Fekete-fehér, igen, nem, talán

Az tény, hogy van különbség a fejlett és a harmadik világban élők átlagos intelligencia szintje között, csoda lenne, ha nem lenne. De még szuperintelligens tudósoknak sem ajánlott ezt a genetikával magyarázni.

Az intelligenciáról sok mindent nem tud még a tudomány, de azt igen, hogy az öröklődés mellett fontosak a kialakulásában a környezeti hatások is. Akár a magoknál: ha ugyanabból a zsákból szórunk belőlük jó és rossz talajra, és az előbbit öntözzük-gondozzuk, az utóbbit elhanyagoljuk, eltérő eredményt kapunk. James Watson Nobel-díjas tudós szerint a feketék „gyengébb” magok, mint a fehérek. A saját bevallása szerint nem rasszista biológus a tudóstársadalom páriája lett.

Nem etikus genetikus?

„A felsőbbrendűségi érzés, ideértve más népek lenézését, az emberi alaptermészet része. Felismerni az ilyen jellegű motivációinkat viszont már intelligencia kérdése – mondja Boldogkői Zsolt professzor. A biológus ehhez hozzáteszi, hogy Watson korábban a nők értelmi képességeiről is hasonló szellemben nyilatkozott. E megnyilvánulásai miatt már korábban eltávolították az állásából.

Mindenesetre, valóban vannak olyan tanulmányok, melyek szerint a feketék intelligenciahányadosa alacsonyabb, mint a fehéreké. Tegyük hozzá, hogy az ázsiaiak IQ-ját viszont magasabbra mérik az európai rassznál. Itt azonban felmerül néhány kérdés: az egyik, hogy ez genetikai vagy környezeti/szociális hatások miatt van-e elsősorban, illetve, hogy a tesztkérdések nem lejtenek-e az európai és ázsiai kultúrkörben nevelkedettek felé. Továbbá, az IQ-tesztek inkább a matematikai jellegű intelligenciát mérik, szemben azzal a képességgel, amely kevés tényből is képes meglátni a lényeget. Pedig ez utóbbi fontosabb lehet – állítja a professzor.

Ha Watson nem említi a genetikát, akkor talán a feje se fájna. Tény, hogy a 90 éves tudós aligha kaphatta volna meg a Nobel-díjat 1962-ben a DNS-kutatásaiért, ha nem egy amerikai középosztálybeli családba születik egy üzletember egyetlen fiaként, hanem mondjuk egy eritreai kunyhóban jön világra egy tehénpásztor nyolcadik gyerekeként. Onnan nemigen került volna 15 évesen egyetemre, hogy 22 évesen doktorálhasson, később a Harvardon taníthasson. De mindez nem írta át a genetikai meghatározottságú IQ-val kapcsolatos vélelmét. „Igenis különbség van a fehérek és a feketék IQ-teszteken elért átlagos eredményei között. Azt kell mondanom, hogy ez a különbség bizony genetikai eredetű” – vallja Watson.

„Nyilván, mint minden másban, az intelligenciában is vannak genetikai különbségek az emberek között. Elvileg a rasszok között is lehetséges ilyen különbség, de ne felejtsük el, számos képességgel rendelkezünk, melyek közül más népek nálunk jobban teljesítenek” – figyelmeztet Boldogkői Zsolt. Az MTA doktora, a Szegedi Tudományegyetem Orvosi Biológiai Intézetének tanszékvezető egyetemi tanára emlékeztet rá, hogy az agy fejlődésére és így az intelligenciára is nagymértékben hat a szociális környezet. A helyzet az, hogy az agyunk fejlődését irányító genetikai programba be vannak építve a jövőbeni környezeti hatások. Ha ezek a hatások valamilyen ok miatt nem következnek be, az agyfejlődés abnormális marad, ami kedvezőtlen hatással van a mentális képességek kialakulására. Megfordítva a problémát, megfelelő oktatási módszerekkel az intelligenciánk jelentősen javítható lenne. Sajnos az oktatási rendszer világszerte koncepcióbeli problémákkal terhelt, melynek oka, hogy negligálja az emberi agy biológiai természetét. Nem tudjuk, megmaradnának-e az intelligenciabeli különbségek az egyes népcsoportok között, ha tökéletesen azonos környezetben nevelkednének fiaik és lányaik. Robert Plomin szerint is a genetika dönti el, kik leszünk, a környezet csupán megjósolhatatlanul hat (erről bővebben írt Boldogkői Zsolt a Népszavában, Génekben az énünk? címmel – a szerk.).

Kovács Kristóf, a magyar és a nemzetközi Mensa (kiemelkedően magas intelligenciájúak egyesülete – a szerk.) felügyelő pszichológusa, az ELTE kutatója szerint a feketék és a fehérek közötti intelligencia különbözőségéről beszélni önmagában nem vállalhatatlan, ez ugyanis tapasztalati tény. „Hasonló különbséget találunk az amerikai iskolai teljesítmény- és kompetenciateszteken is: az ilyen felméréseken a feketék eredménye rendre elmarad a fehérekétől. Mivel a tesztek épp az ilyen teljesítményt jelzik előre, nem meglepő, hogy az IQ-ban is van különbség. A probléma azzal van, hogy Watson szerint ez a különbség genetikus. Mivel a fehér és a fekete népesség életkörülményeiben is komoly eltérés van, a környezet szerepét hangsúlyozó pszichológiai elméletekből is az következik, hogy különbségnek lennie kell. Ha nem lenne, és a sokkal rosszabb körülmények között felnövő gyerekeknek átlagosan ugyanolyan IQ-ja lenne, mint privilegizáltabb társaiknak, az komolyan megkérdőjelezné a környezetelvű elképzeléseket. Ráadásul Afrikában, amiről Watson beszél, sokkal nagyobbak a hátrányok, sok országban egyáltalán nincs megfelelő oktatási rendszer.”

