Talányos program magyar klasszikusokkal

Publikálás dátuma
2019.02.07 09:45

Új városnegyed épült a Berlint egykor kettévágó fal mentén fekvő Potsdamer Platz környékén. A tér a senki földjéből igazi sci-fibe illő metropolisszá fejlődött, itt a berlini filmpalota, a német nemzeti filmmúzeum és itt rendezik meg a 69. Berlinalét. Versenyben csak a kisfilmes mezőnybe került be magyar alkotó.
Még véget sem ért az idei fesztiválszezon, hiszen az Oscar-díjakat csak a hónap végén osztják ki, de a januári Sundance (Park City) és a ma kezdődő Berlinale már olyan műveket mutat be, melyek immár a 2020-as szezon nagy jelöltjei lehetnek. Nem mellékesen az Enyedi Ildikó rendezte Testről és lélekről című romantikus szerzői darab is itt indult tavalyelőtt és az Oscar-jelölésig jutott végül – igaz, végül a chilei Egy fantasztikus nő lett a befutó, mely szintén berlini versenymű volt. Éppen ezért kicsit csalódást keltő hír a részünkről, hogy a hivatalos nagyjátékfilmes versenybe, illetve a Panoráma és Fórum szekciókba most nem került be magyar film. Persze, gondolhatjuk azt, hogy mindenki, így a mi művészeink is sokkal inkább Cannes-ban, Velencében vagy Torontóban szeretnének megmutatkozni a világ előtt. A hivatalos verseny egyébként tuti sok meglepetést fog tartogatni, hiszen tulajdonképpen nincs benne nagy európai alkotó műve, illetve a már említett Sundance-en berobbant sikercím. Beszédes, hogy a legnagyobb sztárrendező a francia Francois Ozon és talán még a norvég Hans Petter Moland és a török származású német direktor, Fatih Akin számít húzónévnek – akik úgy olyan középmezőnynek számítanak a képzeletbeli művésztőzsdén. Ennek oka lehet, hogy tizennyolc év után leváltják az igazgatói posztról Dieter Kosslickot, aki a rendezvény végén veszi a kalapját és sokan azt gondolják, hogy igazából már nem törte össze magát, hogy megrengesse a művészvilágot a 69. Berlinale szelekciójával. De, azért legyünk nyitottak és reménykedjünk a pozitív forgatókönyvben: jelesül, hogy számos új és fantasztikus felfedezés vár ránk a „medvés” rendezvényen. Ha meg a sötét oldal helyett inkább a világosat választjuk, akkor azt nagy örömmel mondhatjuk: ha egész estés versenyművel nem is, de fiataljaink és klasszikusaink azért képviseltetik magukat. Két magyar animáció világpremierje, Buda Flóra Anna diplomafilmje és Tóth Luca legújabb alkotása indul a rövidfilm versenyben. Előbbi alkotó Entropia című diplomafilmje, mely három párhuzamosan létező univerzum működését mutatja be. Buda Flóra Anna 2018-ban diplomázott a MOME Animáció tanszékén Entropia című tízperces rövidfilmjével, melynek forgatókönyvét is jegyzi. A Superbia című etűdjével már nemzetközileg ismert Tóth Luca, új műve, a tizenkilenc perces perces Lidérc úr történetében egy fiatal férfi mellkasröntgenén egy aprócska személy sziluettje rajzolódik ki. Vajon ki ez a parányi lény és milyen változást hoz magával, miután világra jön a férfi testéből? A 69. Berlinale két magyar élő legendáról is megemlékezik. Tarr Béla 1994-ben készült, világszerte a legfontosabb filmek közé sorolt filmjét, a nemrég, 4K-ben digitálisan felújított Sátántangó-t a közönség Berlinale Fórum programjában láthatja először, ahol pontosan huszonöt évvel ezelőtt aratott elsöprő sikert a Krasznahorkai László regénye alapján készült 450 perces, fekete-fehér alkotás. A Classics szelekcióban pedig Mészáros Márta lenyűgöző művét, az Örökbefogadás-t tűzik műsorra. E műért Mészáros Márta 1975-ben – első női rendezőként és első magyar résztvevőként – vehette át a Berlinale fődíját, az Arany Medvét. A finoman árnyalt női portréban Berek Katalin magányos gyári munkásnőt alakít, aki hiába szeretne nős szerelmétől gyereket. Ha pedig női téma, akkor érdemes újra megemlíteni Diater Kosslickot, aki egyik utolsó intézkedéseként aláírja az 50/50 2020-ig nevű fogadalmat: azaz jövőre a program ötven százalékának női alkotó munkája kell hogy legyen. Nem mellékesen ezt a szerződést korábban már aláírta a két nagy konkurens Cannes és Velence is. Így azt biztos állíthatjuk: nagy feladat vár a Kosslickot váltó Marian Rissenbeek (a német műveket népszerűsítő German Films vezetője) és Carlo Chatrian (ő pedig a locarnói mustra művészeti igazgatója) duóra, akik március elejétől kezdik építeni a jövőt.  

