Putyin kontra Marika, a táncos

Publikálás dátuma
2019.02.04 19:15

Fotó: BIDF
Emberi történeteteket ígért a Budapesti Nemzetközi Dokumentumfilm Fesztivál. Ebbe belefért az orosz elnöké és a nyugdíjas táncosé is.
Milyen könnyen tudunk megbocsátani? – ez az alapvető kérdés, amit minden nézőnek fel kell tennie Vitalij Manszkij Putyin szemtanúi című filmjével kapcsolatban. A megosztó mű, amelynek világpremierje Karly Vary A-kategóriás fesztiválján volt tavaly nyáron, most a Budapesti Nemzetközi Dokumentumfilm Fesztiválon (BIDF) generált figyelmet és vitát. Rögtön felvetődik a kérdés, hogy hiszünk-e Vitalij Manszkij ukrán rendezőnek, aki Vlagyimir Vlagyimirovics Putyinról készített rengeteg felvételt 1999. utolsó napján és azt követő hónapokban, akkor, amikor Borisz Jelcin lemondása után egyszerre lett elnök és elnökjelölt. Mert akárhogy is nézzük ezeket a felvételeket, Manszkij aszerint dolgozott és ábrázolt, amit megvalóísított az orosz közszolgálati tévé dokumentumfilmes főszerkesztőjeként. Jelesül, eszébe sem jut, hogy kényes kérdéseket tegyen fel a politikusnak, sőt, sokszor úgy rendezi a helyzeteket, hogy a politikus szimpatikusnak és emberinek tűnjön. Dramaturgiai eszközökkel még a maga módján segítette is Putyint, például azzal, amikor a politikus első, meglehetősen szegény körülmények között élő némettanárával készített korábban interjút, majd a tanár halála után meggyőzte Putyint, hogy menjen el a temetésére. El kell ismerni: Manszkij az, aki a legnagyobb filmarchívummal rendelkezik Putyinról. A politikus azonban lehengerlő karizmával etette meg a filmest a maszlaggal, hogy minden az országért, a népért történik, szó sincs egyéni ambíciókról. Miután a rendező 2014-ben önként száműzetésbe vonult, elkezdte feldolgozni a múltat. Újra nézte a felvételeket és megvilágosodott. Volt ahhoz elég bátorsága, hogy tükörbe nézzen és összevágjon egy filmet az otthoni archívumból. Az újságírói kvalitások hiányát szomorú hangú narrációval igyekezett ellensúlyozni. Bár nehéz hinni a látottak hitelességében, muszáj elfogadni, hogy a Putyin szemtanúi mégiscsak érvényes vallomás. A mű felütése pedig egészen zseniális: Jelcin lemondásának éjjelén Manszkij végigvideózza a saját feleségét (aki ettől majdnem agyvérzést kap) és két kislányát, akik szintén nem boldogok a helyzettől és arról beszélget velük, hogy mit gondolnak Putyinról. Csak ő maga kerüli el az őszinte vallomást.  A BIDF-en egyébként nem csak celebdiktátorokról készült műveket vetítettek. A Meztelen rövidség nevű (azaz rövid dokumentumfilmes) szekció fődíját elnyerő Mignon több humoros helyzetet teremtett, mint három egészestés fikciós komédia egyszerre. Oláh Kata és Csukás Sándor filmjének középpontjában a kellemes nyolcvanasnak mondható Marika áll, aki imád táncolni párjával, Jánossal, beszélget a plüssmackókkal és kutyákkal és olyan szövege van, hogy attól hosszú távon mindenki besokallna kivéve Jánost. Rövid távon viszont hülyére röhögi magát az ember a furcsa párt alkotó férfin és nőn, akik kisnyugdíjas létükre lettek gyermeki boldogságban úszó „versenytáncosok”. Erre a műre igazán illett a szervezők által sokszor hangoztatott emberi történet szlogen. 

Díjak

Meztelen remény: Marta Prus Túl minden határon. Meztelen üzenet: Leon Lee Segélykiáltás a Kinai munkatáborból. Meztelen igazság: Christian Frei Genezis 2.0. Meztelen szenvedély: Erick Stoll & Chase Whiteside America. Meztelen rövidség: Oláh Kata, Csukás Sándor Mignon.

Kortársakkal ünnepel az Aba-Novák Galéria

Aba-Novák Vilmos festőművész születésének 125. évfordulójának alkalmából, március 15-én 25 kortárs művész alkotásából nyílik kiállítás a leányfalui Aba-Novák Galériában. A galériát a névadó unokája, Kováts Kristóf alapította 2010-ben és ez a kiállítás lesz a századik a nyitás óta. A jubileumi tárlaton nem lesz Aba-Novák-kép a falon, a koncepció szerint a galériában korábban már bemutatkozó művészek alkotásaival idézik fel Aba-Novák Vilmos szellemiségét. A kiválasztásnak egyetlen szempontja volt, a művészi színvonal – fogalmazott Kováts Kristóf a kiállítás beharangozóján. Kieselbach Tamás művészettörténész-galerista arról beszélt, hogy Aba-Novák életműve még mindig nincs a helyén, holott annak nagyon sok rétege rengeteg üzenetet hordoz a társadalom számára. Az 1945. utáni évtizedekben hamis értelmezés fedte el a művész valódi arcát. A galéria is sokat tett Aba-Novák életművének, iskola és közösségteremtő munkásságának bemutatásáért – tette hozzá Molnos Péter művészettörténész, az Aba-Novák Vilmos monográfia szerzője. 
Frissítve: 2019.02.22 13:22

