Pécs;állami támogatás;PMFC;

2019-01-31 08:53:50

Orbán 900 milliós passzt adott a pécsi focinak

A kormányzati vis maior szánt alapból pumpálták át a forrást a helyi focicsapatot fenntartó önkormányzati vállalkozáshoz, félmilliárd csak a fizetésekre megy el.

 Azonnali hatállyal összesen 890 millió forintos támogatás odaítéléséről döntött Orbán Viktor a Pécsi Mecsek FC focicsapatát is fenntartó Pécsi Sport Nonprofit Zrt. javára.

A forrást a Pénzügyminisztérium rendkívüli intézkedésekre szánt keretéből csatornázták át a kifizető humán tárca felé, azzal a kitétellel, hogy a pécsi cég külön kérelem és pályázat nélkül, 2020. július végi elszámolással használhassa fel az összeget – derül ki a szerdai Magyar Közlönyből.

Mint a mellékelt tervekből is látszik, 

dologi kiadásokra 300 milliót, járulékokra és szociális hozzájárulási adóra pedig 70 milliót szánnak. 

Az év végén is jött segítség

Ez már a második nagy átutalás a sportklubnál: mint a pecsma.hu is megírta, december végén jelentős, kétmilliárdos sporttámogatás érkezett a Baranya megyei településre, ebből pedig 870 millió forintot a Pécsi Sport Nonprofit Zrt. kapott. Vagyis, mintegy egy hónap alatt 1,76 milliárdos állami forrás érkezett a helyi focicsapat fenntartójához.

Az önkormányzati cég korábban nehéz helyzetbe került, mivel a 2017-ben még  7,5 milliárdos hiánnyal küzdő – és ezért később az államkincstár pénzügyi felügyelete alá kerülő – városvezetés a sportkiadásokon is faragni próbált, megvonta az NBIII-ban játszó Pécsi Mecsek FC  büdzséjét. A kormány azonban a jelek szerint nem hagyja, hogy (a Zoom.hu értesülései szerint akár egymilliós fizetéssel is díjazott)  NBIII-as focisták hiányt szenvedjenek.