Fiatalok válsága

A dán rendező, Lone Scherfig új műve nyitja a 69. Berlinálét: a The Kindness of Strangers (Idegenek kedvessége) című dráma négy fiatalra koncentrál, akik életük legválságosabb időszakukat kell megélniük. A főbb szerepekben: Tahar Rahim, Zoe Kazan, Andrea Riseborough, Caleb Landry Jones és Bill Nighy. 

Frissítve: 2019.02.07 09:45

Dzsemboriznak - közös koncertet ad a PASO és a Kéknyúl

Publikálás dátuma
2019.02.22 12:30
PASO - A Pannonia Allstars Ska Orchestra kis klubokból jutott a legnagyobb fesztiválokra
Fotó: Imre Barta photography
A hazai popzenei két innovatív csapata, a PASO és a Kéknyúl – történetükben először – közös koncertre vállalkozik. A két frontember, KRSA (Tóth Kristóf) és Premecz Mátyás beszél a részletekről.
„Hasonló a két zenekar felállása: erős a fúvósok jelenléte, meghatározó elem a Hammond-orgona. Mindkét zenekarra jellemző, hogy ritmusvezérelt vintage műfajokból indul ki, azokat értelmezi újra. A közös koncert ötlete már korábban megszületett, de az is erősítette, hogy pár hónapja a Kéknyúl beköltözött a próbatermünkbe – ennél fogva bármi elképzelhető, rövid és hosszabb távú együttműködés is” – mondja KRSA, a PASO (vagyis Pannonia Allstars Ska Orchestra) énekese. Premecz Mátyás, a Kéknyúl orgonistája és vezetője szerint „a PASO mindig is komoly inspirációs forrás volt. Régóta ismerjük a tagokat, sok fesztiválon összeakadtunk, koncertjeiket is láttuk. Ezeken az alkalmakon feltűnt, hogy kiállásukban, hangszerelésben, lendületben, zenei üzenetben igazán sok közös vonás van a két csapat között. Nekem nagyon fontos, hogy a zene mindig életigenlő, felemelő dolog legyen. Olyan különleges időtöltés, ami ajándék nekünk (akik játsszuk), és remélhetőleg azoknak is, akik hallgatják. Ezt a könnyed életigenlést hallom a PASO zenéjéből is, és azt gondolom, a két zenekar közönsége örömmel fogadja majd a másik bandától is ezeket az energiákat.” Tavaly mindkét zenekar születésnapot ünnepelt: a PASO tizenöt, a Kéknyúl tíz éve működik. KRSA és Premecz Mátyás is nehezen tud mérföldköveket sorolni, mert megszámlálhatatlanul sok szép élmény érte őketk. A PASO „a kis klubok deszkáiról” eljutott a legnagyobb fesztiválokra: Európa 22 országában több mint ezer koncertet játszottak, és szerződtette őket a legnevesebb amerikai ska-kiadó, a Megalith Records. A Müpában elsőként adtak egész estés szimfonikus koncertet, 2018-ban egy big band-formációt is színpadra állítottak. A Kéknyúlnak most készül a negyedik nagylemeze, és a hazai koncertek, fesztiválok mellett nagy sikert arattak Németországban, Szlovákiában, Romániában, Marokkóban. Fontos esemény volt énekesük, Andrew Hefler csatlakozása (2011), amikor kiléptek a tisztán instrumentális világból. Premecz Mátyás nagyon fontosnak tartja, hogy „kisebb változtatásokkal, de mindvégig összetartó baráti társaságként tudtunk működni.” Az sem könnyű feladat, ha a PASO és a Kéknyúl stiláris-műfaji besorolására teszünk kísérletet. „Alapvetően a jamaicai zenék (ska, reggae) adják a PASO muzsikájának kiindulópontját, de időről időre beépítjük a dalokba a saját zenei hatásainkat; a többi között a jazz, a funk, a pop, az afrobeat és a magyar, illetve tágabban vett régiónk népzenéjét. A tagságunk jól egyesíti magában a képzett jazzistákat és az undergroundból érkezett zenészeket, aminek révén az átgondoltabb zenei háttér dögös, rock and rollos, ösztönös attitűddel találkozik. Ezáltal fésületlenebb, fesztelenebb, de mégis kimunkált végeredmény születik” – mondja KRSA. A Kéknyúl honlapján a csapat régi barátja, Szepesi Mátyás producer így fogalmaz: a csapat „a hetvenes évek soul- és funkzenéjében gyökerező, urbánus tánczenét” játszik. Premecz Mátyás ehhez hozzáteszi: első lemezükön a blues és a jazz tipikus dalformáiban gondolkodtak, a második leginkább soulzene, a harmadikon feltűnően több a rockos és pszichedelikus elem; most készülő negyedik lemezük pedig nagyon erősen fókuszál a táncos ritmusokra.  Infó: PASO és Kéknyúl Február 23., Barba Negra Music Club