Boldogkői Zsolt mindehhez annyit tesz hozzá, hogy amikor intelligenciagénekről beszélünk, akkor „kicsit” csalunk, mert valójában nem tudjuk pontosan, mik ezek. A viselkedésgenetika ma még úgynevezett „puha” tudomány, a megállapításai megkérdőjelezhetők. Bizonyos dolgokat (például IQ) tudunk mérni ugyan, de ennek módszertana, még inkább az eredmények értelmezése távol áll a „kemény” tudományok (például molekuláris genetika, atomfizika) megbízhatóságától.

Bőrszíntől függetlenül

A fehérek tehát intelligensebbek a feketéknél, amennyiben ezalatt a fehérek magasabb átlagos IQ-ját értjük – mondja a pszichológus. A kelet-ázsiaiak és az askenázi zsidók IQ-átlaga egyébként történetesen a fehérekénél magasabb. Viszont ezek átlagok közti különbségek, a feketéken, fehéreken, ázsiaiakon belül is nagy a változatosság. „Nem arról van szó, hogy minden fehér IQ-ja magasabb minden feketéénél. A férfiak és a nők átlagos magassága között még nagyobb a különbség, de azért láttunk már magas nőt és alacsony férfit. Ezért senkinek az intelligenciáját nem lehet megítélni a bőrszíne alapján.”

A közkeletű ismeretek szerint a genetika és a környezeti hatások 50-50 százalékban határozzák meg az intelligenciaszintet. Kovács Kristóf szerint ez talán a legtöbbször félreértett dolog a pszichológiában, ugyanis kizárólag egy adott csoportban meglévő különbségek genetikai meghatározottságát mutatja, de nem vonatkoztatható egyetlen emberre. „Értelmetlenség azt mondani, hogy 120-as IQ-val rendelkező ember 60-at köszönhet a génjeinek és 60-at a környezetének. De csoportátlagok közti különbségekre sem alkalmazható közvetlenül.”

Egy híres biológus példáját említi a Mensa felügyelő pszichológusa: képzeljük el, hogy egy növény méretének örökletessége akár nem is 50, hanem mondjuk 80-90 százalékos. Ha két marék azonos genetikai adottságú vetőmagot két külön helyen elvetünk, az egyiket tápanyagban gazdag talajon locsoljuk, a másikat rossz minőségű talajon nem gondozzuk, akkor nagy különbség lesz az átlagos méretben a két növénycsoport között. Ez a különbség 100 százalékban környezeti eredetű, hiába igaz, hogy az egyes csoportokon belül talált méretbeli különbségek döntő részben genetikusan meghatározottak. „És akkor arról nem is beszéltünk, hogy mi történik, ha az egyik marék magot az aszfaltra szórjuk…”

Az átlagos fekete-fehér különbség kapcsán pedig két dolgot szoktak vitatni: azt, hogy az IQ-tesztek valóban jól mérik-e az intelligenciát, és azt, hogy a különbség genetikus vagy környezeti eredetű-e. Watson ez utóbbi kapcsán foglalt állást a genetikus meghatározottság mellett, miközben ez a kérdés erősen vitatott. „Szerintem a bizonyítékok egyáltalán nem támasztják alá a genetikus magyarázatot. Pusztán az örökletességből csoportátlagok közti különbségek genetikus eredetére következtetni pedig, mint láttuk, tévedés” – mondja a pszichológus.

A rejtélyes „g”

Van olyan vélekedés, amely szerint létezik egy „g” tényező, amely a különböző IQ-tesztek közös nevezője. „Aki egyetlen ilyen teszten jól szerepel, az általában mindegyiken jó eredményt ér el” – állítja Robin Thompson genetikus kutató, aki 1971-ben közölt először értekezést a rejtélyes „g”-ről. Robert Plomin, a Londoni Pszichiátriai Intézet munkatársa, aki több mint egy évtizede kutatja a „g” genetikai alapjait, állítja: nem csupán statisztikai absztrakcióról van szó, a „g” biológiai alapú, és valahol az agyműködésünkben keresendő. Kovács Kristóf viszont arra emlékeztet, hogy az utóbbi időben újra megkérdőjeleződött az általános intelligencia elmélete, amely szerint a szövegértéstől a geometriai elemek térbeli elforgatásának képességéig minden teszt ugyanazt az általános képességet méri. Ennek az elméletnek az alapja a teszteredmények közti együtt járás: aki mondjuk egy szókincsteszten jól teljesít, az várhatóan akár egy téri forgatásban is jó eredményt ér el. Újabb megközelítések szerint viszont ez nem azért van, mert minden teszt részben ugyanazt az általános képességet méri, hanem egymással összefüggő független képességek vannak. Ebből pedig az következik, hogy az IQ nem az „általános intelligenciát” tükrözi, hanem egyfajta mentális index, hasonlóan a versenyképességi vagy a nemi egyenlőségi indexhez, amelyeket szintén több önálló, de egymással összefüggő adatból számolnak.