A néző döntheti el, mi legyen a film folytatása és vége

Publikálás dátuma
2019.01.28. 12:00
Stefan Butler szerepében a Dunkirkben látott Fionn Whitehead
A Black Mirror című sorozat forradalmi tévés kontent. Egyrészt megmutatta, hogy a modern kori informatikai forradalom megtárgyalni való, kockázatos terület már a mindennapi életünk tekintetében is.
Az antológia műfajának megfelelően minden egyes epizód önálló, más-más mese, különböző szereplőkkel. A Bandersnatch című legújabb epizód minden szinten túlmutat önmagán. Eddig sem volt érdekes évadokról beszélni – mint mondjuk a Columbo esetében a konstans állandók miatt –, mert a folyamatos innováció miatt miden egyes Black Mirror mozgókép tiszta lapról indít. Ám most óriásit léptek. A Bandersnatch ugyanis már-már a film zsánerét definiálja át. Szimplán azzal, hogy interaktív.  A gyártó Netflix ezzel beteljesítette a saját maga indította forradalmat, vagy ha úgy teszik végre meglépte azt, amit más platformokon nem lehetséges: a nézőt szereplővé tette. Azaz, pereg előttünk egy film, mely nem sokkal a kezdés után interaktívvá válik. Azaz megmondhatjuk a főhősnek, hogy mit csináljon. Persze, azért korátok között: általában két-két opció között lehet választani. Nem mellékesen a Netflix ezzel minden bizonnyal rengeteg előfizetőt nyert, mert ezt a filmet nem lehet letorrentelni, azaz annak csak egy lehetséges megoldását, az pedig milyen béna, ha valaki más választásait kell végig unni. Elvégre a 60-80 perc közötti időtartamra rúgó fő játékidő akár megsokszorozódhat, de a Netflix felülete számos ponton felajánlja, hogy térjünk vissza bizonyos döntéseinket kijavítani vagy új alternatívákat kipróbálni. Ennek köszönhetően az első két óra alatt akár három-négy befejezést is kipörgethetünk. Van köztük happy end és tragikus is természetesen. A városi legendák szerint, olyan sok lehetőség van elrejtve a képletben, hogy a teljes lehetséges játékidő végül is 312 perc. Egyszóval itt a kitartás és a játékkedv is meghatározó, e sorok írója például addig nem nyugodott meg, míg a főhőst nem sikerült legalább háromszor megölnie. Persze, ezek olyankor zsákutcát jelentettek dramaturgiai szempontból, így a „motor” volt olyan kegyes és visszaengedett, hogy javítsak.  De mi is a történet? A Bandersnatch sztorija szerint a főhős, Stefan Butler (szerepében a Dunkirkben látott Fionn Whitehead), a tizenkilenc éves programozó srác, aki a főcímmel megegyező nevű „choose your adventure”, afféle szerepjátszós lapozgatós könyv elágazó történetét szeretné számítógépes játék formájában adaptálni, 1984-ben. Ráadásul Stefan erősen introvertált egy gyerekkori trauma miatt, mely édesanyja korai halálával kapcsolható össze. Aztán ebből kiindulva, rajunk múlik a további cselekmény, kérdés, mi izgat minket. A családi tragédia? Vagy egyfajta összeesküvés után akarunk nyomozni. Vagy Stefant arra kényszerítjük, hogy a dilidokijához fusson mindig támaszért? Az egészben az a zseniális, hogy a történeti változatosságok műfaji váltásokat is eredményezhetnek, tehát az egész filmet befejezhetjük szívszorító drámával, vagy komikumba hajló akcióval akár. Sőt, a számítógépének képernyője segítségével még azzal is az őrületbe tudjuk kergetni Stefant, hogy ő csak egy fikciós karakter, akit a Netflix hálózatán keresztül irányítunk. Perverz és ragyogó. Egyben, külön-külön és összességében. Black Mirror: Bandersnatch Bemutatja a Netflix 
Témák
sorozat Netflix
Frissítve: 2019.01.28. 18:08

