Több mint hét év börtönt kért az ügyész M. Richárdra

Publikálás dátuma
2019.01.25. 10:35

Fotó: Draskovics Ádám
Vezetőszáron hozták tárgyalására a kecskeméti maffiaperből is ismert férfit, a Dózsa György úti halálos karambol mellett egy biciklis megverése miatt is felelnie kellett.
Pénteken az előkészítő üléssel megkezdődött M. Richárd pere. A kecskeméti maffiaperből is ismert férfit bilincsben vezetőszáron hozták a bíróságra. M. Richárd barátnője ennek ellenére meglepően nyugodtan várta a tárgyalás kezdetét -írja a 24.hu. Ez még csak az előkészítő ülés, nem vagyok ideges. És biztos vagyok abban, hogy nem fog sokáig tartani. Ricsivel szerencsére tudom tartani a kapcsolatot. Havonta kétszer ugyanis meglátogathatom - mondta a lapnak M. Richárd barátnője.
Fél kilenc előtt pár perccel megérkezett a tragédiában elhunyt egyetemista fiú édesapja és testvére is, ők abban bíznak, hogy a vádlott jó sokáig rács mögött marad. M. Richárdot bilincsben szürke kapucnis melegítőben kísérték a tárgyalóba. Az előkészítő ülés fél kilenc után egy perccel elkezdődött. Az új büntető eljárás lehetőséget kínál arra, hogy ha a vádlott beismerő vallomást tesz és lemond a tárgyalás jogáról, akkor az ügyész konkrét javaslatot tegyen a büntetés időtartamára. Az ügyész 7 év 2 hónap börtönt kért M. Richárdra. A Dózsa György úti balesetben érintett másik sofőrre, N. Józsefre két év fogházat kért, három év próbaidőre felfüggesztve.
A bíró ezt követően figyelmeztette M.Richárdot, hogy nem köteles vallomást tenni. A férfi először a kerékpárossal szembeni garázdaságáról nyilatkozott. A garázdaság és a testi sértésben lévő vádiratot elfogadta. Azt mondta, indulatos volt, és valóban fenékbe rúgta a sértettet. A közúti veszélyeztetést azonban nem fogadta el. A Dózsa György úti balesettel kapcsolatban ezt mondta;
Őszintén sajnálom az elhunytakat és a sértetteket. Semmilyen szándékosság nem volt benne. A vádiratban lévő dolgokkal teljesen egyetértek, de azzal nem, hogy direkt gyorsítottam volna a baleset előtt

Ezt követően a tragédiában érintett másik sofőrt hallgatták meg. N. József nem ismerte be bűnösségét.  

140-nel, drogfogyasztás után

A hírportál felidézi a két halálesettel járó közúti karambol körülményeit is: a Dózsa György úti tragédia 2017 májusában történt. M. Richárd hatalmas sebességgel csapódott Mercedesével egy balra kanyarodó Citroenbe. A kanyarodni akaró autó a hatalmas becsapódástól többször is megpördült, majd berepült a buszmegállóba. A férfi kábítószert fogyasztott, de ez a vezetési képességére nem volt hatással a szakértők szerint. A balesetben két ember vesztette életét. Az illetékes kerületi ügyészség az ügyben halálos közúti baleset gondatlan okozása miatt nyújtott be vádiratot a bíróságra. A vádirat szerint egy 41 éves férfi, vezetői engedély nélkül a megengedett 50 km/h-t jelentősen meghaladó, 135-140 km/h sebességgel közlekedett a XIII. kerület, Dózsa György úton a Kassák Lajos utca kereszteződés irányába. A kereszteződésbe ekkor érkezett gépkocsival egy 47 éves férfi, és szabálytalanul, kis ívben bekanyarodott a szemből, eltúlzott sebességgel érkező vádlott elé úgy, hogy nem adta meg neki az elsőbbséget. A kanyarodó gépkocsiban két személy utazott a sofőrön kívül.A két kocsi olyan erővel ütközött össze, hogy mindkét jármű felsodródott a járdára és elütött három gyalogost. A balesetben a kanyarodó jármű egyik utasa olyan erővel zuhant ki az autóból, hogy sérülései miatt a helyszínen életét vesztette. A másik utas a kórházi kezelés során hunyt el, a három gyalogos pedig könnyebben sérült. A kanyarodó gépkocsi 47 éves sofőrje életveszélyes, míg M. Richárd könnyebb sérüléseket szenvedett. Az ügyészség szerint a baleset elkerülhető lett volna, ha a szemből, nagy sebességgel érkező vádlott nem lépi túl a sebességhatárt, vagy, ha a másik vádlott szabályosan kanyarodik.  
Szerző
Frissítve: 2019.01.26. 09:32

