Olaj, víz, vér

La guerra estúpida, a hülye háború. Így emlegeti a köznyelv Dél-Amerikában a múlt század talán legeszelősebb fegyveres konfliktusát. Teljes joggal. Mert bár minden háború abszurd és értelmetlen, azért vannak fokozatok. Mellbevágó példa erre Bolívia és Paraguay szóban forgó összecsapása (1932–35). Nem is az ellenséggel vívták élethalálharcukat a katonák, hanem a kegyetlen körülményekkel. Legalább százezren haltak meg, az áldozatok jelentős részével szomjúság vagy fertőző betegség végzett. Ez volt a kontinens legnagyobb háborúja a huszadik században, mégis jóformán ismeretlen mifelénk.

A két, még latin-amerikai mércével is koldusszegény szomszéd a határvidéken talált olaj miatt rontott egymásra. Csakhogy a szóban forgó terület, a hét Magyarországnyi Gran Chaco kietlen és száraz, jórészt lakatlan és lakhatatlan. Édesvíz alig, vannak viszont maláriát terjesztő szúnyogok minden mennyiségben, továbbá kajmánok, jaguárok, mérges kígyók. Ezen a terepen kergette egymást a két hadsereg váltakozó sikerrel, három éven keresztül. A klíma felülírt mindent: nem az olajért, hanem az ivóvízért – a túlélést jelentő néhány kút birtoklásáért – vívtak elkeseredett csatákat. (Innen a másik elnevezés: la guerra de la sed, „a szomjúság háborúja”.)

Bolívia túlerőben volt ugyan, de egyetlen puskalövés nélkül odaveszett teljes lovassága: előbb az állatok pusztultak szomjan, majd a katonák, akik gyalogszerrel képtelenek voltak visszavergődni élhető tájakra. Mit tehettek a kudarcot vallott bolíviai tábornokok? Megbuktatták az elnöküket. A hadtörténet úgy tartja számon, Paraguay győzött, valójában ennek az őrületnek csak vesztesei lehettek.

Európa nem sokat törődött az isten háta mögötti tragédiával, megvolt a maga baja a harmincas évek derekán. Németországban ekkor ragadta magához a hatalmat Hitler, katasztrófa felé tántorgott a világ. Pedig a távoli háborúban külföldi zsoldosok és érdekek is összecsaptak. A bolíviai főparancsnok, a német világháborús veterán Hans Kundt altábornagy porosz mintára próbált ütőképes sereget szervezni kecsua és ajmará indiánokból meg spanyol tisztekből; nem sikerült neki. Részt vett a harcokban egy kisebb csehszlovák légió is. A paraguayi hadvezetésnek az orosz polgárháború egykori két fehér tábornoka adott tanácsokat. Ám náluk fontosabb szerepet játszottak az olajtársaságok: a Royal Dutch Shell Paraguay-t, a Standard Oil Bolíviát támogatta az új olajmezők reményében.

Végül a két kivérzett ország békét kötött, és ahogyan szokás, a térképen átrajzolták a határokat. Éppen csak az olajat nem találták egyik oldalon se az évszázad hátralévő részében. A Gran Chaco azóta is senkiföldje: fegyver- és drogcsempészek, bűnbandák, gerillaszervezetek fegyveresei bújócskáznak brazil, argentin, paraguayi és bolíviai rendfenntartóival.

Itt vége is lehetne a múlt századi képtelen históriának – de a közelmúlt tartogatott még egy fordulatot. 2012-ben újabb próbafúrások igazolták, hogy mégiscsak van olaj a területen. Baljós előjel.