Alattyántól az Aase-díjig

Publikálás dátuma
2019.02.08. 15:51
Nemcsak a színészi pálya, hanem a tanítás is vonzotta a főként epizódszerepeket játszó művészt
Fotó: Banczik Robert
Primadonna? Szubrett? Tanárnő? Édesanya? Ezek mindegyike elmondható Csombor Terézről, a 2018-as Aase-díjasok egyikéről.
„Már kislány korában, az utcákat járva hangosan énekelte a legkülönbözőbb nótákat” – mesélte többször is jelen sorok írójának alattyáni nagymamája, hogy a jászsági falu híres szülöttjén, a 2018-ban Aase-díjjal jutalmazott Csombor Terézen már fiatalon is látszott, milyen pályát tartogat neki a jövő. „Az utcánkban leültek az asszonyok a padra és nyomtam az aznapi Táncdalfesztivál műsorát. Vagy épp az osztálytársaimmal csináltunk egy kis színházat. De olyan is volt, hogy fától fáig szaladtam, mert azt játszottam, én vagyok Zenthe Ferenc Veronikája [a Tenkes kapitánya című sorozatban]” – bizonyítja Csombor Teréz, már leányként látszott, mi lesz a sorsa. „Tökéletesen hazafinak érzem magam” – foglalta össze, mit jelent neki a szülőfaluja, ahonnan a mai napig érkeznek látogatók a Kecskeméti Katona József Színházba, ha színpadra lép. S teszi ezt már hosszú évek óta a fiával, Orth Péterrel együtt, aki szintén színművész lett. „Egyszer játszottunk olyat, hogy az öregasszony rámegy a fiatal csávóra és figyeltem magam, hogy tudom magam elvonatkoztatni attól, hogy a fiam áll velem szemben. És akkor mondtam, hogy „Adja ide azt a férfias karját!”. Ő meg viccesen mondta: „Ó, anyám!”, pedig ez nem is volt benne a szövegkönyvben” – meséli. A több évtizedes színészi pályán száznál is több karakter bőrébe bújhatott, ám így is van benne némi hiányérzet. „Például A csárdáskirálynőben nagyon szerettem volna eljátszani Cecíliát, hiszen primadonna voltam. Tudom, hogy nem vagyok slank, mint a sikló, de ettől még fel lehet öltöztetni. Ráadásul nagyon klassz lett volna a fiammal együtt játszani az anya-fiú kapcsolatot, azt szerintem csípte volna a közönség.” S milyen visszhangja volt, hogy A beszélő köntös című musicalben – amelyben Csombor Teréz szintén együtt játszik a fiával – még az internetes társkeresést is megjelenítették? Olyannyira szerették volna megszólítani a fiatalokat is? „Nagyon szerették. Szinte mindenki, de a fiatalok különösen. Többnyire nem tetszik, ha hozzányúlnak az eredeti szerző darabjához, de ennek most volt létjogosultsága. Szente Vajk rendező nagyon jól porolta le, maivá tette és megfűszerezte egy kis humorral. Marhára jól kitalálták hozzá a zenét, aminek köszönhetően sokkal élvezhetőbb darab született.” De nemcsak a színészi pálya, hanem a tanítás is mindig vonzotta a manapság elsősorban karakterszerepekbe bújó művésznőt. „A kecskeméti Margaréta Otthonban töltött hat év szuper időszak volt az életemben. Ott idősekkel foglalkoztam, akikkel nagyon szép előadásokat tudtunk csinálni. Úgy kipendültek a kezem alatt, hogy minden versenyt megnyertünk. Volt egy 82 éves férfi, aki sosem énekelt korábban. Olyan fajinul lehetett tanítani, hogy el tudta énekelni – eredeti alapra – a Hej, cigány, az Egy rózsaszál szebben beszél, vagy épp a Hazám, hazám című dalokat. Kipendült a csávó. Az asszonyoknál olyan sikere volt, hogy egymást buktatták miatta. Most például óvodában tanítok. Legutóbb a Hamupipőkét csináltuk. Szerintem jövőre már az újszülött osztály fog következni. 

Csombor Teréz

1975-77 között a Szolnoki Szigligeti Színházban dolgozott, 1981-ben diplomázott a Színművészeti Főiskolán. 1981-87 között a győri Kisfaludy Színházban, 1989-95 között, majd 2006 óra ismét a Kecskeméti Katona József Színház tagja. Fia Orth Péter színművész. 

Aase-díj

A kiemelkedő mellékszerep alakításáért járó díjat – végrendeletében – Gobbi Hilda alapította, nevét a Peer Gynt Aase anyójáról kapta. 1989 óta két-két nőnek és férfinak adják, akik szintén fele-fele arányban játszanak budapesti és vidéki színházakban. A színészekből álló, öttagú bizottság tagjai: Egri Márta, Ráckevei Anna, Udvaros Dorottya, Gáspár Tibor, Márton András. Aase-díjat nyert még 2018-ban: Homonnai Katalin (Stúdió K), Bicskei István (Csokonai Nemzeti Színház), Nagy Zoltán (Újszínház).

