Trendivé váló dokufilmfesztivál

Publikálás dátuma
2019.01.28 11:00
Bizonyára sok izgalmat tartogat majd a Putyin szemtanúi című alkotás
Fotó: BIDF
Telt házakkal indul ma este az 5. BIDF, azaz a Budapesti Nemzetközi Dokumentumfilm fesztivál a Cinema City Aréna moziban. Az emberi sorsokat bemutató egészestés művek iránt egyre nagyobb az érdeklődés – többek között erről is beszélgettünk Sós Ágnes fesztiváligazgatóval.
Egyre inkább beszélhetünk a dokumentumfilm-nézés kultúrájáról, mivel, ahogy Sós Ágnes fogalmazott lapuknak, ennek feltétele, hogy legyenek résztvevői. Ebben pedig abszolút fejlődést lát, erre jó példa, hogy három héttel a fesztivál előtt már bőven voltak telt házas vetítések. Még az elmúlt napokban is egyre több termet kellett kérni a fesztivál helyszínéül szolgáló Cinema City Arénától, mert gimnáziumi tanárok jelentkeznek, hogy több osztályt is vinnének a közönségtalálkozóval egybekötött vetítésekre. Első körben a hétvégi időpontok teltek meg, de most már a hétköznapi és a délelőtti előadások is igen nagy kihasználtságúak lesznek.    „Trendivé vált a BIDF” – magyarázta Sós Ágnes, hangsúlyozva, hogy e mögött azért igen sok munka van. Mivel a rendezvény költségvetése – nemzetközi tekintetben – igen szerény, nem a bevált csatornákon népszerűsítik a BIDF-et, mely az igazgató szerint külső szemmel nem különbözik a többi európai világszínvonalú mustráktól. Mivel a fesztivál konkrét készpénzállománya nem elég masszív reklám és a PR-kampányra, minden egyes bemutatandó film célcsoportját direktben keresik meg, telefonon, emailon vagy akár személyesen is. Legyen szó orvosokról, postásokról, autó restaurátorokról, kutyavédőkről vagy katonákról – hiszen olyan alkotásokat mutatnak be, melyek közvetlenül őket érintik és témák szerint szólítják meg a különböző társadalmi rétegeket, célcsoportokat.    „A BIDF filmjei emberi sorsokról mesélnek, történeteket mesélnek el, de ezeket meghatározzák az egyetemes témák” – húzta alá Sós Ágnes. Mindemellett, a már említett katonai vonal már csak azért is jelentős, mivel a NATO például több anyagi támogatást ad a fesztiválnak, mint bármelyik másik magyar forrás. Ez hogyan lehetséges? Sós Ágnes szerint nem titok, hogy a szervezet szeretné jobban megismertetni magát az emberekkel. A fonalat a NATO-val a BIDF másik igazgatója, Balogh Rita vette fel, majd közösen meggyőzték őket, hogy a fesztiválon több mint tíz olyan filmet mutatnak be, melyeknek köze van katonai konfliktusokhoz. Ilyen például a Ratko Mladić pere című brit-norvég produkció: az öt éven át készült film ez idáig soha nem látott közelségből tudta az ügyészeket, védőket, a megjelent tanúkat és Mladić családját megszólaltatni. De remek példa a Putyin szemtanúi című alkotás is, melyet az orosz diktátor egykori propagandafilmese, Vitaly Mansky jegyez – immár nyilvánvalóan könnyebb lelkiismerettel. De vannak a programban dzsihadistákról, kínai munkatáborokról vagy izraeli terroristákról szóló darabok is. Ám szintén katonai téma a Lereng Wilmont Ugatás a távolból című filmje is, mely egy nagymama és unokájának a története az ukrán frontvonal mellől. Minden ilyen mű vetítésénél lesz egy-egy szakértő, aki beszélget a nézőkkel – konkrétan erre adta a NATO a támogatását. Ahogy a fesztiváligazgató fogalmazott, a filmnézési kultúra fejlődését jelenti az is, hogy az elmúlt öt évben sikerült kinevelni azt a közönséget, aki ott marad és beszélget az alkotókkal. Az első fesztiválokon azért ez még nem volt így, hiszen a stáblista elején felálltak és távoztak. Felvetődik a kérdés, hogy akkor miért éppen egy multiplexben rendezik meg a fesztivált, ahol az a szokás, hogy minél gyorsabban távozzunk a teremből. A válasz egyszerű: megvannak a megfelelő méretű termek – akár öt párhuzamosan – és még a technikai feltételek is sokkal jobbak, mint bármelyik budapesti művészmoziban, melyek legfeljebb kisebb méretű, tematikus filmheteket tudnak maximum kiszolgálni. Nem mellékesen, Budapesten már alakul a nézőszám, de Sós Ágnes szerint a vidéket is muszáj lenne bekapcsolni a vérkeringésbe. Erre már volt korábban próba év közben, az elmúlt négy év film BIDF-es címeiből egy NKA pályázat segítségével, itt azonban még nagy munka szükséges a toborzás terén.      „A BDF-en látható alkotások egész estés dokumentumfilmek, melyek moziforgalmazásra készülnek” – érvelt Sós Ágnes. Hozzátéve: ilyeneket kellene támogatnia a Magyar Nemzeti Filmalapnak is, de szemmel láthatóan ezt nem igazán teszik meg. Ahogy fogalmaz, a televíziós produkciókat a világ boldogabbik felén maguk a médiumok támogatják, a mozifilmeket pedig pályázati úton finanszírozzák az alkotók. Két külön műfajról van szó. A tévék oknyomozó újságírása nem azonos egy egészestés, emberi sorsokat bemutató alkotással. Mindamellett, hogy a magyar finanszírozási rendszert elhibázottnak látja, az is probléma, hogy ezek az úgynevezett mozis dokumentumfilmek Magyarországon nemhogy a filmszínházakba nem jutnak el, de a tévékbe sem, vagy a DVD-kiadásról nem is beszélve.    „A láthatatlan filmek közönségét neveljük most ki” – jelentette ki Sós Ágnes. Remélve, hogy hamarosan annyi nézője lesz az ilyen műveknek, hogy üzletemberek is majd fantáziát látnak a terjesztésben.  
Frissítve: 2019.01.28 11:00