A Hammond-legenda

A Laurens Hammond (1895–1973) által tervezett és megépített elektromos orgona fénykora az 1935 és 1975 közötti időszak. Eredetileg templomok számára kínálták, de elterjedt a szalonzenében, majd a jazzben, bluesban, gospelben, pop- és rockzenében is. Legendás játékosai: Fats Waller, Jimmy Smith, Jon Lord (Deep Purple), Keith Emerson (Emerson, Lake and Palmer) vagy napjainkban Joey deFrancesco. 

Frissítve: 2019.02.22 12:30

Az elnökjelölt úr hazudozik - interjú Ruth Beckermann filmrendezővel

Publikálás dátuma
2019.02.22 11:00

Fotó: Népszava/ Tóth Gergő
„Bolondíthatsz néhány embert mindig, és minden embert valameddig, de nem bolondíthatsz mindig mindenkit.” A film mottójául választott Abraham Lincoln-idézet optimistán cseng most, az alternatív tények korában. Kire gondol? Trumpra? Rá is. Trump elnöksége egyszer véget ér, ahogy minden politikusnak is leáldozik egyszer. Két év, vagy húsz: az igazság előbb-utóbb kiderül. Ezt történt Kurt Waldheim esetében is. Aki „megfeledkezett” arról, hogy SA lovasegységének tagja volt, és olyan helyeken volt katona, ahol népirtás történt. Ám a történészek szerint nem volt háborús bűnös. Nem is állít ilyet a filmem. Ott volt a Balkánon, Görögországban, de nem vett részt népirtásban. A filmje azt is bemutatja, milyen rendkívüli indulatokat váltott ki Waldheim lelepleződése. A film is felkorbácsolta az indulatokat? Hatalmas sikert aratott. Több mint harmincezer nézője volt, ami egy dokumentumfilmnél nagyon jó eredmény Ausztriában. Nagyon sok fiatal is látta, és rengeteg vitát generált nemcsak Waldheimről, hanem a politikai hazugságokról, a jelenről is. Ugyanis ma is vannak ilyen történetek, ami ellen tiltakozni kell. Waldheim esetében zavarba ejtő, hogy köztársasági elnöki kampányának olyan támogatói is voltak, mint például a nácivadász Simon Wiesenthal. Wiesenthal az elején valóban mögötte állt, hiszen párttársak voltak az Osztrák Néppártban, az ÖVP-ben. Őt inkább csak a háborús bűnösök foglalkoztatták, a kis nácik nem. Ám hamar kihátrált mögüle, mivel úgy gondolta, egy hazug ember mégsem lehet Ausztria elnöke. Mégis az lett. A politikai ellenfelei miért nem tudták kihasználni, hogy mindenki előtt nyilvánvalóvá vált: Waldheim hazudik a múltjáról? Az Osztrák Szociáldemokrata Párt (SPÖ) hamar megértette, hogy semmi esélye: az SPÖ és az ÖVP szavazói ahhoz a generációhoz tartoztak, amely