Billegő Európa

Az Európai Parlament 2018 szeptemberében szavazta meg a Sargentini-jelentést, amellyel kifejezte: egyetért azzal, hogy az EU alapértékeit komoly veszély fenyegeti Magyarországon. Szerdán ismét napirenden volt a magyar helyzet, az EP azt vizsgálta: változott-e valamit a budapesti kormány politikája, vagy sem.
A vitára némi hezitálás után ezúttal nem ment el Orbán Viktor kormányfő, a "végvári vitéz" jobbnak látta, ha nem teszi ki magát a sorosista szemrehányásoknak, vagy annak, hogy migránsbarát  képviselők kinevessék, amikor ismét azt mondja: „mi sohasem vetemednénk arra, hogy elhallgattassuk azokat, akik nem értenek egyet velünk”. Mert ami csak tavaly szeptember óta történt – a CEU elüldözésétől az állami médiaholding, a közigazgatási bíróság létrehozásáig, a politikai ellenzék parlamenti szófosztásától az ellenzéki képviselők fizikai bántalmazásáig a köztelevízióban – mind arra bizonyíték: az állapotok bizony rosszabbodtak. Az autoriter hatalom tovább menetelt a saját logikája által diktált úton, csodálkoznánk, ha pillanatra is megtorpanna. Nem fog. 
S miután tegnap az EP megszavazta azon mechanizmusnak a létrehozását, amelynek keretében bizonyos, például jogállamisági feltételekhez kötnék az Unió tagállamainak megítélt közösségi források kifizetését, látnunk kell: mindez csak oda vezethet, hogy Budapest viszonya Brüsszellel tovább romlik majd. Azzal az Európával, amely az orbáni politikában nem ismeri fel önmaga halálos kórját. Olyan időkben, amikor meg kellene találnia saját egységes geopolitikáját, kezelnie kellene olyan globális kihívásokat, mint a felmelegedés, a technológiai forradalom, a kereskedelmi háborúk, a világgazdaság roppanásai. Nem. Az Unió vezérkara – és az EP – lenyelte, hogy Orbán a magyar és a nemzetközi közönséget a menekültbarátok és menekültellenesek közötti ellentét bornírt műsorával „szórakoztassa”. 
Szerdán Strasbourgban a tágabb lényegről nem sok szó esett. Májusban EP-választások lesznek. A magyar kormányfő egyetlen célja, hogy a menekültügyi lózunggyűjteménnyel kihúzza addig, amíg reményei szerint a jobboldali populista erők átveszik az uniós intézmények feletti hatalmat. Aztán az új parlament és új bizottság - ez a legkevesebb - békén hagyja az ő tekintélyelvű országát. Lehet, hogy ez megtörténik, nagyobb eséllyel nem. De akármi történik is, az Európai Néppárt történelmi szégyene marad a Fidesz és Orbán tolerálása. Nemcsak azért, mert minden autokrata politika ellentmond az Unió elveinek, hanem mert a Néppárt a választási győzelem érdekében inkább tartotta szükségesnek a megalkuvást Orbánnal, semmint az alapelvek nyílt képviseletét. Annak kimondását, hogy az orbáni Magyarországnak akkor sincs helye a demokratikus közösségben, ha e szankciókkal a magyar nemzetet büntetnék, nem csak a kormányt. 
Ha pedig a populista, nacionalista erők májusban mégis átvennék az Unió irányítását, Európa fundamentalista politikai alakulatként fennmaradna, de mint a világ szellemi világítótornya végképp eltűnne a térképről.
2019.02.01 08:41
Frissítve: 2019.02.01 08:52

Képmutatók

Tort ül a képmutatás. Most éppen a nemzeti ünnep díj- és kitüntetés-cunamija kapcsán. Mintha nem szokhattunk volna még hozzá, hogy minden rendszer jutalmazza a hozzá hű alattvalókat. De persze okosan, olyanokkal együtt, akik a művészi, tudományos, vagy éppen közéleti teljesítményükkel valóban rászolgálnak az elismerésre. 
Föl lehet ugyan háborodni azon, hogy némely díjaknál átnyúltak a névsort összeállító bizottság feje fölött, és olyanok is a listára lekerültek, akiknek a neve eredetileg fel sem merült – de fölösleges. Ebből csak az a tanulság szűrhető le, hogy a hatalom egy ideig kész betartani a demokratikus játékszabályokat, ám van egy pont, amikor már fontosabbnak véli saját akarata érvényesítését. És megteheti, gond nélkül.
Lehet aztán sajnálni azokat, akik megérdemlik a kitüntetést, csak éppen a díjazásra kijelölt kegyencek közé keveredtek. Az ilyen emberek, művészek nem attól nagyok, hogy kapnak valamilyen elismerést – ők enélkül is kiemelkedőek. És nem őket minősíti, ha az átadók az ő dicsfényükben akarnak egy kicsit sütkérezni. Még szép emberi gesztusnak is tarthatnánk, hogy a miniszterelnök személyesen vitte el a Kossuth nagydíjat a beteg Törőcsik Marinak, ha a külsőségek nem lennének árulkodóak. A buta propaganda - az ablakon bekukucskálással - hitelteleníti még az esetleges jó szándékot is. 
Ettől a pillanattól pedig lehull a lepel a valódi célokról. Hogy már a szakmai elismerések többsége is csak a rendszer erősítéséről szól. Ha plakátokkal, sorosozással, az unió elleni kampánnyal nem sikerült meggyőzni mindenkit, akkor próbálkoznak mással. Népszerű és elismerésre méltó embereket is maguk mellé állítanak, hogy ezzel igyekezzenek igazolni saját létjogosultságukat. És itt sem számít nekik semmi. Nincsenek korlátaik. 
Közben magukról mutatnak igaz képet.
2019.03.19 08:58
Frissítve: 2019.03.19 09:08

