Putyin kontra Marika, a táncos

Publikálás dátuma
2019.02.04. 19:15

Fotó: BIDF
Emberi történeteteket ígért a Budapesti Nemzetközi Dokumentumfilm Fesztivál. Ebbe belefért az orosz elnöké és a nyugdíjas táncosé is.
Milyen könnyen tudunk megbocsátani? – ez az alapvető kérdés, amit minden nézőnek fel kell tennie Vitalij Manszkij Putyin szemtanúi című filmjével kapcsolatban. A megosztó mű, amelynek világpremierje Karly Vary A-kategóriás fesztiválján volt tavaly nyáron, most a Budapesti Nemzetközi Dokumentumfilm Fesztiválon (BIDF) generált figyelmet és vitát. Rögtön felvetődik a kérdés, hogy hiszünk-e Vitalij Manszkij ukrán rendezőnek, aki Vlagyimir Vlagyimirovics Putyinról készített rengeteg felvételt 1999. utolsó napján és azt követő hónapokban, akkor, amikor Borisz Jelcin lemondása után egyszerre lett elnök és elnökjelölt. Mert akárhogy is nézzük ezeket a felvételeket, Manszkij aszerint dolgozott és ábrázolt, amit megvalóísított az orosz közszolgálati tévé dokumentumfilmes főszerkesztőjeként. Jelesül, eszébe sem jut, hogy kényes kérdéseket tegyen fel a politikusnak, sőt, sokszor úgy rendezi a helyzeteket, hogy a politikus szimpatikusnak és emberinek tűnjön. Dramaturgiai eszközökkel még a maga módján segítette is Putyint, például azzal, amikor a politikus első, meglehetősen szegény körülmények között élő némettanárával készített korábban interjút, majd a tanár halála után meggyőzte Putyint, hogy menjen el a temetésére. El kell ismerni: Manszkij az, aki a legnagyobb filmarchívummal rendelkezik Putyinról. A politikus azonban lehengerlő karizmával etette meg a filmest a maszlaggal, hogy minden az országért, a népért történik, szó sincs egyéni ambíciókról. Miután a rendező 2014-ben önként száműzetésbe vonult, elkezdte feldolgozni a múltat. Újra nézte a felvételeket és megvilágosodott. Volt ahhoz elég bátorsága, hogy tükörbe nézzen és összevágjon egy filmet az otthoni archívumból. Az újságírói kvalitások hiányát szomorú hangú narrációval igyekezett ellensúlyozni. Bár nehéz hinni a látottak hitelességében, muszáj elfogadni, hogy a Putyin szemtanúi mégiscsak érvényes vallomás. A mű felütése pedig egészen zseniális: Jelcin lemondásának éjjelén Manszkij végigvideózza a saját feleségét (aki ettől majdnem agyvérzést kap) és két kislányát, akik szintén nem boldogok a helyzettől és arról beszélget velük, hogy mit gondolnak Putyinról. Csak ő maga kerüli el az őszinte vallomást.  A BIDF-en egyébként nem csak celebdiktátorokról készült műveket vetítettek. A Meztelen rövidség nevű (azaz rövid dokumentumfilmes) szekció fődíját elnyerő Mignon több humoros helyzetet teremtett, mint három egészestés fikciós komédia egyszerre. Oláh Kata és Csukás Sándor filmjének középpontjában a kellemes nyolcvanasnak mondható Marika áll, aki imád táncolni párjával, Jánossal, beszélget a plüssmackókkal és kutyákkal és olyan szövege van, hogy attól hosszú távon mindenki besokallna kivéve Jánost. Rövid távon viszont hülyére röhögi magát az ember a furcsa párt alkotó férfin és nőn, akik kisnyugdíjas létükre lettek gyermeki boldogságban úszó „versenytáncosok”. Erre a műre igazán illett a szervezők által sokszor hangoztatott emberi történet szlogen. 

Díjak

Meztelen remény: Marta Prus Túl minden határon. Meztelen üzenet: Leon Lee Segélykiáltás a Kinai munkatáborból. Meztelen igazság: Christian Frei Genezis 2.0. Meztelen szenvedély: Erick Stoll & Chase Whiteside America. Meztelen rövidség: Oláh Kata, Csukás Sándor Mignon.