Dzsemboriznak - közös koncertet ad a PASO és a Kéknyúl

Publikálás dátuma
2019.02.22 12:30
PASO - A Pannonia Allstars Ska Orchestra kis klubokból jutott a legnagyobb fesztiválokra
Fotó: Imre Barta photography
A hazai popzenei két innovatív csapata, a PASO és a Kéknyúl – történetükben először – közös koncertre vállalkozik. A két frontember, KRSA (Tóth Kristóf) és Premecz Mátyás beszél a részletekről.
„Hasonló a két zenekar felállása: erős a fúvósok jelenléte, meghatározó elem a Hammond-orgona. Mindkét zenekarra jellemző, hogy ritmusvezérelt vintage műfajokból indul ki, azokat értelmezi újra. A közös koncert ötlete már korábban megszületett, de az is erősítette, hogy pár hónapja a Kéknyúl beköltözött a próbatermünkbe – ennél fogva bármi elképzelhető, rövid és hosszabb távú együttműködés is” – mondja KRSA, a PASO (vagyis Pannonia Allstars Ska Orchestra) énekese. Premecz Mátyás, a Kéknyúl orgonistája és vezetője szerint „a PASO mindig is komoly inspirációs forrás volt. Régóta ismerjük a tagokat, sok fesztiválon összeakadtunk, koncertjeiket is láttuk. Ezeken az alkalmakon feltűnt, hogy kiállásukban, hangszerelésben, lendületben, zenei üzenetben igazán sok közös vonás van a két csapat között. Nekem nagyon fontos, hogy a zene mindig életigenlő, felemelő dolog legyen. Olyan különleges időtöltés, ami ajándék nekünk (akik játsszuk), és remélhetőleg azoknak is, akik hallgatják. Ezt a könnyed életigenlést hallom a PASO zenéjéből is, és azt gondolom, a két zenekar közönsége örömmel fogadja majd a másik bandától is ezeket az energiákat.” Tavaly mindkét zenekar születésnapot ünnepelt: a PASO tizenöt, a Kéknyúl tíz éve működik. KRSA és Premecz Mátyás is nehezen tud mérföldköveket sorolni, mert megszámlálhatatlanul sok szép élmény érte őketk. A PASO „a kis klubok deszkáiról” eljutott a legnagyobb fesztiválokra: Európa 22 országában több mint ezer koncertet játszottak, és szerződtette őket a legnevesebb amerikai ska-kiadó, a Megalith Records. A Müpában elsőként adtak egész estés szimfonikus koncertet, 2018-ban egy big band-formációt is színpadra állítottak. A Kéknyúlnak most készül a negyedik nagylemeze, és a hazai koncertek, fesztiválok mellett nagy sikert arattak Németországban, Szlovákiában, Romániában, Marokkóban. Fontos esemény volt énekesük, Andrew Hefler csatlakozása (2011), amikor kiléptek a tisztán instrumentális világból. Premecz Mátyás nagyon fontosnak tartja, hogy „kisebb változtatásokkal, de mindvégig összetartó baráti társaságként tudtunk működni.” Az sem könnyű feladat, ha a PASO és a Kéknyúl stiláris-műfaji besorolására teszünk kísérletet. „Alapvetően a jamaicai zenék (ska, reggae) adják a PASO muzsikájának kiindulópontját, de időről időre beépítjük a dalokba a saját zenei hatásainkat; a többi között a jazz, a funk, a pop, az afrobeat és a magyar, illetve tágabban vett régiónk népzenéjét. A tagságunk jól egyesíti magában a képzett jazzistákat és az undergroundból érkezett zenészeket, aminek révén az átgondoltabb zenei háttér dögös, rock and rollos, ösztönös attitűddel találkozik. Ezáltal fésületlenebb, fesztelenebb, de mégis kimunkált végeredmény születik” – mondja KRSA. A Kéknyúl honlapján a csapat régi barátja, Szepesi Mátyás producer így fogalmaz: a csapat „a hetvenes évek soul- és funkzenéjében gyökerező, urbánus tánczenét” játszik. Premecz Mátyás ehhez hozzáteszi: első lemezükön a blues és a jazz tipikus dalformáiban gondolkodtak, a második leginkább soulzene, a harmadikon feltűnően több a rockos és pszichedelikus elem; most készülő negyedik lemezük pedig nagyon erősen fókuszál a táncos ritmusokra.  Infó: PASO és Kéknyúl Február 23., Barba Negra Music Club

A Hammond-legenda

A Laurens Hammond (1895–1973) által tervezett és megépített elektromos orgona fénykora az 1935 és 1975 közötti időszak. Eredetileg templomok számára kínálták, de elterjedt a szalonzenében, majd a jazzben, bluesban, gospelben, pop- és rockzenében is. Legendás játékosai: Fats Waller, Jimmy Smith, Jon Lord (Deep Purple), Keith Emerson (Emerson, Lake and Palmer) vagy napjainkban Joey deFrancesco. 

Frissítve: 2019.02.22 12:30