Háromszázharminc időszaki kiállítás és több mint ötezer program – az 1989-ben alapított Ludwig Múzeum – Kortárs Művészeti Múzeum elmúlt harminc éve számokban. A Peter és Irene Ludwig kezdeményezésére létrehozott budapesti intézmény az egykori vasfüggönyön túl hazánk első nemzetközi és magyar kortárs művészetet gyűjtő múzeuma lett. A változatos, sztárművészeket is felvonultató paletta az elmúlt évtizedek során egyaránt nagy népszerűségre és elismertségre tett szert a szakma és a látogatók részéről is. Az évfordulót egy olyan kiállítás- és programsorozattal ünneplik, amelyen keresztül bepillantást nyerhetünk a múzeum tevékenységébe és áttekinthetjük az elmúlt évtizedekben történéseit.
A Ludwig 30 című programsorozat március végéig mutatja be az intézmény működését. Nem csupán az időszaki kiállításokra, a múzeumpedagógiai, vagy kommunikációs tevékenységekre tér ki az esemény, hanem a gyűjteményezés, az állományvédelem, a digitalizálás és a Velencei Biennálékon való éves részvétel is fókuszba kerül. Az első emeleti kiállítótér kéthetente cserélődő tartalommal, pop-up kiállításokkal, múzeumpedagógiai alkotótérrel, valamint a velencei részvételhez kötődően egy folyton megújuló „pavilonnal” várja a látogatókat. A bemutatott projektek az elmúlt évtizedek változó művészet- és múzeumfelfogására is rávilágítanak, s könnyedén érthetővé teszik, mennyi háttérmunka is áll amögött, hogy az intézmény mára a régió meghatározó múzeuma lett. Ezt tükrözi többek közt az is – ami talán a látogatók előtt kevésbé tárul fel –, hogy az intézmény közép-kelet európai gyűjteményének darabjait folyamatosan kölcsönzik nemzetközi kiállításokhoz, s hogy jelentős figyelem irányul a régió kortárs művészetét bemutató időszaki tárlatokra: 2018-ban például nemzetközi GFFA-díjra jelölték a Permanens forradalom című ukrán művészetet bemutató kiállításukat.
Az ingyenes, s az újszerűen felépülő tárlatok remek lehetőséget kínálnak arra, hogy új megvilágításból szemléljük egy múzeum működését: felhívva a figyelmet arra, hogy nem kizárólag a bemutatott alkotások, de a bemutatás módja is éppoly hangsúlyos lehet. Az évfordulóhoz kapcsolódó kiállítások sorában az első, a Felülírás főként a nyolcvanas évekből származó graffitit, illetve írásos elemeket tartalmazó műveket vonultat fel, amely a múzeum alapításának évtizedében a magas művészetben is megjelenő szubkulturális elemekre utal. Ezt követően a médiaművészet napjainkig tartó változását reprezentálja az Eszközök című tárlat, amelyet a Megosztás követ a művészetközvetítés különféle módszereire összpontosítva. A záró, Testreszabás nevet viselő kiállítás pedig az együttműködésen és részvételen alapuló művészeti törekvésekre, s a múzeumok napjainkban egyre inkább megnövekedett felelősségére utal. Hogy e tárlaton mi kerüljön ki a kiállítótérbe, arról – a részvétel jegyében – a látogatók előzetesen szavazhatnak.
Mindezek alapján is kitűnik, a Ludwig Múzeum nem csupán megmutatja a művészetet, hanem látogató központúságának köszönhetően formálja is az arról való közös gondolkodást.