Illúziókba kapaszkodva a temesvári színházban

Publikálás dátuma
2019.02.04. 12:00

Női sorsok kerültek a középpontba a temesvári magyar színház legfrissebb bemutatóiban. Ibsen Hedda Gablere, vagy a Forgács András műve alapján megszületett Apró kozmikus félreértés is elsősorban a nők nézőpontjából fogalmaz. Mindkettő mai módon és húsba vágón. A nőknek fontos szerep jut A kommuna című előadásban is.
Ibsen Hedda Gabler című drámája csaknem százharminc évvel ezelőtt íródott, mégsem lepte be a por. A konfliktusfelvetései nagyon is aktuálisak, nem hibába játsszák ma is igen gyakran. A szabadságra és boldogságra áhítozó Hedda küzd és minden eszközét kijátssza, de végül mégis elbukik és az öngyilkosságot választja. A Tom Dugdale által a temesvári színház kicsiny stúdiójába rendezett előadás igyekszik egy saját olvasattal előállni. Hedda egy mai nő, amikor unatkozik, az „arany kalitkájában” karaokézik, vadul táncol és énekel. Ejlert Lovborg könyvének kézirata sem papíron jelenik meg, hanem Hedda a számítógépből törli ki a férfiak rivalizálását szolgáló szellemi produktumot.
Ezek persze apróságok, a rendezői szándék, hogy a színészek, akik ha nincs jelenetük, akkor is a nézőtér első sorában ülnek és előttünk öltöznek, sminkelnek. pőrén, modorosságok nélkül mutassák meg a viszonyok különböző rétegeit, és azt, hogy mindegyik figurának megvan a maga igazsága.
Persze a prímet a címszerepet játszó Simó Emese viszi. A húszas évei végén járó színésznő akár fiatalnak is bizonyulhatna a feladatra, hiszen még most kezdte gyűjteni az élettapasztalatokat. De szerencsére ezt nem érezzük a játékában, rendkívül önazonosan, illetve önmagára és a partnereire is finoman és nagy drámai erővel képes reagálni, bizonyítva, a mai Hedda Gablerek itt élnek közöttünk. Az előadás nem minden jelenetében teljesen kidolgozott, de összhatásában egy igencsak elgondolkodtató, tanulságos színházi estét teremt.
Az Apró kozmikus félreértés – mágikus valóság Forgách András 12 nő voltam című műve nyomán Csábi Anna rendező jóvoltából, aki játszik is az előadásban, négy novellából, négy női monológot kínál. Ezek aztán miközben a történet mesélésben párhuzamosan haladnak, valamennyire egymáshoz is simulnak. A vállalkozás tétje, hogy dramaturgiailag önállóan kiragadva képesek-e ezek a sztorik megszólítani. És szerencsére: igen. Köszönhető ez a színésznőknek: Csábi Anna mellett Lőrincz Ritának, Tankó Erikának és Borbély B. Emíliának. Mindannyian rengeteg humort, bájt és keserű öniróniát csempésznek az elmondott történetükbe. Egy-egy találkozás, szerelem a téma. Itt is visszaköszön a boldogságkeresés vágya és persze a valóság abszurditása, miközben a képzelet határtalan. A tér, (díszlet, jelmez Albert Alpár) szürreális és elrajzolt, de mindig képes visszarázni a valóságba. A történeteiket mesélő hölgyek elsősorban önmagukkal küzdenek, nem is a vágyott férfival, hogy aztán vissza dőljenek abba az álomba, ahonnan elindultak.
Mostanában egyre többet találkozhatunk a dán Dogma-filmek elindítójának számító Thomas Vinterberg műveinek színpadi adaptációival. A legfelkapottabb a Születésnap, amelyből készült az Ünnep című előadást nemrég Miskolcon mutatták be, de nagy sikerrel játszották korábban a Pesti Színházban is Eszenyi Enikő rendezésében. Radu-Alexandru Nica most A kommuna című film színpadi változatát vitte színre Temesváron. Az előadás a nagyteremben látható, amely egykor egy bálteremként funkcionált.
A nézők körbeülik a játszóteret. A történet szerint Anna ( Éder Enikő) és Erik (Bandi András Zsolt) saját házukat egy kommunává alakítja, ahol öt idegennel együtt teljes egyenlőségben próbálnak együtt élni. Csakhogy Erik beleszeret egy fiatal lányba (Szilasi Eszter Júlia), ez a működni látszó idillt egy csapásra felborítja és ezzel jár egy család kegyetlen fájdalmakkal teli széthullása is. Az előadás szembesít azzal, hogy a mások megsegítése sokszor csak erőltetett szerepjátszás, a saját érdekeink, a saját megélt pillanataink mindennél és mindenkinél előbbre valók. A Hedda Gabler színlapján két kéz fonódik görcsösen egymásba. A másikba való kapaszkodásról soha nem mondhatunk le, még akkor sem ha ennek egy része csupán álom, vagy illúzió.

