időpontot. Ez a program segített egy komoly koordinációs és egyensúlyzavarokkal küzdő kislányon is, aki lépcsőn föl és le csak a korlátba kapaszkodva, bizonytalanul tudott közlekedni. Miután elkezdtek vele foglalkozni, jelentősen javult az állapota, ma már váltott lábbal jár a lépcsőn le és föl, kapaszkodás nélkül. Egy szegény sorsú családnál ilyen súlyos beteg ápolása az orvosok szerint csak így, helyben érhető el. A hátrányos helyzetű családban nevelkedő, roma kislányt másképp nem lehetett volna eljuttatni megfelelő kezelésekre, foglalkozásra.

Mennyibe kerül magánúton?

A legtöbb szűrés esetében találni kuponos ajánlatokat, amivel olcsóbb a vizsgálat, de így is a zsebébe kell nyúlnia annak, aki gyorsan és jobb körülmények között szeretné elvégeztetni a szűréseket. A mammográfia ára 20–30 ezer forint között mozog, a méhnyakrákszűrés esetében 15–25 ezer forint a magán-nőgyógyászati vizsgálat ára és plusz 3-4 ezer forint maga a citológia. A férfiak jobban járnak; prosztataszűrés már 12–20 ezer forintért is elérhető. Egy magánbőrgyógyász pedig, aki az anyajegyeket tudja alaposabban megvizsgálni, általában 15–25 ezer forintot kér egy-egy alkalomért.

Szerző

Rajk László: "Nem értem, Orbán hogy tud még egyáltalán létezni Európában"

