Hír-, eseményfotó 1. díj és Escher Károly díj
Fotó: Mónus Márton / 37. Magyar Sajtófotó Pályázat

Kihirdették a 37. Magyar Sajtófotó Pályázat nyerteseit

276 szerző 2462 pályaművel pályázott sikeresen, a zsűri összesen 6305 képet tekintett meg az online előválogatás és értékelés során. A MÚOSZ Nagydíját és az André Kertész-nagydíjat elnyerő két fotográfus nevét a 37. Magyar Sajtófotó Kiállítás megnyitóján, 2019. április 4-én hirdetik ki.

Szerző

Megosztás
Mindennapi élet (sorozat) 1. díj - "Ha nekünk mennünk kell, Niki is követni fog minket"
Fotó: Bődey János - Index / 37. Magyar Sajtófotó Pályázat
Mindennapi élet (egyedi) 1. díj - Színes álom
Fotó: Reviczky Zsolt - HVG / 37. Magyar Sajtófotó Pályázat
Képriport 2. díj - A Magyar Nemzet utolsó napja
Fotó: Balogh Dávid - Magyar Nemzet / 37. Magyar Sajtófotó Pályázat
Emberábrázolás, portré sorozat 2. díj - Politikus portrék
Fotó: Ladjénszki Máté / 37. Magyar Sajtófotó Pályázat
Hír-, eseményfotó 1. díj és Escher Károly díj - Lufi
Fotó: Mónus Márton - MTI/MTVA / 37. Magyar Sajtófotó Pályázat
Művészet (sorozat) 1. díj - Konferencia pillanatok
Fotó: Kurucz Árpád - Magyar Idők / 37. Magyar Sajtófotó Pályázat
Sport (egyedi) 3. dij - Vízfüggöny mögött
Fotó: Illyés Tibor - MTI/MTVA / 37. Magyar Sajtófotó Pályázat
Sport (sorozat) 1. díj - Az esély – Posztszovjet sportörökség Örményországban
Fotó: Zoltai András / 37. Magyar Sajtófotó Pályázat
Tarsadalomabrazolas-dokumentarista-fotografia 3. díj - Választás 2018
Fotó: Röhrig Dániel - atadhir.hu / 37. Magyar Sajtófotó Pályázat
Társadalomábrázolás, dokumentarista fotográfia (sorozat) 1. díj - A remény útja, Ózd–Brüsszel retúr
Fotó: Révai Sára - Nlcafe.hu / 37. Magyar Sajtófotó Pályázat
Természet és tudomány (egyedi) 1. díj - Nylon
Fotó: Ifj.Lőrincz Ferenc / 37. Magyar Sajtófotó Pályázat
Természet és tudomány (sorozat) megosztott 1. díj - Fények és árnyak
Fotó: Máté Bence - Fotonatura Kft. / 37. Magyar Sajtófotó Pályázat
Természet és tudomány (sorozat) megosztott 1. díj - hogy a természet formálja a Földet
Fotó: Radisics Milán / 37. Magyar Sajtófotó Pályázat

