Mecsetépítésekkel akar befolyást szerezni a Balkánon Törökország

Publikálás dátuma
2019.01.28. 11:30
Nagyrészt elkészült a tiranai mecset, idén megnyitják
Fotó: GENT SHKULLAKU / AFP
Törökország szorgosan építi a Balkánon az iszlám imahelyeket. Nem mindenkinek tetszik Ankara térnyerése.
A hivatalos török hírügynökség, az Anadolu néhány napja tette közhírré, hogy már hetven százalékban elkészült a török vallásügyi minisztérium kulturális-vallási szervezete, a Diyanet által épített tiranai mecset, amely a Balkán-félsziget legnagyobbja lesz. A Namazgah nevű mecsetet várhatóan már az idei év végétől látogathatják az iszlám hívők. Az épület alapkövét még 2015-ben tette le Recep Tayyp Erdogan török elnök, aki akkor azt közölte, hogy a régió muzulmánjainak "száz éves álma" valósul meg ezzel. Valóban óriási konglomerátumról van szó. Magában a mecsetben egyszerre ötezren férnek majd el, további ötezren pedig az épületet övező vallási központban. Török közlés szerint a mecset „az albán főváros egyik jelképévé válik”, ahol könyvtár, kulturális központ is működik és hatalmas parkoló is a hívő muzulmánok rendelkezésére áll. Mindez azért is érdekes, mert Tiranában ugyan túlnyomórészt muzulmánok élnek, a város büszke vallási liberalizmusára, kozmopolitizmusára. Magyarországhoz hasonlóan Törökország is igen aktív politikát folytat a Balkánon. Igaz, Erdogan arra még nem vetemedett, hogy hazájában börtönbüntetésre ítélt volt politikai vezetőt fogadjon be a félszigetről, bár ne legyenek kétségeink afelől, hogy adott helyzetben ezt megtenné. A török elnök nem focistadionok, hanem mecsetek építésével terjeszti ki hazája befolyását Albánián kívül Bosznia-Hercegovinára és Koszovóra, a térség azon államaira, amelyekben jelentős a muzulmán lakosság aránya. Törökország Koszovó fővárosát, Pristinát is kiszemelte már magának. A városnak szüksége is lenne egy új mecsetre. A húsz évvel ezelőtti koszovói háború idején egy sor imahely semmisült meg, de csak töredéküket sikerült újjáépíteni. Legalább ötven településnek nincs is saját mecsete. A lakosság azonban nem mindenáron ragaszkodik felépítésükhöz. A közhangulatot híven jellemzi egy pristinai graffiti: „Nem akarunk török mecsetet, különben vér fog folyni” – írja a Guardian. Már Isten muzulmán házának tervei sem nyerték el a koszovóiak tetszését. Ellenérzések ide vagy oda, a mecset megépül, Pristina Dardania nevű körzetében, hiszen a koszovói vezetésnek semmit sem kell fizetnie érte, az 1,8 milliós központot Ankara ingyen bocsátja az ország rendelkezésére. Erdogan már 2013-ban nem hagyott kétséget afelől, hogy komoly befolyásra akar szert tenni a köztársaságban. "Törökország Koszovó és Koszovó Törökország" - hangoztatta akkor. Ez azonban sokaknak nincs ínyére függetlenül attól, hogy a térség fontos szerepet játszott az Ottomán Birodalom történetében, az 1389-es rigómezei csatában vereséget szenvedtek a szerb erők, ami Európa egy részének sorsát is megpecsételte. Az építészek sincsenek elragadtatva a mecset terveitől, úgy vélik, az Ankara által ajándékozandó épület túlságosan is ottomán stílusú. Az építkezés költségeit a tiranai mecsethez hasonlóan a Diyanet fedezi, amely azt közölte, egy a 16. századi edirnei mecset szolgált a tervek alapjául. Ankara azonban más koszovói városokban is megjelent mecsetjeivel, így Mitrovica déli, albánok lakta részén. Itt található jelenleg a köztársaság legnagyobb mecsetje, amely 2014-ben épült, s Isztambul Bayrampasa nevű negyedének nevét viseli. Törökország az elmúlt években összesen húsz mecsetet épített Koszovóban, de ez messze nem a végső szám. A török jelenlét azonban Boszniában érzékelhető leginkább a Balkán országai közül. Erdogan miniszterelnöksége majd elnöksége alatt rengeteg török pénz folyt iskolák, mecsetek, kulturális intézmények építésébe. Bakir Izetbegovicot, a boszniai elnökség volt bosnyák tagját szoros szálak fűzik Erdoganhoz. A kulturális okok mellett gazdaságiak is indokolják Ankara politikáját. Míg 2002-ben Törökország kereskedelmi forgalma 435 millió dollár volt a Nyugat-Balkánnal, 2016-ban ez az összeg már elérte a 3 milliárd dollárt. A Balkánon tehát már nem csak arról van szó, hogy a nyugati érdekszféra áll szemben az orosszal, Törökország nagyon erőteljes befolyást gyakorol a térségre. Ami a Nyugatot különösen aggasztja, hogy Ankara a vallás révén tesz szert befolyásra. A muzulmán iskolák és szervezetek finanszírozása, a mecsetek építése mind Erdogan elnök stratégiájának része. Azt kívánja hirdetni, hogy Törökország a Balkánon élő muzulmánok nagy védelmezője.