Publikálás dátuma
2019.01.27. 08:15

Fotó: Molnár Ádám / Népszava
Rajk László szerint Orbán diktatúrája szofisztikáltabb Kádárénál, de lényegében ugyanaz. A 70 éves építész, díszlettervező szerint a rendszer végéhez vezető gyújtózsinór most is a kulturális ellenállás lehet.
Édesapjáról felnőttfejjel sem tudja eldönteni – nyilatkozta –, hogy hős vagy antihős volt. Nagy Imre megítélése is kettős, de a forradalom egyenes, becsületes irányba fordította. Szobrának az eltávolítása se becsületes, se egyenes nem volt: hogy élte meg ezt? Végtelenül felháborító és szomorú, hogy egy embert, aki az életét áldozta a szabadságért, többszörösen megaláznak még holtában is. Nagy Imrét 1958-ban kivégzik, először a Gyűjtőfogházban elföldelik, aztán a 301-es parcellában újra elföldelik, mindig arccal lefelé, és most, a kivégzés 60. évfordulóján életnagyságú szobrát levágják, és újra arccal lefelé fordítva, elszállítják a gyűjtőbe. Ez a morális szempont. A politikai pedig az, hogy úgy tűnik, ez a rezsim ki akarja radírozni az 1956-os forradalmat a magyar történelemből. Orbánnak nem kell Bibó, akit 1989-ben még bőszen idézett, sem a mártírok, akiknek koporsója mellett végtelenül öncélú beszédével ellopta a gyászt, díszletként használva őket. Minden ’56-os emléket eltüntetnek a Parlament környékéről. Lugossy Mária öröklángjával kezdődött, amit a Fő utca mellé költöztettek, mert mindig költöztetésről van szó, nem bontásról. De így volt a veszprémi 1956-os emlékművemmel is, amit a forradalom 50. évfordulóján átadni sem engedett egy Orbán-hívő polgármester, lebontatta, az enyészeté lett. Orbáné szofisztikáltabb diktatúra, mint Kádáré volt, de lényegében ugyanaz. Mi lehet a Fidesz célja? Nekem úgy tűnik, hogy az 1989. március 15-i tüntetést akarják a rendszerváltás kezdőpontjának tekinteni. Ez körülbelül olyan, mint amikor az 1848-as forradalom 50. évfordulóján Ferenc József már nem tudott engedni abból, hogy mégiscsak történt valami 1848. március 15-én, és ezért ellenünnepnapnak akarta nyilváníttatni az alkotmány aláírásának a napját, április 11-ét. Ez most egy rettenetes vergődés, kegyetlen és megalázó történet. De hosszú távon nem fog sikerülni. A minapi „kulturális ellenállás” hívószóra megtelt egy könyvbemutató, a résztvevők alig várták, hogy rezonálhassanak a jelenkorra: megint „ugyanott” tartunk. Édesapja koncepciós pere, a ’70–80-as évek szamizdatja után ez már több mint vicc, nem? A szamizdat és a demokratikus ellenzék döntés volt. Azt mondtuk, szabadon akartunk élni, kerül, amibe kerül. Megpróbáljuk, és nem az adott keretek között, hanem azokat rendesen szétfeszítve. Most megint olyan rendszerbe kerültünk, ahol a végtelenségig feszegetni kell a határokat. Ebben a kulturális szabadság kikényszerítésének nagy szerepe van. Az 1970–80-as években is ez volt a gyújtózsinór, és legalább olyan fontos szerepet játszott, ha nem fontosabbat, mint a politika. A kultúrának azt a részét, amire van ráhatásunk, most is meg kell próbálnunk szabaddá tenni. Hogy éli meg, hogy 30 évvel a rendszerváltás után arra szavaz 2,5 millió ember, hogy ne legyen szabad az ország? Ez számomra megfejthetetlen. Nem készülnek olyan felmérések, hogy mennyien vannak a vakon hívők, mennyien a rezsimet haszonelvűségből támogatók, és mennyi fiatal