A néző döntheti el, mi legyen a film folytatása és vége

Publikálás dátuma
2019.01.28. 12:00
Stefan Butler szerepében a Dunkirkben látott Fionn Whitehead
A Black Mirror című sorozat forradalmi tévés kontent. Egyrészt megmutatta, hogy a modern kori informatikai forradalom megtárgyalni való, kockázatos terület már a mindennapi életünk tekintetében is.
Az antológia műfajának megfelelően minden egyes epizód önálló, más-más mese, különböző szereplőkkel. A Bandersnatch című legújabb epizód minden szinten túlmutat önmagán. Eddig sem volt érdekes évadokról beszélni – mint mondjuk a Columbo esetében a konstans állandók miatt –, mert a folyamatos innováció miatt miden egyes Black Mirror mozgókép tiszta lapról indít. Ám most óriásit léptek. A Bandersnatch ugyanis már-már a film zsánerét definiálja át. Szimplán azzal, hogy interaktív.  A gyártó Netflix ezzel beteljesítette a saját maga indította forradalmat, vagy ha úgy teszik végre meglépte azt, amit más platformokon nem lehetséges: a nézőt szereplővé tette. Azaz, pereg előttünk egy film, mely nem sokkal a kezdés után interaktívvá válik. Azaz megmondhatjuk a főhősnek, hogy mit csináljon. Persze, azért korátok között: általában két-két opció között lehet választani. Nem mellékesen a Netflix ezzel minden bizonnyal rengeteg előfizetőt nyert, mert ezt a filmet nem lehet letorrentelni, azaz annak csak egy lehetséges megoldását, az pedig milyen béna, ha valaki más választásait kell végig unni. Elvégre a 60-80 perc közötti időtartamra rúgó fő játékidő akár megsokszorozódhat, de a Netflix felülete számos ponton felajánlja, hogy térjünk vissza bizonyos döntéseinket kijavítani vagy új alternatívákat kipróbálni. Ennek köszönhetően az első két óra alatt akár három-négy befejezést is kipörgethetünk. Van köztük happy end és tragikus is természetesen. A városi legendák szerint, olyan sok lehetőség van elrejtve a képletben, hogy a teljes lehetséges játékidő végül is 312 perc. Egyszóval itt a kitartás és a játékkedv is meghatározó, e sorok írója például addig nem nyugodott meg, míg a főhőst nem sikerült legalább háromszor megölnie. Persze, ezek olyankor zsákutcát jelentettek dramaturgiai szempontból, így a „motor” volt olyan kegyes és visszaengedett, hogy javítsak.  De mi is a történet? A Bandersnatch sztorija szerint a főhős, Stefan Butler (szerepében a Dunkirkben látott Fionn Whitehead), a tizenkilenc éves programozó srác, aki a főcímmel megegyező nevű „choose your adventure”, afféle szerepjátszós lapozgatós könyv elágazó történetét szeretné számítógépes játék formájában adaptálni, 1984-ben. Ráadásul Stefan erősen introvertált egy gyerekkori trauma miatt, mely édesanyja korai halálával kapcsolható össze. Aztán ebből kiindulva, rajunk múlik a további cselekmény, kérdés, mi izgat minket. A családi tragédia? Vagy egyfajta összeesküvés után akarunk nyomozni. Vagy Stefant arra kényszerítjük, hogy a dilidokijához fusson mindig támaszért? Az egészben az a zseniális, hogy a történeti változatosságok műfaji váltásokat is eredményezhetnek, tehát az egész filmet befejezhetjük szívszorító drámával, vagy komikumba hajló akcióval akár. Sőt, a számítógépének képernyője segítségével még azzal is az őrületbe tudjuk kergetni Stefant, hogy ő csak egy fikciós karakter, akit a Netflix hálózatán keresztül irányítunk. Perverz és ragyogó. Egyben, külön-külön és összességében. Black Mirror: Bandersnatch Bemutatja a Netflix 
Témák
sorozat Netflix
Frissítve: 2019.01.28. 18:08

