Audi kontra Audi

Mindenképpen örömteli, hogy véget ért a sztrájk a győri Audi gyárban. Az önálló jogi személyiséggel rendelkező, semelyik országos, szakmai és ágazati konföderációhoz nem tartozó független munkavállalói érdekképviselet kiegyezett az erőfölényben lévő munkáltatóval, és a dolgozói követelések jelentős része teljesült. Néhány tanulság már most levonható.
1. A példaértékű győri történet azt bizonyítja, hogy jól szervezett, határozott fellépésű, nem irreális igényekkel fellépő szakszervezet Magyarországon is érhet el sikereket. Nem kell hozzá más, mint megfelelő informáltság és reális célkitűzés. Az sem árt, ha vezetőik, folyamatosan és tényszerűen tájékoztatják a dolgozói kollektívát, miközben higgadtan és elkötelezetten képviselik a munkavállalók ezreit. Van tehát jövője a – nem politikai játéktéren villogó és a pártokkal nem összekacsintó – szakszervezeti mozgalomnak, van értelme a tisztességes és következetes munkás-érdekvédelemnek. A titok nyitja: a győri dolgozói érdekképviselet igazi szakszervezetként viselkedett, a munkabeszüntetés során cél- és öntudatosan nyilvánult meg. Míg az országos szövetségek látszat tárgyalásokat folytatnak, hezitálnak és egymással szkandereznek, addig a Rába-parti munkavállalók összetartanak. A tiltakozásban résztvevők azt is vállalták, hogy kiállásukkal jelentős anyagi hátrányt szenvednek, hiszen a munkabeszüntetés időtartamára munkabér nem jár. Megfelelően feltöltött sztrájkalapjukból – legalább részben – képesek voltak pótolni a kieső bérjövedelmet.
2. A decemberi nagy felbuzdulást követően hamar kiderült, hogy a versenyszférában nem lesz átütő erejű országos sztrájk, a kétszereplős főpolgármesteri előválasztás téli fejezete nem túl izgalmas, az ellenzéki pártok hirtelen és alkalmi összeborulása pedig nem hordoz nagy erőt, és az is csak átmeneti. Az országos és fővárosi – hol összefogást hirdető, hol viszálykodó – szereplők mozgása már senkit nem érdekel, egy ország tekintete szegeződött tehát Győrre. Az sem zavarta meg sztrájkolókat, hogy a „szakszervezetek nagy barátja” – a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara elnöke – intézett hozzájuk néhány barátságtalan mondatot. „Elszaladt velük a ló” – mondta többek között Parragh László, ezzel sem segítve az alku mielőbbi megkötését.
A lényeg: mindenki érezte/tudta, hogy az Audi Hungária Független Szakszervezet történelmi tettet hajtott végre saját dolgozói tekintetében, de ami csaknem ilyen fontos, hogy egyenes és járható utat mutatott a magyar szakszervezeti mozgalomnak és vezetőinek, valamint a munkavállalói társadalomnak. 
3. A 13 ezer embernek munkát biztosító győri Audi Hungaria Zrt-nél 9 ezer szakszervezeti tag van. A szervezettségi szint megközelíti a 70 százalékot, ami hazai mércével rendkívül magasnak minősíthető, mivel az országos átlagérték nem éri el a 10 százalékot, és évek óta folyamatosan csökken. Figyelemre méltó, hogy a korábbi - kétórás figyelmeztető - sztrájkban nemcsak a szakszervezeti tagok, hanem a nem szervezett dolgozók is részt vettek. Csaknem száz százalékos volt a munkavállalói leállás. Ez jól bizonyította az elszántságot és a jelentős belső támogatottságot. Az „igazi”, többnapos sztrájkban is igen magas volt a dolgozói aktivitás.
4. Az Audi Hungaria Zrt. menedzsmentje közleményben vette tudomásul a munkabeszüntetési akció bejelentését. Nem kezdett karaktergyilkosságba, nem „átkozta ki” a megmozdulás szervezőit, és nem fenyegetőzött sem elbocsájtással, sem pedig fegyelmi felelősségre vonással. A hírek szerint sztrájktöréssel sem próbálkozott. Az erőpróba során viszonylag hamar felismerte, hogy a merev munkáltatói magatartás jelentős gazdasági hátrányt okozhat a cégnek, azaz a követelések teljesítése még mindig kevesebbe kerül, mint a termelés hosszabb távú megbénítása. Nyilvánvaló, hogy „engedékenységükhöz” az is hozzájárult, hogy a teljes alkalmazotti közösség szembefordult az egyébként hatalmas és tőkeerős foglalkoztatóval. A szakmában élenjáró és egyáltalán nem eszköztelen Audi Hungaria Zrt. helyi és külföldi vezetőit cselekvésre késztette a markáns és egységes munkavállalói fellépés, valamint a sztrájkkal okozott kár jól kalkulálható nagysága. Az Audi vállalatcsoport nem szociális intézmény, hanem profitérdekelt gigavállalkozás, ebből következően napi gyakorlatuk van a racionális döntésekben. És ha úgy tapasztalják, hogy veszélybe kerül a cégbirodalom egyik jelentős telepének hatékony működése, akkor a humánus és a szociális szempontok előtérbe kerülését és érvényesülését is elfogadják. Nem ma kezdték az üzletet, sokoldalú elemzést követően határoztak. Egyébként meg németek. Alaposak. 
5. A leállás alatt is folytak tárgyalások. Egyik fél sem tett szélsőséges kijelentéseket, hiszen mindketten jól tudták/tudják, hogy még hosszú évtizedekig együtt kell gondolkodniuk, dolgozniuk, fejleszteniük. A munkabéke visszaállítása és fenntartása mindkét félnek eminens érdeke. Ugyanis az termelési tényező. Nem szólva a hírnévről és az esetleges áru- és pénzpiaci hatásokról. Bármilyen fokú az automatizálás, a kvalifikált munkaerő rendkívül nagy érték. Meg kell becsülni a szakképzett dolgozókat, és ez teljesítményük megfelelő honorálásával fejezhető ki a legjobban. A munkavállaló nem „beszélő szerszám”, és a német hátterű vállalatcsoport csúcsvezetői saját tapasztalatból is jól tudják: a céghez lojális és elégedett munkavállalók nélkül nincs prémium kategóriás autógyártás, nincs előrelépés, nincs sikeres üzletmenet. Az Audi kontra Audi történet azt igazolja, hogy a sztrájknak lehet értelme, és van kultúrája.
Nagy meccsnek voltunk szemtanúi. Európa – ugyan sajátos módon, de - megérkezett Győrbe. Ennek és a megállapodásnak csak örülhetünk.
Frissítve: 2019.02.01. 08:50