számít arra, hogy veszélybe kerül a karrierje, ha nem teszi meg ezeket a lépéseket. A 2,5 millió tényleg szomorú szám. A másik szomorúság a politikai struktúrából, pontosabban egy manipulált választási rendszerből és a diktatúra természetrajzából adódik: ezzel a támogatottsággal kétharmadot lehet kapni a parlamentben, és bármit meg lehet vele csinálni. Ha ma lenne fiatal pályakezdő, mi lenne a stratégiája? A kultúra felől érkeztem a demokratikus ellenzékbe, most is a kultúrából érkeznék oda. Egyszer minden kultúrát művelő ember – nem is kell, hogy kreatív legyen – szembesül azzal, hogy ki kell mondania: „ez nem mehet tovább!”. Van egy híres mondat a demokratikus ellenzék történetéből: „Kádárnak mennie kell”. Megint ott vagyunk, hogy az a politikai művészet, amiről a hatalom mondja azt, és nem az alkotó. Így ki kell mondani: Orbánnak mennie kell! Milyen a közérzete? Jól vagyok, köszönöm szépen. Kevés híradást hallgat? Nem, mindenevő vagyok még mindig, külföldi és belföldi sajtót is olvasok. Magyar filmes munkák mellett díszlettervezőként sokat dolgozom külföldön, legutóbb Mexikóban, Izlandon, Törökországban forgattam. A látványtervezés olyan építészet, mely provizórikus ugyan, de hallatlan szabadságot ad. Ahogy Haraszti Miklós barátom írta: „A látványtervező függetlensége nemcsak az, hogy következetes lehet, hanem az is, hogy szabadon játszhat az építészettől valóban idegen elemmel, a valósággal.” Így építészet és látványtervezés összekapcsolásával sikerült megint egy olyan területet találnom, amiben szabadon tevékenykedhetek. Sőt, most próbálkozom többekkel egy új műfajjal, ami még nincs Magyarországon, ez a független komputeres játékdizájn. Ez a szakma még demokratikusabb, mint a színház- vagy a filmcsinálás, mert más struktúrában épül föl. Olyan emberekkel dolgozom majd, akik szintén ezt a szabadságot érzik át. Szeptemberben kezdjük az oktatást. Az, hogy építészként a film felé fordult, összefüggött azzal, hogy nem dolgozhatott a szakmájában? Szerencsés voltam, mert gyárakat terveztem, és ebbe sokkal kevésbé szólt bele tanácselnök vagy párttitkár. Mégis, az a tervezési szabadság, ami a filmben megadatott, az építészetben nem. A filmcsinálás még abban a szűk levegőjű Kádár-rezsimben is egészen más műfaj volt, örömmel dolgoztam benne. Kezdetben én voltam a legfiatalabb díszlettervező, és iszonyatosan sokat tanultam. Most általában én vagyok a legöregebb, és most még többet tanulok. A külföldi produkciók hogyan találták meg? Az 1980-as években feketelistán voltam, magyar filmben vagy álnéven dolgoztam, vagy sehogy. Amikor Costa Gavras idejött, és kellett neki egy franciául és angolul beszélő díszlettervező, abból nem volt sok az országban. Ez azért mázli. Aztán olyan nagy nemzetközi produkciókat is vállaltam, amelyek nem nagyon érdekeltek, de a technikai felkészültséget, a munkastruktúrát, amiben mindig előrébb jártak, megtanultam. Négy-öt év múlva aztán megérkeztek ezek a művészfilmekbe is. Nemcsak filmesként élt álnéven, hanem a születés után öt évig, a családtól elszakítva, egy gyerek­otthonba bedugva Kovács Istvánként. Amikor egyszer-egyszer visszament a Lóczyba, beugrott bármi a gyermekkorából? Semmi a világon. A kíváncsiság hajtott, hogy mivel erős a vizuális memóriám, hátha visszajön valami. Amíg