Témák
Aase-díj

Cimbalom – határok nélkül

Publikálás dátuma
2019.02.08. 13:00

Fotó: Palotakoncertek
A virtuóz cimbalomművész, Lisztes Jenő a klasszikus és kortárs zenében, jazzben, kávéházi muzsikában és filmzenében is otthon érzi magát. Fiatal kora ellenére már Nyugat-Európában és az Egyesült Államokban is felfigyeltek rá.
A 33 éves Lisztes Jenő nevét a Belgiumban élő, elismert magyar prímás, Roby Lakatos zenekarában ismerte meg a szélesebb közönség. „2006-ban találkoztunk először, de már régebben ismertem a zenéjét, és nagyon tetszett az az újszerű stílus, amit kitalált” – meséli Jenő. Másodéves zeneakadémista volt, amikor először utazott ki Belgiumba, ahol kiderült, hogy Roby fiatalokkal szeretné felfrissíteni az együttesét. Így került be a csapatba Frantisek Janoska – az azóta már nemzetközi hírű Janoska Ensemble zongoristája –, valamint Fehér Róbert nagybőgős, a Ciganski Diabli tagja is. „Nagy előnyt jelentett, hogy mindhárman ismertük a lemezekről a számokat, s így kevés próbával, mélyvíz-szerűen tudtunk jó koncerteket adni. Az addigi műfaji ismereteket még tudtam bővíteni a Robyval való muzsikálás által – és ez a mai napig tart, immár 13 éve” – mondja. Pályáján a közelmúltban a jazz is előtérbe került: saját triót alapított. Gyerekkora óta szeret improvizálni, 16-17 évesen az amerikai örökzöldeket is megismerte. Kollégája, Lukács Miklós jazz-triója adta az inspirációt, hogy hasonló útra lépjen: repertoárján saját kompozíciók és tengerentúli standardek is szerepelnek. A trióban Schildkraut Vilmos nagybőgőzik és Serei Dániel dobol. Másik újabb projektje a Cimbalom Brothers, amelynek bemutatkozó lemeze, a Testvériség felkerült a European World Music Chart Top 20-as listájára. „Unger Balázs, a Cimbaliband vezetője hívott fel, hogy csináljunk egy duót. Az első próbán jött az ötlet, hogy hozzuk a testvéreinket is, hiszen Balázs öccse, Unger Gergő gitáros, az én testvérem pedig Lisztes László bőgős. A duóból így kvartett lett.” A Cimbalom Brothers ősszel franciaországi turnéra indul, s már a második lemezt is tervezgetik. Lisztes nemzetközi karrierjét nagyban segítette, hogy felfigyelt rá az Oscar-, Grammy- és Arany Glóbusz-díjas filmzeneszerző, Hans Zimmer. Bécsben, egy stúdiófelvételen találkoztak, majd Jenő bekerült a Guy Ritchie rendezte, Robert Downey Jr. és Jude Law főszereplésével készült Sherlock Holmes-filmbe, amelynek Londonban voltak a zenefelvételei. Roby Lakatos oldalán a New York-i Carnegie Hallban is bemutatkozott. Tavaly pedig Fischer Iván és a Budapesti Fesztiválzenekar hívta meg, hogy játsszon velük a patinás BBC Proms sorozatban. Lisztes Jenő a közeljövőben ősbemutatóként, szimfonikus zenekarral szeretne bemutatni egy kortárs cimbalomversenyt, jazztriójával pedig mielőbb új lemezt készítene. Színpadra lép a Magyar Kamarazenekarral, a veszprémi Mendelssohn Kamarazenekarral, az Antwerpeni és a Thüringiai Szimfonikusokkal. Szeretne szólistaként is koncertezni, mert tapasztalata szerint a cimbalomban Nyugaton ma már nem csak a kuriózumot látják – a nagy hangversenytermekben is újra polgárjogot nyer. A hagyományos zongora- és hegedűversenyekhez szokott közönség méltányolja azt a különleges hangzásképet, amit a magyar cigányzenészekhez ezer szállal kötődő instrumentum nyújtani tud.

Tanárok és példaképek

„Édesapámtól tanultam az alapokat, aki szigorúságával és elhivatottságával sokat segített, hogy jól megismerjem a hangszert” – mondja Jenő. Klasszikus zenei tanulmányait Szakály Ágnes művésztanárnál kezdte, míg a cigányzene stílusaival Sörös Jenő ismertette meg, aki a jazz és a balkáni zene alapjaira is megtanította. Lisztes 12 évesen megnyerte a Rácz Aladár Cimbalomversenyt; diplomáját 2010-ben szerezte a Zeneakadémián. A legendás Rácz Aladárt, valamint Fábián Mártát, Gerencsérné Szeverényi Ilonát, Szalai Józsefet és Balogh Elemért is példaképének tekinti. Három román cimbalmost is tisztel: Toni Iordache, Nicolae Bob Stănescu és Giani Lincan jelentősen gazdagította a hangszer repertoárját. 

