Oroszországban minden szimbolikus. Legapróbb részében is az egészet keressük: mit jelent, ha esik a hó, mit jelent az ételek íze, a metró zakatoló emberáradata? Miből fakad minden jó és rossz életpillanat? Mi a lényeg? Így van ez egy nagy, nemzeti filmes díjátadó ünnepségen is.
Az ember ott sétálhat a Moszfilm labirintusában, igazi remekművek illatában, Eizenstein, Kalatozov, Csuhraj, Tarkovszkij szellemében. Művészóriások, színészkedvencek villannak fel élőben előtte. És aztán beléphet a filmgyár legnagyobb műtermébe, ott várja egy számára kijelölt hely. Arany Sas díjátadó gála egy legendás műteremben.
Ám valahogy mégsem érezni a felszabadult ünnepi hangulatot. Sok híresség nincs jelen. Nincs meg a hit, hogy ennek a díjnak bármikor is komoly presztízse lesz. Pedig Nyikita Mihalkov bizonyára orosz Oscarnak képzelte el, amikor 2002-ben megalakíttatta hozzá az Orosz Filmművészet és Filmtudomány Nemzeti Akadémiáját. Tudta, hogy komoly belső konkurenciával is meg kell küzdeni: a Nyika (Niké) díjjal, amelyet egy másik filmes akadémia ítél oda a nyolcvanas évek vége óta. És ott van még a Kinotavr, az orosz nemzeti filmfesztivál is.
Az Arany Sas érezhetően a nemzeti témákat támogatja. Míg a tavalyi Nyikán tarolt a sok nemzetközi elismerést szerzett Aritmia, az Arany Sast a hősi-patetikus Szaljut 7 kapta meg. Az idei Arany Sas jelöltjei és az utolsó Kinotavr artfilmes díjazottjai között pedig szinte semmi átfedés nincs. Mit jelent ez a hit nélküli, tajgába vesző megosztottság? Mihalkovot kérdezném, ha tehetném, a színész- és rendezőzsenit, aki a nemzeti kultúra megváltói cárszerepében sokat tett érte.
Amúgy az Arany Sas díjazottai is jó művek. A legjobb játékfilmnek ítélt Anna háborúja (r: Alekszej Fedorcsenko) megrázó, valahol a Saul fiát is idéző alkotás egy kislányról, aki egy kályhában rejtőzve figyeli-szenvedi a háború eseményeit. Az Egy kinevezés története (r: Avdotyja Szmirnova) káprázatos eleganciával, Tolsztoj életéből származó történettel eleveníti fel a klasszikus orosz irodalom hangulatát. De a hat szakmai díjat bezsebelt, feszülten lendületes, az 1972-es szovjet olimpiai kosárlabda-arany hátterét bemutató Mozdulat felfelé (r: Anton Megergyicsev) is igazi filmélmény, egy nemzetközi szinten is bárkivel versenyképes sztárral, Vlagyimir Maskovval a főszerepben. Ha normálisak lennénk, kit érdekelne, hogy Mihalkov az egyik producere?