édesanyám élt, aggódott is nagyon, hogy nekem teljesen blank, üres az első öt évem, nincs gyerekkori emlékem. Elvitt Mérei Ferenc gyerekpszichológushoz, akit szintén bebörtönöztek ’56 után, tehát saját tapasztalatból is ismerte az ilyen problémákat, és ő azt mondta anyámnak: Júlia, nyugodjon meg, jól működik a védekező mechanizmus. A dadus által írt naplóban miket talált? Száraz leírást az aktuális állapotomról. Az utolsó bejegyzés az volt, hogy Pistiért jött a fekete autó és elvitték… Fura mondat, a dadus nem tudta, hová visznek. Szerencsére a nagynénémhez kerültem. Rákositól, majd Kádártól is tartaniuk kellett. Sosem ragadt önre édesanyjától a félelem? Ezeket az érzéseket nem nevezném félelemnek. Anyám nem félt, inkább aggódott értem. Éppen befejeztem az első évet az építészkaron, amikor a Varsói Szerződés csapatai megszállták Csehszlovákiát. Akinek még volt valamiféle illúziója az államszocializmussal kapcsolatban, az is azt mondta, ez nem mehet tovább. Nem volt nehéz rájönnöm, hogy olyan helyen élek, ahol börtönben lenni nem szégyen, hanem büszkeség. Édesanyám összes barátja, barátnője mindig, mindenki valahol raporton volt vagy rács mögött. Ez a fajta családi légkör egyrészt különleges, mert hála Istennek, nem gyakori, másrészt tartást ad. A Szabad Kezdeményezések Hálózata megalapításakor vagy a Rajk-butik idején azért érhették meglepetések. Egyéjszakás rendőrségi kalandom többször is volt, kiköltöztettek a lakásomból, amit elvettek, de amikor például 1988-ban Demszkyt és Harasztit ellenzéki tevékenységük miatt letartóztatták, és nem lehetett tudni, mikor engedik ki őket, akkor én épp Párizsban terveztem Nagy Imre szimbolikus sírját a Père-Lachaise temetőbe. A műtermében 1968–89-re emlékeztet egy Newsweek-címlap. Mára 1968-at, csak mint a liberálist, szitokszóként koptatja a rezsim. Hogy éli meg ezt az őrületet? Azt hiszem, ezt ők sem hiszik. Lehet ez politikai szlogen vagy kommunikációs eszköz, de annyira ciki és hazug, hogy nem mehet hosszú ideig. Ciki az is, hogy Orbán Viktor szerint aki liberális, az a szabadság ellensége. Az, hogy ezt mondhatja, szomorú tény a mai euró­pai politikai állapotokról. De valahogy bízom Kelet-Európában. Kis túlzással azt gondolom, amíg ma Magyarországon, Lengyelországban a sajtószabadságért, a demokratikus berendezkedésért tüntetnek, addig a nyugat-európai tüntetéseknél most mások a hangsúlyok. Remélhetőleg ismét Kelet-Európa cáfolhatja meg ezt az egész idiotizmust az illiberalizmus sikeréről. Joschka Fischer még külügyminiszterként mondta egy szamizdatkiállításon: a ’80-as évek kelet-európai demokratikus ellenzéke egy fontos értéket hozott be a politikába, a morált. Nem értem, Orbán hogy tud még egyáltalán létezni Európában, ki az, aki örömmel fog kezet vele. Még Furtwängler is megtörölte a kezét, miután kezet fogott a diktátorral. Nem helyes, hogy Európa ma asszisztál Orbánhoz. Az érdekli – nyilatkozta régebben –, hogyan csúszik át az ember észrevétlenül jellemtelenségbe, hazugságba vagy diktatúrába, amikor a pártérdek bedarálja. Ma hogy látja ezt? Nehéz feladvány, amikor egy idő után be kell látnunk, rosszul döntöttünk, rosszul szavaztunk. A következő lépés az, amikor nyilvánosan elmondjuk, tévedtünk, és még nehezebb, amikor elkezdjük jóvátenni a