Meghalt Scott Walker

Publikálás dátuma
2019.03.25 15:49

Fotó: Shutterstock
Az énekes, gitáros 76 évesen hunyt el, halálhírét kiadója jelentette be hétfőn.
Elhunyt Scott Walker. Az énekes, gitáros, a rocktörténet egyik ikonja, aki a legnagyobb sikereit a hatvanas években érte el a Walker Brothersszel, 76 évesen halt meg. A BBC felidézi, hogy Scott Walker 1943-ban Noel Scott Engel néven született az Egyesült Államokban, Ohio államban. Pályáját színészként kezdte, majd miután találkozott Jahn Maus-zal és Gary Leedsszel, megalakították a Walker Brotherst. A zenekar az USA-ban nem járt szerencsével, de miután áttették székhelyüket Angliába, hatalmas sikereket arattak. Make It Easy On Yourself és The Sun Ain't Gonna Shine Anymore című daluk egyaránt vezette a slágerlistákat, koncertjeiken hasonló extázist váltottak ki rajongóikból, mint a Beatles. 
„Az első néhány album fantasztikus volt, de ami történt, teljesen lefárasztja az embert. Nagyon primitív körülmények között zajlott a turnézás abban az időben, rengeteget kellett dolgozni és még egy jót enni sem lehetett közben“
– mondta Walker 2006-ban a BBC's Culture Show című műsorban.
Sikerei csúcsán, 1967-ben Wight szigetére vonult egy időre, hogy gregorián éneket tanuljon. Kiábrándult a zeneiparból, de aztán barátnője megismertette Jacques Brel zenéjével: a francia előadó szenvedélyes dalai komoly hatással voltak szólókarrierje indulására. A hatvanas évek második felében készített első négy szólólemeze (Scott, Scott 2, Scott 3, Scott 4) friss popzene volt sötét egzisztencializmussal, szövegeiben a társadalom margóján szereplő figurákkal, a prostituáltakkal, a transzvesztitákkal, az öngyilkos gondolatokkal kacérkodókkal.
A hetvenes évek közepén egy időre, de sikerek nélkül újra összeállt a Walker Brothers, majd 1984-ben egy nagyon kísérletező szólómunka (Climate of Hunter) következett, szintén kudarccal. Ezután csaknem egy évtizedre visszavonult a nyilvánosság elől, 1995-ös lemeze, a Tilt azonban újabb kreatív időszak kezdetét jelentette. Producerként dolgozott együtt a Pulppal, legutóbb Natalie Portman tavalyi filmje, a Vox Lux zenéjét szerezte. Halálhíre kapcsán – amelyet kiadója, a 4AD jelentett be hétfőn – Thom Yorke, a Radiohead frontembere úgy fogalmazott:
„Walker nagy hatással volt a Radioheadre és rám, megmutatta, hogy tudom használni a hangom és a szavaimat.”
Komoly hatásnak nevezte pályáján Scott Walker munkáit Brian Eno is, aki szerint Walker „oda helyezte a zenét, ahol az korábban soha nem volt". Mások mellett Richard Hawley, Midge Ure (Ultravox) és Marc Almond is méltatta az elhunyt énekest.
Szerző

