"A magyar államot felelősség terheli, amiért nem védte meg állampolgárait"

Publikálás dátuma
2019.01.27. 19:09
FOTÓ: TÓTH GERGŐ
A magyar államot felelősség terheli, amiért nem védte meg állampolgárait a holokauszt idején, kollektív bűnösség nincs, de állami felelősség van - mondta Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter a holokauszt nemzetközi emléknapja alkalmából tartott megemlékezésen, vasárnap Budapesten.
A Holokauszt Emlékközpont által szervezett rendezvényen miniszter kiemelte: a kormány mindig világosan fogalmazott, amikor a magyar állam felelősségéről volt szó. 
Tény, hogy a harmincas években az antiszemitizmus erősödése Magyarországot és a magyar társadalmat is elérte, ez a zsidóság tűrhetetlen jogkorlátozásában öltött testet, és tény, hogy a zsidók elhurcolása a német megszállás után történt, de mindez a magyar közigazgatás tevékenysége nélkül nem történhetett volna meg

- magyarázta.
Gulyás Gergely kijelentette: a kormány büszke arra, hogy jelenleg Magyarországon virágzó kulturális és hitéletben, biztonságban élhetnek egymás mellett zsidók és nem zsidók. Magyarország tanult a múltból, és tudja - tette hozzá -, hogy a zsidósággal együtt kell eltervezni és megvalósítani a közös jövőt. Kifejtette: a holokauszt olyan korban történt, amikor az egyes ember léte megkérdőjeleződött, az emberiség és minden emberi érték megőrzése komoly döntést igényelt. Olyan korban, amikor az egész zsidóságot halálra szánták, és milliókat gyilkoltak meg. Még ha szabadulás követte is a szenvedést, a túlélőket életük végéig elkísérték az átéltek. A miniszter szerint az áldozatok sokaságát jelző számok mögött meg kell látni az emberi sorsokat, őrizni kell az áldozatok emlékét, azokét, akiket a fajelmélet által vezérelt gyilkos hatalom elpusztított.
 Gulyás Gergely azt mondta:
a veszteség nemcsak a zsidóságé, hanem egész Európáé, nemcsak a magyar zsidóságé, hanem az egész magyar nemzeté. A holokauszt a zsidó-keresztény alapokon álló nyugati civilizáció tagadásának következménye, ugyanis a zsidó és a keresztény erkölcsi tanítás az ember életet szentnek tekinti, ez él tovább a szabadságjogok eredeti deklarációiban is

- mondta. Jószéf Amrani, Izrael budapesti nagykövete hangsúlyozta: a holokauszt felfoghatatlan, leírhatatlan tragédia, amelyre kötelességünk emlékezni. A túlélők súlyos terhet cipelnek, szinte elviselhetetlen emléket, és nincs vigasz a fájó emlékeikre. Véleménye szerint a túlélők történetei mutatják be a második világháború alatti és az ahhoz vezető szörnyűségeket, amikor az élet egyet jelentett a félelemmel, az alapjogok megtagadásával. "Erkölcsi kötelességünk emlékeztetni embertársainkat a velünk történt tragédiára", hogy senki ne lehessen megsemmisítés célpontja - hangoztatta. 
Szerző