hibánkat. Ez szerintem elkezdődött, és most nem Simicskáról beszélek, aki éppen akkora gazember most is, mint előtte volt. Az államilag támogatott korrupcióban, ebben a maffiaállamban mindig túl sok az eszkimó és kevés a fóka. Egy diktátornak pedig mindig az a legnehezebb, miként vezényelje le az őrségváltásokat, vezércseréket úgy, hogy ő megmaradjon. Ez feszültséghez vezet, vagy adott esetben összeomláshoz. Ez a mocskosabb rész, amikor a húsosfazék körül megy a harc. A másik az említett felelősségteljes gondolkodás, hogy belátják, mindezt elősegítették. Ez érdekel. Felnőttek azok a fiatalok, akik a Fidesz-rendszerben szocializálódtak. Vajon hogy hat ez az időszak erre a generációra? Bedarálja őket, vagy ellenállnak, mi lesz velük? Amióta 1996-ban elhagyta a hivatásszerű politizálást, nem legyintette meg a folytatás szele? Nem vagyok jó politikus. Nem mondom, hogy nem érdekel, de nem ambicionálom. A szakmámat, azt hiszem, jobban csinálom, mint a politikát. De a háttérben azért gyakran segítek. Külföldi filmekben dolgozik. Milyen magyarnak lenni most? Más, mint korábban. Sokan elhűlve kérdezik: mi történt Magyarországon, mi ez a tébolyda? Miközben engem nem azonosítanak a magyar kormánnyal, de azoknak nehéz, akik munkavállalóként élnek bárhol a világban. Mit gondol a kormányfő „puritán” Várba költözéséről? A francia forradalom óta a „respublika” szimbóluma, hogy a királyi várból mindenhol múzeum lesz. Nem akármi, múzeum. Nemes gesztus ez, Bécs, Párizs erre a legismertebb példa. Orbánéknál a budai Vár visszafoglalása a köztársaság elpusztítását célozza szimbolikusan is. Ráadásul kulturális intézményeket is ellehetetlenítettek vele, amelyeknek költözni kellett. Ezért vitatkozom a kollégáimmal. Ez nem építészeti kérdés, hagyjanak engem békén azzal, hogy egy kétszáz éves freskón csámcsogunk. Itt egy szimbolikus lépésről van szó, ami súlyosabb annál, minthogy erkély épült a Miniszterelnöki Hivatal elé. Ez a Köztársaság elleni merénylet. Ugyanúgy, mint amikor kivették ezt a szót az alaptörvényből. A Fidesz tapsikol örömében, hogy mindez szakmai vita lett és nem politikai ügy. A rozsdaövezet helyett a zöldet elborító Liget-projekt is szimbolikus, vagy azért több annál? Kézenfekvő volt, hogy a valamikori kormánynegyed helyén legyen a múzeumi negyed. Ez már szakmai kérdés, de a döntés irracionális lett, nem értem. Még azt is el tudom képzelni, hogy csak az akarnokság van mögötte, hogy Orbán Viktor azt mondja: csak azért is! Édesapja gipsz mellszobra is itt van a műteremben. Lesz belőle bronz? Fontolgatom. Beck András Párizsba emigrált szobrászművész családja a ’60-as években adta édesanyámnak, amikor Romániából visszatértünk. Egyébként nem vagyok figurális köztériszobor-hívő. Lehetne csinálni egy újrakezdést, és azt írni az alkotmányba, hogy a Parlament környékén márpedig szobor nem lehet. Zászlófelvonás és katonai őrségváltás helyett jobban örülnék a kertnek, a fának. A köztéri szobrászatnak híve vagyok, de az emlékszobrászatnak nem. Nincs egyértelmű viszonyunk az emlékművekhez: most akkor legyünk szomorúak vagy vegyen erőt rajtunk a forradalmi láz egy ’48-as emlékmű előtt? Számomra az egyetlen igazi működés az emléknap, amely virtuális és nem fizikai valóság. Ennél jobbat még mindig nem talált ki senki.