Billegő Európa

Az Európai Parlament 2018 szeptemberében szavazta meg a Sargentini-jelentést, amellyel kifejezte: egyetért azzal, hogy az EU alapértékeit komoly veszély fenyegeti Magyarországon. Szerdán ismét napirenden volt a magyar helyzet, az EP azt vizsgálta: változott-e valamit a budapesti kormány politikája, vagy sem.
A vitára némi hezitálás után ezúttal nem ment el Orbán Viktor kormányfő, a "végvári vitéz" jobbnak látta, ha nem teszi ki magát a sorosista szemrehányásoknak, vagy annak, hogy migránsbarát  képviselők kinevessék, amikor ismét azt mondja: „mi sohasem vetemednénk arra, hogy elhallgattassuk azokat, akik nem értenek egyet velünk”. Mert ami csak tavaly szeptember óta történt – a CEU elüldözésétől az állami médiaholding, a közigazgatási bíróság létrehozásáig, a politikai ellenzék parlamenti szófosztásától az ellenzéki képviselők fizikai bántalmazásáig a köztelevízióban – mind arra bizonyíték: az állapotok bizony rosszabbodtak. Az autoriter hatalom tovább menetelt a saját logikája által diktált úton, csodálkoznánk, ha pillanatra is megtorpanna. Nem fog. 
S miután tegnap az EP megszavazta azon mechanizmusnak a létrehozását, amelynek keretében bizonyos, például jogállamisági feltételekhez kötnék az Unió tagállamainak megítélt közösségi források kifizetését, látnunk kell: mindez csak oda vezethet, hogy Budapest viszonya Brüsszellel tovább romlik majd. Azzal az Európával, amely az orbáni politikában nem ismeri fel önmaga halálos kórját. Olyan időkben, amikor meg kellene találnia saját egységes geopolitikáját, kezelnie kellene olyan globális kihívásokat, mint a felmelegedés, a technológiai forradalom, a kereskedelmi háborúk, a világgazdaság roppanásai. Nem. Az Unió vezérkara – és az EP – lenyelte, hogy Orbán a magyar és a nemzetközi közönséget a menekültbarátok és menekültellenesek közötti ellentét bornírt műsorával „szórakoztassa”. 
Szerdán Strasbourgban a tágabb lényegről nem sok szó esett. Májusban EP-választások lesznek. A magyar kormányfő egyetlen célja, hogy a menekültügyi lózunggyűjteménnyel kihúzza addig, amíg reményei szerint a jobboldali populista erők átveszik az uniós intézmények feletti hatalmat. Aztán az új parlament és új bizottság - ez a legkevesebb - békén hagyja az ő tekintélyelvű országát. Lehet, hogy ez megtörténik, nagyobb eséllyel nem. De akármi történik is, az Európai Néppárt történelmi szégyene marad a Fidesz és Orbán tolerálása. Nemcsak azért, mert minden autokrata politika ellentmond az Unió elveinek, hanem mert a Néppárt a választási győzelem érdekében inkább tartotta szükségesnek a megalkuvást Orbánnal, semmint az alapelvek nyílt képviseletét. Annak kimondását, hogy az orbáni Magyarországnak akkor sincs helye a demokratikus közösségben, ha e szankciókkal a magyar nemzetet büntetnék, nem csak a kormányt. 
Ha pedig a populista, nacionalista erők májusban mégis átvennék az Unió irányítását, Európa fundamentalista politikai alakulatként fennmaradna, de mint a világ szellemi világítótornya végképp eltűnne a térképről.
Szerző
Friss Róbert
Frissítve: 2019.02.01. 08:52