Helyreigazításaink

Egyesek szerint létezik valamiféle fejlődés a világegyetemben, amely nem engedi, hogy bizonyos események újra és újra ugyanúgy történjenek meg. Filozófusok és történettudósok ezen elvitatkozgatnak még egy darabig, én mindenesetre azon a véleményen vagyok, hogy ha létezik is valamiféle dialektika, az emberi hülyeség legyőzhetetlen. 
Valamikor a 90-es évek legelején a Kurír című bulvárlap hétvégi vicc mellékletében, a boldogult emlékezetű Elefántban közöltünk egy tréfásnak szánt fotómontázst. Ezen G. Nagyné Maczó Ágnes volt látható fürdőruhában, virtigli szexbombaként. Fiatalabb olvasóink kedvéért: G. Nagyné a nemzeti jobboldal ikonja, a Független Kisgazdapárt és az Országgyűlés alelnöke volt, aki már sokkal korábban utálta a liberális sajtót, mint Bayer Zsolt, aki viszont történetünk idején éppen a Kurír című liberális bulvárlap publicistájának keserű kenyerét ette. Szóval ott volt a szexbombának korántsem nevezhető, ám fiatal és tettre kész Maczóné mint szexszimbólum, aki ezt a dolgot mélyen sérelmezte. A bíróságon azt állította, hogy a fürdőruhás képpel „félrevezettük az olvasót, különösen pedig az ő boldogkőváraljai választóit”, akik ezután majd azt fogják gondolni, hogy az ő képviselőjük fürdőruhában flangál a székesfővárosban. A pert első- és másodfokon a lap nyerte, ám a Legfelsőbb Bíróság végül Boldogkőváralja ellen ítélt. Már azzal, hogy feltételezte, a nógrádi faluban tényleg csupa elmebeteg lakik. A Kurírt helyreigazításra kötelezték, amelyben elnézést kértünk a képviselő asszonytól és választóitól, egyben biztosítottuk őket, hogy a képviselő asszony sokkal jobban kedveli a matyómintás pruszlikot, mint a bikinit. Különös tekintettel a fővárosra. 
Egészen a múlt hétig nálam Maczóné volt a befutó helyreigazításban, ám akkor jött a TV2 és Varju László. A valósághoz ma már csak laza szállal kötődő hírműsort, a Tényeket a Gundel-ügy után eresztették rá a DK politikusára, mondván: a filléres miniszterelnöki menza semmi ahhoz képest, ahogy a luxusbaloldal dőzsöl nap mint nap. Az említett tévés produkció munkatársai már évek óta úgy viselkednek, mintha a Monty Python vette volna át a Völkischer Beobachter szerkesztését, szóval az említett tudósítás fel sem tűnt. A bíróság azonban megvizsgálta a tényeket, és arra a következtetésre jutott, hogy a Tények hazudott, tehát kérjen bocsánatot. A következő szöveget kellene felolvasnia a műsorvezetőnek: „Valótlanul híreszteltük, hogy Varju László DK-s képviselő ételhordóval jár a törvényhozásba, és úgy viszi haza a kedvezményes bablevest és somlói galuskát.” „Valótlanul híreszteltük továbbá, hogy Varju László DK-s képviselő rendszeresen sorban áll a parlamenti menza mindennél olcsóbb ételeiért.”
Emlékeim szerint annak idején mi elég jól szórakoztunk a saját helyreigazításunkon, mert meg voltunk győződve arról, hogy mi vagyunk a normálisak, és a rendszer a hülye. Igaz, mi egy bulvárlap viccmellékletét szerkesztettük és nem egy országos hírműsort.
2019.03.19 08:57
Frissítve: 2019.03.19 09:07