Trendivé váló dokufilmfesztivál

Publikálás dátuma
2019.01.28. 11:00
Bizonyára sok izgalmat tartogat majd a Putyin szemtanúi című alkotás
Fotó: BIDF
Telt házakkal indul ma este az 5. BIDF, azaz a Budapesti Nemzetközi Dokumentumfilm fesztivál a Cinema City Aréna moziban. Az emberi sorsokat bemutató egészestés művek iránt egyre nagyobb az érdeklődés – többek között erről is beszélgettünk Sós Ágnes fesztiváligazgatóval.
Egyre inkább beszélhetünk a dokumentumfilm-nézés kultúrájáról, mivel, ahogy Sós Ágnes fogalmazott lapuknak, ennek feltétele, hogy legyenek résztvevői. Ebben pedig abszolút fejlődést lát, erre jó példa, hogy három héttel a fesztivál előtt már bőven voltak telt házas vetítések. Még az elmúlt napokban is egyre több termet kellett kérni a fesztivál helyszínéül szolgáló Cinema City Arénától, mert gimnáziumi tanárok jelentkeznek, hogy több osztályt is vinnének a közönségtalálkozóval egybekötött vetítésekre. Első körben a hétvégi időpontok teltek meg, de most már a hétköznapi és a délelőtti előadások is igen nagy kihasználtságúak lesznek.    „Trendivé vált a BIDF” – magyarázta Sós Ágnes, hangsúlyozva, hogy e mögött azért igen sok munka van. Mivel a rendezvény költségvetése – nemzetközi tekintetben – igen szerény, nem a bevált csatornákon népszerűsítik a BIDF-et, mely az igazgató szerint külső szemmel nem különbözik a többi európai világszínvonalú mustráktól. Mivel a fesztivál konkrét készpénzállománya nem elég masszív reklám és a PR-kampányra, minden egyes bemutatandó film célcsoportját direktben keresik meg, telefonon, emailon vagy akár személyesen is. Legyen szó orvosokról, postásokról, autó restaurátorokról, kutyavédőkről vagy katonákról – hiszen olyan alkotásokat mutatnak be, melyek közvetlenül őket érintik és témák szerint szólítják meg a különböző társadalmi rétegeket, célcsoportokat.    „A BIDF filmjei emberi sorsokról mesélnek, történeteket mesélnek el, de ezeket meghatározzák az egyetemes témák” – húzta alá Sós Ágnes. Mindemellett, a már említett katonai vonal már csak azért is jelentős, mivel a NATO például több anyagi támogatást ad a fesztiválnak, mint bármelyik másik magyar forrás. Ez hogyan lehetséges? Sós Ágnes szerint nem titok, hogy a szervezet szeretné jobban megismertetni magát az emberekkel. A fonalat a NATO-val a BIDF másik igazgatója, Balogh Rita vette fel, majd közösen meggyőzték őket, hogy a fesztiválon több mint tíz olyan filmet mutatnak be, melyeknek köze van katonai konfliktusokhoz. Ilyen például a Ratko Mladić pere című brit-norvég produkció: az öt éven át készült film ez idáig soha nem látott közelségből tudta az ügyészeket, védőket, a megjelent tanúkat és Mladić családját megszólaltatni. De remek példa a Putyin szemtanúi című alkotás is, melyet az orosz diktátor egykori propagandafilmese, Vitaly Mansky jegyez – immár nyilvánvalóan könnyebb lelkiismerettel. De vannak a programban dzsihadistákról, kínai munkatáborokról vagy izraeli terroristákról szóló darabok is. Ám szintén katonai téma a Lereng Wilmont Ugatás a távolból című filmje is, mely egy nagymama és unokájának a története az ukrán frontvonal mellől. Minden ilyen mű vetítésénél lesz egy-egy szakértő, aki beszélget a nézőkkel – konkrétan erre adta a NATO a támogatását. Ahogy a fesztiváligazgató fogalmazott, a filmnézési kultúra fejlődését jelenti az is, hogy az elmúlt öt évben sikerült kinevelni azt a közönséget, aki ott marad és beszélget az alkotókkal. Az első fesztiválokon azért ez még nem volt így, hiszen a stáblista elején felálltak és távoztak. Felvetődik a kérdés, hogy akkor miért éppen egy multiplexben rendezik meg a fesztivált, ahol az a szokás, hogy minél gyorsabban távozzunk a teremből. A válasz egyszerű: megvannak a megfelelő méretű termek – akár öt párhuzamosan – és még a technikai feltételek is sokkal jobbak, mint bármelyik budapesti művészmoziban, melyek legfeljebb kisebb méretű, tematikus filmheteket tudnak maximum kiszolgálni. Nem mellékesen, Budapesten már alakul a nézőszám, de Sós Ágnes szerint a vidéket is muszáj lenne bekapcsolni a vérkeringésbe. Erre már volt korábban próba év közben, az elmúlt négy év film BIDF-es címeiből egy NKA pályázat segítségével, itt azonban még nagy munka szükséges a toborzás terén.      „A BDF-en látható alkotások egész estés dokumentumfilmek, melyek moziforgalmazásra készülnek” – érvelt Sós Ágnes. Hozzátéve: ilyeneket kellene támogatnia a Magyar Nemzeti Filmalapnak is, de szemmel láthatóan ezt nem igazán teszik meg. Ahogy fogalmaz, a televíziós produkciókat a világ boldogabbik felén maguk a médiumok támogatják, a mozifilmeket pedig pályázati úton finanszírozzák az alkotók. Két külön műfajról van szó. A tévék oknyomozó újságírása nem azonos egy egészestés, emberi sorsokat bemutató alkotással. Mindamellett, hogy a magyar finanszírozási rendszert elhibázottnak látja, az is probléma, hogy ezek az úgynevezett mozis dokumentumfilmek Magyarországon nemhogy a filmszínházakba nem jutnak el, de a tévékbe sem, vagy a DVD-kiadásról nem is beszélve.    „A láthatatlan filmek közönségét neveljük most ki” – jelentette ki Sós Ágnes. Remélve, hogy hamarosan annyi nézője lesz az ilyen műveknek, hogy üzletemberek is majd fantáziát látnak a terjesztésben.  