Konyhai tűz végzett egy idős budapesti nővel

Publikálás dátuma
2019.01.24. 21:15
Illusztráció
Fotó: Népszava
Hiába, hogy kimentették hozzátartozói, már túl késő volt.
Tűz ütött ki egy társasházi lakás konyhájában csütörtök este a Budapest VIII. kerületében húzódó József körúton - írja a katasztrófavédelem. A helyszínre érkező tűzoltók rövid időn belül eloltották a lángokat. Ekkorra hozzátartozói már az utcára menekítették harmadik emeleti lakásából a nőt, ő azonban életét vesztette. A doktori szolgálat újraélesztési próbálkozásai ellenére sem lehetett rajta segíteni, mondta el Kisdi Máté szóvivő az MTI-nek.
A tűzoltók megkezdték a tűzzel érintett lakás átszellőztetését és átvizsgálását.
Szerző

Felfüggesztették a vizsgaidőszakot a kollégiumtűz miatt, az egyetem kétmillióból segíti a hallgatókat

Publikálás dátuma
2019.01.24. 16:06

Fotó: Mihádák Zoltán / MTI
Papucsban menekültek a diákok a lángoló kollégiumból, sokaknak mindene odaveszhetett.
Felfüggesztette a vizsgaidőszakot a Károli Gáspár Református Egyetem a Hittudományi Karon, hazaküldte a hallgatókat és gyorssegélyt adnak a tűzesetben érintetteknek – bármely egyetemen tanulnak –, hogy szükség esetén meleg ruhát és vonat-, illetve buszjegyet tudjanak venni, derül ki a Magyarországi Református Egyház csütörtöki közleményéből.
Az egyetem kétmillió forintot különített el erre a célra, de annyi támogatást nyújtanak, amennyire szükség van, bármennyibe is kerül.

Továbbra sem lehet tudni, miért gyulladt ki a budapesti teológia kollégiuma szerda este, a hatósági vizsgálatok folynak. Jelenleg is zajlik a kárfelmérés, de az már biztos, hogy a hallgatók hosszú ideig nem költözhetnek vissza a kollégiumba.
A tűzben a kollégium második és harmadik emelete szinte teljesen kiégett, a szobákban lévő tárgyak nagy része megsemmisült.

Az oktatási helyiségek nem égtek ki, de a közlemény szerint jövő héten biztosan nem lesz nyitva az épület. A félbeszakadt vizsgaidőszakot várhatóan meghosszabbítják, így később kezdődik majd a második félév is. Az érintett károlis diákok egyéni tanrendet kérhetnek.
Több lakó is szinte csak egy-egy papucsban jött el a kollégiumbóla beszámolók szerint.

Számukra rengeteg támogatás érkezett. Az éjszakát az önkormányzat által megnyitott termekben, református gyülekezetekben, az egyház drogmissziójának kávézójában, magánszemélyeknél és az Evangélikus Hittudományi Egyetemen tölthették. A diákok további elszállásolásában is sokan felajánlották segítségüket: a közeli oktatási intézmények, az Eötvös Loránd Tudományegyetem, a Budapest-Északi Református Egyházmegye és a Magyarországi Egyházak Ökumenikus Tanácsa is.
Orbán Viktor telefonon Bogárdi Szabó István püspöknek ajánlotta fel segítségét.

Egy vendég halhatott meg

A Károli Gáspár Református Egyetem Hittudományi Kara Markusovszky téri kollégiumának második és harmadik emelete szerda este gyulladt ki. Az oltási műveletek közben a tűzoltók egy megégett holttestet találtak a harmadik emeleten, a lépcsőfordulóban.
Valószínűleg egy középkorú férfi vesztette életét a szerda esti IX. kerületi kollégiumi tűzben. Mivel a kollégium minden diákja életjelet adott magáról, feltehető, hogy az egyik vendégszoba lakójának a holttestét találták meg a tűzoltók, közölte az MRE.
A kollégium mellett a Ráday utca 28. szám alatt található a Dunamelléki Református Egyházkerület püspöki hivatala, levéltára, a Ráday Könyvtár, a Török Pál Kari Könyvtár, a Ráday Gyűjtemény és a Bibliamúzeum is. Ezek nem sérültek meg, de a levéltár anyaga veszélyben van a vízszivárgás miatt.

Szerző