Dermesztő szembesülés - Pass Andrea előadása a Trafóban

Publikálás dátuma
2019.03.25 12:30
A jelenetekben a valóság mellett a képzelet is főszerepet játszik
Fotó: HORESNYI MÁTÉ
Lehet-e a halálról hitelesen, de mégis költői módon beszélni színpadon, erre válasz Pass Andrea Eltűnő ingerek című előadása, amelytől egy darabig biztos, hogy nem szabadul a néző.
Adott egy középkorú férfi, történetesen újságíró. Még színházi kritikákat is ír. Van családja, felesége, kamasz lánya. A feszültséget sokszor hazaviszi. Otthon is küzd azzal, hogy a lánya nő, előbb-utóbb majd el kell engedni. A feleség azonban mindenben segít, ha kell old, de leginkább a figyelmével van jelen, ami csak később derül ki, hogy mekkora kincs. Ebben a helyzetben egyszer csak a férfi rosszul lesz és innen nincs megállás. Kórház, aztán kiderül, hogy gyógyíthatatlan beteg. Az idő pedig kegyetlenül fogy. Pass Andrea sorban készíti előadásait, a hamarosan induló debreceni kortársdráma fesztiválon (DESZKA) is láthatóak lesznek a munkái. Az előbbi történetet feldolgozó produkció az Eltűnő ingerek a Trafóban különösen személyes. Az alapanyaga édesapja húsz évvel ezelőtti halála. Zavarba ejtő téma, mondhatni tabu. Miként is lehet szembesülni a halállal? El lehet-e fogadni? A szerző rendezőként is markáns eszközöket alkalmaz. Az előadás egyszerre naturalista, pőrén fogalmazó és ugyanakkor elemelt, színházilag összetett és sokszínű. Nem csak a sztorit meséli el, hanem ennél sokkal többre vállalkozik. A lelki folyamatokra kíváncsi igazán, mi is játszódik le ilyen esetben a beteg és a hozzátartozók, a környezet fejében. Hogyan néznek egymás szemébe amíg lehet, amikor mindenki tudja már, hogy az idő véges. Ez talán a legelfogadhatatlanabb, hogy az együttlét nem tart örökké. Persze ezt tudjuk mindannyian, de amikor a sors egyszer csak kíméletlenül az arcunkba vágja, akkor van a baj. A feleséget játszó Pető Kata személetesen el is játssza, hogy valósággal megdermed. Hajdu Szabolcs, akit elsősorban rendezőként ismerhetünk, az apa szerepében telitalálat. Épp ezt a már említett kettősséget képes természetesen, de ugyanakkor egészen elképesztő láttató erővel érzékeltetni. Neki elhisszük a küzdelmet és azt a sajátos és egyéni utat, amíg eljut az élet végéig. A kint is és bent is vagyok öldöklő küzdelmét, az életért folytatott ösztön és az elmúlás elfogadásának szívszorító párviadalát. Mindezt nem kimódoltan teszi, hanem belülről, önmagát adva. A lányt megszemélyesítő Petrik Andrea leginkább az érzékenységet mutatja meg és azt, hogy vannak olyan kérdések, amelyekre csak egy apa tud válaszolni, még ha látszólag lázadunk is ellene. Sokunknak ismerős a személyes veszteség. Hozzátartozóink elvesztése. A szakirodalomnak van rá válasza, mit kell ilyenkor tennünk. De az élet olykor távol esik a szakirodalomtól. A veszteséget mindannyiunknak meg kell szenvednie. Ebben a folyamatban segít nekünk Pass Andrea katartikus színházi száz perce. Hogy aztán az utána lévő sok száz percet jobban kibírjuk, mint eddig.    Info: Eltűnő ingerek Trafó Író, rendező: Pass Andrea Szereplők: Hajdu Szabolcs, Kárpáti Pál, Pallag Márton, Pető Kata, Petrik Andrea, Réti Adrienn. Zene: Freakin Disco

Közösségi gondolatébresztés

Az Eltűnő ingerek után a Trafó Nézőpont Gondolatgenerátora, az intézmény kortárs színház pedagógiai programja keretében rendezett beszélgetés nem indult könnyen. Több fiatal néző elmondta, hogy azért ült be, mert annyira hatása alá került a látottaknak, hogy még nem tud ki menni az utcára, ki kell beszélni magából az előadást. Szó esett később arról, hogy a művészet épp arra jó, hogy szembesítsen a tabukkal, segítsen feldolgozni a traumákat. Egy hölgy, aki nemrég veszítette el a férjét a lányával érkezett. Tudták mire jönnek és épp azt kapták, amit vártak. Sok hasonlóságot fedeztek fel a maguk tapasztalt reakciók és a darabban elmesélt viselkedési formák között. Ehhez csak annyi, ami engem illet, hogy a főhősnek a Csehov Cseresznyéskert című kritikája az egyik utolsó írása, amely nem is jelent meg. Én legutóbb szintén a Cseresznyéskertről írtam, igaz az megjelent. Ennyit a személyes érintettségről és a gondolatébresztésről. 

Frissítve: 2019.03.25 12:30