Kultúrnemzet

Kevés híján 400 ezer néző látta a Magyar Állami Operaház előadásában és közreműködésével megvalósult produkciókat 2018-ban. Számuk ugyan elmarad a megelőző év 580 ezres nézőszámától, mégis jó eredménynek tűnik, hiszen az Andrássy úti dalszínház felújítás miatt bezárt. Az adatokból ítélve nagyjából minden huszadik magyart a műfaj, s általában a komolyzene kedvelőjének lehet tekinteni, amivel minden bizonnyal a magaskultúra-fogyasztó nemzetek élcsoportjában foglalhatunk helyet.

Elméletben persze, mert a nézőszám jó része a bérletesekhez fűződik, másrészt nem pusztán a műfaj szeretete visz be mindenkit az előadásokra. Tekintélyes hányaduk kihagyhatatlan társasági eseménynek tartja azokat, mások valamilyen elvárás nyomán vagy külső ráhatásra tévednek be. Budapest idegenforgalmának növekedése, a határon túli fellépések miatt jelentős lehet a külföldiek aránya is.

Meggyőződésem, hogy valójában ma Magyarországon legfeljebb tízezer főre - de lehet, hogy csak a felére - tehető az igazi operakedvelők tábora. Feltételezésemet alátámasztja Fekete Péter kulturális államtitkár kutatásokon alapuló kijelentése, mely szerint lényegében ugyanaz a kör vesz jegyet a magaskultúra eseményeire (miközben az általános kultúrafogyasztás igen gyenge lábakon áll). Ehhez képest a műfaj kedvelői, s nem mellékesen a művelői kivételezett helyzetet élveznek a kultúrára fordított támogatások elosztásakor. (Hasonlóan a komolyzene egyéb formáinak híveihez, művelőihez.)

Az Opera éves működési költsége vagy 12 milliárd forint, míg jegybevétele mindössze másfél milliárd. Az Andrássy úti épület rekonstrukciója 50 milliárdot emészt fel, az új raktárbázis, műhelyközpont, próbahely és látogatóközpont, az Eiffel Műhelyház felújítása 18 milliárdba kerül, az Erkel Színház következő felújítására 30 milliárdot szánnak. Különféle forrásokból ezen felül is csordogálnak pénzek a műfaj művelőihez.

Hatalmas összegek ezek a "könnyűzene" - mely kifejezés helyett én inkább a rockzene szót használom - támogatására idén fordítandó 738 millió forinthoz képest. A társadalom egyszerű tagja - akit megalapozottan tarthatunk "könnyűzene" fogyasztónak - mégsem berzenkedik. Inkább csodálattal vegyes értetlenséggel tekint a klasszikus műfaj alkotásaira, reprezentánsaira, rajongóira, s ha véletlenül belebotlik egy előadás, egy mű szuperlatívuszoktól hemzsegő kritikájába, megállapítja, hogy az operák, a komolyzenei alkotások a művészetek olyan csúcspontját képviselik, amelynek magasságába ő és a hozzá hasonló közönséges halandók soha nem lesznek képesek felérni. Tán még a "könnyűzenészek" maguk is elutasítanák, ha javukra akarnánk változtatni az aránytalanságokon, pedig általában nem kis nehézséggel küzdenek, nem kevés pénzt, fáradságot áldoznak érvényesülésük érdekében.

Mennyivel könnyebb lenne a helyzetük - s mennyivel jobban tudnának teljesíteni -, ha segítséget kapnának zenetanuláshoz, hangszervásárláshoz, ha ők is közalkalmazottként gyakorolhatnák tevékenységüket, ha kiöregedve számíthatnának nyugdíjra, etc. Más művészetek művelőinek ingerküszöbét sem éri el a helyzet fonáksága. A kultúrharcos konzervatív irodalmárok a támogatások igazságos elosztásának követelését tűzték zászlajukra, mégsem kutakodnak az opera, a komolyzene háza táján.

A most ellenzékben lévő baloldali pártok sem találnak kivetnivalót a jelenlegi állapotokban, pedig azt kéne tenniük. Nemcsak azért, mert a magyarok ízlése, zenei tájékozottsága katasztrofális; mert kimarad életükből értékek sokasága, melyek megismerése gazdagabbá, teljesebbé tehetné azt; és mert a magyar zene színvonala soha nem látott mélységbe süllyedt. Azért is, mert hiteltelenné válik demokratikus elkötelezettségük, ha elfogadhatónak tartják a kiváltságokat, a megkülönböztetést, a megélhetési művészkedést. És akkor nem csodálkozhatnak, ha az egyszerű nép nem ütközik meg azon, hogy közpénzből építenek politikusok házaihoz, kúriáihoz utakat, vagy hogy az állami megbízásokat Fidesz-közeli vállalkozók kapják.

Igénytelen, fejletlen ítélőképességű, tájékozatlan, műveletlen emberekkel nem lehet demokráciát, jóléti társadalmat létrehozni! A baloldalnak új, korszerű, demokratikus kulturális, és annak megfelelő oktatási stratégiát kell kialakítania, amely egyenrangúként, értékalapon kezeli a múlt és a jelen alkotásait. Bizonyosra veszem, hogy ezt a választók is méltányolnák!