Kultúrnemzet

Kevés híján 400 ezer néző látta a Magyar Állami Operaház előadásában és közreműködésével megvalósult produkciókat 2018-ban. Számuk ugyan elmarad a megelőző év 580 ezres nézőszámától, mégis jó eredménynek tűnik, hiszen az Andrássy úti dalszínház felújítás miatt bezárt. Az adatokból ítélve nagyjából minden huszadik magyart a műfaj, s általában a komolyzene kedvelőjének lehet tekinteni, amivel minden bizonnyal a magaskultúra-fogyasztó nemzetek élcsoportjában foglalhatunk helyet.  
Elméletben persze, mert a nézőszám jó része a bérletesekhez fűződik, másrészt nem pusztán a műfaj szeretete visz be mindenkit az előadásokra. Tekintélyes hányaduk kihagyhatatlan társasági eseménynek tartja azokat, mások valamilyen elvárás nyomán vagy külső ráhatásra  tévednek be. Budapest idegenforgalmának növekedése, a határon túli fellépések miatt jelentős lehet a külföldiek aránya is.  
Meggyőződésem, hogy valójában ma Magyarországon legfeljebb tízezer főre - de lehet, hogy csak a felére - tehető az igazi operakedvelők tábora. Feltételezésemet alátámasztja Fekete Péter kulturális államtitkár kutatásokon alapuló kijelentése, mely szerint lényegében ugyanaz a kör vesz jegyet a magaskultúra eseményeire (miközben az általános kultúrafogyasztás igen gyenge lábakon áll). Ehhez képest a műfaj kedvelői, s nem mellékesen a művelői kivételezett helyzetet élveznek a kultúrára fordított támogatások elosztásakor. (Hasonlóan a komolyzene egyéb formáinak híveihez, művelőihez.)  
Az Opera éves működési költsége vagy 12 milliárd forint, míg jegybevétele mindössze másfél milliárd. Az Andrássy úti épület rekonstrukciója 50 milliárdot emészt fel, az új raktárbázis, műhelyközpont, próbahely és látogatóközpont, az Eiffel Műhelyház felújítása 18 milliárdba kerül, az Erkel Színház következő felújítására 30 milliárdot szánnak. Különféle forrásokból ezen felül is csordogálnak pénzek a műfaj művelőihez. 
Hatalmas összegek ezek a "könnyűzene" - mely kifejezés helyett én inkább a rockzene szót használom - támogatására idén fordítandó 738 millió forinthoz képest. A társadalom egyszerű tagja - akit megalapozottan tarthatunk "könnyűzene" fogyasztónak - mégsem berzenkedik. Inkább csodálattal vegyes értetlenséggel tekint a klasszikus műfaj alkotásaira, reprezentánsaira, rajongóira, s ha véletlenül belebotlik egy előadás, egy mű szuperlatívuszoktól hemzsegő kritikájába, megállapítja, hogy az operák, a komolyzenei alkotások a művészetek olyan csúcspontját képviselik, amelynek magasságába ő és a hozzá hasonló közönséges halandók soha nem lesznek képesek felérni. Tán még a "könnyűzenészek" maguk is elutasítanák, ha javukra akarnánk változtatni az aránytalanságokon, pedig általában nem kis nehézséggel küzdenek, nem kevés pénzt, fáradságot áldoznak érvényesülésük érdekében.  
Mennyivel könnyebb lenne a helyzetük - s mennyivel jobban tudnának teljesíteni -, ha segítséget kapnának zenetanuláshoz, hangszervásárláshoz, ha ők is közalkalmazottként gyakorolhatnák tevékenységüket, ha kiöregedve számíthatnának nyugdíjra, etc. Más művészetek művelőinek ingerküszöbét sem éri el a helyzet fonáksága. A kultúrharcos konzervatív irodalmárok a támogatások igazságos elosztásának követelését tűzték zászlajukra, mégsem kutakodnak az opera, a komolyzene háza táján.  
A most ellenzékben lévő baloldali pártok sem találnak kivetnivalót a jelenlegi állapotokban, pedig azt kéne tenniük. Nemcsak azért, mert a magyarok ízlése, zenei tájékozottsága katasztrofális; mert kimarad életükből értékek sokasága, melyek megismerése gazdagabbá, teljesebbé tehetné azt; és mert a magyar zene színvonala soha nem látott mélységbe süllyedt. Azért is, mert hiteltelenné válik demokratikus elkötelezettségük, ha elfogadhatónak tartják a kiváltságokat, a megkülönböztetést, a megélhetési művészkedést. És akkor nem csodálkozhatnak, ha az egyszerű nép nem ütközik meg azon, hogy közpénzből építenek politikusok házaihoz, kúriáihoz utakat, vagy hogy az állami megbízásokat Fidesz-közeli vállalkozók kapják.  
Igénytelen, fejletlen ítélőképességű, tájékozatlan, műveletlen emberekkel nem lehet demokráciát, jóléti társadalmat létrehozni! A baloldalnak új, korszerű, demokratikus kulturális, és annak megfelelő oktatási stratégiát kell kialakítania, amely egyenrangúként, értékalapon kezeli a múlt és a jelen alkotásait. Bizonyosra veszem, hogy ezt a választók is méltányolnák!
2019.02.04 09:18
Frissítve: 2019.02.04 09:21