Rajk László

Kossuth-díjas építész, díszlettervező. 1949. január 26-án született Budapesten. Apja Rajk László belügyminiszter, akit az év októberében egy kirakatper után kivégeztek. Édesanyját, Földi Juliannát bebörtönözték, 1954-ben kaphatta vissza fiát. 1972-ben végzett a Műszaki Egyetemen építészmérnökként, majd a montreali McGill Egyetemen szerzett mesterfokozatot 1978-ban. 1992-től a Színház- és Filmművészeti Főiskolán dísz­lettervezést tanít. Kezdetektől tagja volt a demokratikus ellenzéknek, 1981-től lakásán működtette a szamizdatok terjesztésével foglalkozó „Rajk-butikot”. 1988-tól a Szabad Kezdeményezések Hálózatának, majd a Szabad Demokraták Szövetségének az alapító tagja, 1990–96 között parlamenti képviselő. A Széchenyi Irodalmi és Művészeti Akadémia tagja, székfoglalóját február 7-én a FUGA Budapesti Építészeti Központban tartja, ahol filmszobraiból és akcionista frottázsaiból nyílik kiállítás.

Szerző
Frissítve: 2019.01.28. 10:09

Ezért jobb az O1G mém bármilyen ellenzéki programnál

Publikálás dátuma
2019.01.26. 18:00

Fotó: Molnár Ádám / Népszava
Vajon mit teszünk az internettel, és mit tesz az internet velünk? A digitális nyomok olvasói egyre többet tudnak erről, és olyan kérdések foglalkoztatják őket, mint hogy felforgatják-e az életünket a Harry Potter-rajongók és kell-e félnie a Fidesznek a mikrocelebektől. Az online közösségi médiumok és a valós élet kölcsönös egymásra hatásáról kérdeztük Dessewffy Tibor szociológust.
Mennyire lepte meg a magyar radikális nemzetirock-rajongók fogyasztási szokásait vizsgálva, hogy kisebb kilengéseket leszámítva, hűek az ideológiájukhoz, azaz valóban nem „tetszik”-elnek gyorsétteremeket, multikat, inkább a magyar termékeket preferálják? Azt gondolom, a kutatási hipotézisük alapján mást várt.  Tényleg azt feltételeztem előzetesen, hogy a mindennapokban ezt sokkal lazábban veszik, tehát hiába az idegenellenesség, a nacionalizmus, az étel-ital fogyasztásuk, az öltözködésük, márkahűségük alapján jóval „kozmopolitábbak”. Ám az derült ki, hogy ez valóban egy zárt, ideologikus értékek mentén szerveződő szubkultúra, aminek a tagjai a hétköznapokban is inkább a Harcos-pólót veszik fel, és nem a H&M-be mennek vásárolni. Ettől egyedül az alkoholfogyasztás tekintetében, a sörmárkák terén érzékelhető némi eltérés, nem feltétlenül ragaszkodnak a magyar tulajdonú márkákhoz. A megcáfolt hipotézis a társadalomtudományokban azonban éppolyan értékes, mint a visszaigazolt hipotézis. És ez a fajta kutatás, ami a digitális nyomok, aktivitás alapján következtet valós életbeli attitűdökre, tehát nem direkten kérdez, éppen olyan viselkedést tárt föl, amivel nem voltunk tisztában korábban. A digitális nyomkövetés alapján kirajzolódó csoportprofil azonban még csak valószínűséget jelent, nem? Attól, hogy egy Kárpátia-rajongó „tetszik”-eli a Csíki sör oldalát, még ihat Heinekent vagy vasárnapi ebédre viheti a gyerekeit a Mekibe… Ez valóban nagy kérdés minden kutatásunk esetén: hogyan viszonyul egymáshoz az online magatartás és a valós viselkedés? Nincs is rá konkrét megoldóképletem. Azt azonban nem lehet eléggé hangsúlyozni, hogy a digitális forradalom olyan adatrobbanást hozott magával, ami az élet minden terén óriási változásokat okozott: a digitális elem mindenhová beférkőzött. Megjelenik akár a párválasztásokban, akár egy általános iskolában az osztályon belüli, vagy éppen a halál kommunikációjában. Így létrejön egy digitális kettősség: nemcsak az változik meg, amit vizsgálsz, de az is, ahogy vizsgálod. Mivel az élet maga is egyre inkább a digitális/valós kombinációjává válik, a digitális vizsgálatok alkalmasabbak e komplexitás egyes vetületeinek a kutatására, mint a hagyományos, például kérdőíves módszerek. Tehát, ha valaki egyszerre Kárpátia- és Csíki sör-rajongó, „tetszik”-eli a Jobbik Magyarország oldalát és a Ferencváros futballklubot, az valamiféle affinitást kifejez. Az ilyenféle halmozás, csoportképző erőként való aktivitás a valószínűséget erősíti: ha egy 20 ezer fős közösségnél erős online affinitást látunk a Csíki sör irányába, akkor nincs okunk feltételezni, hogy a valóságban ne szeretnék a Csíki sört, és inkább Heinekent isznak. Annyi mindent elárulunk magunkról az online térben, annak ellenére, hogy tudjuk, nem csak az anonim kutatásokat végző szociológusok profilozhatják a viselkedésünket tudományos szándékkal, de marketing, üzleti, politikai célok érdekében is épülnek az adatbázisok. Miért tesszük mégis nyilvánossá az életünket? És el ne feledjük magukat a platformokat, ahol mindezt megosztjuk magunkról! A Facebooknál, ha csak az adatokat nézzük, senki nem lehet okosabb. A különféle közösségi médiaoldalak, különösen a Facebook egyfelől azért verhetetlenek ebben az önkéntes adatszolgáltatásban, mert az emberek alapvetően szeretnek pletykálni, beszélgetni, vitatkozni, játszani, megosztani. Érdekli