Nem véletlen, hogy évről-évre nagyjából a farsangi báli szezonban teszik közzé képviselő politikusaink a vagyonbevallásukat. Mert egylényegű dologról van szó, csak fordított előjellel: amott egy csomó átlagember öltözik be Csubakkának vagy Hamupipőkének, itt viszont egy halom, a nép lenyúlásából élő, parlamenti multimilliárdos Kalóz Jack ölti ilyenkor magára a szentéletű, szerényen élő egyszerű honpolgár jelmezét.
És mint a bálban, úszik a felhőtlen derű a Tisztelt Ház padsorai fölött, éppen csak közös röhögésben nem törnek ki országunk politikus-nagytőkései, mint a vigéc, aki maga is alig hiszi el, hogy egy nyomorgó zsákfaluban sikerült eladni a százforintos műszőr birkapaplant félmillióért.
Elvégre van abban valami egészen hihetetlen, hogy a luxusvadászatokról, a strómanok nevére íratott kastélyokról, az egy lakásra bejelentett egész cégtemetőkről, óriási luxusrepülőgépekről, lenyúlt komplett iparágakról, zsebre vágott megyékről szóló híradások után beírják a vagyonnyilatkozatba, hogy egy ötven négyzetméter kertes házban élnek, Orbánnak meg kevesebb a spórolt pénze, mint egy ápolónőnek - és nem szakad rájuk a Steindl Imre tervezte plafon.
Persze vannak a hívők, akik beveszik, hogy a tízmilliós autócsodákból kikászálódó politikusok és pereputtyuk, akárcsak a kezeken megcsillanó milliós karórák egytől-egyig holmi érzéki csalódások, sorosista káprázatok. Valójában az államtitkár úr ma is egyszerű, rendes gyerek, akkor a legboldogabb, ha néha disznótorba mehet.
Elhiszik, mert kétségbeesetten hinni szeretnének valami örökben, szépben, jóban, és mert propagandasajtóval egy egész iparág épült ki arra, hogy megerőszakolják a lelküket és az értelmüket. Elhiszik, mert idehaza kiépült a HH, a hivatásból hülyék rendszere, akik ügyészségtől adóhivatalig azért kapják a fizetést, hogy időben félrenézzenek, vagy szemforgatva elmagyarázzák, hogy amit látunk, az valóban nagy, barna és büdös, ám fejléces papír van róla, hogy nem más, mint hóvirág.
Pedig elég lenne egy tisztességes vagyonvizsgálat, és hopp, a magyar politikai elit testületileg bukna meg. Ezt kicsiben mi is megtehetjük: jön a tavasz, sétáljunk el szépen kedvenc politikusaink házához. Mivel többségük a büdös életben nem dolgozott a versenypiacon, a képviselői, bizottsági fizetések meg úgy-ahogy ismertek, így szemmértékre hamar belőhető, hogy pártelnök-képviselő-miniszter-stb. úrnál mennyit mutat a tisztességmérő.
A politikusok és kollaboránsaik által kirabolt és közszolgák által cserben hagyott többség persze nagyjából tudja, hogy mi az igazság, látják a palotákat, az elsuhanó luxusverdákat. Viszont ők inkább tudomást sem vesznek az egészről. Inkább, minthogy teljes mélységében belegondoljanak abba, milyen irdatlan, bazi nagy hazugságban élünk, ahol egy halom tíz- és százmilliárdos, politikusbőrbe bújt egóbajnok macskajancsi dönti el két luxusberuházás között a sorsukat. És a demokrácia immáron nem más, mint az ő farsangi maszkabáljuk.