Légtekerés

Érdekes performanszokat hoznak ki az emberekből a kerékpáros körversenyek. Egyesek a pálya mellett tapsolnak, mások táblákkal üzennek, van, aki beöltözik mesehősnek vagy politikusnak. Egy korábbi Tour de France szakaszon egy kisvárosban a háztetőre ment fel néhány lakó, lefeküdtek kör alakban, és a lábukkal a levegőben tekertek. Ennek első látásra nincs sok értelme, de mivel a mezőnyt helikopterek kísérik, a közvetítéseknek hála érdekes marketingfogás lett belőle.
De vajon megéri-e (és ha igen, kinek) 7,8 milliárdot fizetni azért, hogy 2020-ban Budapestről rajtoljon a Giro d'Italia? A máskor kitartóan rombolt országimázs javítása és néhány tízezer plusz vendégéjszaka mindig jól jön, de gyanítható, hogy a remélt idegenforgalmi profit – legalábbis részben – a hatalom közelében lévő üzleti körök zsebeit hizlalja majd. Nem véletlen, hogy a kormány nagyon tekert a Grande Partenzáért. Az átlagember viszont a lezárásokon és a felhajtáson kívül sok mindent nem fog észrevenni ebből, ahogy a többség a Red Bull Air Race-ből is a repülők zaját és a lezárást érzékelte. Esetükben a haszon nem értelmezhető.
Az aktív Magyarország (aminek kormánybiztosa is van) szerethető hívószó, ahogy a kerékpározás is, 
de sokszor a reménytelennel határos küldetésre indul az, aki ma Budapesten biciklire ül. Még a Nagykörúton se lehet végigtekerni külön kerékpársávon.
 De ahol van ilyen, ott gyakran siralmas az útburkolat állapota, vagy ha mégsem, akkor – ilyen is létezik – az úttest szélén vezetett sáv egyszer csak megszűnik, ha jön egy buszmegálló, és úgy 15-20 méterrel arrébb folytatódik. A kettő között a biciklis felszívódhat vagy légtekerhet, ahogy kedve tartja. Sőt, egyelőre az is nagy kihívással néz szembe, aki biciklivel akar eljutni a fővárosból a Balatonhoz.
Szép eredmény a Giro budapesti rajtja, de a nagy álmok kergetése helyett vagy mellett nagyon kellene néhány olyan fejlesztés, ami a bicikliseknek (is) jó. Hogy ne kelljen a tetőn tekerni, legfeljebb csak akkor, ha jön a helikopter.
2019.04.18 09:00
Frissítve: 2019.04.18 09:34

Sikertörténet

Az elismerés mindig, mindenkinek jól esik. Hát még ha több ezer kilométeres utazás után arathatja le az ember a babérokat. Nem csoda, hogy a Fidesz alelnöke – képletesen – egy rózsaszín felhőn ülve dicsekedett el a rádióhallgatóknak és a tévénézőknek, mennyi jót hallott hazájáról és pártjáról Chilében. Ahol a középen és attól jobbra elhelyezkedő pártokat tömörítő Nemzetközi Demokrata Unió kétnapos kongresszusán vett részt. 
Novák Katalin nem kertelt és nem szerénykedett. Azt mondta, kollégái sikertörténetnek nevezték azt, ami napjainkban Magyarországon van. Egész pontosan a Fidesz három választási győzelmét, mégpedig mindig kétharmaddal, s nem kevésbé a „stabil gazdasági és politikai helyzetet”. Ami egyébként nem csoda. Bizonyára olyan pártképviselők gratuláltak az alelnöknek, akik talán még életükben nem jártak hazánkban, de esetleg elhitték, amit Novák Katalin mondott nekik, netán tudomásukra jutott Orbán Viktor egynémely helyzetértékelése. Ők tehát azt mondják, amit partnerük hallani szeretne.
Az már más kérdés, hogy ezt a – pártok között megszokott - fényezést valóban tovább kell-e adni. Jó, tudjuk, a Fideszé az ország, a képére formálta, az intézményeket mind elfoglalta. Az is érthető, hogy a folyamatos – és az idei választások előtt tovább erősödő – kampányban szükség van a propagandára. De azért arra tekintettel lehetnének, hogy élnek itt még páran, akik egyáltalán nem sikertörténetként élik meg az utóbbi több mint nyolc évet. Akik szerint a demokrácia nem annyira példamutató, amennyire Novák Katalin és párttársai gondolják. Mi több, a hatalom számára – állítólag – szent konzervatív értékeket sem tartják annyira követendőnek.
A messze távolban persze azt mond az ember, amit akar. Ám meggondolhatná, hogy hazatérve érdemes-e úgy tennie, mintha itt is csak távoli szemlélők élnének.
2019.04.18 09:00
Frissítve: 2019.04.18 09:34