őket, mennyire hízott el a középiskolai osztálytársuk, kivel poharazgat a volt barátnőjük. Másfelől, ha megfigyeljük, az új technológiák kitalálói nagyon naiv és absztrakt, az emberek valós érdeklődésétől távoli elképzelésekkel hozzák létre a termékeiket. Amikor például a televízió született, azt gondolták, ez lesz a távoktatás fantasztikus eszköze. Teljesen figyelmen kívül hagyták, hogy az emberek elsősorban kikapcsolódni vagy a szereplőkkel azonosulni akarnak. A tv sikerének egyik legfőbb oka, hogy vizuális azonosulási mintázatot tudott felkínálni. Amiben a változást aztán a valóságshow-k hozták el, mert hirtelen a hétköznapiságot és nem a kivételességet állították középpontba. Fölvillantva annak a lehetőségét, hogy a korábbi vizuális tv-ikonok már nem megközelíthetetlenek, hiszen te magad is azzá válhatsz, ha bekerülsz egy valóságshow-ba. Az internet a maga brutalitásával mindezt még inkább felerősítette, lehetővé tette. És ez komoly motiváció azoknak, akik ha nem is akarnak feltétlenül celebek vagy véleményvezérek lenni, de szeretnék megmutatni magukat. A magyar mikroceleb-követők (vloggerekért rajongók) szokásait felgöngyölítő kutatásuk elég riasztó képet fest – élmény- és szórakozáskereső, fogyasztásorientált, felszínes ízlésű, társadalmi kérdésektől, közélettől elzárkózó zárt csoportokat regisztrálnak. Mégis, a jövőbeli társadalmi közösségbe újra beilleszthetőekként írnak róluk reményteljesen. Na de hogyan? Az újabban vloggerként működő Vona Gábornak múltkor furcsa felvetése támadt, szerinte a jövőben Dancsó Pétertől kell félnie a Fidesznek. (Dancsó Péter a Videománia nevű műsora révén Magyarország egyik legnépszerűbb YouTube-sztárja – a szerk.) De Puzsér Róbert politikai aktiválódását is említhetem a jelenből. Nem állítom, hogy ezekből a mikrocelebekből egy új politikai akarat fog képződni, de ha az elit nem veszi észre, hogy mekkora figyelmet váltanak ki, míg a hagyományos problematikák iránt az érdeklődés ezeknek a töredéke, akkor nem lehet ezekkel az emberekkel sikeresen kommunikálni. Ezeket a rétegeket valószínűleg egy mémmel, egy fényképpel, egy karakteres hanggal sokkal könnyebb megszólítani, mint hosszú, szofisztikált tanulmányokkal, szakpolitikai programokkal. Az O1G mém például ezt a világot százszor jobban eléri, mint bármilyen ellenzéki program. De az oktatásban is hatásosabb lehet, ha olyan tudás mentén próbálunk építkezni, amire van fogadókészség – dilemma persze, hogy akkor Dosztojevszkij helyett jöhet-e a Breaking Bad vagy Harry Potter. Apropó, Harry Potter! A Politikatudományi Szemle legutóbbi számában megjelent tanulmányukban (Harry Potter, avagy a politikai bölcsek köve. Populáris kultúra és politikai aktivizmus) az egyik legnépszerűbb tömegkulturális regény- és filmsorozat valóságra való hatását vizsgálták a magyar HP-rajongók digitális szokásrendszerét követve. A nyíltan liberális eszméket közvetítő olvasmány hatására az USA-ban 44 államot lefedő szervezet alakult, hogy tegyen is az értékek megvalósulásáért (úgymint társadalmi nyitottság, kisebbségvédelem, halálbüntetés-ellenesség stb.). A hazai helyzetben lehet hasonló hatása a könyvnek?  Fontos rámutatni, az egyéni olvasásélménytől még nem változik meg semmi. Közösségi élménnyé kell válnia előbb – elképesztő, hogy a HP-univerzumhoz csak a Merengő oldalon nagyjából 7000 fanfiction (egy könyv világában játszódó rajongói írások – a szerk.) készült, míg a legnépszerűbb magyar könyv esetén, A Pál utcai fiúknál ez a szám 20. Tehát ha az egyéni élmény megtalálja a maga formáját, és egy önszerveződő közösségen keresztül tudja képviseltetni magát, akkor lehet hatással a környezetére. Érdekes egyébként megfigyelni, hogy az új típusú, ad hoc és virulensen terjedő mozgalmak (new power) ahhoz, hogy a fiatalokat meg tudják szólítani, mennyire támaszkodnak egyfelől az online, másfelől a tömegkultúra elemeire. Az azonban biztos, hogy mindegyikük adott feltételekhez van kötve. Ott van például az ausztrál GetUp! online mozgalom, amely a semmiből, két fiatalember strandon folytatott beszélgetéséből született és hetek alatt annyira felfutott, hogy elsöpörte a karizmatikus, konzervatív kormányfőt, akit korábban háromszor választottak újra. Ezt a modellt biztosan nem lehet egy az egyben Magyarországra copy paste-elni. Mások a lehetőségek, más a kontextus. Nálunk a HP-rajongók egyelőre nincsenek megszervezve és nem mutatkoznak az önszerveződés jelei sem.

Desewffy Tibor

Egyetemi docens, az ELTE Szociálpszichológia Tanszékének és Digitális Szociológia Kutatóközpontjának vezetője. Kutatási területe az információs társadalom, az internet szociológiája, a Big Data és a társadalomtudományok kapcsolata. Számos tanulmány és könyv szerzője, legutóbbi kötete A gonosz szociológiája címmel jelent meg 2014-ben.

Szerző
Frissítve: 2019.01.28. 10:30