Hatszemközti szembesítés

Publikálás dátuma
2019.02.08. 12:00

Fotó: Lakos Gábor
A legendás fotóművész, Lucien Hervé és fia, Rodolf Hervé képei önállóan, és egymással szembeállítva is lenyűgözik a látogatót a Várfok Galériában.
Apa és fia nézőpont különbségeit, mégis azonos tőről fakadó szüntelen kíváncsiságukat tükrözi a Négyszemközt című fotókiállítás a Várfok Galériában. A Lucien Hervé és Rodolf Hervé képeit bemutató tárlat a Széchényi fürdőtől az Eiffel-tornyon át Indiáig kalauzolja a nézőket, nők és férfiak, fiatalok és idősek hétköznapi pillanatait megörökítve. A magyar származású Lucien Hervé építészetre és a geometrikus formákra összpontosuló fekete-fehér, fény és árnyék kettősét kijátszó fotói fia, Rodolf Hervé expresszívebb, szürreálisabb látásmódot tükröző képeivel állnak párhuzamban a galéria terében. Olyan, valamiképpen egymásra rímelő képpárokat láthatunk, amelyek az apa szigorúbb, de cseppet sem konzervatív, és a fiú könnyed, ám nem pontatlan megközelítését láttatják. A kétféle viszonyulás mégis koherens egészet tükröz: az ember a képek mozgásterében úgy van jelen, mint test és lélek, hol egyik, hol másik valója kerül a kamera elé. Épp úgy, akár a környezet, amely egyszerre a fekete háttér, valamint a mindennapok hófehéren vakító előtere.
Lucien Hervé & Rodolf Hervé: Négyszemközt
Fotó: Molnár Ádám / Népszava
Egy-egy arckifejezés, láb- és kéztartás, pucér fenék, megrántott váll vagy kivillanó fogsor szembesít a minket körülvevő társadalmi és szociális problémák súlyával, amelyet aztán rögtön felvált az irónia, és a humor teljes eszköztára. Az elsőre szigort és komolyságot sugárzó fotók mögött a legnagyobb fricskák rejtőzhetnek, s a jelentéktelennek ható pillanatok is hamar fájóvá válhatnak. Az élesen kirajzolódó kurátori koncepció, a kép-párosítás, illetve válogatás, ha lehet még inkább kihangsúlyozza a két alkotó művészetének jelentőségét. A képek előtt állva kicsit mi is úgy vagyunk, mint a kislány a festmény előtt Lucien Hervé Múzeum című képén: csak állunk mozdulatlanul, az újabb és újabb jelentésrétegek kibomlását figyelve. Legyen a képen épp vágóhídi véres hús, a Szajna-partja, a Fekete lyuk vagy egy bánatos lány.
Lucien Hervé & Rodolf Hervé: Négyszemközt
Fotó: Molnár Ádám / Népszava
S bár a tárlat címe érhető módon a két művészre utal, mégis úgy érezhetjük, inkább a Hatszemközt lenne helytálló. Hisz a látótérbe folyamatosan befurakodunk mi magunk is. Az egymással szembeállított fotók újabb és újabb perspektívát megragadó mivolta a nézőt is a megfigyelésre, a fotográfusokéhoz hasonló éles, végletekig kíváncsi attitűdre készteti. Egy mezítlábas férfi vagy egy geometrikus boltozat számos saját képet, vagy egyszerűbben szólva, emléket hív elő bennünk.

Infó: Négyszemközt, Várfok Galéria, látogatható március 14-ig.

Apa és fia

Lucien Hervé 1910-ben született Hódmezővásárhelyen Elkán László néven. 1929-ben költözött Párizsba, ahol a 30-as évek végétől kezdett fotózni. A II. világháború alatt híradósként teljesített szolgálatot, majd 1940-ben német hadifogságba esett. Kiszabadulva részt vett a francia ellenállásban, s időközben az illegálissá vált Francia Kommunista Párt grenoble-i vezetője lett. Párizs felszabadítása után a városban telepedett le. Az illegalitásban felvett Lucien Hervé néven jelentek meg felvételei a háborús időkről. Ekkoriban ismerkedett meg Robert Capával és André Kertésszel is. Majd 1949-ben Le Corbusier-vel, a modern építészet egyik legmeghatározóbb alakjával, akinek 1949 és 1965 között „hivatalos fényképésze” lett. Építészeti témájú fotói az 1980-as években hozták meg számára a világhírnevet, s kiállításai a mai napig sorra nyílnak Tokiótól Athénig. Rodolf Hervé, Lucien Hervé fia 1957-ben született Párizsban. Érdeklődése rendkívül sokoldalú volt: vonzották a vizuális művészeti ágak, a fotó, a videó, az elektrografika, a performance, a kollázs, a festészet és a zene is. 1990-től tíz éven át Budapesten élt, ahol rövid idő alatt a magyar underground egyik ismert alakjává vált, több hazai performance fűződik a nevéhez. 2000-ben hunyt el, emlékére szülei díjat alapítottak, mely fiatal magyar és francia művészeket támogat.

Szerző
Frissítve: 2019.02.08. 15:22