Egy város tükrében

A temesvári magyar színházzal egy épületben működik a német színház. Utóbbi mutatta be Carrmen Lidia Vidu rendezésében a Romániai napló – Temesvár című előadást. Érdekes egybeesés, hogy ezúttal is, akárcsak több magyar előadásban, itt is női sorsokat ismerhetünk meg. A rendezőnő, aki már más városban is állított színre dokumentarista előadást, most a temesvári német színház hat színésznőjével dolgozott és az ő életüket ismerhetjük meg a város, Temesvár viszonylatában. A történetek személyesek, de az előadásmódban érezhető a távolságtartás, kerüli a szentimentalizmust. A színésznők mikrofonnal a kezükben egymásután mesélnek, és mintha egy prezentációt tartanának mögöttük képeken, ábrákon megjelennek a mondatok vizuális lenyomatai. A produkció az egyszerűségével és a hitelességével képes hatni. Kíváncsi lennék egy hasonló előadásra, amelynek a tárgya mondjuk Budapest.

Infó

Ibsen: Hedda Gabler – Temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház Rendező Tom Dougdale Apró kozmikus félreértés, Forgách András 12 nő voltam című műve nyomán Temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház Rendező: Csábi Anna Thomas Vinterberg – Mogens Rukov: A kommuna Temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház Rendező: Radu-Alexandru Nica Romániai napló.Temesvár  a Temesvári Állami Német Színház előadása – német nyelven, román felirattal Írta és rendezte: Carmen Lidia Vidu

Szerző
Témák
színház

A Párisi megér egy süteményt

Publikálás dátuma
2019.02.04. 11:30

Fotó: Vajda József
Megújult az egykori Párizsi Nagy Áruház ékessége, a Lotz-terem.
Az Andrássy út 39. alatt álló Párizsi Nagy Áruház neve még a fiatalabb budapesti generációk fülében is ismerősen cseng. Legtöbben Centrum áruházként, vagy az elmúlt évek könyvbirodalmaként emlékeznek rá. Akik még sosem jártak ott, említésére a francia főváros grandiózus, fényűző, galériás, egyterű, több emeletnyi magas üzletközpontjainak valamelyikére gondolhatnak, ahol jól szituált férfiak és nők vonulnak a luxus termékeket felsorakoztató kirakatok előtt. Bár az 1911-ben nyílt, márványoszlopos, aranyozott díszítésekkel és tükrös felvonókkal ellátott épületet egykor valóban nagypolgári fogyasztók diszkrét zsivaja töltötte meg élettel, a háború egy csapásra véget vetett ennek.

Az államosítást követően először könyvraktárnak használták, majd 1958-ban ismét áruházi funkciójában, de immár Divatcsarnok néven nyitották meg újra. 1999-ig a Centrum Áruházak üzlethálózat tagjaként üzemelt, 2001-től a Kincstári Vagyoni Igazgatóság kezelésében állt. Mivel azonban egyetlen kormányzat sem áldozott pénzt, hogy közfunkciók szolgálatába állítsa az 1967-ben műemléki védelem alá vont épületet, 2005-ben végül egy nemzetközi ingatlanfejlesztő cég, az Orco Property Group vásárolta meg, újította fel és adta bérbe az Alexandra Könyvesháznak. A kétszintes könyvpalota az üzlethálózat csődje miatt 2017-ben bezárt, és tavaly áprilisban immár Andrássy Élményközpont néven nyitotta meg a kapuit.

Az áruház fő büszkesége még az 1909-es átalakítást megelőző Kaszinó idejéből megőrzött, Lotz Károly és Feszty Árpád festményei által díszített bálterem. Hosszú zárva tartás után most januártól eredeti pompájában, Café Párisi néven várja azokat, akik nemcsak a mennyei süteményeket, hanem a múlt század hangulatát is megízlelnék.
Szerző
Témák
műemlék