részt vett a háborúban. Waldheim azzal érvelt, őt belekényszerítették a német Wehrmachtba, és csak a kötelességét teljesítette. Ezzel a részben igaz magyarázattal pedig sokan azonosulni tudtak. A hivatalos mítosz ugyanis akkor az volt, hogy Ausztria a náci Németország első áldozata. Akkor még nem beszéltek arról, hogy a legtöbb osztrák náci párttag vagy náci szimpatizáns volt. Az ország csak Waldheim megválasztása után kezdett szembenézni a saját múltjával. Ehhez hozzájárult 1988-as beszéde, amelyben bocsánatot kért Ausztria második világháborús bűneiért? Arra a beszédre kényszerítve volt, nem hiszem, hogy szívből jött. Az élete végéig nem beszélt arról, ő maga hol volt és mit csinált a háború idején. Mennyire él még az osztrákok emlékezetében? Teljesen elfelejtették, tulajdonképpen a film hozta vissza a köztudatba. És a lovát. „Hajlandók vagyunk elhinni, hogy nem Waldheim volt a nemzetiszocialista lovasklub tagja, hanem csak a lova” – ahogy a filmem is bemutatja, az Osztrák Szociáldemokrata Párt (SPÖ) egykori elnöke, Fred Sinowatz akkori megjegyzése szállóige volt egykor, most pedig Waldheim lova a politikai hazugságok elleni tiltakozás, az ellenállás szimbóluma lett. E héten is tüntetünk az osztrák kormány ellen, a transzparenseken olykor feltűnő ló erre utal. A Klappe Auf (Nyisd fel!) csoport, amelynek ön is tagja, is rendszeresen tiltakozik az osztrák kormány ellen. Sokféleképpen. Felolvasásokat tartunk, vetítések előtt előadásokat, közleményekben is tiltakozunk az osztrák kormány szegényellenes, a migránsokkal és a külföldiekkel szemben tanúsított, illiberális politikája ellen. Ilyen például, hogy megfelezték a külföldi munkavállalók, többek között a magyarok, szlovákok és lengyelek családi pótlékát, holott éppúgy adót fizetnek, mint az osztrákok. Az irigység, a másféle emberek gyűlölete nemcsak háborús történet, a jelen része is.  Infó:  Jó estét Mr. Waldheim! Rendező: Ruth Beckermann Forgalmazó: ELF Pictures Március 7től a magyar mozikban

Névjegy

 Ruth Beckermann 1952-ben született Bécsben, számos osztrák és svájci magazinnál dolgozott újságíróként. 1977 óta készít filmeket, 1978-ban társalapítója lett a Filmladen filmforgalmazó cégnek. A Jó estét Mr. Waldheim! a tavalyi berlini filmfesztiválon a legjobb dokumentumfilmnek járó díjat kapta, 2019 januárjában Osztrák Filmdíjjal tüntették ki.

Frissítve: 2019.02.22 11:00