Matolcsy, a díszdoktor

A Debreceni Egyetem díszdoktora lesz Matolcsy György, a Magyar Nemzeti Bank elnöke. Vajon az MNB elnöke megérdemel-e egy ilyen kitüntetést, már ha az adományozó ad is magára? Hiszen az MNB az elnök vezetésével éveken át tétlenül figyelte a forint drasztikus leértékelődését, ami többszörösen törvénysértő és társadalomellenes volt.
A mai kormány 2010-beni hatalomba kerülése után a forint leértékelődése felgyorsult. Abban az évben a forint árfolyama az euróval szemben 265 forintról 300 forintra gyengült. Majd az árfolyam csökkenése tovább folytatódott. Manapság 315-320 között mozog. Az MNB az árfolyamcsökkenés ellen nem tett, és ma sem tesz semmit. 
Ez a semmittevés az MNB-re vonatkozó – egyébként a Fidesz-KDNP kormány által elfogadott - törvény szerint teljességgel törvénysértő. Ugyanis az MNB-ről szóló 2013. évi CXXXIX. számú törvény az MNB alapfeladatai közé sorolja az árfolyampolitikával kapcsolatos devizaműveleteket. A szöveg szerint: „Az MNB… az árfolyamrendszer keretei között szűkség és lehetőség szerint védi és befolyásolja az árfolyamokat a belföldi és külföldi devizapiacokon”. A forint árfolyamának csökkenését az MNB monetáris intervencióval, azaz a nemzetközi devizapiacon forint vásárlásával, így a forint keresletének növelésével tudta volna a megakadályozni. Erre kezdetben (2010 elején) az MNB tartalékai, nem sokkal azután az MNB leértékelődéssel kapcsolatos több százmilliárdos bevételei lehetőséget adtak volna. Ezen lehetőség kihasználása azonban nem volt érdeke az MNB-nek, mert akkor nem tudott volna alapítványokat létrehozni, és azokon keresztül a náluk lévő állampapírok segítségével a kormány kiadásit finanszírozni. 
Az MNB a leértékelődéssel kapcsolatos bevételeit tehát nem a törvény által meghatározott alapfeladata teljesítéséhez használta fel, hanem alapítványok tőkejuttatására, festmények vásárlására, stb. Ezen tevékenységek végzésére viszont a törvény csak akkor ad lehetőséget, ha azok az MNB alapvető feladatai teljesítését nem veszélyeztetik. Az MNB tehát itt is törvénysértően járt el.
Az MNB és így Matolcsy György törvénysértő statisztálása által fenntartott leértékelődési folyamat a deviza-alapú hitelt felvett magyar háztartások tömegének fizetési feltételeit kiszámíthatatlanul és drasztikusan rontotta, őket fizetésképtelenné tette. Az adós családok zöme gazdaságilag ellehetetlenült. Úgy látszik, ma ez megér egy díszdoktori címet.
Frissítve: 2019.02.01. 08:52