Már ötvennyolc halottja van a brazil iszapárnak

Publikálás dátuma
2019.01.28. 10:07

Fotó: MAURO PIMENTEL / AFP
Százakat továbbra sem találnak a pénteki katasztrófa után, 12 millió köbméter barnaiszap árasztotta el a Minas Gerais állambeli bányatelepülést.
Ötvennyolcra emelkedett a brazíliai gátszakadás halálos áldozatainak a száma, de félő, hogy növekedni fog, mert továbbra is 305 embert tartanak számon eltűntként – jelentették be vasárnap helyi polgárvédelmi tisztviselők. A Vale SA bányavállalat egy zagytározójának gátja omlott le pénteken, és iszap öntötte el a környező területet a Minas Gerais állambeli Brumadinho település közelében. A katasztrófa oka egyelőre nem ismert. A bányavállalat közlése szerint mintegy 12 millió köbméter iszap ömlött ki a tározóból.
A vasárnapi nap folyamán egyetlen túlélőt sem talált az utánuk kutató mintegy 200 tűzoltó és 13 helikopter. A keresést egy időre fel kellett függeszteni, mert a hatóságok újabb gátszakadástól tartottak a katasztrófa helyszínén, és ezért több környező településről mintegy 24 ezer embert evakuáltak ideiglenesen. Ugyancsak vasárnap mintegy 130 izraeli katona indult útnak Brazíliába, hogy egyebek közt helymeghatározó eszközökkel, víz alatti radarokkal és drónokkal segítsenek az eltűntek utáni kutatásban. A brazil igazságügyi minisztérium összesen 11 milliárd reált (2,6 milliárd eurót) zárolt a Vale SA bányavállalat vagyonából a gátszakadás okozta károk megtérítésére.  Minas Gerais állam ügyészsége szerint 1 milliárd reált még péntek este, majd további 10 milliárdot szombaton zároltak a hatóságok. A pénzt az áldozatok kártalanítására és a környezeti károk enyhítésére tervezik felhasználni, írja a hirado.hu.
Szerző

Robbanás történt Hágában, romba dőlt egy lakóépület

Publikálás dátuma
2019.01.27. 18:02

Fotó: Mike van Doorn, Martijn de Jong / District8.net
Meg nem erősített hírek szerint gázrobbanás lehetett – többen a romok alatt rekedhettek.
A detonáció következtében összedőlt egy épület, és nem kizárt, hogy emberek rekedhettek a romok alatt – jelentette az RTL News televízió alapján a hirado.hu. Az Euronews szerint többen is lehetnek a törmelékek alatt. Az első jelentések szerint nem tudni, mi okozta a detonációt, amely lebontotta a több lakásból álló épület szinte teljes homlokzatát.

A 444.hu meg nem erősített információkra hivatkozva arról ír, gázrobbanás történhetett az épületben, a rendőrség is ezt a lehetőséget vizsgálja. A környező épületeket kiürítették.
Szerző
Témák
Hága robbanás
Frissítve: 2019.01.27. 18:22