Népegészségügyi üzenetek a lakosságnak

Publikálás dátuma
2019.01.27. 18:42

Fotó: Németh András Péter
A betegekhez keres kommunikációs csatornákat a kormányzat – derült ki a Magyar Orvostársaságok és Egyesületek Szövetsége (MOTESZ) elnökének, Oberfrank Ferencnek egy leveléből.
Az Index által is ismertetett és a MOTESZ tagszervezeteinek címzett üzenetben Oberfrank Ferenc január 30-ig vár választ arra, hogy tagszervezeteik "rendelkeznek-e olyan honlappal, mely a betegek és laikusok számára ismeretterjesztő tevékenységgel bír, és amelyen a kormány el tud helyezni társadalmi célú, közérdekű tájékoztatókat". Mint írta: ha lesz együttműködés a szervezet és a kormány között, akkor a MOTESZ olyan megállapodásra törekszik, amely minden együttműködő számára transzparens, "a szakmai függetlensége és döntési autonómiája sérülése nélkül". Oberfrank végül megjegyezte, hogy a MOTESZ "természetesen az esetleges bevételekből valamennyi résztvevő számára méltányos részesedést biztosít". – A körlevéllel kapcsolatban nincs mit titkolni, annak célja egy előzetes tájékozódás volt, hogy kiderüljön van-e egyáltalán értelme ezzel próbálkozni – mondta lapunknak Oberfrank Ferenc. – Épp hogy csak fölvetődött az együttműködés lehetősége arról, miként lehetne ezeken a csatornákon társadalmi üzeneteket eljuttatni az emberekhez. Mi pedig szeretnénk felvetni, hogy népegészségügyi üzeneteket is eljuttatnánk a megállapodás keretében az érintettekhez. Oberfrank Ferenc kifejtette: a MOTESZ óriási szellemi erőkkel rendelkezik ezek megfogalmazásához, a betegszervezetek pedig közreműködhetnek abban, hogy ezek érthetőek és gyakorlatiasak legyenek. A szervezet ugyanis e kampányokon keresztül fejlesztheti a laikusok egészségértését, valamint eligazíthat abban is, mikor, milyen problémával, hová érdemes fordulni. Megjegyezte: minden országban van erre példa. Magyarországon kormánypárti és ellenzéki sajtóorgánumok egyaránt elfogadnak ilyen megbízást, amiért a kormány fizet is nekik. A MOTESZ közreműködésével mindez hitelesebb, hatékonyabb és olcsóbb, mint a már a célra alkalmazott csatornák. Mint mondta: szervezete korábban a legkiválóbb vezető szakemberek bevonásával elkészítette az „egészség tíz parancsolatát”, de hiába küldték meg a kormányzatnak, hiába tartottak róla sajtótájékoztatót, hiába szerepelt évekig a honlapjukon, se az Index, se a Magyar Nemzet, se a Népszava nem figyelt föl rá. Talán majd most így – mondta végül.
Szerző
Témák
egészségügy
Frissítve: 2019.01.28. 10:21

Újabb ütközet Márki-Zay Péter és a Fidesz háborújában

Publikálás dátuma
2019.01.27. 17:43

Fotó: Tóth Gergő / Népszava
A független polgármester felfüggesztette a hódmezővásárhelyi közgyűlés döntését a helyi újság - Fideszhez húzó - szerkesztőbizottságának felállításáról. Ezzel egy lapszámot megvédett a cenzúrától.
Márki-Zay Péter a saját Facebook-oldalán tett közzé egy bejegyzést, amelyben visszautal az általa vezetett Hódmezővásárhely csütörtöki közgyűlésére, ahol a kormánypárti többség egy szerkesztőbizottság felállításáról döntött a Vásárhelyi Valóság nevű helyi lapnál. Mint a független politikus írja, a közgyűlés minden ellenkező erőfeszítés ellenére "ragaszkodott ahhoz, hogy a Fidesz városbeli támogatottságát kétszeresen meghaladó arányban, 80%-ban ők jelöljék ki a tagokat", ami megerősíti, hogy
"egyszerűen cenzúrázni akarják az egyetlen hiteles forrást" a városban.

A polgármester emlékeztet, a település két internetes híroldala, egyetlen rádiója, a megyei napilap, ingyenes bulvárújságok (amiből - teszi hozzá - egyet éppen most indított Orbán Viktor budapesti munkatársa, kizárólag a vásárhelyieknek), Lázár János hírharsonája és a működését nemrég felfüggesztett városi TV is "mind a Fidesz hazugságait és rágalmait szajkózza"
- egyszerűen elfogadhatatlan számukra, hogy létezik egy felület, ahol ezen rágalmakra válaszolhatunk.

-tette hozzá.

A Vásárhelyi Valóságról szóló közgyűlési döntést aztán Márki-Zay pénteken "felfüggesztette", ezzel az általa írtak szerint a készülő februári lapszám még a Fidesz-cenzúra nélkül fog megjelenni. A polgármester azonban elismeri, ez valószínűleg csak egy kis időnyerésre volt elég, hiszen a végleges döntést a február 8-i közgyűlés hozza majd meg - ott pedig nem kétséges, hogy "a Fidesz ezúttal is visszaél majd a többségével." - zárja bejegyzését a politikus.
Szerző