Venezuela;Nicolas Maduro;Juan Guaidó;

2019-02-04 16:24:21

Már nyolc európai ország ismerte el Venezuela elnökének Juan Guaidót

Az európai Unió ugyanakkor nem egységes abban a kérdésben, kit tekintsen a dél-amerikai ország államfőjének.

Ezek az államok múlt vasárnapig adtak határidőt arra, hogy Nicolas Maduro jelenlegi elnök idő előtti voksolást írjon ki, ő azonban ezt visszautasította, s szemtelenségnek nevezte. Ugyanakkor szombaton bejelentette, hogy új parlamenti választást írat ki. Ennek azonban nagy jelentősége nem lenne, hiszen a mostani törvényhozásban az ellenzék dominál, s a képviselőknek semmi beleszólásuk sincs az ország ügyeibe. Hétfőn ezért Németország, Franciaország, Spanyolország, Dánia, Svédország, Nagy-Britannia, Hollandia, valamint Ausztria ezért Guaidó elismerése mellett döntött.

Jeremy Hunt brit külügyminiszter a Twitteren azt írta, Guaidó addig maradhat hatalmon, amíg hiteles és demokratikus parlamenti választást tartanak az országban. Szinte szó szerint ugyanezt írta Anders Samuelsen dán külügyminiszter is. Pedro Sánchez spanyol kormányfő arra kérte Guaidót, mielőbb írjon ki új voksolást. A Japánban tartózkodó Angela Merkel azt közölte, Berlin számára Guaidó Venezuela törvényes vezetője. Emmanuel Macron francia elnök közölte, a venezuelaiak joga, hogy kifejezzék demokratikus akaratukat.

Az Európai Unió azonban nem egységes. Alekszisz Ciprasz görög kormánya például Maduro egyik legnagyobb európai támogatója, ezért Guaidó meghívta Caracasba, hogy a saját szemével győződjön meg arról, milyen reménytelenségben élnek a helyiek. Ciprasz tekintélyvesztés nélkül jelenthetné be Guaidó támogatását, mert a venezuelai parlamenti elnök pártja, a Voluntad Popular a Szocialista Internacionálé tagja. Megosztott a populista olasz kormánykoalíció is a venezuelai eseményeket illetően, amit már az is jelzett, hogy Róma nem szerepelt az ultimátumot bejelentő országok között. Ez az Öt Csillag Mozgalom (M5S) ellenállása miatt alakult így, Luigi Di Maio, a párt vezetője nem adta hozzájárulását Giuseppe Conte kormányfőnek arra, hogy ellássa kézjegyével a közös nyilatkozatot. Indoklása szerint így akarja elkerülni „Európa még nagyobb elszigetelődését”. Matteo Salvini, a Liga elnöke viszont támogatta a Guaidó melletti közös uniós fellépést.

Az Európai Unió összekötő csoportot alapít, amelynek feladata, hogy elősegítse az idő előtti venezuelai választás kiírását. Federica Mogherini, az EU külügyi és biztonságpolitikai főképviselője közölte, tagjai először csütörtökön, Uruguayban tanácskoznak a latin-amerikai országokkal. Maga Mogherini hétfőn a 13 országot tömörítő, úgynevezett Lima csoporttal folytatott megbeszéléseket.

Maduro szinte teljesen elszigetelődött már Latin-Amerikában. Hagyományos támogatóin, Kubán és Bolívián kívül csak Uruguay és Mexikó támogatja, igaz, ez utóbbi ország fogyatkozó lelkesedéssel.