Háborús kétségbeesés és üzletelés Závada Pál darabjában Szegeden

Publikálás dátuma
2019.01.28. 09:30

Fotó: Kelemen József / Szegedi Nemzeti Színház
Závada Pált vonzzák a kényes témák, legújabb darabjában Az utolsó üzletben a neves iparmágnás Weiss Manfréd család háborús kálváriáját írta meg, amit Szegeden mutattak be Lukáts Andor rendezésében.
Családi kastélyok, rejtett szobák, titkos nyaralók zugaiba visz el Závada Pál legfrissebb drámája Az utolsó üzlet. Az 1944-ben játszódó történet farsang idején indul, aztán néhány hónapon keresztül követi nyomon az eseményeket, miközben egyre szövevényesebbé válnak a háborús viszonyok. Nem újdonság, hogy Závada dokumentarista elemeket használ. Ezt tette korábbi darabjaiban is. Ráadásul ezúttal megint egy nagyon izgalmas témát választott, a Weiss Manfréd család 1944-es sztoriját, vagyis kiderül, hogyan játszották át menekülésért cserébe vagyonuk nagy részét a náciknak. A történet finoman szólva is súlyos morális tabukat érint. Például azt, hogy az üldözött zsidók, miként üzletelhettek azokkal, akik a halálba akarták őket küldeni és küldtek is sokakat. Závada ezt nagyon finom eszközökkel mutatja meg. Közeliket mutat a családi összejövetelekről, az egyre elkeseredettebb kényszerű szembesülésekről. De nem csak az ellenségekkel a magyar és német nácikkal kellett küzdeniük, hanem saját magukkal is. Három fikciós szereplőt is beilleszt a szerző a cselekménybe, Artúrt (Kárász Zénó), Helént (Szávai Viktóriát) és Lolát (Menczel Andreát). Ők egy szerelmi háromszöget is alkotnak, ami még bonyolultabbá teszi az egészet. Závada jól váltogatja a magánéleti és a közéleti szálat. Mind a kettő rohan a drámai végkifejlet felé. Számomra a legizgalmasabb a morális része. Ha az életünkről van szó, akkor átléphetünk-e lelkiismereti határokat? Ez a szituáció elég-e a felmentéshez? Chorin Ferenc (Jakab Tamás) és Weiss Elza (Fekete Gizi) úgy jut ki a háborús Magyarországról, miközben sok zsidó haláltáborokban végzi, hogy lepaktál a németekkel és cserébe ők Portugáliába menekítik őket. Nehéz az ítélkezés, a dráma nem is tesz erre kísérletet. Szerencsére, csupán megmutat egy igencsak kényes helyzetet és azt a megoldást, ami aztán ebből következik. Ez hasonló, mint az ügynök probléma, ha valaki egy zsarolási szituációban megalkuszik, az nyilván hibát követ el, de utólag, távolról nehéz megítélni. Lukáts Andor rendezése az indokoltnál statikusabb. A szereplők többnyire felénk fordulva ülnek. A drámai erő olykor fájóan hiányzik az előadásból, miközben a drámai alapanyag ehhez bőségesen elegendő lenne. Főként a főszereplő színésznők mentik meg a helyzetet és Szávai Viktória, Menczel Andrea, Szilágyi Annamária és Fekete Gizi formál meg árnyaltabb, izgalmas karaktert. Vicei Zsoltnak, Szegezdi Róbertnek és Krupp Bencének szűkebb a mozgástere. Úgy tudni, hogy a történetnek a könyvhétre készül el a regényváltozata és az sem kizárt, hogy film szülessen belőle. Az utolsó üzlet színházi ősbemutatója megvillantotta a sok szempontból izgalmas históriában lévő lehetőségeket. Könnyen lehet, hogy egy regény, vagy mozgókép ezeket a jövőben teljesen ki is aknázza. Infó: Závada Pál: Az utolsó üzlet Szegedi Nemzeti Színház Kisszínház Rendező: Lukáts Andor  
Szerző
Frissítve: 2019.01.28. 18:22