Trendivé váló dokufilmfesztivál

Publikálás dátuma
2019.01.28. 11:00
Bizonyára sok izgalmat tartogat majd a Putyin szemtanúi című alkotás
Fotó: BIDF
Telt házakkal indul ma este az 5. BIDF, azaz a Budapesti Nemzetközi Dokumentumfilm fesztivál a Cinema City Aréna moziban. Az emberi sorsokat bemutató egészestés művek iránt egyre nagyobb az érdeklődés – többek között erről is beszélgettünk Sós Ágnes fesztiváligazgatóval.
Egyre inkább beszélhetünk a dokumentumfilm-nézés kultúrájáról, mivel, ahogy Sós Ágnes fogalmazott lapuknak, ennek feltétele, hogy legyenek résztvevői. Ebben pedig abszolút fejlődést lát, erre jó példa, hogy három héttel a fesztivál előtt már bőven voltak telt házas vetítések. Még az elmúlt napokban is egyre több termet kellett kérni a fesztivál helyszínéül szolgáló Cinema City Arénától, mert gimnáziumi tanárok jelentkeznek, hogy több osztályt is vinnének a közönségtalálkozóval egybekötött vetítésekre. Első körben a hétvégi időpontok teltek meg, de most már a hétköznapi és a délelőtti előadások is igen nagy kihasználtságúak lesznek.    „Trendivé vált a BIDF” – magyarázta Sós Ágnes, hangsúlyozva, hogy e mögött azért igen sok munka van. Mivel a rendezvény költségvetése – nemzetközi tekintetben – igen szerény, nem a bevált csatornákon népszerűsítik a BIDF-et, mely az igazgató szerint külső szemmel nem különbözik a többi európai világszínvonalú mustráktól. Mivel a fesztivál konkrét készpénzállománya nem elég masszív reklám és a PR-kampányra, minden egyes bemutatandó film célcsoportját direktben keresik meg, telefonon, emailon vagy akár személyesen is. Legyen szó orvosokról, postásokról, autó restaurátorokról, kutyavédőkről vagy katonákról – hiszen olyan alkotásokat mutatnak be, melyek közvetlenül őket érintik és témák szerint szólítják meg a különböző társadalmi rétegeket, célcsoportokat.    „A BIDF filmjei emberi sorsokról mesélnek, történeteket mesélnek el, de ezeket meghatározzák az egyetemes témák” – húzta alá Sós Ágnes. Mindemellett, a már említett katonai vonal már csak azért is jelentős, mivel a NATO például több anyagi támogatást ad a fesztiválnak, mint bármelyik másik magyar forrás. Ez hogyan lehetséges? Sós Ágnes szerint nem titok, hogy a szervezet szeretné jobban megismertetni magát az emberekkel. A fonalat a NATO-val a BIDF másik igazgatója, Balogh Rita vette fel, majd közösen meggyőzték őket, hogy a fesztiválon több mint tíz olyan filmet mutatnak be, melyeknek köze van katonai konfliktusokhoz. Ilyen például a Ratko Mladić pere című brit-norvég produkció: az öt éven át készült film ez idáig soha nem látott közelségből tudta az ügyészeket, védőket, a megjelent tanúkat és Mladić családját megszólaltatni. De remek példa a Putyin szemtanúi című alkotás is, melyet az orosz diktátor egykori propagandafilmese, Vitaly Mansky jegyez – immár nyilvánvalóan könnyebb lelkiismerettel. De vannak a programban dzsihadistákról, kínai munkatáborokról vagy izraeli terroristákról szóló darabok is. Ám szintén katonai téma a Lereng Wilmont Ugatás a távolból című filmje is, mely egy nagymama és unokájának a története az ukrán frontvonal mellől. Minden ilyen mű vetítésénél lesz egy-egy szakértő, aki beszélget a nézőkkel – konkrétan erre adta a NATO a támogatását. Ahogy a fesztiváligazgató fogalmazott, a filmnézési kultúra fejlődését jelenti az is, hogy az elmúlt öt évben sikerült kinevelni azt a közönséget, aki ott marad és beszélget az alkotókkal. Az első fesztiválokon azért ez még nem volt így, hiszen a stáblista elején felálltak és távoztak. Felvetődik a kérdés, hogy akkor miért éppen egy multiplexben rendezik meg a fesztivált, ahol az a szokás, hogy minél gyorsabban távozzunk a teremből. A válasz egyszerű: megvannak a megfelelő méretű termek – akár öt párhuzamosan – és még a technikai feltételek is sokkal jobbak, mint bármelyik budapesti művészmoziban, melyek legfeljebb kisebb méretű, tematikus filmheteket tudnak maximum kiszolgálni. Nem mellékesen, Budapesten már alakul a nézőszám, de Sós Ágnes szerint a vidéket is muszáj lenne bekapcsolni a vérkeringésbe. Erre már volt korábban próba év közben, az elmúlt négy év film BIDF-es címeiből egy NKA pályázat segítségével, itt azonban még nagy munka szükséges a toborzás terén.      „A BDF-en látható alkotások egész estés dokumentumfilmek, melyek moziforgalmazásra készülnek” – érvelt Sós Ágnes. Hozzátéve: ilyeneket kellene támogatnia a Magyar Nemzeti Filmalapnak is, de szemmel láthatóan ezt nem igazán teszik meg. Ahogy fogalmaz, a televíziós produkciókat a világ boldogabbik felén maguk a médiumok támogatják, a mozifilmeket pedig pályázati úton finanszírozzák az alkotók. Két külön műfajról van szó. A tévék oknyomozó újságírása nem azonos egy egészestés, emberi sorsokat bemutató alkotással. Mindamellett, hogy a magyar finanszírozási rendszert elhibázottnak látja, az is probléma, hogy ezek az úgynevezett mozis dokumentumfilmek Magyarországon nemhogy a filmszínházakba nem jutnak el, de a tévékbe sem, vagy a DVD-kiadásról nem is beszélve.    „A láthatatlan filmek közönségét neveljük most ki” – jelentette ki Sós Ágnes. Remélve, hogy hamarosan annyi nézője lesz az ilyen műveknek, hogy üzletemberek is majd fantáziát látnak a terjesztésben.